Csak mondom

Csak mondom

Utána. Lesz utána?

2017. október 05. - pettra01

Meg vagyunk mi már bolondulva itt ebben a Kárpát-medence nevű gödörben. Jó, persze az egész világ kezd nem normális hellyé válni. Az ember már arra gondol, hogy a genetika fintora, hogy nagy számban értek választó és választható korba a hibás példányok, mi mással magyarázható, hogy hatalmas méreteket kezd ölteni a baromság. Ott van az a koreai majom, akinek egy egész ország tapsikol, amikor ügyesen játszadozik a bombáival, a világ egyik nagyhatalma is jól beválasztott egy pojácával, a katalánok valamiért keveslik az autonómiát és mindjárt kikiáltják a függetlenségüket, cserébe a spanyolok meg nekiállnak püfölni a katalánokat, és lehetne még sorolni, akármerre néz az ember, hasonlókat láthat. Talán tényleg komolyabban kellene venni azokat a konteókat, hogy repülőkről szórnak le mindenfélét, talán attól megy el az emberek esze. A világ nagy bajaihoz képest nálunk béke van és nyugalom, leszámítva kisebb helyi jelenségeket, mint amilyen például az őcsényi népfelkelés. Ámbár nem is biztos, hogy az egy probléma, elvégre az ország miniszterelnöke úgy vélekedett róla, hogy nagyon is rendben van, ami ott történt. Mármint hogy az őcsényi magyar családok nem akarnak az ő akáclombos kis falucskájukban idegeneket kerülgetni. 

Illetve módosítsunk, nem általában idegeneket, mert ha külföldiek keresnék fel a falut, arra bizonyára még büszkék is lennének, még a tévéhiradó is tudósítana róla, hogy látogatók keresték fel az ottani templomokat - más nevezetesség nem nagyon lehet azon a nagyszerű településen. De ezek nem közönséges külföldiek voltak, hanem migráncsok, és azok, mint tudjuk, veszedelmes népség. Elveszik a munkánkat, nem tisztelik a kultúránkat, a nőket megerőszakolják, emellett terroristák is, és akármikor gondolnak egyet, aztán fölrobbantják a mellényüket. Mert ugye az nekik a nemzeti viseletük. 

Az, hogy a miniszterelnök jóváhagyta az őcsényi háborgást - nemcsak arról volt szó, hogy egyszerűen csak nem örültek a dolognak, hanem ennek mindenféle módon hangot is adtak, falugyűlésen óbégattak, megfenyegették a panzióst, sőt, ki is szurkálták a kocsiján a gumikat - megadta a hangot a kórusnak. Azóta a kormányoldali szószólók mindenféle variációban ezt éneklik, most már ott tartanak, hogy a panziós a hibás, meg a civil (Soros-) szervezet, amelyik az oltalmazottak számára üdülést akart szervezni. 

Milyen lehet őcsényinek lenni? Ha vendégül látnánk valakit, előtte körbe kell járni a faluban és mindenkit értesíteni a várható eseményről? Persze ez még nem elég, mert hátha valamiféle migráns az illető. Ajánlatos bemutatni az okmányait, beleértve a keresztlevelét? Oltási könyv is kell? Vagy el kell vinni a vendégeinket a helyi háziorvoshoz (feltéve, hogy van a faluban), hogy bevizsgálja? Szerencsére nem Őcsényben élek. De mi van, ha divattá válik? Netán törvényt is hoznak rá? 

Azért ez az őrület nem tarthat öröké, csak eljön a másnap és utána kijózanodik ez a társadalom. 

De mi van, ha nincs utána? 

Gyökerek

2017. október 01. - pettra01

Tegnap nagy ünnepség volt Kolozsváron, a reformáció ötszázadik születésnapja alkalmából. Természetesen a köztelevízió is beszámolt a jeles eseményről, a tudósítás az alábbiakkal kezdődött: 

"Együtt vonult be több mint hatszáz lelkész, a Kárpát-medence valamennyi református püspöke, az Unitárius Egyház és a Romániai Magyar Evangélikus Egyház képviselői Kolozsvár híres, Mátyás király által építtetett református templomába. A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából tartott istentiszteleten Orbán Viktor miniszterelnök mellett a magyar kormány több tagja, valamint az erdélyi magyarság képviselői is jelen voltak." 

