A Nemzeti Választási Bizottság elosztotta a népszavazási reklámperceket, nem tudom, hogy valahol valaki számolja-e, de nekem már most mérgezésem van a fideszes mantrától, az összes tévécsatornán ömlik a baromság, szerintem már elhasználták a teljes idejüket, és hol van még október. Rám biztosan nem lesz hatással, hacsak úgy nem, hogy egyre eltökéltebb leszek, ezeknek soha semmit nem fogok elhinni, megtenni. Ami meg nem minősül reklámnak, az a különféle fidesznyikek megszólalásai, és mind ugyanazt mondják. Legutóbb valamelyik híradóban Novák Katalin sopánkodott, hogy mennyi erőszak van a migráncsok miatt Európában a nők ellen - nyilván ez most egy fajta kötelesség náluk, mindegyiküknek hitet kell tenni.

Legutóbb a Facebookra tett fel valaki egy riportot egy vidéki főorvossal, aki szír származású, ő persze nem menekült, mert hajdan itt tanult, aztán ideházasodott és itt maradt, de hát most megszólalt. Hogy ezek a migránsok nem is szírek, mert a szírek nem ilyenek, azok otthon maradtak, otthon bujkálnak, de nem fordulna elő velük, hogy itt követelőznek bárki határánál, hogy engedjék őket tovább. És hát ugye neki el lehet hinni, mert ha valaki ismeri a szíreket, akkor ő aztán igen.

Eljátszik az ember a gondolattal, szétbombázzák a városomat, lerombolják az otthonomat, leöldösik a rokonaim és ismerőseim egy részét, először biztosan nem indulok neki a világnak, hanem átmegyek a szomszédba, ha ők még laknak valahol, aztán a szomszéd városba, a szomszéd megyébe, közben persze telik az idő. Évek múlnak el úgy, hogy nem lakom sehol, nem azért, mert nincs ilyen szándékom, hanem mert folyton elfüstölnek az elképzeléseim. Vannak persze lehetőségeim, a szomszédos országban van menekülttábor, lakhatok sátorban - persze, ott nem lőnek rám, de valószínűleg ha hónapokat, éveket töltöttem el ott, megelégelem, és lesz, ami lesz, szerzek egy csónakot és irány az ismeretlen. Mert ennél rosszabb már nem lehet. Mondják, hogy Európában jó, ott vannak lehetőségek, épített házban lakhatok, iskolába járathatom a gyerekeimet, erre nem engednek tovább egy határnál. Nem biztos, hogy megadóan fogadom ezt, lehet, hogy háborogni kezdek, rázom az öklömet és ordibálok össze-vissza. nem voltam én mindig ilyen, de ez a fajta élet érdekes tulajdonságokat hoz ki az emberből. 

Brüsszel nem mondhatja meg, hogy a magyarok kikkel élhetnek együtt. És meg kell védeni az unió határait, mondja a mi bölcsünk. Mert micsoda dolog az, hogy kvóták alapján akarják szétosztani a menekülteket? Igazából nem örül annak senki, hogy jön ez az áradat minden irányból, de mégis, hogyan képzeli a hatékony határvédelmet? Aknázzuk alá a határokat? Lőjünk mindenkire, aki közelít? Akik jönnek gumicsónakokkal a tengeren, lökdössük vissza a vízbe őket? Az rendben van, hogy legyenek elvárások a menekültekkel szemben, hogy aki nem megfelelően viseli magát, azt ki kell toloncolni, de aki csak élni akar és meghúzni magát, annak nem lehet nem adni menedéket. És azt se lehet megtenni, hogy azért, mert mondjuk Olaszország a tengerpartját nem tudja hermetikusan lezárni és tömegével érkeznek a jövevények, megvonjuk a vállunkat, mondván, ez legyen az ő bajuk. ne akarják megmondani, hogy mi kikkel éljünk együtt.  

Hogyan éreznénk magunkat, ha holnap elindulna mondjuk az összes erdélyi és kárpátaljai magyar és elkezdenének sátorozni a kertjeinkben? Mit szólnánk, ha erre úgy reagálna az unió, hogy körbekerítene minket és azt mondaná, ez nem az ő problémájuk? 

