Csak mondom

Csak mondom

Minden idők...

2017. augusztus 05. - pettra01

Előre se tetszett a vizes világbajnokság ötlete, most, utólag meg már nagyon tele van vele a hócipőm. Nincs olyan nap, hogy ne ezen örömködnének széltében és hosszában, hogy megcsináltuk minden idők legjobb vizes világbajnokságát, ezt aztán most már senki se tudja felülmúlni, se vége, se hossza a hivatkozásoknak, hogy milyen elégedettek voltak a sportolók, a turisták, és hogy mennyire nagyon megérte nekünk ez az egész. 

Borsa Miklós szóvivő rohangál egyik tévéstúdióból a másikba,  és zengi az öndicséretet. Egészen érdekes szempontokat fedezhetünk fel neki köszönhetően. Például egyik alkalommal azt ecsetelte, hogy igazából nem is került ez sokba, mert gondoljunk csak bele, a nagy tévétársaságok is mutatták az eseményeket, hol a Vajdahunyad-vár, hol a Parlament, hol a Városliget volt a háttérben, ez tulajdonképpen sokkal többe került volna nekünk, ha reklámként kellett volna megfizetnünk. 

Tegnap újabb elméletet vázolt fel a kérdésre, hogy tulajdonképpen mennyibe is került ez az egész hacacáré. Azt mondta, hogy a zűrzavar abból keletkezett, hogy a sajtó, főleg az ellenzéki sajtó mindig a bruttó költségeket vette alapul, ők viszont nettóban számoltak. Mivel itt állami beruházásokról volt szó, az áfát valójában nem kell számolni, hiszen az egyből visszafolyik az államkasszába. Ez így igazán ügyes, már csak az a kérdés, nem kaptak-e szerepet offshore-cégek a pénzes munkákban - ez a kormánytól nem lenne éppenséggel idegen, és akkor mindjárt borul az egész bruttó-nettó elmélet. 

Na de mindegy is, nem az én dolgom, ne foglalkozzak vele. Örüljek inkább, hogy az én életemben történt mindez, részese lehettem minden idők legnagyobb magyar dicsőségének. A magyar úszók persze ügyesek voltak, de éppen ilyen ügyesek lettek volna bárhol másutt, mi meg szegényebbek lennénk egy szép hátterű trambulinnal egyebek mellett, de talán kibírnánk valahogy. Az a pénz meg úgyis elment volna más marhaságokra...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr7212721614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2017.08.06. 13:18:20

Jó, leszek első hozzászóló.
Bennem vegyes gondolatokat szült a vizes VB megrendezése. Az első, ami eszembe jutott: kell adni a népnek cirkuszt. Legyen egy világeseményű rendezvény, ahol örömködhetnek az emberek, dagadhat a nemzeti büszkeség stb. Ez meg is történt, hiszen a helyszínen hatalmas buzdítást kaptak úszóink, akár döntőbe jutott a versenyzőnk, akár nem. Még Gyurta Dániel bukása sem tűnt tragikusnak, hiszen a futamában hatalmas buzdítást kapott, senki nem fütyülte ki, pedig semmi más nem történt, mint megismételte legutóbbi szereplését. Félreértés ne essék, elér eredményeit tőle elvenni nem lehet, de jobb lett volna, ha visszavonul és nem indul.

A másik, ami eszembe jutott : hatalmas pénzeket fognak elkölteni a megrendezésre, hiszen emiatt lépett vissza a mexikói Guadalajara városa, költségesnek találták a megrendezést. Ugyanakkor adott munkát és pénzt magyar vállalkozóknak, már ami nekik maradt.

A harmadik ami eszembe jutott : a beruházási költség soha nem fog megtérülni. Tény viszont, hogy az egyes versenyek helyszíneit ötletesen választották ki, a külföldi fotósok jobbnál jobb képeket bírtak készíteni a háttérépületekkel, amiket aztán ugye látja a világ apraja és nagyja. Ettől mennyire kapnak kedvet Magyarországra utazni és turistaként itt elkölteni a pénzüket a jövőben is, azt nem tudom.