Van itt persze némi zavaró ellentmondás. A reformáció ötszáz éves, Mátyás király 1490-ben halt meg, vagyis évtizedekkel a reformáció születése előtt, akkor hogyan tudott református templomot építtetni? Erre csak az lehet a magyarázat, hogy ezt a templomot egyáltalán nem a reformátusoknak építtette. Olyannyira nem, hogy a híres kolozsvári templom többször is volt a helyszíne véres vallási incidenseknek. 

1503-ban készült el, ferences rendi templom volt eredetileg. Aztán 1556-ban a protestantizmus térhódításának következtében a szászsebesi országgyűlés úgy döntött, hogy a ferenceseknek el kell hagyniuk Kolozsvárt. A templom és rendház átadása nem éppen békés körülmények között történt, a református tömeg betört a templomba, lekaszabolták az ott makacskodó atyát, majd ripityára törték a templom berendezését. Néhány évtizedes szünet után - mely alatt a templom üresen állt - a jezsuiták vették birtokukba, a rendbehozásához pénzt is kaptak. Rövid békés időszak következett, majd ismét felbőszült protestánsok rohamozták meg a templomot, a teljes berendezést elpusztították, sőt, maga az épület egy része is romba dőlt. 1622-ben kapták meg a romos templomot a reformátusok, azóta - leszámítva, hogy az 1798-as tűzvészben leégett - nyugalmas időszakot tudhat maga mögött. 

Hogy miért éppen ezt a kalandos múltú templomot választották a jubileumi ünnepség helyszínéül, nem tudni, de azért felvet néhány gondolatot a keresztény gyökereink nagyszerűségével kapcsolatban. 

Izomagyú elment

2017. szeptember 15. - pettra01

Most értesültem róla, és még mindig nem tudom felfogni...

Nagyon sokan ismerték, közismert ember volt, tevékeny, tele ötletekkel, tele bátorsággal, olyan dolgokba mert belevágni, amiről mások még álmodni se mernének, de ő megcsinálta. Tehetséges volt és ügyes, emellett szerencsés is, persze a szerencse leginkább incselkedett vele, mikor már úgy tűnt, hogy minden jól megy, minden sínen van, akkor történt valami, hogy mégse legyen tökéletes a siker. A rengeteg kezdeményezéséből elég csak egyet kiemelni, a Hauer cukrászda feltámasztását. Megvalósította a lehetetlent, létrehozta a tökéletest, aztán történt valami, igazából nem is érteni, hogy mi történhetett, de valami fondorlat, ami miatt a kész mű mégsem kezdhette meg a működést, évek teltek el különféle hivatalok piszkoskodásaival, pereskedéssel. Én el is veszítettem menet közben a fonalat, csak követni is túl nehéz volt, emberfeletti lehetett ezt érintettként végigcsinálni. 

Nemrég botlottam bele a hírbe, hogy újra megnyílik a Hauer. Azt hittem, hogy mégis győzött, aztán láttam, hogy egészen mások a tulajdonosok, ezek szerint belefáradt a harcba. De ennek kapcsán kerestem meg a Facebookon, örömmel láttam, hogy ott van, ismerősnek jelöltem, ő pedig visszajelölt, bár szerintem fogalma se volt róla, hogy ki vagyok. Még a Nolblog fénykorában kapta a Fülepke nevet is, az egyik kiskecském kapcsán volt valami bolondozás, aminek az lett a vége, hogy kisorsolták a Fülepke nevet és ő nyerte el. Néhány napja egy volt nolblogos adott hírt róla, hogy Izomagyú Szegeden van a klinikán, valami tüdőproblémával, mert ott van valami újfajta műtéti eljárás, és hogy az milyen nagyon jó. Aztán még föltettek két képet, ahogyan ül a kórházi ágyon, most pedig a fia tette fel az értesítést, hogy ma reggel meghalt. 

Igen, persze, tudom, nem élhetünk örökké, és igazán tartalmas élete volt, nem is ismertem személyesen, mégis, úgy érzem, hogy engem is veszteség ért. Biztosan itt is van olyan, aki emlékszik rá, olyan személyiség volt, akit nem lehet csak úgy elfelejteni, egyszer és mindenkorra nyomot hagy a környezetében. 

Nyugodjon békében. 

Bárkit meglopni

2017. szeptember 08. - pettra01

Hadházy Ákos ma kikelt magából. Beleszaladt egy korrupciógyanús ügybe - hát mi tagadás, több, mint gyanús a dolog. A koraszülött gyerekek szüleit segítő alapítvány nyert uniós pályázaton 1,2 milliárdot, és történetesen az alapítvány kuratóriumában benne van Lázár János felesége is. Állítólag társadalmi munkában.