Eddig is meglehetősen aktívan kampányoltak kormányoldalról a kvóta ellen, de most, hogy kitűzték a népszavazás időpontját, tovább fokozódik. Naponta átlagosan két-három sajtótájékoztatót tartanak, mindegyik szószóló ugyanazt mondja, de úgy,mintha az imént fedezte volna fel a nagy igazságot. Valójában semmi újdonság, semmi ötlet, tényleg olyanok, mint sok kicsi papagáj, akik lelkesen ismétlik ugyanazt a szöveget. 

Természetesen az ellenzéki oldal is megszólal, most éppen nem tudnak megegyezni abban, hogyan kellene viszonyulni ehhez az egész cirkuszhoz. A többség azt mondja, a legokosabb, ha ügyet se vetünk rá, de vannak, akik szerint ez nem helyes, el kell menni és igennel szavazni, na és persze olyan is akad, aki inkább a nem szavazatot tartja helyesnek. Tanácsban tehát nincs hiány, nagy a választék, nem mondhatjuk, hogy nem kaptunk útmutatást, végül persze úgyis azt csinálunk, amit akarunk. 

Nem tudom, ki hogyan van vele, de ha engem egy Rogán vagy egy Szijjártó vagy valamelyik klubtársuk akar rávenni valamire, hát holtbiztos, hogy látatlanban az ellenkezőjét fogom tenni. Nem tudhatom, hogy mások hogyan működnek, de könnyen lehet, hogy ez a szájba rágás éppen az ellenkező hatást fogja elérni. Ráadásul úgy tűnik, egyre többen látják, hogy most nem kellene az EU-val keménykedni, már amennyiben bent szeretnénk maradni. Persze az is elgondolkodtató, hogy vezető tisztségviselők egészen nyíltan hangoztatják, hogy ők szívesebben lennének kint, mint bent - jó, mindezt magánemberként mondják, de de akkor is. 

Az előttünk álló hónapokban naponta többször meghallgathatjuk, hogy csak a magyarok dönthetik el, kivel akarnak együtt élni (tényleg, akik letelepedési kötvénnyel nyerik el a jogot, hogy itt éljenek, őket is mi választottuk?), és hogy Brüsszel nem döntheti el, stb. Én már most unom. Hát ti? 

A lányom 25 éves. Nemrég volt a születésnapja, és most hirtelen megvilágosodott, hogy telik fölötte az idő. Nincs vele semmi baj, nagyon is csinos, de most nem elégedett magával. Megállt a tükör előtt és valósággal rohamot kapott, hogy ő egy ronda, kövér disznó. Ez egyáltalán nem igaz, most ugyan van rajta egy kis fölösleg, de hát ez is nézőpont kérdése, hozzám képest tényleg husi, na de én egy csontkolosszus vagyok, neki pont mindene megvan. Nem is kövér, csak hát a diákkori szerelmével találkozott nemrég és valószínűleg reménykedett valami folytatásban, ami nem jött össze, kereste a magyarázatot, hogy mi lehet a hiba, és erre az eredményre jutott. Az a pasi már tíz éve is egy idióta volt, én inkább örülök, hogy kútba esett a nagy lehetőség... Nem baj, most azért meg van vadulva, mindenféle salátákat eszik meg eljárogat valami stúdióba, ahol varázslatos kezeléseket kap kövérség ellen :) 

Igazából nem voltak vele kapcsolatosan nagy  reményeim a képességeit illetően. Amilyen matekzseni volt a nagy fiam, a lányom olyan antitalentum, neki szörnyű problémát okozott, hogy két számot összeadjon, iszonyatos munkája volt abban, hogy ilyen adottságokkal elvégezze az iskoláit, aztán lassacskán kikupálódott, most már megoldja a megoldhatatlant is, a nyelvekkel pedig nagyon könnyen boldogul. Most éppen azt találta ki, hogy leteszi az angol nyelvvizsgát - hogy megy-e vele valamire, azt nem tudom, de hadd csinálja. Nagyon élvezem, hogy folyton tele van tervekkel, tegnap vett két autónyeremény-betétkönyvet, mert úgy döntött, hogy nyerni fog. Hát legyen igaza. 

