A Nemzeti Választási Bizottság elosztotta a népszavazási reklámperceket, nem tudom, hogy valahol valaki számolja-e, de nekem már most mérgezésem van a fideszes mantrától, az összes tévécsatornán ömlik a baromság, szerintem már elhasználták a teljes idejüket, és hol van még október. Rám biztosan nem lesz hatással, hacsak úgy nem, hogy egyre eltökéltebb leszek, ezeknek soha semmit nem fogok elhinni, megtenni. Ami meg nem minősül reklámnak, az a különféle fidesznyikek megszólalásai, és mind ugyanazt mondják. Legutóbb valamelyik híradóban Novák Katalin sopánkodott, hogy mennyi erőszak van a migráncsok miatt Európában a nők ellen - nyilván ez most egy fajta kötelesség náluk, mindegyiküknek hitet kell tenni.
Legutóbb a Facebookra tett fel valaki egy riportot egy vidéki főorvossal, aki szír származású, ő persze nem menekült, mert hajdan itt tanult, aztán ideházasodott és itt maradt, de hát most megszólalt. Hogy ezek a migránsok nem is szírek, mert a szírek nem ilyenek, azok otthon maradtak, otthon bujkálnak, de nem fordulna elő velük, hogy itt követelőznek bárki határánál, hogy engedjék őket tovább. És hát ugye neki el lehet hinni, mert ha valaki ismeri a szíreket, akkor ő aztán igen.
Eljátszik az ember a gondolattal, szétbombázzák a városomat, lerombolják az otthonomat, leöldösik a rokonaim és ismerőseim egy részét, először biztosan nem indulok neki a világnak, hanem átmegyek a szomszédba, ha ők még laknak valahol, aztán a szomszéd városba, a szomszéd megyébe, közben persze telik az idő. Évek múlnak el úgy, hogy nem lakom sehol, nem azért, mert nincs ilyen szándékom, hanem mert folyton elfüstölnek az elképzeléseim. Vannak persze lehetőségeim, a szomszédos országban van menekülttábor, lakhatok sátorban - persze, ott nem lőnek rám, de valószínűleg ha hónapokat, éveket töltöttem el ott, megelégelem, és lesz, ami lesz, szerzek egy csónakot és irány az ismeretlen. Mert ennél rosszabb már nem lehet. Mondják, hogy Európában jó, ott vannak lehetőségek, épített házban lakhatok, iskolába járathatom a gyerekeimet, erre nem engednek tovább egy határnál. Nem biztos, hogy megadóan fogadom ezt, lehet, hogy háborogni kezdek, rázom az öklömet és ordibálok össze-vissza. nem voltam én mindig ilyen, de ez a fajta élet érdekes tulajdonságokat hoz ki az emberből.
Brüsszel nem mondhatja meg, hogy a magyarok kikkel élhetnek együtt. És meg kell védeni az unió határait, mondja a mi bölcsünk. Mert micsoda dolog az, hogy kvóták alapján akarják szétosztani a menekülteket? Igazából nem örül annak senki, hogy jön ez az áradat minden irányból, de mégis, hogyan képzeli a hatékony határvédelmet? Aknázzuk alá a határokat? Lőjünk mindenkire, aki közelít? Akik jönnek gumicsónakokkal a tengeren, lökdössük vissza a vízbe őket? Az rendben van, hogy legyenek elvárások a menekültekkel szemben, hogy aki nem megfelelően viseli magát, azt ki kell toloncolni, de aki csak élni akar és meghúzni magát, annak nem lehet nem adni menedéket. És azt se lehet megtenni, hogy azért, mert mondjuk Olaszország a tengerpartját nem tudja hermetikusan lezárni és tömegével érkeznek a jövevények, megvonjuk a vállunkat, mondván, ez legyen az ő bajuk. ne akarják megmondani, hogy mi kikkel éljünk együtt.
Hogyan éreznénk magunkat, ha holnap elindulna mondjuk az összes erdélyi és kárpátaljai magyar és elkezdenének sátorozni a kertjeinkben? Mit szólnánk, ha erre úgy reagálna az unió, hogy körbekerítene minket és azt mondaná, ez nem az ő problémájuk?