Végül a versenyek végén az jutott az eszembe, hogy ha nincs Hosszú Katinka, akkor nincs aranyérem, amiből egymaga nyert kettőt. Meg még az jutott az eszembe, hogy mindegyik magyar úszó lelkendezett a részükről versenyzés közben soha nem tapasztalt szurkolói hangorkánról, de arról nem beszéltek, hogy mekkora tehetnek érezték a velük szembeni elvárásokat. Talán ez nyomhatta a női vízipólósokat, ami miatt az esélytelenebb kanadai lányok ellen kikaptak, és nem juthattak a döntőbe.

Ami meg Julio C. Maglione-t, a FINA elnökének lelkendezését illeti, nem tudom, hogy "diplomáciai úton-módon" milyen "elismerést" kapott Orbán Viktoréktól.

pettra01 2017.08.06. 16:19:28

@Drizari: Hogy ez mekkora örömöt okozott a közönségnek, azt nem vagyok hivatott megítélni, mert nem vagyok sportrajongó, abban az értelemben, hogy csak nézzem. Sportolni szerettem annak idején, és most is meg vagyok győződve róla, hogy ez olyan tevékenység, amit művelni jó, nem nézni, olyan, mint mondjuk az evés, nem tudok attól jóllakni, hogy mások esznek. De hát ízlés dolga. A mi gyerekkorunkban nem volt uszoda errefelé, mindenki úgy tanult meg úszni, ahogy sikerült neki, én is a Dunán tanultam másoktól, nem edzők oktattak, és később is a Duna szerelmese voltam, strandokra nem szerettem járni, hiába ócsárolták, hogy bezzeg a Duna milyen mocskos, nekem nagyon is megfelelt. A gyerekeim már jártak úszásórákra, utáltam is kellőképpen, amellett, hogy az összes törölközőnket elhagyták, hülye egy találmány, hogy egy tanóra alatt elmentek az uszodába, levetkőztek, kicsit benne voltak a vízben, utána meg se tudtak rendesen száradni, mert rohantak vissza az iskolába. Nem hinném, hogy létezik olyan gyerek, aki ezt szereti. Szép dolog ez a mindennapos testnevelés meg úszásoktatás, csak valahogy nem így kellene.
Hát igen, ez is egy indok, hogy a gazdaságnak is jót tett a vizes vb, mert tízezer embernek adott munkát. Igaz, csak ennek a tízezer embernek más formában is lehetett volna munkát adni, mondjuk bérlakásokat is építhettek volna ezen a pénzen, hogy ne lélegeztetőgépet mondjak.
Nem tudom, arányaiban mi a több a sportolókra gyakorolt hatlásokból, az ösztönző vagy inkább a bénító, ha jelen van sok ember mindenféle elvárásokkal. Tulajdonképpen elvileg az elvárásokat akkor is érezhetik, ha máshol versenyeznek, mert tévén azért nagyon sokan nézik őket, csak hát akkor tényleg ott azonnal nem találkoznak a tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítással. Bár mintha úgy lehetett volna érteni, hogy amikor benne voltak a vízben, akkor nem hallottak semmit.
A FINA elnöke szerintem kötelességszerűen ömleng, neki így illik, hogy el legyen ragadtatva, de mondjuk tény, hogy nem kellett megjátszania magát, tényleg végül is jól sikerült.

Drizari 2017.08.06. 18:08:08

@pettra01:

Akkora örömet okozott a közönségnek, amennyit láthattál és hallhattál a tévéközvetítések alatt. A másik világnagyság Ledeckyt nem köszöntötte akkora hangorkán, mint Hosszú Katinkát.

Az evéshasonlat nem jó, mert ez versengés, verseny a dobogós helyezésekért. A versenyszámokban mindenki egyforma úszásnemben és távon úszik, a végén derül ki, hogy ki volt közülük a leggyorsabb.

Olvastam erről, mindegyik sportolóban jelentkezik a drukk, hogy a hazai közönség előtt megfeleljenek az elvárásoknak. Külföldi versenyen nincs meg ez a tehertétel, sőt, ott a "megmutatom kivagyok" érzet az erős. Megjegyzem: Kapás Boglárka se hozta a legjobb formáját, de Szilágy Liliána (Bara Margit unokája) se hozta a tőle elvárhatót.