De nem is róla akartam szólni, hanem a többi lányokról. A múltkor összeakadt egy volt általános iskolai osztálytársával. A lány péknek tanult, egy pékségben dolgozott két évig havi nyolcvanezerért, aztán egyszer csak megelégelte a dolgot. Most külföldön prostituált. Elmesélte (nem nekem), hogy havi másfél milliót is megkeres. Azt mondja, csinálja még néhány évig, aztán lehúzza a redőnyt, összeszedi magát és elfelejti az egészet - hogy ez mennyire megvalósítható, azt nem tudom. Kocsija már van, lakásra gyűjt, emellett az anyját és a húgát is támogatja. Nincs új a nap alatt, volt nekem is olyan barátnőm, aki fiatalon pornófilmekben szerepelt, aztán egyszer csak abbahagyta, példás családanya vált belőle, mára már unokák szaladgálnak körülötte. 

Van a lányomnak egy szintén volt iskolatársa. A szüleivel és a testvérével lakik, az apja rokkant valami kevés nyugdíjjal, az anyja soha nem dolgozott. Egy közeli kis faluban laknak egy parányi házban, még külön szobája sincs, egy szobában lakik a bátyjával. A Tescoban dolgoznak a testvérével, a fizetésüket hazaadják, gyakorlatilag ők tartják el a szüleiket. Egyfolytában az internetes társkeresőket bújja, naponta más-más férfiakkal ismerkedik. El szokta újságolni, hogy most éppen egy audissal vagy egy bmw-sel fog találkozni, mintha ez lenne a lényeg. Általában egyből felmegy mindegyik lakására, második randevú nem szokott lenni. legutóbb azt újságolta el a lányomnak, hogy a Vérmezőn találkozott egy pasival és ott helyben valami padon le is sz...ta. A lányom ezen teljesen kiakadt, próbált beszélni vele, hogy legalább a veszélyekre gondoljon, hát akár meg is ölhetik egyszer, de ő csak nevet, mondván, hogy nincs ebben semmi. 

Az utóbbi lány gyakorlatát nem értem. Miért csinálja? Mit ad ez neki? Kétségkívül nem szép lány, ráadásul nem ad magára. Talán valami kompenzáció, ezzel ámítja magát, mert íme, mennyi lehetősége van? Hova vezet ez? Hogy a mostani helyzetéből nem ez a kiút, az biztos. Abban reménykedik, hogy mondjuk a Vérmezőn szerelemre lobban majd iránta valaki, beülteti az Audijába és onnantól fogva boldogan élnek, míg meg nem halnak? 

Tanulság az nincs. Hacsak az nem, hogy nem könnyű a lányok élete. Sokféle útra léphetnek és nagyon sokszor nem veszik észre, melyik lépést nem kellene megtenni. 

Tegnap magából kikelve jött haza lányom a munkahelyéről. Hogy mikor lesz a népszavazás, mert ő el akar menni és arra szavazni, hogy ide aztán egyetlen migráns se tegye be a lábát. Én meg csak pislogok, hogy mi van? 

Hallotta, hogy minden magyartól havi ötezer forintot le fognak vonni, dolgozótól, nyugdíjastól egyaránt, mert így kell támogatnunk a menekülteket. És ő kikéri magának, majd ő eldönti, hogyha adni akar valakinek valamennyit, hogy ki legyen az és milyen célra szánja, mégis, mit képzel az unió? 

Hol olvastad ezt? - kérdezem, mire ő: Hát már mindenki erről beszél. És persze mindenki mélységesen fel van háborodva. 

Ügyes. Nem is kell hozzá több, csak néhány koholmány, fölösleges hivatalosan megerősíteni, éppen elég, ha szájról szájra terjed. Ha arról lenne szó, hogy mindenki kap valamilyen okból havi ötezer forintot, nem mondom, nyilván annak is örülnének, de hogy elvesznek ötezret? Ez vért kíván! 

És mégis, mikor fog ez megtörténni? - kérdezem. Mire ő: Hát ha kevesen megyünk el a népszavazásra. 

Aha. Itt a recept, így kell szavazót vásárolni. Megfelelő motivációval bármit el lehet érni. Érveknek, okos beszédnek helye nincs, az emberek zsebét kell megcélozni. Elveszik a kultúrádat, elveszik a munkádat - ezek nem váltottak ki átütő sikert, most megvan a biztos módszer. Elveszik a pénzedet! 

