Csak mondom

Csak mondom

Halálnak halálával

2018. június 08. - pettra01

maglya.jpgTúl vagyunk a nemzeti összetartozás napján, keseregtünk egy sort Trianon miatt, és persze voltak rá utalások, hogy nem, nem, soha nem törődünk bele. Kommentek özöne foglalkozott vele, hogy milyen hazafiatlanok egyesek, mert nem fáj nekik eléggé a veszteség, és olvastam olyat is, hogy aki a nemzet ellen cselekszik és érez, annak halálnak halálával kell lakolnia. 

Ez azért mellbe vágó, nem is tudom, hogyan képzeli el az indítványozó, ki, hol és milyen alapon döntené el azt, hogy ki cselekedett vagy pláne érzett a nemzet ellen? És aztán nyilvánosan végezné ki? És milyen módon? Kerékbe törné, máglyán égetné el, karóba húzná vagy felnégyeltetné és kiszögezné a darabjait elrettentésül a forgalmasabb helyekre? Valóban itt tartunk, hogy a harmadik évezredben emberek normálisnak tartanák, hogy halomra öljük egymást azért, mert egyesek nem eléggé hazafiasak? És miért nagyobb hazafi az, aki egyfolytában azt hangoztatja, milyen sanyarú sorsuk van az elcsatolt területeken élőknek,  annál, aki úgy véli, a közel száz év most már elég idő arra, hogy megbékéljenek a sorsukkal és alkalmazkodjanak a helyzethez? 

Amióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, egyre kevésbé van jelentősége annak, hogy ki hol él. Az, hogy támogatjuk a határon túli magyarságot, rendben van, bár azt megkockáztatnám, hogy a gazdasági támogatás nem helyénvaló, mi több, nem is erkölcsös akkor, amikor a határokon belül is lenne éppen elég támogatni való feladat. Sokkal nagyobb szükség lenne arra, hogy kormányunk a lehető legjobb kapcsolatot ápolja a kérdéses országok kormányaival, gyakori, minél magasabb szintű találkozókra, megbeszélésekre lenne szükség, nem orvul uszítgatni a határon túli magyarokat a saját kormányuk ellen, valószínű, hogy sokkal több eredményt lehetne elérni. 

Érdekes, hogy Orbán Viktor még egyszer sem járt Bukarestben például, ugyanakkor Erdélybe úgy mászkál, mintha az lenne a világ  legtermészetesebb dolga. Kárpátaljára is legfeljebb Szijjártó megy el, ami azért nem ugyanaz. A visegrádi együttműködésre borzasztó büszkék vagyunk, ugyanakkor Romániával például még kísérlet se történik egy szorosabb együttműködésre. A kérdés tehát az, hogy tulajdonképpen kinek is nem fáj eléggé Trianon? 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr6414019220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2018.06.08. 20:45:42

Kedves Pettra!

Trianonért azok hullajtják a legszebb krokodilkönnyeket, akik azoknak a jobbosoknak az örökösei (, azoknak vallják magukat,) akiknek köszönhetjük Trianont.

A csőcselék meg abban bízik, hogy minél nagyobbakat mond, annál nagyobb hazafinak látszik. Holott már azon spekulálna, ki fizetne többet a szolgálataiért akár külföldről is - akár a saját népe, saját hazája ellen.

Mint akár Orbán hazaáruló kollaboráns bábkormányának a tagjai.

Szerintem a magyar nép ezt így látja. Én a környezetemben is azt tapasztalom, hogy ezt mindenki prímán tudja.

De senki se mondja.

Jobb a békesség.