Végül csak annyit tennék még hozzá, hogy világméretű sporteseményeket azok az országok szoktak rendezni, akik ezt megengedhetik maguknak, mert nincs semmi más fontosabb, amire jelentős mennyiségű pénzt kell elkölteniük. Ha lenne másra is költeni, akkor az csak valami hátsószándékú politikai döntés eredménye. Ilyen volt a görögök olimpiája, ami után nem sokkal már gazdasági bajokkal küzdöttek.

ZorróAszter 2017.08.06. 18:21:39

Szép volt a VB de nehéz eltekinteni attól, hogy mennyi milliárd ellopására adott alkalmat a nagy magyar felbuzdulás.

És hogy emellett Magyarország elszalasztotta az utolsó esélyét a legalább részleges felszárkózásra is.

Több mint 40 milliár euró nem jön be többet. Ebből lehetett volna megalapozni az elkövetkező évtizedek növekedését. A nagy ellátó rendszerek viszonylag fájdalommentes átalakítását, beleértve a nyugdíj, az egészségügyi és az oktatási rendszert.

Ezek viszont romokban, a pénzt meg elszórták baromságokra.

Többet ilyen lehetőség nem lesz.

De ha lenne, azt is elherdálnák.

Maradunk a Balkánon.

Vizes VB-vel.

pettra01 2017.08.06. 19:07:12

@Drizari: Jó, hát biztosan működik a sportnak ez a cirkusz-szerepe, különben nem járnak meccsekre meg versenyeket nézni az emberek, csak hát a drukkolásnak valójában a sporthoz nem sok köze van, szóval attól, hogy nézem, még nem vagyok sportos, még ha úgy is állítom be. Na mindegy, csak hát ez a nagy magyar sportmánia még rokonságban sincs az egészséggel, az iskolai sport egy előválogató, aztán jöhetnek az ilyen-olyan neveldék, ahol megpróbálnak élsportolókat faragni az ügyesebbekből. A klubcsapatoknál is sose fogok megbarátkozni azzal, hogy miért legyek én büszke a városom focicsapatának a nagy eredményére, ha abban a csapatban csupa vadidegen játszik, akiket innen-onnan vettek, csak a mez, ami rajtuk van, ahhoz van közöm?
A kormánypropaganda szerint mi nagyon is jól állunk, minden a legnagyobb rendben van, és ez ugye csak a kezdet, úgyhogy akárhány világeseményt rendezhetnénk, mert nekünk semmi más nem hiányzik már, csak hogy lássa a világ, milyen szép a Parlament.

Drizari 2017.08.06. 20:16:57

@pettra01:

A versenysportnak annyi köze van a szabadidős sporthoz, mint egy operaénekesnek a népdalkörökhöz, vagy egy balett-táncosnak a népi táncosokhoz. Hangversenyre se azért járnak az emberek, mert közük lenne a zenekarhoz.

Ez nekem új, hogy valaki fociszurkoló magát sportosnak állítaná be. Szerintem nincs nagy magyar sportmánia, de van egy sportmániás miniszterelnökünk, aki az Isten pénzét is fodbal stadionok építésére költi.

Nem látok kivetnivalót abban, ha egy klubcsapat vesz magának jó játékosokat, ilyen idegenekkel van tele a Barcelona, ha már városról beszélünk.

De, szerintem is, ezt a pénzt lehetett volna költeni termelőberuházásokra is, a politikusok, illetve Orbán Viktor így döntött. Adott a nép egy részének cirkuszt, akik jegyet vettek, vagy a köztereken kivetítőkön nézték, ők örömködtek, ennyivel kevesebb ellenkezni akaró emberrel kellett politikailag számolni.

