Szokásaim egyike, hogy éjjel egy után, amikor befejezem a munkát, beleolvasok a legfrissebb blogokba. Általában sok jó írással találkozom, de most volt egy, ami az összeset felülmúlta. Egy beszámolót olvastam egy színházi  bemutatóról, a Radnóti színpadon játsszák Alföldi Róbert rendezésében a Futótűz című drámát. A leírás felkeltette az érdeklődésemet, nagyon sajnálni kezdtem magam, amiért ilyen röghöz kötött vagyok és már nem merészkednék el egy színházba. Ekkor eszembe jutott, hátha van róla valamilyen felvétel, netán film. Kiderült, hogy bizony van, online is meg lehet nézni, igaz, feliratos, de az nem baj. 

Igaz, hogy már későre járt, de azért úgy gondoltam, belenézek kicsit. Aztán nem tudtam abbahagyni. Több mint kétórás, de ha elkezdi az ember, egyszerűen muszáj végignézni. Nem csodálom, hogy Oscarra is jelölték, inkább az lep meg, hogy nem kapott. Maga a történet is megrázó, de a színészi alakítások is fantasztikusan jók, nem is emlékszem, láttam-e mostanában ilyen nagyszerű filmet. A címe Felperzselt föld. Ajánlom mindenkinek, ha igazán remek filmet akar látni, feltétlenül nézze meg, persze színházban is megnézheti, bár nem tudom, színpadon a környezetet hogyan tudják ábrázolni, mert itt annak is jelentősége van. Nem is szaporítom tovább a szót, erről nem beszélni kell, hanem megnézni, befogadni, a hatása alól egyhamar nem szabadul az ember. 

Mikor kezdjen el haldokolni az ember fűtése, ha nem a legnagyobb hidegben? Nálunk amúgy is a csodával határos, hogy még valamennyire működnek a készülékek, tekintettel arra, hogy egyik öregebb, mint a másik. Összesen négy konvektorunk van, az idősebbek harminc év fölöttiek, a két fiatalabb is legalább húsz, úgyhogy nálunk gyakori vendég a gázszerelő, aki a múltkor célzott már rá, hogy erősen megértek a cserére a régi jószágok. Most a verandán lévő szörnyeteg lehelte ki a lelkét, de ő most már nagyon. Ha naponta százszor begyújtjuk,  akkor százszor elalszik, mert csak addig ég, amíg ki nem nyitja valaki az ajtót, és mivel a kérdéses ajtó a ház bejárata, a sűrű nyitogatás elkerülhetetlen. Ráadásul a begyújtás is külön kunszt, leszedni a burkolatot, kipiszkálni az az átlátszó kis ablakot, aztán nagy nehezen valami nyeles gyújtóval talán sikerül. Mert a szikráztatója már alapból rossz volt. 

Na szóval itt álltunk, lecke feladva, a bedöglött konvektor volna hivatott a verandát és a konyhát is fűteni, de mivel nem fűti, rémes hideg van a konyhában is. Az ember meggondolja, hogy kimenjen-e mondjuk mosogatni, mert esetleg megfagy közben. Tele vagyok ötletekkel, nosza, szétnéztem a vaterán, találtam is egy alig használt konvektort 18 ezerért - ez nagyon baráti ár, egy új készülék 70 és 100 ezer között van árban, tehát az szóba se jöhet. Licitáltam, megnyertem, igaz, hogy Pécsen volt, de az eladó elküldte valami ismerősével, ma meg is érkezett. Élőben se csalódtam, valóban jó állapotban van. 

Erre ma olvasom a neten, hogy 2018-tól betiltják a konvektorokat, mert pazarlóak. Ezt most komolyan gondolják? Akkor a hozzám hasonlóak hogyan és mivel fognak fűteni? Átállni fára vagy szénre sem egyszerű, ráadásul azt is kezdik üldözni, nekem nincs kéményem se. Mi marad? Villanyfűtés? Szereltessünk napelemeket a tetőkre, persze. Ha az olyan egyszerű lenne. Központi fűtés,ó, igen. Több millió forint. 