Nem kell hozzá jósnak lenni, özönleni fognak az emberek a népszavazásra. 

Bevallom, sokáig nem is hallottam erről a Spéderről. Néhány héttel ezelőtt egy kormányszóvivői tájékoztatón kezdte el valaki feszegetni a Spéder-kérdést valami pénzszállítás kapcsán. Még a neve is ismeretlenül csengett számomra, először Spílernek értettem, na de az utóbbi időben annyit hallok róla, hogy kezd a könyökömön kijönni. Merthogy szegény Spéderre megadták a kilövési engedélyt. Most már tényleg a kelleténél többet tudok róla, például, hogy Lázár jóbarátja, tán szomszédja is, aki egy volt a mi kis félisteneink közül, na de most őt is utolérte a sorsa, már megkapta a sugallatot a célzóstáb, hogy a sarkára kell irányozni. 

Most tele van  vele az internet, mert neki maholnap vége lesz, a vagyonvesztése mellett (ami ráadásul másokat is érint, mert bankja is van szegény embernek) előbb-utóbb az Indexből is kiforgatják. Mit is tegyen a földi halandó ilyen hírek hallatán? Kezdjem sajnálni Spédert talán? Azért annyi fantáziám még nekem is van, hogy odáig nem kellene elmerészkednem, hogy szánakozzak, az ilyen Spéder-félék nem úgy mennek tönkre, mint te vagy én, hogy földönfutó leszel, ők valahogy úgy esnek ki az isten kötényéből, hogy még véletlenül se üssék meg magukat. Csak annyira vesztesek, mint afféle száműzött király, aki elvesztette ugyan a trónt, de azért a javak tetemes része biztos helyen van, amiből futja neki a holtomiglan tartó trónkövetelésre. 

Szóval Spéder most fölzárkózott Simicska mellé, eggyel több kegyvesztett a palettán, na de vannak még bőven a húsosfazék mellett, nagy a tolongás, most pláne, mert a hagyomány szerint a hűtlenségi perek áldozatainak javait elnyerhetik a kegyencek. Attól persze nem kell tartanunk, hogy egészen véletlenül nekünk is leesik valami a nagy osztozkodásban, mint ahogy bennünket nem fenyeget az a veszély sem, hogy úgy járunk, mint Spéder vagy Simicska. 

Pedig most éppen azt fejtegetik itt-ott, hogy a Spéder-jelenség tulajdonképpen üzenet a társadalomnak. Azt mondta Csintalan ma este, hogy ez az üzenet az egész társadalomnak szól, azt kell belőle érteni, hogy senki sincs biztonságban, mert ha megneheztel ránk a hatalom, mi is úgy járhatunk, mint a Spéder. Hát ezen csaknem elkezdtem nevetgélni. Ha valakin eluralkodna az aggodalom és félve nézne körül, hogy ugyan mikor fog ő is úgy járni, hát ezennel megnyugtatom, hogy a hatalom jóvoltából nekünk nem nagyon van félni valónk, köszönhetően annak, hogy összes javaink nem érnek fel egy ilyen Spéder-féle kutyaóljának értékével, csekély a valószínűsége, hogy bárki számára kihívást jelentene, hogy bennünket mindenünkből kiforgasson. 

Ami persze nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk, Valóban üzenget a hatalom, ráadásul nem most kezdett üzengetni, már jó ideje kapjuk a félre nem érthető üzeneteket, talán végre ideje lenne megérteni. Nem attól kellene félnünk, hogy úgy járunk, mint Spéder vagy Simicska, hanem hogy úgy fogunk járni, sőt, még rosszabbul, ahogyan már évek óta járunk. 

Az esetnek nincs országos jelentősége. Sőt, egyáltalán nincs jelentősége, hacsak az nem, hogy jól példázza, hogyan fosztogatja a közös kasszát az, aki helyzetbe kerül. Tulajdonképpen szót se érdemelne a hír, hogy egy város képviselő-testületének fele elutazott több napra Münchenbe, hogy részt vegyen egy konferencián. A téma a szennyvízkezelés és a hulladékgazdálkodás. Meghívták őket, hát elmentek. Természetesen közpénzen. Hogy mit kerestek ott, nem kérdezi senki. Pedig megkérdezhetné. 