(a románok meg amerikai harci repgépeket és helikoptereket vásárolnak, készülnek a légterük és a területük védelmére - sokat jár Orbán Tusványosra)

littke 2017.08.06. 20:54:41

Gratulálok a magyaroknak a VB rendezéséért. Budapest Guadalajara-val nem egyenlő városok. Varsó, Prága, Bp., stb kell hogy pályázzanak ilyen és hasonló események megrendezésére, egy jó útja magukat a világgal jobban megismertendő.
Épp most nézem az atletikai VB.-t, Londonból közvetítik, ki az aki akarja, hogy ezek az események csupán ilyen városokban rendeződjenek???
Szerintem dícséret a rendezőknek, és gratula az ötletést!

pettra01 2017.08.07. 00:01:14

@ZorróAszter: Úgy látszik, erre kell a következő generációnak berendezkednie, már ha továbbra is hatalmon marad ez a mániákus, hogy folyamatosan hirdetik a hihetetlen fejlődésről szóló híreket, ugyanakkor a tömegek ebből semmit se fognak érzékelni, de mert teljes meggyőződéssel mondják, a többség el is hiszi, hogy biztosan van fejlődés, csak valamiért ő pont kivétel. Meg fogunk pályázni minden létező parádét, bajnokságokat, világkiállításokat, mindent azon a néhány helyszínen megrendezve, amelyek valóban gyönyörűek, persze az elődöknek köszönhetően - bár ezek se biztos, hogy ilyenek maradnak, a Városligetbe is bele akarnak rondítani. Igen, Balkán, bár azért ha megcsappan az uniós pénz, hátha kicsit elfogy a teremtő kedvük is.

pettra01 2017.08.07. 00:05:56

@Drizari: Nekünk nem kellenek ilyen harci játékszerek, mi kerítéssel védekezünk az ellenség ellen. Az annyira tetszett, amikor Orbán azzal dicsekedett, hogy mi felajánlottuk az olaszoknak a segítségünket a határvédelemben, adunk tapasztalatot, eszközt és ember is. Mire gondolhatott? Vízi kerítésre? Az olaszok helyében én elfogadnám, evezhetnének a Földközi-tengeren a tapasztalt magyar rendőrök.

pettra01 2017.08.07. 00:13:51

@littke: Valóban parádésan sikerült, ahhoz képest, ahogy az utolsó időszakban kinézett, én azt hittem, ránk fog dőlni az egész, meg azért szerencse és kellett hozzá, és minden összejött. Abban is igazad van, hogy egy világesemény tényleg nagy figyelmet irányít ide arra az egy-két hétre, csak nem hinném, hogy ezt pont nekünk és pont most kellett megrendezni. Ez olyan, mint amikor a szegény ember egyszer az életében rendez valami nagyot, világra szóló lakodalmat, aztán a hátralevő életükben marad a fényevés esetleg, de lesznek szép emlékeik.

ZorróAszter 2017.08.07. 08:19:02

@littke:

Abból a 40 milliárd euróból amit az EU csorgatott ide, futja sok mindenre.

Főleg lopásra.

Közben a szeretetothonban az öregek meghalnak a romlott ételtől, a kisgyereket nyitott melkassal viszik át a városon mentővel mert a szívkórháznak nincs saját CT-je, a gyerekek jelentős része éhezik, a rokkantnyugdíjas, akinek elvettk a nyugdíját szíven szúrja magát a nyugdíjbiztosító székházában, egy másik leönti magát benzinnel az APEH székháznál vagy hol.

De a lényeg hogy legyen szép kacsalábonforgó vizesVB-nk. Mintha nem is egy romországunk lenne egy machiavellista pszichopata irányítása alatt.

pettra01 2017.08.07. 11:00:02

@ZorróAszter: Romország - ez nagyon idevág, annyira tetszik, hogy ellopom :)

Xilit 2017.08.07. 11:04:22

Herótom volt az egésztől. A kivagyiságtól, az önfényezéstől, ettől a politikai dilettantizmustól , de legesleginkább attól a már semmivel sem mentegethető felelőtlenségtől, amit Ti is megfogalmaztatok.

Azt nem tudom, mikor és hogyan lesz vége, de rájuk nézve nem lesz dicső. Ahogy elnéztem a sportolók teljesítményét, egy-két kivételtől eltekintve modellezték is azt a lepusztuló tendenciát, amely összességében jellemzi az országot.