Pedig nem ártana néha mondani is a csőcseléknek, hogy mi nagyon jól tudjuk, mifélék is valójában.

pietnik 2018.06.10. 10:09:10

Aszter,kérem!
Én ezt már párszor leírtam,azt is,hogy Trianonért az akkori antant,és Horthy-bagázs a felelős,valamint a mai purparléért a horthy-izmust feltámasztó Csurka-Orbán,Patrubány,meg kitudjamilyen idióták!
Hogy én ezekért mit kaptam ,hányszor kellett a gépemet újraindítani,azt már nem is számolom,nem beszélve a skribális mocsokról,amit rám dobáltak!
A balrad.ru-n a napokban is volt ilyen maszat-kenés ,pontosan az évfordulón,de nem írtak semmi újat,ugyanazok a sztereotípiák,min t a nolblog idején,és ugyanazok a baromságok,és (talán) ugyanazok a barmok is,akik szennyezik a netet!
Most olvastam Pupu blogját,hogy hogyan kellene feltámasztani a baloldalt,de mintha teljesen elködösült,magába fordult volna!A balradon SaLa írja a valamikori marxista-leninista szemléletet,tudszoc nyelvezetén,és csak trollok tolonganak,cáfolandó még azt is ,hogy volt szocializmus,de pár hozzám hasonlón kívül semmi értelmeset nem ír senki,semmi olyat,ami kimutatna ebből a trutyiból!

pettra01 2018.06.10. 11:21:47

@pietnik: Feltámasztani a baloldalt, na igen. Nagyon meglangyosodott az osztályharc, vigasztaljon bennünket, már ha ez vigasz, hogy nemcsak nálunk, mindenfelé ez tapasztalható. Nem hiszem, hogy ez személyi kérdés, hogy azon múlik, találunk-e egy alkalmatos vezéregyéniséget, inkább olyan folyamatok történnek, amelyek a tömegek figyelmét más irányba terelik, tehát történnie kell valaminek, ami majd megfordítja a dolgokat, csak a fene se tudja, mi lesz az a valami. De ez az egyre erősödő nacionalizmus már több mint nyomasztó.

ZorróAszter 2018.06.10. 22:20:33

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Nálam általában hallgatás szokott lenni a válasz.

Például ha az mondom 56-ra, hogy "Az 1956-os sikertelen nyilas puccskísérlet", vagy amit az előző kommentemben.

Nem szólnak semmit csak feljelentenek.

Most például a facebook tiltott ki és törölték az összes kommentemet mindenhonnan.

balrad.ru:

Nekem nem tetszik, hogy orosz szájton van. Oroszország nem a Szovjetunió.

Putyin pedig úgy benyelte a kommunistákat, mint itt nálunk Orbán a baloldalt.

pettra01 2018.06.10. 22:43:41

@ZorróAszter: A baloldal igazából nem nagyon válogathat, ha külföldi nagy barátot keres, és hát végül is ha Orbán nem szégyell Putyintól tanulni, lehet, hogy a baloldalnak is hasznára válik...

ZorróAszter 2018.06.11. 10:57:35

A baloldalnak elég lenne, ha a nép barátja. Nem kellene neki Putyin. Se más.

Ha az álbaloldali, valójában liberális burzsujseggnyalók nem marják el szándékosan maguktól a baloldali embereket a német gyarmattartóink parancsára, hanem a dolgozó emberek és a hozzájuk kapcsolódó rétegek érdekeit képviselték volna, akkor máig ők kormányozhatnának a túlnyomó többség akaratából.

De nem véletlenül marták el maguktól szándékosan a szavazóikat úgy, hogy azok sértődjenek meg annyira, hogy választani se menjenek el többé.