A lényeg, hogy a programot kielemezve Hadházy sokallta a költségeket, és hát erősen igaza van, mert amit a tényleges segítő munkára szánnak, az a költségek kis töredéke, a pénz java ingatlanbérlésre, annak bebútorozására, számítógépekre, telefonokra, tanulmányokra, szakértői díjazásra megy el. Valóban szembetűnő aránytalanságok, csak a vak nem látja. 

A sajtótájékoztatójára Lázár elküldte egy emberét, ráadásul provokatív kérdéseket kapott Hadházy, Ron Werbert is belekeverték, a lényeg, hogy nem is kicsit földühödött, gazemberségnek nevezte az egész módszert, nekem teljesen hihető volt, hogy főleg az háborította fel, hogy a kedvezményezettek koraszülöttek és szüleik lennének - nem véletlen, hogy pont Farkas Flóriánt hozta példának, ott is mindenki jól járt, csak azok nem, akiknek az érdekében föl kellett volna használni a keretet. Lázár szélsebesen megválaszolta, eljópofáskodott ezen, hogy hogyan is kerül ide Farkas Flórián, aztán jól megkeverte az egészet, hogy a LMP már cigányozik is, meg hogy Ron Werber ezek szerint már megérkezett Budapestre. Természetesen rajta tartja a szemét az alapítványon, mert ő olyan, senki ne aggódjon, bár hogy a szakértőknek indokolt -e ötvenezer forintos óradíjat fizetni, azt nem lehet így kívülről megítélni - mindebből nyilvánvaló, hogy teljesen rendben lesz minden annál az alapítványnál. Már látom, hogy a napokban már nemcsak a nyugdíjasokat hívja fel a Fidesz telefonon, hanem a cigányságnak is lesz mondanivalója, mert ugye a Jobbik a nyugdíjasokat sértegeti, az LMP meg a cigányokat. 

Az én szememben minden esetre Hadházy hatalmas nagyot nőtt. 

Pénzügyi kultúra

2017. augusztus 25. - pettra01

"Az MNB a felelős hitelfelvétel témakörében országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek." Ez lenne a hír lényege. Remek. Valóban itt az ideje a közfoglalkoztatottak és a hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrája felzárkóztatásának. Nyilván nincsen nekik, vagy ha van is, meglehetősen fejletlen, azért tartanak ott, ahol. A közfoglalkoztatottakra általában jellemző, hogy nyakra-főre veszik fel a hiteleket, a devizahiteleket is nyilvánvalóan jobbára ők vették fel, borzasztóan fontos éppen ezért, hogy végre megkapják a szükséges felvilágosítást, mire figyeljenek oda, amikor éppen eladósodni készülnek. Valószínű, hogy az én pénzügyi kultúrám is hagy maga után kívánni valókat, mert én úgy gondolom, hogy egy hitelfelvételhez nem csupán a leendő adós szándéka szükségeltetik, hanem egy pénzintézet is, amelyik hajlandó neki kölcsönt nyújtani. Ahhoz pedig, hogy ezt megtegye, először is megvizsgálja az illető hitelképességét. Ha benyújtja a jövedelemigazolását és azon egy közalkalmazotti juttatás szerepel, gyanítom, hogy nem tud eladósodni, bármennyire is szeretne. Senki nem kérdezi meg tőle, mire kellene neki a hitel, mivel a jövedelméből nyilvánvaló, hogy nem lesz képes törleszteni, a kérelmét elutasítják. 

Felötlik az emberben a kérdés, mennyire ismeri a magyar társadalmi viszonyokat az, aki kitalálta ezt a pályázatot? Miből gondolja, hogy ennek a rétegnek pont a pénzügyi kultúráját kell felzárkóztatni? Egyáltalán hogyan képzeli? Tanfolyamot tartanak, ahol majd milliókról fognak beszélni, miközben a hallgatóság ilyen összegekkel nemcsak nem találkozik, de valószínűleg el sem tudja képzelni? 

A kiíró nem sajnálja a pénzt, a közfoglalkoztatottak oktatásának céljára 10, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű térségeiben projektre pedig 25 millió forintot ad. Nem hiszem, hogy ehhez szükséges lenne bármit hozzátenni. 