Adva van egy ország, ahol temérdek embernek már laknia sincs hol, aztán van a következő fokozat, akiknek van fedél a fejük fölött, de fűteni már nem tudnak. Nem tudom, hányan lehetnek ebben a stádiumban, de szerintem nagyon sokan. Aztán következnek azok, ahová én is tartozom, van fedelem is, a gázszámlát is ki tudom fizetni, de az összes lehetőségem abban áll, hogy a jelent fönntartsam, nagy tatarozások, felújítások, fűtéscsere, ilyesmi nem férnek bele. Gyanítom, hogy mi vagyunk azok, akikről azt beszélik, hogy egyre jobban élnek, annyira  persze nem jól, hogy figyelemre méltó tartalékaink lennének. És persze vannak a kevesek ott messze fönt, akik az ilyesféle problémákat nem ismerik, viszont könnyedén rendelkeznek arról, hogy például szabad-e konvektorral fűteni. 

Jó, elrendelik, hogy másképpen kell fűteni. Mi lesz azokkal, akik nem cserélik ki a fűtésüket valami korszerűre? Megbüntetnek? Nagyszerű módszer, attól biztosan megváltoznak a körülmények, a gonosz konvektorosok előszedik a millióikat és mégiscsak belefektetik valami kényelmesebb és gazdaságosabb készülékekbe. Elzárják a gázt? Remek, akkor majd jól megfagyok, mert hiába is hoznának ide nekem a kegyelmesék tűzifát, se kályhám, se kéményem, legfeljebb a szoba közepén rakhatnék tüzet. 

De de  most még 2017-et írunk, nem kell előre mérgelődni, ebben az évben még vígan melegedhetünk a konvektornál. Hogy aztán mi lesz, majd meglátjuk...

Tegnap találtunk egy cédulát a fiam kocsijának szélvédőjén, rajta egy telefonszám,  hogy azt hívjuk fel. Semmi közelebbi információ, hogy mégis, milyen ügyben. Fiam körbenézte a kocsit, nincs megnyomva, a továbbiakban őt nem érdekli, ki üzenget. Én viszont merő kíváncsiságból odacsöngettem. 

Kiderült, hogy egy helyi állatvédő aktivista, aki előadott egy ködös históriát, hogy őket megkereste az egyik szomszéd, aki persze nem szeretné, ha fény derülne a kilétére, és panaszkodott, hogy a mi kutyánk állandóan sír, nyüszít, csörgeti a láncát és zörög az edényével, és hát csinálni kellene vele valamit. Ebből annyi igaz, hogy láncon van, de egyébként a környék összes kutyája közül ő a legcsendesebb. Elmeséltem a nőnek, hogyan is vannak a dolgok valójában, megbeszéltük, úgy tűnt, hogy rendben is vagyunk. Két órával később megint csörög a telefon, egy másik állatvédő, őt van szerencsém személyesen ismerni, már amennyiben ez szerencsének mondható, és elmondja ugyanazt a történetet, azzal a különbséggel, hogy rengeteg a panasz ránk a kutya miatt. Ekkor már szépen ment bennem fölfelé a pumpa, mert ha elsőre be is vettem, hogy valamelyik szomszédom ármánykodott, most már biztos voltam benne, hogy csupáncsak a buggyant állatvédők fontoskodásával állok szemben. A történetnek természetesen szép és cifra múltja van. 

