Csak mondom

Csak mondom

Marketing

2017. május 12. - pettra01

Napok óta kitartóan hívogatnak egy ismeretlen számról. Már félek az ilyenektől, mindenféle trükköket eszeltem ki, bedugom a telefont a párna alá például, de ennek az a veszélye, hogyha olyan hív, akivel viszont szívesen beszélnék, azt se hallom meg. Ma meguntam a dolgot, mivel úgy nézett ki, hogy nem adja föl az illető, hát engedtem a kényszernek. 

Nagy meglepetés nem ért. A nem tudom milyen cégtől hívott egy gyors beszédű fiatalember, aki igyekezett lehengerelni, ömlött belőle a csábítás, kiválasztottak, húsz szerencsés közül én vagyok a 17., és valami hatalmas kedvezményben fognak engem részesíteni. Néhány percbe beletelt, mire végre bele tudtam szólni, köszönöm, de lemondok a nagy lehetőségről. Erre visszakérdez, hogy miért? Tehát indokoljam meg, miért nem akarok vásárolni egy bármilyen marhaságot. Ez valami újdonság, ilyen még nem volt, most már így lesz, hogy nemet se lehet mondani? Még mielőtt bármit szóltam, már is kezdte árasztani az újabb szófolyamot, hogy pedig az milyen nagyszerű, amit most megvehetek, ráadásul kedvezményesen. Nem volt más választásom, mint kinyomni a telefont.

Ez most mi? Új szelek fújnak a marketingben? Az ajánlattételt, a kínálgatást felváltja a felelősségre vonás? 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr1012501333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.05.12. 18:17:42

Honnan tudtak kiválasztani, telefonszám alapján?

pettra01 2017.05.12. 18:26:37

@CsipkeRózsa: Rajta lehetek valami halállistán, amit ezek a cégek egymás között adnak-vesznek. Ettől még nem kellene állandóan molesztálni az embert, ha egyszer vettem valamit, az nem jelenti azt, hogy állandóan vásárolni akarok mindenféléket.

Xilit 2017.05.12. 20:25:12

@pettra01:

Komplett telefonszámlisták köröznek, adják-veszik egymás között a különböző társaságok.
Az üzletkötők ügyfélfelhajtó telefonos munkára alkalmaznak jelentkezőket, akár hirdetés útján is.
Ha valaki pimasz, én szó nélkül leteszem, ne pocsékolják az időmet, de általában udvariasak, így én is udvariasan zárom rövidre a kommunikációt.

littke 2017.05.12. 20:46:16

Egyszerű ezekkel bánni: felakasztod abban a pillanatban amikor tudod miről van szó. A hívás nem fog megszünni, mert talán őket per hívás is fizetik, de ez a legjobb amit az adott esetben tenni lehet. Felizgulni, vitatkozni, kérni őket teljesen felesleges.

pettra01 2017.05.13. 02:17:01

@Xilit: Mindig attól függ, milyen kedvében van az ember. Sokszor inkább föl se veszem, ha túl sűrűn csörömpölnek, megesik, hogy felveszem, de meg se várom, hogy belekezdjen, egyből mondom, hogyha ajánlattal hozakodna elő, inkább ne tegye és elköszönök, de van, hogy belemegyek a játékba. Egyszer egy nő valami autó autó átvizsgálási lehetőséggel keresett, csak nekem, csak most, mondta szegény szorgalmasan, aztán pár perc után már nagyon kellett röhögnöm, és megkérdeztem, hogy nem baj, hogy nincs is autóm? Neki is meglepő volt a reakciója, visszakérdezett, hogy azért nem baj, ha végigmondja? Hát ha már lúd, legyen kövér, ki lettem képezve szervizelésből, de ez legalább szórakoztató volt.