Műbalhé

2017. augusztus 08. - pettra01

A magyar média jelen állapotát az is mutatja, mekkora hullámokat bírt verni a Migration Aid Tündérligetje. Ha rákeres az ember, özönlenek az egyoldalú információk. Az a tény, hogy egy civil szervezet néhány menekült- vagy oltalmazotti státusszal rendelkező családnak néhány napos nyaralást szeretne biztosítani a Balaton közelében, abban a változatban jelent meg a sajtóban, hogy a Soros-szervezet migránsokkal készül benépesíteni a Balaton partját. A hülyeség szépen fejlődik, most már ott tart, hogy polgármesterek tüntetésszervezést helyeztek kilátásba, mert ők aztán megvédik a migránsoktól a polgáraikat. 

Nem vagyok túl jól informált menekültügyben, elsősorban azért nem, mert jobbára legfeljebb a tranzitzónáig jönnek hírek a migránsokról, ott nagyjából kezdetét veszi a hírzárlat. Itt-ott elejtenek információmorzsákat arról, hogy azért előfordul, hogy valakik beljebb is jöhetnek a szentföldre, ebben az évben háromszáznál valamivel többen részesültek ebben a megtiszteltetésben. Onnantól kezdve nagyjából hasonló jogaik vannak, mint bármely magyar állampolgárnak, lakhatnak, dolgozhatnak, tanulhatnak - hogy ehhez kitől is milyen segítséget kapnak, azt nem tudom. Pedig érdekelne. Segítségre nyilván szükségük van, nagyjából semmijük sincs, ahhoz, hogy önálló életet teremtsenek, pénz kell, ahhoz, hogy pénzük legyen, munka kell, ahhoz, hogy munka legyen, még az se elég, ha van szakmája, mert a nyelvet is tudnia kellene. Egy idegen országban beilleszkedni nem könnyű feladat, segítség nélkül nem is sikerülhet. Nagyon kíváncsi kennék, hogyan oltalmaz az állam például egy családot, és azt hiszem, magyar állampolgárként jogom van hozzá, hogy a menekültekkel kapcsolatos hírek közül ne csak azokat hozzák a tudomásomra, amelyek arról szólnak, hányan próbálják naponta illegálisan átlépni a határt, hanem arról is tájékoztassanak, hányan léphettek legálisan be az országba, és attól fogva mi lett velük: hol vannak, mit csinálnak, esznek-e egyáltalán például. Hozzáteszem, nemcsak a kormánymédia mulasztja el ezt a fajta felvilágosítást, gondolom, akik például ezzel foglalkozó civil szervezetekben tevékenykednek, azok tudják, de nem nagyon igyekeznek, hogy ezt a tudást másokkal is megosszák. Pedig ez legalább olyan fontos lenne, mint a menekültek segítése, mert erre a megbolondított társadalomra nagyon ráférne a hiteles, aprólékos felvilágosítás.  

Minden idők...

2017. augusztus 05. - pettra01

Előre se tetszett a vizes világbajnokság ötlete, most, utólag meg már nagyon tele van vele a hócipőm. Nincs olyan nap, hogy ne ezen örömködnének széltében és hosszában, hogy megcsináltuk minden idők legjobb vizes világbajnokságát, ezt aztán most már senki se tudja felülmúlni, se vége, se hossza a hivatkozásoknak, hogy milyen elégedettek voltak a sportolók, a turisták, és hogy mennyire nagyon megérte nekünk ez az egész. 

Borsa Miklós szóvivő rohangál egyik tévéstúdióból a másikba,  és zengi az öndicséretet. Egészen érdekes szempontokat fedezhetünk fel neki köszönhetően. Például egyik alkalommal azt ecsetelte, hogy igazából nem is került ez sokba, mert gondoljunk csak bele, a nagy tévétársaságok is mutatták az eseményeket, hol a Vajdahunyad-vár, hol a Parlament, hol a Városliget volt a háttérben, ez tulajdonképpen sokkal többe került volna nekünk, ha reklámként kellett volna megfizetnünk. 

Tegnap újabb elméletet vázolt fel a kérdésre, hogy tulajdonképpen mennyibe is került ez az egész hacacáré. Azt mondta, hogy a zűrzavar abból keletkezett, hogy a sajtó, főleg az ellenzéki sajtó mindig a bruttó költségeket vette alapul, ők viszont nettóban számoltak. Mivel itt állami beruházásokról volt szó, az áfát valójában nem kell számolni, hiszen az egyből visszafolyik az államkasszába. Ez így igazán ügyes, már csak az a kérdés, nem kaptak-e szerepet offshore-cégek a pénzes munkákban - ez a kormánytól nem lenne éppenséggel idegen, és akkor mindjárt borul az egész bruttó-nettó elmélet. 