Két kutyánk van, egy kicsi fekete korcs, aki többnyire a házban lakik és egy nagy golden retriver, akit viszont láncon tartunk. Nem azért tartjuk láncon, mert szerintünk a kutyának láncon a helye, hanem mert nincs más választásunk. Próbáltuk szabadon tartani, nem lehet, első dolga, hogy meglóg. Igen, tudom, jó kerítés kellene, de legutóbb, amikor elszabadult, mert valami trükkel kihúzta a fejét a nyakörvből, az új és erős kerítésen keresztül átment a szomszédba, aztán onnan irány a nagyvilág. Szerencsére az ilyen kalandjai alkalmával nagyobb bajt nem okozott, bár biztosan frászt kapott mindenki, akivel találkozott, de befogta már a sintér is, meg is fenyegettek minket - joggal -, hogyha nem vigyázunk rá kellőképpen, akkor büntetés lesz a vége. Mondhatnánk, hogy sétáltatni kell. Nem lehet sétáltatni. Bivaly ereje van, én nem tudom megtartani, a fiam csak-csak elboldogul vele, de ha néha el is viszi, csak éjszaka hajlandó, mondván, hogy nem röhögteti magát fényes nappal. Persze, meg kellene nevelni. Őt már nem lehet. Nem most nem lehet, már amikor hozzánk került, akkor kész kutya volt, kialakult szokásokkal, amelyeken nem hajlandó változtatni. Be szoktuk hozni a házba, persze nem túl gyakran, mert az se könnyű menet, egy-két óra hosszat viselkedik, aztán megunja és pakol, borogat, tehát az, hogy például egész éjjel bent legyen, kivitelezhetetlen. 

Ez az állatvédő ismerősöm már évekkel ezelőtt rám szállt, előfordult, hogy bejött és csak úgy elengedte, hogy hadd szaladjon szegény - a kutya persze megszökött, de szerinte az nem probléma, mert majd hazajön. Nem fogja fel a nagy eszű, hogy ha bármi történik, én vagyok érte a felelős. Szerintük nem is jól etettük a kutyát, ezért egy másik állatvédő kezdett idejárni, hordott a kutyának mindenféle moslékot, fölhizlalta, mint egy disznót, aztán tavaly a kutya bele is betegedett a nagy táplálásba. Az állatorvos magyarázta el, hogy öreg a kutya és nem szabad már csontot adni neki például. Sok beöntés meg parafinolajozás után nagy nehezen helyrejött, akkor megkértem az etetős nőt, hogy talán kerülné el a házunkat a jövőben. 

A tegnapi telefon ultimátum volt. Mondjak le a kutyáról, elviszik menhelyre, aztán keresnek neki gazdát. Egy öreg kutyának nem fognak már gazdát találni, jártam én már menhelyen, ne mondja senki, hogy az jó hely a kutyának. Mellesleg kötődünk is hozzá, ő is hozzánk, és egyfolytában azon agyalunk, hogyan tudnánk neki valami elrekesztett helyet találni, hogy levehessük róla a láncot - persze akkor meg valami másba fognak belekötni. Amúgy nem én vagyok az egyetlen, akit nem hagynak élni, járják a várost és belebeszélnek mindenki életébe, előfordul, hogy átmásznak kerítésen és intézkednek. Na mindegy, a kutyáról nem mondok le és kész. Majd ha úgy érzem, hogy segítségre szorulok, kérni fogok, de nem tőlük, az biztos. Most nagy fegyvert adtak a kezükbe, fenyegetőzhetnek, hogy feljelentenek, de hát rajta, tegyék csak meg. 

Szép dolog az állatvédelem, ha szépen művelik. De ezek a módszerek nem használnak se az állatoknak, se az embereknek. 

Már oda se figyel az ember, amikor mondják, hogy mire hány milliárdot fogunk költeni. Minek is számolgatnám, úgysincs hozzá semmi közöm. Ámbár tulajdonképpen az én pénzem is az, amit erre-arra herdálnak, de hát még helyi szinten sincs az átlag polgárnak befolyása a kisebb-nagyobb döntésekre. Megválasztottuk magunk közül az okosokat, akik értenek hozzá, helyettünk is gondolkodnak, végül is ez roppant kényelmes, az ember csak nézi innen kívülről a történéseket, nem kell a köz ügyeivel bajlódnia, készen kapja a megoldásokat. Aztán vagy tetszik neki, vagy nem, de ez már az ő baja. 

Egyre sűrűbben fordul elő, hogy nem tetszik. Annyira gyakran, hogy felsorolni lehetetlen lenne. Tulajdonképpen ha azt kérdeznék, mi az, ami tetszik, arra sokkal könnyebb lenne válaszolni: semmi. De tényleg, semmi a világon. Itt van például ez a legújabb marhaság, az össznépi lőtér-program. Ha indoklásként azt mondanák arra, hogy miért, hogy csak, hát még az is értelmesebb lenne, mint az, hogy ennek bármi köze is lenne az egészséges életmódhoz. Számomra már az is abszurd, hogy a sakkot is sportnak titulálják, a lövészet még ennél is elképesztőbb. Mitől sport az, hogy emberek állnak vagy fekszenek és egy céltáblát igyekeznek eltalálni? 