pettra01 2017.05.13. 02:22:05

@littke: Nem akarom én őket megbántani, végül is, ez a munkájuk, szörnyű lehet órák hosszat ezt csinálni, ráadásul napi rendszerességgel, hát nem tudom, milyen szörnyű helyzetbe kellene kerülnöm, hogy erre vállalkozzak. Nem is tudom, minek alapján kapják a fizetést, lehet, hogy végig kell mondaniuk a teljes szöveget, vagy a végén venni kellene tőlük valamit?

littke 2017.05.13. 05:07:54

@littke:
Ha felakasztod a kagylót nem bántod meg őket. Sőt nem fecsérled idejüket, több lesz az idejük másokat felhívni.

osszian 2017.05.13. 23:02:11

Little, ne marháskodj már azzal az akasztással.
Többnyire mobilról van szó, hova akassza? És közben, míg szövegel az ügynök, hívhat valaki más, ami lehet, hogy fontos.
Én rögtön kinyomom, azt se mondom, hogy papucs.

littke 2017.05.14. 18:59:43

@osszian:
OK, képletesen mondtam. Mindegy, csupán azt akartam mondani, nem érdemes vitatkozni avagy gorombáskodni, a hívásak a leghamarabb véget kell vetni. Gondolom ebben egyet értünk.

Xilit 2017.05.15. 12:33:51

Szerintetek, ember hogyan alázhatja így meg magát?

hirtv.hu/ahirtvhirei/dalra-fakadt-orban-viktor-1395076

pettra01 2017.05.15. 12:59:12

Ha itt vendégeskednek a kínai bankárok és tartanak nekik görbe estét, rendben van, de hogy miért kell Pekingbe komplett vándorcirkusszal utazni, az nekem hogy úgy mondjam, kínai. Lovat is vittek? Már csak az hiányozna, hogy bő gatyát húzzon a főbohóc és odacserdítsen a karikással :)

Xilit 2017.05.15. 13:44:20

@pettra01:

A magyar miniszterelnök és a pénzügyminiszter szórakoztatja a kínai bankárokat. A nótázás már megvan, a kalapot is tartják, csak sajnos hitel kerül belé, nagy-nagy hitel, amit nem ők személyesen fognak visszafizetni, de nem is a saját lábon álló családjuk, hanem a srácaink, az unokáink, már, ha itt maradnak. Azt hiszem, az lenne a legegyszerűbb, ha jelzálogot tennének az országra, semmivel nem lenne kevésbé pusztítóbb és megalázóbb, mint ez a kurválkodás.

pettra01 2017.05.15. 15:31:28

@Xilit: Most megint örömködnek, hogy Kína mekkora nagy lóvét szán az Új Selyemútra, arra is nagyon bazírozunk, érdekesek ezek a pénzügyek, hát hogy is van ez? Csökken a magyar államadósság, de akkor az orosz hatalmas hitel a micsoda? Meg a kínai? Az adomány lenne? Itt vagyunk Európa szívében, de mi keleten látjuk a jövőt, meg a nagy lehetőséget. Mi leszünk az eurázsiai együttműködés bástyája. Nahiszen. Kellene már találni valami lakott bolygót, hátha azokkal is együtt tudnánk működni. Talán még hitelt is adnának.

Xilit 2017.05.15. 17:35:53

Európaiak! Ez CSAK Orbán, de nem a magyarok!

pettra01 2017.05.15. 17:53:57

@Xilit: Sajnos a balhét mi visszük el.

CsipkeRózsa 2017.05.15. 19:08:38

@Xilit:

Ez a videó nagyon rövid és nagyon sötét. Talán azért, mert a felvételt készítők szégyellték, hogy Magyarország miniszterelnöke így viselkedik.

Az orosz és a kínai óriási hitel együtt Orbán személyes döntése, nem tudom, hogy van bátorsága ekkora felelősséget vállalni ezért az eladósodásért.