Az önkormányzatok már nem foglalkoznak se a szennyvízkezeléssel, a hulladékgazdálkodás se hozzájuk tartozik már, ezzel az erővel a balettáncosok szakmai tanácskozásán is részt vehettek volna. Értelme semmi, haszna semmi, viszont vélhetően jól érezték magukat. Költségeiket a közösség fedezte, még csak nem is került borzasztóan sokba, hiszen csak ide, a szomszédba utaztak, ezzel az erővel rendezhették volna ezt a konferenciát Új-Zélandon is. Az elszámolás nyilván rendben van, nincs az az ellenőrzés, amely hibát találna benne. 

Jönnek és mennek a delegációk. A legalsóbb szintektől a legmagasabbakig. A résztvevők tapasztalatokat szereznek, olyan tapasztalatokat, amelyekre se nekik, se másnak soha semmi szüksége nem lesz. Meg se fordul a fejükben, hogy egy-egy ilyen lehetőségre nemet is lehetne mondani. A költségvetésben van rá fedezet.

Eközben persze van, amire egyre kevesebb jut.  Mert jól kell gazdálkodni. meg kell nézni, mire mennyit költünk. A sérült gyerekek korai fejlesztésének támogatását például drasztikusan csökkentette a település, szó nem érheti a ház elejét, elvégre nem kötelező, hanem önként vállalt feladata az önkormányzatnak. Ha nem telik rá, hát nem telik. 

Rendet kellene már tenni a közpénzek terén. Legyen szó akár a legfelső szinten elkótyavetyélt milliárdokról, akár a legalsóbb szinteken eltapsolt milliókról. Mert ez is, az is a közösségé, amit sokkal jobban kellene felhasználni.  

Iványi Gábor már megint kiviselte magát. Látogatást tett a déli határnál lévő tranzitzónában, hogy felkeresse az ott várakozókat. Ha már ment, nem ment üres kézzel, olyasmit vitt, amire igencsak nagy lenne a szükség, egyebek mellett négy mobil wc-t szeretett volna letenni, de a helyszínen kiderült, ez nem lehetséges. 

A várakozók - nevezzük őket így - nem állampolgárai se a magyar, se a szerb államnak, egy igen ügyes megoldással sikerült olyan helyet találni számukra, ahol senkinek sincs velük szemben semmiféle kötelezettsége. A senki földjén jár nekik a levegő, a világosság, azon felül semmi, úgy oldják meg az életüket, ahogy tudják. Nyilván megoldják, az ember találékony. Emellett persze vannak arra kijelölt karitatív szervezetek, amelyek a gondoskodást elvégzik. Hogy a gondoskodásba mi tartozik bele, az nem derült ki, de egy egészen biztos: wc nincs a zónában. Nem véletlenül nincs, állítólag nem lehet, mert az már építmény, és a senki földjére ilyesmit senki se telepíthet. Lehetne létesíteni magyar vagy szerb területen, de úgy tűnik, ez a probléma egyik államnak se fontos. 

Eszembe jutott Miska bácsi, akit '45-ben elhurcoltak málenykij robotra, ő mesélt az útról, a különféle táborokról, a körülményekről, a latrinákról - érdekes, hogy a latrina fontosabb eleme volt egy-egy ideiglenes tábornak, mint akár a barakk, és még így is gyakoriak voltak a járványok. De olyat nem mesélt, hogy az embereknek ott és úgy kellett elvégezniük a dolgukat, ahol és ahogy sikerült. Talán volt erre valamiféle szabályzat? Ki tudja? 

A tranzitzóna speciális hely. Akik ott vannak, senki se hívta őket, saját elhatározásukból jöttek, nem ígért nekik senki semmit. Senki se integet utánuk és senki se várja őket a másik oldalon. Nem tudni, meddig maradnak ott és hogy utána mi lesz velük. Ők se tudják. 