pietnik 2018.06.11. 20:20:29

Sok idióta azt állítja,hogy Orbán Putyin pincsije!Itt meg az a lényeg,hogy hát mégis az EU,amit tudvalevőleg,a németek,köztük Merkel irányít.Na ,akkor hogyan is állunk?!
Putyin,vagy Merkel?!
Egyébként Putyin nem nyelte be a kommunistákat,szerinte az volt a legnagyobb baj,hogy a SzU felbomlott!
Ezt a fene se tudja!Ugyanis a SzU-ban a magát kommunistának mondó vezetés,élükön Gorbacsovval,inkább a könnyebb ,nyugatos élet felé kacsintgattak,és Gorbacsövű Puska ,a csodafegyver,úgy gondolta,hogy a Nyugattal miden áron ki kell egyezni!A nyugat pedig minden szerződést,szóbelit,írottat egyaránt megszegett!Lehet,hogy az akkori kommunisták valóban bemerevedtek, a nyugat gyilkos -nyálas cselszövései szinte determinálták ezt!Gondoljunk csak arra,hogy a kapitalizmusnak hány formája van,de szinte mindegyik hajlamos a fasizálódásra,úgy ,ahogy az érdekei,illetve a hatalom elvesztésének látszata azt megkívánja!Ugyanakkor a kommunizmus képviselői,azaz a munkásosztály élcsapata annyiféle tkp.ahány ország,és ahány környezet!Nem beszélve azokról a "kommunizmusokról" ahol a nyugat lejártó módon szervezett kommunistákat,hogy bebizonyítsa a kommunizmus brutalitását,embertelenségét,pl. Kambodzsa és Pol Pot rezsimje!A tőkés csoportokat összetartja a profit megszerzése,még ha a vezető országok és vezető csoportok egymásnak is feszülnek érdekellentéteik miatt,de szinte sosem sodródnak a baloldalra, míg a baloldali eszmék képviselői gyakran kötnek ki a pénz,a hatalom,és a vagyon bűvkörében ,és árulják el a munkásosztály érdekeit,tehát van hova lezülleniök,amit igen gyakran meg is tesznek,kivétel néhány vehemens,és kitartó krokodil(jó értelemben,) mint Kádár!
Moldova könyvében Aczél György úgy nyilatkozik,hogy közülük az egyedüli igaz,és határozott kommunista egyedül Kádár volt,"mi csak lelkes amatőrök voltunk hozzá képest" mondta!!
Nem beszélve a magát baloldalinak mondó Gyurcsány ,aki megízlelte a milliárdos életet,és belenyalt a politikába is!Ő sosem lesz olyan baloldali már(nem tudom,milyen baloldali volt a szocializmus idején-na azt tudom,hogy országos KISZ-titkár volt!,de hogy milyen elvekkel(,), amikről olyan gyorsan lemondott!?),aki a dolgozók érdekeit fogja képviselni,és sosem fogja elmondani,hogy a dolgozóknak,azaz közel hét milliárd embernek egyedül üdvözítő ,élhető államforma a kommunizmusba,az állam megszüntébe vezető szocializmus lesz!
Valahogy így állunk!

ZorróAszter 2018.06.12. 14:35:27

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Orbán azért Putyin pincsije, mert a német gazdái ráparancsoltak, hogy az legyen. Ha az ellenkezőjét parancsolják, akkor majd az ellenkezője lesz.

Hogy miért parancsolták? Azt nem tudom. Ötleteim vannak. Például mert egy teljesen elszigetelt, kiközösített Oroszország veszélyes. Kell neki hagyni némi mozgásteret. Aztán ott vannak a németek gazdasági érdekei. Kereskedelmi és főleg energetikai. Paks II is azért épül, hogy a németeknek legyen olcsó árama.

Putyin az ottani kommunistákat úgy nyelte be, mint Orbán az ittenieket. Hallotta Türmer migráncsozó beszédét?

Hogy mi Oroszország ma, azt nem tudom. Nekem enyhén fasizálódónak tűnik, de nem vagyok szakértő. Ezért is nem akarok keményebb véleményt mondani, mert magam is tanácstalan vagyok.

Attól, hogy nem hasonlít a régi Szovjetunióra, abból még nem következik semmi. Attól még kriptokommunista is lehetne.

Sőt a régi Szovjetunió is válhatott volna echte fasiszta országgá akár a díszletek meghagyása mellett is.

pettra01 2018.06.12. 14:51:12

@ZorróAszter: Putyin hamisítatlan diktátor, elképesztő dolgok történnek azért Oroszországban, néhány napja láttam, hogy hogyan készülnek a foci vb-re, hogy mozgósítva vannak kozákok, az a Putyin-féle szabadcsapat, amelyik kancsukával látja el a renitensek baját, már csak az hiányzik, hogy Orbán ezt az ötletet is importálja. Ámbár van neki is ez-az, a Kubatov-legények valami hasonló, de azért annyira nem durva.