Boldogult fiatalkoromban még a brigádmozgalomnak köszönhetően én is megfordultam néhány lövészeti versenyen. Egy hosszú, sok lépcsőházas panelépület pincéjét kinevezték lőtérnek, és ott mértük össze a tudásunkat, később volt szabadtéri lövészet is, egy hajdani homokbányában, de soha senki nem állította, hogy mi most sportolunk. A verseny végén összesítették a találatokat, és aki a legtöbbet érte el, az a brigád lett a győztes. Már nem emlékszem, hogy kapott-e valamit, lehet, hogy semmit, de nem is ez volt a lényeg. Jól szórakoztunk és kész.Egyébként ugyancsak a brigádmozgalom keretében jártunk színházba is, meg ástuk a csónakázó tavat, de arra se mondta senki, hogy sport lenne. A helyi MHSZ-ben aztán működött egy lövészklub, ma is megvan, járnak is versenyekre, a valamilyen listán bizonyára a sportklubok között szerepelnek, ettől még nem lesznek sportolók. Egy fajta szabadidős elfoglaltság, nagyjából olyan, mint a rejtvényfejtő klub tagjának lenni. Ezek szerint az is sport?

Igazából el nem tudom képzelni, kinek és hogyan keletkeznek a fejében ezek a bizarr ötletek. Miért pont lőtér? Miért nem tekepálya, vagy ugróiskolát minden parkolóba? 

Érdekes, hogy mostanában nem önti a "közszolgálati" tévé a határnál lévő helyzetről a riportokat. Hogy ennek mi lehet az oka, el se tudom képzelni, leginkább az lehet, hogy kijött a központi utasítás, hogy nem kell mutogatni az áldatlan állapotokat, mert még furcsákat kezdenek gondolni az emberek. Persze az is elképzelhető, hogy mindössze fáznak a munkatársak és nem akarnak arrafelé fagyoskodni. 

Arról hallhattunk, hogy egy körmendi plébános befogadott néhány menekültet - kapott is érte hideget, meleget, mert micsoda sorosbérenc az, aki ilyet tesz. Még csak azt se mondta nekik, hogy át kell térniük a keresztény hitre. Borzasztó, tényleg, hogy egy katolikus, ráadásul pap tegyen valamit olyan embertársaiért, akik talán muzulmánok. Meg aztán - ezt is olvasni lehetett - nem is voltak rászorulva, megfelelő ellátást kaptak, volt fedél a fejük fölött például. Igaz, hogy csak ponyva, de fedél. 

Amikor az ember látja, hogy ebben a kegyetlen decemberi hidegben a kutya vize is befagyott, eszébe jut, hogy ott a  határ túloldalán hogyan bírnak létezni azok az emberek, akik már ki tudja, mióta várják, hogy végre valami csoda történjen velük és beengedjék őket az országba? Szerettem volna híreket találni az éppen aktuális helyzetről, de nem sikerült. Akármilyen variációban írtam be a keresőbe, nem hozott eredményt. Egyszerűen nincs erről semmi hír, ha az ember abból indul ki, hogy a hírekből mindent megtudhat, akkor arra a következtetésre juthat, hogy ez a probléma valószínűleg megszűnt, nem létezik, az ott táborozó menekültek vagy már mind átjutottak a  határon, vagy a túloldalon befogadta őket valaki, vagy időközben úgy döntöttek, hogy azért Aleppóban mégiscsak jobb az élet és visszafordultak. 

Ha valaki ügyes és talált valami friss helyzetjelentést, legyen szíves és ossza meg velem. No meg hátha vannak mások is, akiket nemcsak az érdekel,  hogyan jótékonykodik a kormány meg az ő kiválasztott jótékonysági szervezetei. 