Iványi Gábor most botrányhőssé lépett elő. Megjelent a mobil wc-ivel és nem volt hely, ahová letegye. Nem a migrációt támogatta, nem a kvótaellenes magyar törekvéseket ásta alá, mindössze egy olyan problémát próbált megoldani, amely alapvető emberi probléma. Ráadásul nem fondorlattal tette, előzetesen levelet írt az illetékes minisztereknek, amelyben közölte szándékait. Egyik helyről kapott választ, abban közölték, hogy őrá ott semmi szükség, a megoldás jó kezekben van, a másik helyről még csak nem is reagáltak. Mellesleg nem akart ő egyéni akciót lebonyolítani, hívta a történelmi egyházak képviselőit is, hogy tartanának vele, de ebben sem járt sikerrel. A kérdés pedig kérdés marad: megoldja-e valaki a senki földje legalább minimális komfortosítását?  

Időnként elképedek a Facebookot nézegetve, pedig én csak azt látom, amit az ismerőseim közzétesznek, így meglehetősen szűrt információkkal rendelkezem. A minap valaki közzétett egy költeményt, amit valaki a Facebookon publikált Orbán Viktor születésnapja alkalmából. Ott volt a poéta neve is, nem volt túl nehéz rálelni az adatlapjára. Kíváncsi lettem rá, ki lehet ő. 

Pomázon él és rokkant nyugdíjas, özvegy is, viszont van neki 1179 ismerőse - mindez nem árul el róla túl sokat, csak adat. Több fotót is közzétesz, látható kalapban, kalap nélkül. A fejlécben egy fotón ő látható Kósa Lajos oldalán a Parlamentben - hogy mit keresett ott, el nem tudom képzelni, nem is valószínű, hogy fontos. Csak neki az, de neki nagyon. Na és persze ott a legfőbb vezér fotója is, és ha a bejegyzéseket olvassuk, azokból az derül ki, hogy az imádat nem új keletű, már évekkel ezelőtt is túláradó köszöntőket tett közzé a bálvány születésnapja alkalmából. Míg három éve azt írta: köszönjük, hogy van nekünk, köszönjük, hogy a népért él, most már úgy kezdődik a vers: Tán Isten küldte őt ide, a Földre...A verset pedig a rajongótábor kommentjei követik.

Honnan, miből táplálkozhat ez a lelkesedés? Más lehet arrafelé a levegő? Érthetetlen. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazokat a híreket halljuk, hát hogyan lehetséges az, hogy ennyire másként érzékeljük a valóságot? Mintha A vakok országába tévedt volna az ember, ahol az a természetes, ha nem lát, ha pedig mégis, akkor úgy vélik, meg kellene fosztani ettől a rendellenességétől. Hiszen erre semmi szükség, ez valamiféle abnormalitás. 

Nincs nagy visszhangja, pedig megérdemelné, hogy legyen. Az egyik parlamenti párt társelnöke - nem mellékesen alapítója - lemondott párton belüli tisztségéről, a nyár végén pedig parlamenti mandátumát is visszaadja. Ez nem szokványos esemény, magyar politikus ilyet nem szokott tenni, ha elnyeri a képviselőséget, akkor ott általában berendezkedik, beviszi a rokonságot is, kiépíti a maga kis birodalmát, mintegy arra készülve, hogy onnan is fogják eltemetni. Én egyetlen ilyen esetre emlékszem, ő is LMP-s volt, egy nő, a nevére sajnos, nem emlékszem, de ő se várta meg a ciklus végét, hanem felállt és távozott. Egy ilyen döntés el kellene, hogy gondolkodtassa a közvéleményt, de nálunk ez nem így működik. 

Persze, van, aki meg akarja magyarázni. Érdekes véleményeket olvasni: nyilván kevesebbet keres képviselőként, mint amennyit ügyvédként kereshet. Egy másik annyit fűz hozzá: biztos tele van már a zsebe. A harmadik mintha Schiffer jövőjéért aggódna, azt kérdezi: és mit fog csinálni? Elmegy buszvezetőnek? És természetesen többen úgy vélik, a dolognak semmi jelentősége, egy jelentéktelen politikai tényező egyik ismert arca eltűnik, ettől semmi sem fog változni. Ráadásul vannak, akik szerint az LMP valójában Orbán teremtménye, csak arra jó, hogy kevesebben legyenek a valódi demokratikus oldalon. Mert a valódi demokratikus oldalt Gyurcsány jelenti, meg némiképp az MSZP, na de az LMP az nem is igazi párt.