ZorróAszter 2018.06.13. 19:04:27

@pettra01:

Tetszik tudni én a sajtónak egy szavát sem hiszem el. Nem csak Putyin vonatkozásban az amerikai propagandának hanem úgy általában.

Túl sokszor láttam olyan ocsmány, gyalázatos hazudozást, hogy másoknak se ajánlom, hogy ezeket egy pillanatra is komolyan vegyék.

Inkább készüljenek fel, hogy valószínűleg az ellenezője az igaz annak, amit írnak. De ebben sem lehet bízni, mert sokszor csak valami ocsmányságról terelik el a figyelmet valami büdös nagy hazugsággal.

pietnik 2018.06.14. 19:27:32

alitás több lenne!
Ez elképesztő!Itt írtam egy hosszú kommentet,és az egyszer csak elszállt!Nem nyomtam le semmiféle gombot,ami elküldhette volna!Vagy töröltem volna!
Azt hiszem,hogy nem tévedek abban,hogy a komment figyelők már teljesen elpofátlanodtak!
Nem véletlenül írom ezt,mert éppen a minap szállt egy figyelmeztetés egyik alternatív oldalról,hogy felhatalmazásuk van arra,hogy a"sértő" kommenteket töröljék,eltérítsék!
az elején lévő pár szót gépeltem utoljára,mikor ezek a mocskok "elszállították "a komment többi részét!Nem írom újra,minek!?Más örömük ne legyen nekik,és azt kívánom nekik,hogy mikor az unokájukat a szeretetházban korelnöknek választják,akkor az avatáson azért ne lehessenek ott,mert pontosan az én kommentjeimet olvassák!
Meg különben is!Járjanak úgy,mint a petróleum lámpa!Lógjanak a falon,és égjen ki a belük!

pettra01 2018.06.14. 19:55:52

@ZorróAszter: Az a kozákos biztos igaz volt, filmre is vették, meg az elszenvedők, a Pussy Riot nevű együttes is megzengette, hogy hogy jártak. Hogy arrafelé keményebbek a módszerek, azért az nem titok, már évtizedekkel ezelőtt is lehetett hallani dolgokat, meg az is nyílt titok volt, hogy pl Moszkvában nem ajánlatos részegen tántorogni az utcán, mert nemcsak elvisz a rendőr, de közben jól meg is ver, aztán meg kopaszra nyírva eresztenek szabadon. Nem mondom, nem szép dolog, ha valaki hülyére issza magát, de ezért agyba-főbe verni azért túlzás.

pettra01 2018.06.14. 20:00:27

@pietnik: Lehet, úgy ítélik meg, hogy sértő a kommented, bár nem valószínű. Valami más oka lehet ennek az egésznek, csak én nem tudom, hogy mi. A napokban panaszkodott a kisebbik fiam, hogy rendelni akartak házhoz szállítással az Auchanból, de vacak az oldal, mert nem engedi rendelni. Erre mondtam neki, hogy próbálja meg az én gépemről, megpróbálta és egyből sikerült. Szóval lehet, hogy valami vírust sikerült beszerezni és az csinálja ezeket, én azon csodálkozom, hogy én eddig megúsztam, pedig semmi féle hiperszuper védelmem nincs, a fene se tudja, mitől függ ez is.

ZorróAszter 2018.06.14. 20:02:02

Kedves Pietnik!

Maga sose hisz nekem, de azért elmondom megint: amikor a kommentjét írja, akkor a saját böngészőjének a programját használja, nevezetesen a textbox szerkesztőt. A kommentje akkor indul el a szerverre, a cenzorhoz, amikor lenyomja a komment küldése gombot. Tehát a cenzor ezelőtt nem látja, mit ér éppen.

Más kommentrendszereknél lehetne ravaszkodni, ha a szerver küldi a java szkriptet a textbox kitöltéshez, de a cenzúra olyan nagy programot igényelne, amit lehetetlen javaszkriptben megírni.

Szóval higgye el, valami hiba van az Ön gépén.

1. Valami jávás probléma: túl régi jáva van a gépén. Ez különféle hibás működésben látszana főleg olyan oldalaknál, ahol sok jáva van. Leakadásokban, homokórázásban, jávás hibaüzenetekben.

