Csak mondom

Csak mondom

Még a végén

2016. november 22. - pettra01

Megint migráncsozott egy jót a miniszterelnök Nisben, a szerb-magyar közös kormányülésen. Szó volt persze másról is, a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról, amelyek szépen fejlődnek, és további fejlesztés várható, mert majd mindenki biztatni fogja a saját vállalkozóit, hogy fektessenek be egymás országában, nyitottunk bankfiókot odaát, lesz vasútfejlesztés, és egyáltalán, soha ilyen nagyszerű nem volt a szomszédok közötti kapcsolat. Mindez persze csak mellékes ahhoz képest, milyen jelentős szerepünk van Európa és a kereszténység megvédésében. Az ezzel kapcsolatos logikai érvelését érdemes szó szerint idézni: 

"Ha egyszer a migránsok azt gondolják, hogy Magyarország célország lehet, ahova törvénytelenül, ellenőrzés nélkül és valójában a jobb élet reményében korlátlanul odajöhetnek, akkor onnan többet nem fognak elmenni. Hát a migráció egy olyan ügy és egy olyan kérdés, amiben nem lehet viccelni, ahol nem lehet hibázni, ahol nem lehet tévedni, ahol nem lehet átgondolatlanul engedményeket tenni, mert a végén nem lehet kijavítani."

Ezek szerint a migránsok hajlamosak azt hinni, hogy Magyarország célország. Eddig azt hittük, hogy mi csak tranzitország vagyunk, de ezek a bevándorlók képesek és rácáfolnak. Jönnének a jobb élet reményében, aztán ha itt vannak, többet nem akarnak elmenni. Mert itt olyan nagyon jó. Nekünk ugyan egyre kevésbé jó, de ha migránsok szemével nézzük, ez maga a kánaán. Mondjuk ha azt nézzük, hogy hónapokig tanyáznak a határ túloldalán a sárban, ahhoz képest valóban fényűző a sátortábor, főleg így télvíz idején. Végül is az ő érdekeiket szolgálja mindez, nem fognak elpuhulni, olyan edzettek lesznek, hogy már a jégeső se árt majd nekik. 

Attól persze nem kell tartani, hogy törvénytelenül, ellenőrzés nélkül, korlátlanul jönnek, mert már épül a kerítést védő kerítés, olyan biztonsági rendszer lesz a határon, hogy a madár se tud észrevétlenül átröpülni rajta, egyelőre tízcentinként lesznek rajta érzékelők, de nincs már messze az aknamező se. 

Tehát nem lehet hibázni, nem lehet tévedni, mert a végén nem lehet kijavítani. Ez mondjuk nemcsak a bevándorlási helyzetre érvényes. Körös-körül tele vagyunk olyan hibákkal és tévedésekkel, amelyeket jó lenne már végre kijavítani, de néha az ember úgy érzi, hogy ez egyre kevésbé lehetséges. Talán ezt, hogy ilyen mélyen aggódunk a következmények miatt, nem ártana másra is kiterjeszteni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr8011989162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.11.23. 14:22:54

Orbánnak nem volt más hatásosnak vélt, uszító programja, gondolta, egy kis migránsozás nem árt.

pettra01 2016.11.23. 15:15:02

@CsipkeRózsa: Értem én az ő rögeszméjét, csak meg nem értem. Általában neki nem a muzulmánokkal van baja, hanem a szerencsétlen emberekkel, legyenek azok arabok vagy magyarok.

osszian 2016.11.24. 10:12:38

Ez nála most már csak áttételesen rögeszme: egy kétségbeesett kapaszkodás ahhoz a témához, amit embertelenül túltoltak, és az érvénytelen népszavazással hirtelen kegyetlenül lehűtötték a közvéleményt.
Ide migráns nem akar jönni, nem is akart, nyugatra tartott tavaly nyáron is, most ott a kettős kerítés: oké, Hunyadi Orbán Viktor Mihály megvédett engem, Téged, Csipkerózsát, - de ezzel kész is a leltár.
Most zuhan a népszerűségük, megint kellene valami nagy duma, még erőlteti - nem tudja, hogy kipurcant már ez.
És így: ha a migránsnak itt jó lenne, ide is akarna jönni, hát, ha így lenne, meg amúgy, legyünk éberek, és vigyázzunk, merha mégis idejönnek, nem akarnak elmenni, itt ragadnak, szavazzatok rám meg a fideszre, birkák - de ez már csak erőlködés.

pettra01 2016.11.24. 10:45:09

@osszian: Bárcsak a próféta szólna belőled! De sokszor én már úgy érzem, hogy ezektől sose fogunk megszabadulni. Minden lényeges ponton az ő embereik vannak, ha sikerülne is egy kormányváltás, hogyan képes működni egy olyan ország, ami ilyen szisztematikusan lett elfoglalva? Bár volt itt már nagyon sokféle rendszer, amit lelkesen kiszolgáltak az egyik félék, aztán elég gyorsan felismerték, hogyan alkalmazkodhatnak a megváltozott körülményekhez. De hogy nem lesz könnyű, az biztos.

osszian 2016.11.24. 11:31:56

Össze kellene kapni magukat. A negatív propaganda lehet, hogy demokratikus formációknak büdös - de nézd meg: beválik.
A tesze tosza ellenzék interpellálgatott, nyöszörgött a korrupcióról, a mutyikról, egyebekről: ez a Juhász meg dokumentumokat mutatott, perelt, szájalt, - és mi lett?
Rogán lett a legutáltabb politikus . Minden vonalon.
Tanulság: sulykolni kell az igazságot, nem elég nyöszörögni róla.
Sulykolni, hogy ez egy maffia, és mindent ellop - ugyanakkor törvényekkel bebetonozza m,agát.

Meg lehet találni a fidesz alkotmányának, 1800 törvényének az illegitimitását - és akkor a kinevezések illegitimátást is (most épp 12 év az alkotmánybíráknak - 100 éves alkotmánybírák, az a fasza).

Elzavarni Poltot, Pintért, a maffia legfőbb védelmezőit.
Kisebb balhéval jár: de hány balhét élt át ez a szemét banda? És túlélte.

Tabula ráza - másképp nem megy.
süti beállítások módosítása