Na de mindegy is, nem az én dolgom, ne foglalkozzak vele. Örüljek inkább, hogy az én életemben történt mindez, részese lehettem minden idők legnagyobb magyar dicsőségének. A magyar úszók persze ügyesek voltak, de éppen ilyen ügyesek lettek volna bárhol másutt, mi meg szegényebbek lennénk egy szép hátterű trambulinnal egyebek mellett, de talán kibírnánk valahogy. Az a pénz meg úgyis elment volna más marhaságokra...

 

Nincs bocsánat!

2017. augusztus 04. - pettra01

Igazából oda  se figyelne az ember, nincs abban semmi különös, ha valaki hülyeségeket beszél, pláne a veszedelmes kánikula idején. Dúró Dóra előadta az elméletét, mely szerint meg kellene vonni a választójogot mindazoktól, akik nem kellően iskolázottak. Most ezen háborog mindenki, ahelyett, hogy jókat nevetgélnénk, mert ez igazából egy vicc. Az összes pártok azon tepernek, hogyan tudnák jövő májusban a szavazófülkékbe édesgetni a választókat, valaki meg azzal hozakodik elő, hogy meg kellene tizedelni a létező szavazókat. Ez nem lehet komoly, talán valami kampánytrükk, mond valami égbekiáltót, csak hogy beszéljenek róla. És lám, bejött. Ma ezt harsogta az összes csatorna, hogy a Jobbik most éppen az időseket és a kétkezi munkásokat sértette meg és azonnal kérjen bocsánatot. Ezt is hozzá lehet írni a többihez, mert egy hete hárommillió nyugdíjast sértett meg Vona, amikor a remegő kezeket, a szemekben lobogó gyűlöletet és a szájból folyó szennyet taglalta a magukból kifordult nyugdíjasokkal összefüggésben. 

Nem mintha kicsit is kedvelném Vonát, akkor se szavaznék se rá, se a pártjára, ha kötelező lenne, de speciel amit a nyugdíjasokkal kapcsolatosan írt, abban nem látok semmi felháborítót, és ezennel üzenem, hogy tőlem eszébe ne jusson bocsánatot kérni, még akkor se, ha a nevemben is kapacitálják mindenféle fogadatlan prókátorok. Na és most megérkeztünk a lényeghez. Előbukkant a semmiből egy Semmelweis Ferenc nevű szivar, fogalmam sincs, hogy kicsoda, és most az összes nyugdíjasok képviseletében minden  létező helyen szónokol. Most az is kiderült, hogy létezik egy Nyugdíjas Szociális Fórum, aminek ez az ürge az elnöke. Furcsa módon valamiért ez a fórum egy másik fórumra emlékeztet engem, talán csak nem ugyanazok hozták létre? 

Szóval engem leginkább az érdekelne, hol, mikor és miért született ez a titokzatos szervezet, miben áll a tevékenysége, hány tagja van, kik és mennyivel támogatják, ki választotta meg elnöknek ezt a pasast, és miből gondolja, hogy őneki joga van az összes magyar nyugdíjas nevében bármit handabandázni? Kikérem magamnak, és ha valakinek itt bocsánatot kellene kérnie, akkor az a Semmelweis nevű pacák és főleg, aki bábozik vele. 

Látens terrorista

2017. augusztus 02. - pettra01

Megint kitört a kezemen a pikkelysömör, évekkel ezelőtt sikeresen elmulasztottam, hát most újra kezdődik. A múltkor elővett a csokiéhség, hozott a fiam egy tábla csokit, és olyan lóbélű voltam, hogy egyből fölfaltam az egészet. Szerintem azzal idéztem elő a bajt, de most már mindegy, a lényeg, hogy egyből jött a viszketegség, aztán szélsebesen ki is sebesedett, és most persze rettentően fáj. 

Na de sebaj, a terápia már megvan, mondtam a fiamnak, hozzon keserűsót, aztán majd megkezdem a kúrát. Erre hoz nekem egy picike kis zacskóval. Mert a patikában nem adnak többet, úgy hozhatna többet, ha többször bemenne egymás után, mert erre is vonatkozik a korlátozás. Állítólag bombát lehet csinálni belőle valahogyan. Mint a ricinusolajból, mert abból is csak fél decilitert adnak egy embernek. 