2. Szakadozik az internet összeköttetése, de azt látnia kellene, hogy néha nem jönnek le az oldalak.
Bár ezt is elfedheti, ha úgy van beállítva a böngésző, hogy ilyenkor a tárolt változatot mutassa.

Akkor csak akkor látszik, ha még nem látott oldal nem jön be.

pietnik 2018.06.14. 20:17:46

Aszter kérem!
Én ezt elhiszem,de....!
A kommenteknél addig nincs hiba,míg az USA,EU,Orbán ,és más,politikai kérdés be nem jön!
Akkor kezd el a gépem keverni az y és z betűket,lesz az egész mondatban szótagcsere,és szállnak el a kommentek!
A gépem valóban öreg,de ugyanez volt az újabb géppel is!Én hajlandó vagyok hinni abban ,amit mond,de azért vannak kételyeim,mert ....mint írtam fent!Nem vagyok elfogult,sem pedig informatikus fenomén,de ,általában,jó megfigyelő vagyok!
És netfigyelő csoportok valóban vannak,és be tudnak avatkozni bármikor a gépeinkbe!
Ezt szó szerint vegye!!
Egyre jobban kezdek abban hinni,hogy a technika,vele a technika ördöge legalább száz évvel előttünk jár,és ott csinálnak belőlünk bohócot,ahol akarnak!

pettra01 2018.06.14. 20:44:25

@pietnik: Az biztos, hogy vannak ilyen programok külön arra, hogy valaki bejáratos legyen az én gépembe, egyszer nálunk a helyi szolgáltatónál volt valami rossz beállítás és egészen véletlenül bejutottam több önkormányzati képviselő laptopjára, mert pont önkormányzati ülés volt, és láttam, hogy éppen mit csinálnak, elég vicces volt, de azért szóltam a rendszergazdának és egyből ki is tört a pánik, hogy mi lesz ebből, de végül nem lett semmi. Az nem külön program volt, de program is van ilyen, például ahol dolgozom, ott új felületet üzemeltek be és le kellett tölteni egy programot, amivel a főnökök figyelhetik, hogy mit csinálunk, de valószínű, hogy vírus formájában is létezik ilyen, amelyik nem kér engedélyt, csak beszabadul valaki a gépembe. De hogy ezzel molyoljon valaki, hogy ott üljön és figyelje, mit írok a kommentemben, hát azt elég nehezen tudom elképzelni.

ZorróAszter 2018.06.14. 22:04:37

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Volt olyan pár éve, hogy a kommentet úgy moderálták, hogy nem törölték, "csak" olvashatatlanná tették, például kivették a magánhangzókat, vagy összecserélgettek betűket, de ilyet rég nem láttam.

Az a legnagyobb baj, mint a forrásokkal: olyan helyen keressük a bajokat és a megoldásokat, ahol nincsenek.

Azt meg, ami valóban probléma, azzal meg senki nem foglalkozik.

Például pár éve valaki elhíresztelte, hogy jó megoldás, ha valakinek két mobilja van, akkor nem tudják lehallgatni, vagy bizonyítékként felhasználni, ha az egyiken beszél, a másikon csak hallgat. Talán még emlékszik. És tök sokáig beszopták még a gengszterek is, pedig nekik azért kellene némi sütnivaló a bűnözéshez.

Pedig a legnagyobb probléma, hogy az újságok átengedik a kommentelést és a cenzúráját a CIA-nak (facebooknak). Például az állítólagos baloldali Népszava is.

Aztán hogy a CIA, vagyis a Google mondja meg, mi látszódhat a weben és mi nem látszódhat. Sőt finomíthatja, hogy hányan láthatnak valamit.

Aztán egyre több ember használja a CIA, vagyis a google névszerverét. Vagyis a CIA látja, ki milyen internet címekkel van kapcsolatban, ki mit nézeget a neten.

Aztán az egész facebook.

Szóval ezek a valós problémák. És nem azok, amiket a CIA a világsajtón keresztül sugall.
süti beállítások módosítása