Csak mondom

Csak mondom

Pénzügyi kultúra

2017. augusztus 25. - pettra01

"Az MNB a felelős hitelfelvétel témakörében országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek." Ez lenne a hír lényege. Remek. Valóban itt az ideje a közfoglalkoztatottak és a hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrája felzárkóztatásának. Nyilván nincsen nekik, vagy ha van is, meglehetősen fejletlen, azért tartanak ott, ahol. A közfoglalkoztatottakra általában jellemző, hogy nyakra-főre veszik fel a hiteleket, a devizahiteleket is nyilvánvalóan jobbára ők vették fel, borzasztóan fontos éppen ezért, hogy végre megkapják a szükséges felvilágosítást, mire figyeljenek oda, amikor éppen eladósodni készülnek. Valószínű, hogy az én pénzügyi kultúrám is hagy maga után kívánni valókat, mert én úgy gondolom, hogy egy hitelfelvételhez nem csupán a leendő adós szándéka szükségeltetik, hanem egy pénzintézet is, amelyik hajlandó neki kölcsönt nyújtani. Ahhoz pedig, hogy ezt megtegye, először is megvizsgálja az illető hitelképességét. Ha benyújtja a jövedelemigazolását és azon egy közalkalmazotti juttatás szerepel, gyanítom, hogy nem tud eladósodni, bármennyire is szeretne. Senki nem kérdezi meg tőle, mire kellene neki a hitel, mivel a jövedelméből nyilvánvaló, hogy nem lesz képes törleszteni, a kérelmét elutasítják. 

Felötlik az emberben a kérdés, mennyire ismeri a magyar társadalmi viszonyokat az, aki kitalálta ezt a pályázatot? Miből gondolja, hogy ennek a rétegnek pont a pénzügyi kultúráját kell felzárkóztatni? Egyáltalán hogyan képzeli? Tanfolyamot tartanak, ahol majd milliókról fognak beszélni, miközben a hallgatóság ilyen összegekkel nemcsak nem találkozik, de valószínűleg el sem tudja képzelni? 

A kiíró nem sajnálja a pénzt, a közfoglalkoztatottak oktatásának céljára 10, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű térségeiben projektre pedig 25 millió forintot ad. Nem hiszem, hogy ehhez szükséges lenne bármit hozzátenni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr5812778502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.08.25. 13:21:05

Gyakran tartanak olyan előadásokat, tanfolyamokat, amelyeknek semmi értelmük nincs, a cél kizárólag az előadók, a szervezők pénzhez juttatása. Sőt, aki megírja a tanfolyam anyagát, ő is részesül belőle néhány millió Ft erejéig.

Most majd az következik, hogy a hajléktalanoknak hirdetnek meg lakásvásárlási hitelt.

pettra01 2017.08.25. 13:35:58

@CsipkeRózsa: Hát igen, javasolni kellene nekik, a CSOK valószínűleg nagy érdeklődésre tartana számot.
süti beállítások módosítása