Látom a tévében - szerencsére én csak a tévében -, hogy most már igazán semmi okunk a félelemre, mert az avatottak vigyáznak a biztonságunkra. Mutatták is a talpig felfegyverzett TEK-eseket meg a páncélautót, hát mit mondjak, elég röhejes egy ilyen harci eszköz egy karácsonyi vásárban, de az emberek már föl se kapják ilyesmire a fejüket. Úgy mennek el mellette, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. 

Azért kiállt a miniszterelnök biztonsági főtanácsadója és a hidegben tartott egy sajtótájékoztatót, előtte mikrofonok tömkelege, és elmondta, hogy ugyan semmi okunk rá, mert minket senki se fenyeget, de azért megtettük az óvintézkedéseket. Mert ugye az ördög nem alszik. 

Az ember meg belegondol, hogyha netán valaki végre akar hajtani egy terrorcselekményt, akkor ez a parádé mennyire képes ebben megakadályozni? Egy ilyen kamionos műveletnek pont az a lényege, hogy mire észleled, hogy valami nincs rendben, már meg is történt a baj. Mit tud kezdeni a helyzettel egy páncélautó vagy akár kettő? Tény, hogy egy terroristát elfogni vagy lelőni több az esély, ha a marconák a helyszínen vannak, na de megakadályozni? Hacsak nem egy kezdő merénylőről van szó, aki meglátja a fegyvereseket és menten összecsinálja magát. 

Lehet, hogy a többséget megnyugtatja a fegyveresek látványa, én például pont ettől lennék nyugtalan. Mert mi van akkor, ha éppen a közelemben fedeznek fel egy gyanúsan viselkedő valakit, sőt, mi van, ha én teszek valami olyan mozdulatot, amit félreértelmeznek és merő elővigyázatosságból szitává lőnek? Ugyanis a fegyvert nem viccből viselik, valószínű, hogy felhatalmazásuk van rá, hogy bizonyos  helyzetekben használják is. Na de mikor indokolt a fegyverhasználat? Egy tömegrendezvényen azért a kommandósnak se kellene lövöldöznie szerintem, még akkor se, hogyha a terroristát esetleg eltalálja, mert annak sokkal nagyobb az esélye, hogy a vétlenek közül is halomra lő többeket. 

Összességében tehát ennek az egész bohóckodásnak a világon semmi értelme. Legyenek szívesek a háttérben tevékenykedni, információkat gyűjteni, telefonokat lehallgatni, meg a csuda tudja, milyen hatékony eszközeik vannak erre, de ajánlatos lenne a páncélautókat visszaküldeni a garázsba. Normális ember ettől, amit most prezentálnak, nem lesz nyugodtabb. 

Államunk egyre gondoskodóbb. A minap jelentették be, hogy tekintettel a családosokra, korábban fizetik ki a januári ellátásokat, így a családi pótlékot, a gyest és gyedet. Mindezt persze azért, hogy szebb legyen az ünnep. 

Nem kizárt, hogy vannak, akik ezt örömmel fogadják, mint ahogy a nyugdíjasok közül is vannak, akik boldogok attól, hogy decemberben már a hónap elején megkapják a nyugdíjukat, főleg, ha az esedékességi nap előtt már egy petákjuk sincs, hát hogyne örülnének, ha mégiscsak pénz áll a házhoz. Arról persze kevesebben beszélnek, hogy a szokásos rend felborítása azt is jelenti, hogy a következő kifizetés nem egy, hanem másfél hónap múlva lesz, és ha most kiköltekeznek, borzasztóan hosszú lesz az az időszak, amit valahogyan túl kell majd élniük. Jó, attól még, hogy odaadják azt a pénzt, nem kell feltétlenül el is költeni. Az embernek mindig tudnia kell, mekkora a takarója, meg azt is, hogy több nap, mint kolbász, felelősségteljes ember nem szédül meg a lehetőségtől. 

Ami a leginkább dühítő az egészben, az a mellékelt kormányzati duma, hogy még ezzel is kampányolnak. A magasságos zengzet úgy hangzik, hogy mindezt a családokra való tekintettel teszik, és fillérre meg is mondják, hogy ezáltal mennyi plusz bevételhez jutnak a családok. 