Tény, hogy vidéken ha van is, alig látszik az LMP. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ne volna iránta érdeklődés, sokkal inkább azt jelenti, hogy nem fordítottak elég energiát a párszervezésre, nem használták a bevált fogásokat, a könnyen érthető jelszavakat. Ha valaki vidéken LMP-szimpatizáns, nincs hova mennie, nem találja meg a hasonlóképpen gondolkodókat, nincs fórum, nincs rendezvény, nincs pártiroda, marad tehát az országos szervezet, jó esetben választásokkor a szavazólapon lesz valaki, aki a párt színeiben indul és lehet rá szavazni. Hogy ilyen feltételek mellett mégis bejutottak a parlamentbe, az óriási eredmény, arra utal, hogy sokkal több hívük van szerte széjjel, mint amennyit bármelyik közvélemény-kutató mér. 

Már megkezdődött a fúrás: most aztán az LMP bárkivel kész lesz szövetkezni. A maradt vezetők ezt cáfolják, miért lenne kész? Miért menne most másfelé, mint amerre eddig ment? Mi változott? A társelnök felállt, ennyi. Nem másik pártot alapít, nem kilép a pártból, nem fordít hátat a politikának, csak hátrébb lép. Érteni vélem. Tiszteletre méltó az elhatározás. A párt nem szűnik meg, nem lesz gyengébb. És talán tényleg lehet más a politika...

Érdekes a magyar lélek. Itt élünk egy katasztrofális országban, és ahelyett, hogy sírnánk vagy dühöngenénk, nagyokat nevetünk a saját nyomorúságunkon. A plakátokból is viccet csinálunk, a hozzá nem értő hajlamos azt hinni, hogy a magyarok boldogok, hiszen egyfolytában hahotáznak. Valójában persze erről szó sincs, csak éppen ilyen a természetünk, hogyha tehetetlenek vagyunk, poénokat gyártunk. Jobb lenne, ha reggeltől estig mérgelődnénk? Csoda tudja. Tény, hogy legalább kisebb a gutaütés esélye, és ez is valami. 

Hogy a külhoniak úgy vélik, a magyarok lényegében felhőtlen, vidám emberek, akik majd kicsattannak az elégedettségtől, az hagyján, de hogy a saját vezetőinket is megtévesztjük, az már baj. Úgy nyilatkoznak széltében-hosszában, amiből arra lehet következtetni, valóban azt hiszik, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, amit tesznek, azt megtehetik, sőt, még többet is, elvégre nem kell minket komolyan venni. Bátran nyüvik a fákat a Városligetben, átépítik a Budai Várat a saját ízlésük szerint, szétosztogatják maguk között a javainkat, a földjeinket, a pénzünket, stadionokat építenek minden sarokra, félkézzel változtatnak törvényeket, legyen az alaptörvény vagy bármi más, úgy általában azt a látszatot keltik, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Övék az ország, mert övék a hatalom. 

Nagy marhák vagyunk, hölgyek és urak, hogy ezt nem láttuk előre. Ki merte volna ezt feltételezni, hogy valaki ilyen pofátlan hatalomgyakorlásra vetemedik? Meg sem fordul a fejükben, hogy nem ők a legokosabbak, hogy bármilyen változtatáshoz annak is lenne esetleg véleménye, akit közvetlenül érint. Nem számít, majd ők megmondják, mi hogy legyen, kezdve azon, hogy mit tanuljanak a gyerekeink az iskolában. Mert ők jobban tudják, naná. 

Most éppen a népszavazásra próbálják buzdítani a népet, hát ahogy tapasztalom, nem nagyon hoz a dolog senkit izgalomba, leszámítva a határon túliakat, majd ők elintézik nekünk, hogy megfeleljünk a kormány elvárásainak. Majd kitalálnak valamit, hogy 2018-ban is megfelelő számú szavazójuk legyen és újra megválasszák őket? És mi majd hagyjuk? Legfeljebb nevetünk egy jót azon, hogy már megint így jártunk...