Gondoltam, nem fognak ki rajtam, az interneten bármit meg lehet  szerezni, találtam is jó helyeket, ahonnan kilószámra rendelhetek keserűsót, akár 25 kilós zsákkal is - mellesleg műtrágyaként is alkalmazzák. Ugyanonnan rendelhetnék ricinusolajat is, akár kétszáz literes hordóval, ha megrendelem, idegurítják nekem. 

Meg is nyugodtam, elújságolom a gyerekeknek, milyen furfangos vagyok, a bomba-elméletet is elmondtam, mire azt mondják, jó lesz, ha vigyázok, mert figyelik ám az internetet, és ha tényleg ezekből bombát lehet kreálni, majd azt veszem észre, hogy egyszer csak elvisz a TEK. Eljátszottam a gondolattal, micsoda kaland így életem alkonyán, ilyen még sose történt velem, még tetszett is, mégiscsak vonzó perspektíva, hogy terroristaként járhatom meg Orbán börtönét. 

Most már csak azt kellene megtudni, hogy tényleg bombakészítési alapanyagokat készülök rendelni, vagy csak vaklárma az egész. 

Hígulás

2017. július 29. - pettra01

A kánikula mindenkit megvisel, kit többé, kit kevésbé. Én nem panaszkodom, jól bírom a meleget, de azért nyilván rám is hatással van a klíma, az meg főleg, amikor naponta tapasztalom, hogy a hőmérséklet emelkedésével egyre bonyolultabbá válnak az emberek. 

Ma kaptam egy értesítést, kitiltottak a Facebookon egy csoportból, mert kiviseltem magam. Nem tettem semmi különöset szerintem, csak merő jószándékból belebeszéltem egy hülye vitába. Ketten összevitatkoztak azon, hogy egy gyógyíthatatlan betegség gyógyítható-e, az egyik azt állította, hogy nem, mire a másik fölhorgadt, hogy de, márpedig igen. Szó szót követett, mire én belepofáztam, hogy nehogy már összevesszenek ilyen marhaságon. Ezt nem kellett volna, az egyik illető személyes sértésnek vette a dolgot és kitiltatott a csoportból. Nem egy borzasztó dolog, csak szomorú. 

A hírek is egyre-másra megörvendeztetnek, persze lehetséges, hogy ennek nincs is a meleghez semmi köze. Ma például ez a Rétvári Bence nevű államtitkár hozott ki a sodromból kissé. Nincs pedig semmi rendkívüli a stílusában, ez az általános gyakorlat, különösen az EMMI-nél, hogy ugyanazt százszor bejelentik, és mindig úgy, mintha még sose mondták volna, de ez a mai, ez kiverte nálam a biztosítékot. Látom a hírekben, hogy az államtitkár, arcán büszke mosollyal közli, hogy tekintettel a tanévkezdésre, ami ugye egyes családokban nagy anyagi megterhelést jelent, a kormány úgy döntött, hogy augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok. Közben mindössze arról van szó, hogy augusztusban kifizetik a szeptemberi családi pótlékot is, tehát nem dupla pótlékot kapnak, hanem előbb kapják meg néhány héttel az ellátást. Nem hazudik, csak picikét elferdíti az igazságot. 

A nyár fénypontja mindenképpen a tusványosi búcsú volt, ahol a haza megmentője celebrálta az ünnepi műsort, és nagy élvezet volt, mint rendesen, most már lassacskán megvalósul a lyukas birodalom, Orbán olyanná tette az országot, mint az '56-os lyukas zászló volt, a közepét már jórészt elveszítette, bázisának a java egyre inkább a határokon kívül található, majd ők megválasztják nekünk levélben. Már olyan ötletet is hallottam, hogy a határon túliaknak tulajdonképpen korhatár nélkül kellene biztosítani a szavazati jogot, elvégre miért is ne szavazhatnának a gyerekek nevében a szülők? Hát tényleg, tulajdonképpen a néhaiak meg a leendők nevében is szavazhatnának, vannak itt még lehetőségek. 

Hát így telnek napjaink harminc és negyven fok között. De sebaj, majd jön az ősz, a furmányos Soros már szervezi az ürgebőrös hálózatát, tehát forró őszre van kilátás. 

süti beállítások módosítása