Bocsánat! Nem jutnak plusz bevételhez. Ugyanannyihoz jutnak, mint általában, azzal a különbséggel, hogy most korábban megkapják, ezáltal hosszabb ideig kell, hogy elegendő legyen. Mitől plusz ez a bevétel? Hol van ebben a jóság, az adomány? Miért kell ehhez még ilyen marhaságokat is mondani? Ha már mindenképpen magyarázni akarják, mondják azt, hogy az év végi torlódás elkerülése érdekében teszik. Ki képzeli azt, hogy azzal, hogy előbb odaadják a járandóságot, valóban enyhítik bárkinek a gondjait? A nagyon szegények vagy hozzá se mernek nyúlni ehhez a pénzhez, vagy elköltik ugyan, de ettől ugyan nem lesz gondtalan a karácsonyuk, mert másra se tudnak gondolni, mint arra, hogy januárban vagy enni nem lesz mit, vagy a számlafizetéssel maradnak el. 

Valójában tehát nem segítség ez senkinek. Akkor meg minek csinálják? 

Mostanában nagyon sok a felsőbb panasz az újságírókra. Hogy nem adnak magukra, mert farmerban meg pólóban képesek odamenni sajtótájékoztatókra, hajuk sem eléggé gondozott, arról nem is szólva, hogy olykor izzadságszaguk is van. Trehány egy banda, na. Még az is előfordul, hogy valójában nem is újságírók, mindössze állampolgárok, talán holmi bloggerek, akik újságírónak adják ki magukat. Itt van például ez a Halmai Katalin, aki odamerészkedett a miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatójára, holott nem is alkalmazza semmilyen újság se. Jó, régebben dolgozott valami Népszabadság nevű lapnak, na de mint tudjuk, ilyen sajtótermék mostanság nincs, így hát nem kell az illetőnek csodálkoznia, ha helyszínen felkérték, hogy hagyná el a terepet. Azt bárki beláthatja, hogy rendnek kell lenni, jól néznénk ki, ha minden sajtótájékoztatóra csak úgy betódulhatna bárki. Felettébb emberséges volt az aktus egyébként, mert nem nyilvánosan, fennhangon parancsolták ki a teremből, hanem diszkréten tették mindezt. Ráadásul a miniszterelnök úr intézkedett, hogy utólag mégis hívják fel ezt az ál-újságírót telefonon és invitálják meg egy röpke csevelyre, ha már olyan nagyon szeretne találkozni az ország első emberével. 

Roppant sajnálom, hogy Halmai Katalin nem részletezte, milyen is volt ez az egyszemélyes lakossági fórum, bár nagy a valószínűsége, hogy igazából semmi érdemleges ott nem történt. Ha valamit még jobban sajnálok, az az, hogy egyáltalán visszaballagott a hívásra. Hát ő tudja. Lehet,  hogy mindössze kíváncsi volt, ugyan bizony mit kezd a helyzettel a nagy ember, mert azt nem hinném, hogy abban bízott volna, hogy ott és akkor bármilyen érdemleges beszélgetésre sor kerülhet. Kár, hogy visszament, mert így adott egy sanszot, hogy Orbán előadja a jóságos kormányfőt, aki tengernyi gondja mellett mégiscsak szakít időt egy-egy állampolgárral beszélgetni. Aki pedig nem is egy Pharaon például. 

Régebben voltam sajtótájékoztatókon, általában nem kellett a résztvevőknek még az anyakönyvi kivonatukat is bemutatni. A sajtótájékoztatóról eleve csak a sajtót értesítik, tehát akire nem tartozik, az nem is tud róla. Az más kérdés, hogy a Parlamentbe valóban nem lehetett csak úgy az utcáról bemenni, de ez érthető is. Az is igaz, hogy elég gyakran lehetett látni nagyon öreg embereket ezeken a rendezvényeken, akik egészen biztosan nem tudósítottak senkit, sőt, maga az esemény nem is igazán érdekelte őket, hanem igyekeztek minél többet zsebre tenni a kitett pogácsákból - hogy kik voltak és honnan szerezték az információt, hogy ilyen lehetőség van, azt sose fogjuk megtudni, de ott se kérdezték őket erről. 