Drizari 2017.08.07. 12:38:27

Romország - tényleg találó elnevezés. Mondom/írom ezt azon az alapon, hogy a falvaink zömében állnak még a jobbágyházak. Változás mindössze annyi, hogy tetejükről lekerült a szalma, és helyébe "zsindölyt" raktak. A vályogot foszladozó vakolat fedi, sugárzik a szegénység. A jobbágyházak (manapság parasztházaknak nevezik) udvarai többségében fűvel borítottak, mert hiányzik a portákról a baromfi. Helyükben mérges kutyákat és lusta macskákat lehet látni. Viszont a városok belvárosai az aranykort (1867-1914) láttatják, peremrészeiken négy és tízemeletes betonpanelekbe lehet botlani. Érdemes ezeket az óvárosi részeket meglátogatni, utcáikon barangolva a történelem öleli át a turistát.

Itt a neten Európában fuvarozó magyar kamionosok videóiba botlottam, elképedve láttam a nett német falvakat, a csinos és gazdagságot sugárzó házakat. Nem egy német falucska állt legfeljebb 15-20 egymástól elég távol eső pompás kinézetű házakból (szinte mindegyik tetőn napelemek), és elgondolkodtam: vajon mit és hol dolgozhatnak az itt lakók, ha a településük nem síparadicsom és távol a következő falu, vagy kisebb város? A francia "falvakban" ősi, jól karbantartott házakat láttam,azokon az utcákon talán még a három testőr is átlovagolhatott.

A látottak szerint mi valóban romország vagyunk, ezt tükrözi valamennyi magyar falu. Kivétel persze akad, mint például Hollókő, de az egy kirakatfalu.

littke 2017.08.07. 14:15:52

@ZorróAszter:
Vannak tényleg javítani valók, de ez nem azt jelenti hogy egy oduba kell bujni és minden a VB-hez hasonló szereplést letiltani.
Ez minden országra igaz, a költekezés egy részét ilyen és hasonló dolgokra nem árt költeni, az ilyesmi nem a pénz kidobása, idővel meg is térülhet.

pettra01 2017.08.07. 15:23:54

@Drizari: Azt hittem, hogy azt írod, kivétel persze akad, mint például Felcsút :)
Azért arra kíváncsi lennék, hogyan él a felcsúti faluvégi akárki, jobb lett-e az ő élete attól, hogy ilyen tempóban felvirágzott a települése? Valahol egyszer azt írták, hogy a csilliárdos Lőrinc nem igazán fizeti túl a dolgozóit...

ZorróAszter 2017.08.07. 20:45:31

@pettra01:

Kedves Pettra!

Tessék csak, de nekem például a "machiavellista pszichopata" találmányom jobban tetszik. Én azt "lopnám" el.

De szerintem Önnek azért nem tetszik, mert nem tetszett kitalálni, hogy vajon kire gondolhattam?

Nem, nem Estherházy Péterre, sőt még csak nem is Forró Tamásra. :o)

ZorróAszter 2017.08.07. 20:58:49

@littke:

Mindig gyanakodni szoktam, amikor a gyarmatosítóink haszonélvezői dícsérnek itt valamit. Például hogy helyes valamit megtennünk vagy eltűrnünk.

Persze tudom, Magyarország német gyarmat és nem kanadai gyarmat. De a dolog általánosságban is működik. Vagyis Ön tudja általánosságban is, mi a gyarmattartók érdekei.

És én is tudom, hogy persze ha hatékonyan lázadnánk ellene, itt kő kövön nem maradna. Szétbombáznának és a nyagunkra ültetnének büntetésül valami náci tömeggyilkost.

Meg azt is tudjuk, hogy a német nagytőke azért ültette a nyakunkra ezt a machiavellista pszichopatát, mert ő biztosítja, hogy ez a 40 milliárd euró visszavándoroljon Németországba.

És ott épüljenek belőle a Drizari által megénekelt szép családi házak. No meg Kanadában is.

Nekem ugyanis az az erős gyanúm, hogy Mészáros, viréz orbángeci Simicska és a többiek elsősorban a németek strómanjai. Persze jó pénz marad náluk is. Nagyságrendekkel több, mint a meglopott nyomorult millióknak.

A hazaárulást mindigis jól fizették.
süti beállítások módosítása