Na de semmi baj, lassacskán helyükre kerülnek a dolgok, az emberek nevelhetők, belátják az újságírók is, hogy jobban kell adniuk magukra, vesznek öltönyt, kosztümöt, egy-egy ilyen nagy esemény előtt pedig még fodrászhoz is elmennek, arra pedig nagyon ügyelnek, hogy megfelelő hírforrás álljon mögöttük. Nem mondom, hogy létező, mert az önmagában semmire sem garancia, kizárt, hogy lista lenne a fellelhető összes írott és online lapról, rádióról, televízióról, már csak azért sem, mert a szektor felettébb népes, emellett változékony, lapok jönnek létre és szűnnek meg szinte naponta, hát ki tudná ezt nyomon követni? Az azonban egészen biztos, hogy van egy másfajta lista azokról, akiknek a jelenléte nem kívánatos, mert hajlamosak mindenféléket kérdezni, és hát ki tudja, milyen szellemiséget képviselnek, esetleg Soros György áll mögöttük, aki - mint tudjuk - maga a sátán. 

Megtanulunk szépen ha nem is kesztyűbe dudálni, de fegyelmezetten írni és olvasni mindenképpen. Olykor fölháborodunk, hogy nahát, mi történik Lengyelországban. És miközben egyik kezünkkel transzparenseket lengetünk, hogy le a zsarnoksággal, a másikkal annak a diktatúrának a bölcsőjét ringatjuk, amely nálunk született. 

Egy szavunk se lehet. Annyit foglalkoztak mostanában a nyugdíjasokkal, hogy már szinte túl sokat. Először úgy volt, hogy 0,9% a nyugdíjemelés, aztán mégiscsak megemelték 1,6%-ra, persze nem mulasztották el kihangsúlyozni, hogy valójában ezt a réteget az infláció nem érinti túl érzékenyen, mivel a nyugdíjas elsősorban alapvető élelmiszerekre költ, és mivel a tej, a tojás és a baromfihús áfája csökken jövőre, hatalmas spórolásra nyílik lehetőség. Arról nem is szólva, hogy éves intervallumot tekintve az emelés összege tetemes. Azt nem ecsetelték, mi lenne, ha ezt az 1,6%-nyi havi pénzt rendszeresen félretenné a nyugdíjas, ki lehetne számolni, hogy ez tíz vagy húsz év alatt mekkorára duzzadna, olyan távlatokat nyit, hogy már pusztán ezért érdemes élni. 

És ez még semmi, a busás emelést megtoldották egy ajándékkal: minden nyugdíjas kap egy Erzsébet-utalványt is, tízezer forint értékben. Persze, ennek is örülni kell, különben is, a mondás is azt tartja, ha adnak, fogadd el, nem akarom én leszólni ezt a figyelmességet, csak éppen nem értem, miért utalvány formájában adják? Aztán most hallottam a hírekben, hogy a honvédségi dolgozók is utalványokat kapnak, Ennek lehet valami nagyon egyszerű oka, hogy hirtelen osztogatni kezdik az utalványokat. Még a honvédségi dolgozók esetében ez akár kézenfekvő is lehet, úgyis bejárnak a munkahelyükre, ott megkapják, aztán egy-két hónapig majd mindenhol Erzsébet-utalvánnyal fizetnek a boltban. De hogy a nyugdíjasokkal miért kellett így kitolni, el sem tudom képzelni. 

Nem postán küldik ki. Miért? Takarékossági okai lennének? Legfeljebb tennének mellé valami kampánylevelet, aztán mindjárt nem számítanak a postaköltség. De nem, ezt a polgármesteri hivatalok munkatársai személyesen kézbesítik minden érintettnek. Nyilván nagyon örülnek ennek a felelősségteljes feladatnak, télvíz idején caplathatnak házról házra, aztán vagy otthon találják, vagy nem, vagy meghallja, hogy csöngettek, vagy nem. Az utalványnak ráadásul van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy nem pénzként működik, tehát ha egy nyolcszáz forintos tételt fizetek egy ezerforintos utalvánnyal, nem adnak vissza belőle. Ha tízezer forintos utalványt kapunk, az azt is jelenti, hogy egyszerre kell levásárolni, ezzel egy kisnyugdíjas eleve bajban lesz, mert ahhoz, hogy egyszerre elköltse, ez számára tengersok pénz. Esetleg megveszi tőle valaki élelmesebb az utalványt, persze nem tízezerért, hanem jóval kevesebbért. 

Ezt egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, ha a nyugdíjfolyósító minden jogosultnak egy alkalommal tízezer forinttal magasabb összeget utal át és kész. Hogy miért döntöttek mégis az utalvány mellett, holott ez se nem célszerű, se nem egyszerű, arra remélem, hogy kapunk valami hihető magyarázatot. 

Amikor olvastam a hírt, először azt hittem, Érpatakról van szó, ott szoktak ilyen baromságok történni, aztán jobban megnéztem, és láttam, hogy Ásotthalom. Végül is, térben talán némileg távol vannak egymástól, de szellemiségben annál közelebb, akár testvértelepülésnek is választhatnák egymást. Na szóval Ásotthalmon feltalálták a spanyolviaszt. Az ottani önkormányzat ugyanis hozott egy helyi rendeletet, mely szerint a település közterületein betiltják a muszlim vallás mindenféle megnyilvánulásait. A továbbiakban ott senki se flangálhat csadorban, burkában meg más egzotikus cuccokban, amiknek a nevét se tudom, nem építhet minaretet, mecsetet vagy más olyan építményt, amely csorbítaná a helyi katolikus templom jelentőségét, továbbá a müezzin nem énekelhet nyilvános helyen, mert azzal riadalmat keltene a lakosság körében. 

Hogy erre mi szükség volt, azt Toroczkai László ásotthalmi polgármester tudná megmondani, meg a képviselő-testület, amelyik 5 igennel, két tartózkodás mellett elfogadta ezt a rendeletet. Nem látunk mi bele az ásotthalmi életbe, elképzelhető, hogy futótűzként terjed arrafelé az iszlám vallás, az utcákon folyvást csadorba burkolózott nők jönnek szembe, időnként pedig a müezzin kántál a főtéren, már ha van egyáltalán főtere annak a falunak. Ámbár ha itt, a helyi valóságomban találnám szembe magam egy óbégató emberrel, nem hiszem, hogy ez riadalmat keltene akár bennem, akár más itteniekben, inkább rácsodálkoznánk, aztán meg valószínűleg napirendre térnénk fölötte. Persze ezek mi vagyunk, az ásotthalmiak pedig az ásotthalmiak. 

A polgármester nagyon büszke az intézkedésre, és azt indítványozza, hogy más magyar települések is kövessék az ásotthalmi példát, mert ezzel aztán tökéletesen meg lehet védeni hazánkat a fenyegető veszedelemtől. Veszedelemben persze nincs hiány, mint mondja, két pogány közé szorultunk, egyfelől a muszlimok fenyegetnek bennünket, de nem kisebb veszedelem a másik irányból ránk leselkedő liberálisok ármánya, úgyhogy most már tényleg muszáj tenni valamit ezek ellen, és szerinte sok-sok ilyen helyi rendelet kellő biztosítékot adna a megfelelő védelemre. 

A rendelet nemcsak a muszlimokra tér ki, hanem egyéb tilalmat is megfogalmaz. A jövőben tilos lesz minden "olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely a házasság intézményét nem az Alaptörvényben rögzítetteknek megfelelően egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be, ide értve bármilyen közterületi akciót, kiemelten a performanszokat, demonstrációkat, plakát-, röplap- és hangreklámokat." Ez ismét fölvet néhány kérdést, hogy vajon Ásotthalmon gyakoriak voltak-e a melegtüntetések, vagy mégis, mi a nyavalya indokolta, hogy ezt egy helyi rendeletben fogalmazzák meg? És persze hogy került ez a két dolog egy rendeletben egymás mellé?