Xilit 2017.05.15. 20:16:41

@CsipkeRózsa:

Rózsa, szerintem, Orbán nem érti, nem érzi, nem éri fel mentálisan, mi az, hogy felelősség. De a környezete sem.
Ahogy most Botka keménykedik, és kijelentette, hogy senki nem kerülhet pozícióba azok közül, akik miatt Orbán lehet ma a miniszterelnök - mintha ő nem a szocialista párt egyik vezető embere lenne évtizedek óta - , úgy én meg azt mondom, hogy senki, de tényleg senki nem maradhat a helyén azok közül, akik évek óta hozzá járulnak ehhez az őrült kormányzáshoz.

pettra01 2017.05.16. 02:12:25

Ki kellene már mondatni velük a tényleges számokat, mennyi a valódi adósságunk? Ha csak azt nézzük, amit állítólag csökkentettek, az se annyi, tele van trükkel.

Xilit 2017.05.16. 08:07:22

@pettra01:

Csak a fűnek, meg a fának nem tartozunk, illetve, dehogynem, majd a fákat és a zöld területeket is pótolni kell.
Ha annyiszor bizonyítanák rám a lopást és az alkalmatlanságot, mint rájuk, én már szégyenemben világgá kullogtam volna. De ezek nem.
Lázár azzal a jellegzetes sunyi vigyorával utasította a pártkatonákat, hogy nem hagyhatnak pénzt Brüsszel zsebében. Brüsszel, a szép szál deli legény azonban úgy döntött, hogy rácsap a zsebtolvajok kezére.

osszian 2017.05.16. 16:42:37

@Xilit: Nem.
Remélem a 21.-i tüntetésen sokan kinyilvánítják, hogy európaiak vagyunk, és azok is akarunk maradni, Vityka mehet Kínába, ha akar, sütünk neki hamubasült pogácsát, és akkor lássuk a sleppjével együtt, mikor a hátunk közepét.

Xilit 2017.05.16. 22:33:39

@osszian:

Osszi, mit gondolsz Botka megnyilvánulásairól?

pettra01 2017.05.17. 16:45:22

@Xilit: Hát ha még ettől se józanodnak ki a hívei, akkor tényleg egészen hülyék. Csúnya világ lesz itt, ha ez a féreg meg a hordája marad még egy ciklust.

Xilit 2017.05.17. 17:53:43

@pettra01:

Olvastad, hogy Gulyás Márton összerántja az új választási törvényhez a komplett ellenzéket, és a többség már jelezte, hogy tárgyalóasztalhoz ülnének?

pettra01 2017.05.17. 18:26:22

@Xilit: Ez borzasztó fontos lenne, fél siker, ha kétfordulós választás lesz. Bízom benne, hogy lesz belőle valami.

CsipkeRózsa 2017.05.18. 12:38:37

Lányok, a kétfordulós választás a Fidesz akarata nélkül nem megvalósítható. Előtte kell választást nyerni, csak utána lehet változtatni a törvényeken.

pettra01 2017.05.18. 12:53:12

@CsipkeRózsa: Hát ahogy a dolgok állnak, nagyon úgy néz ki, hogy felgyorsulnak az események, ezt már nem fogja az ország lenyelni, ráadásul ahelyett, hogy meglapulnának, még rátesznek néhány lapáttal, még inkább brüsszeleznek meg sorosoznak ezek az elmebetegek. Mintha direkt arra vágynának, hogy zavarjuk el őket.

Xilit 2017.05.18. 14:21:03

Sziasztok!

Gulyás előrelátó - ezt a cikket olvastam tegnap:

hirtv.hu/ahirtvhirei/gulyas-marton-fel-kell-venni-a-kesztyut-1395190

Xilit 2017.05.18. 14:28:00

@pettra01:

Érdemes a hírek között mazsolázni, többnyire találni érdekes olvasnivalót.
Hogy Orbán mit is akar/akarhat, arra itt is állnak lehetséges válaszok:

168ora.hu/futballhangulatban-az-orszag-bojar-gabor-az-igazi-vezeto-hisz-lehetetlenben/
süti beállítások módosítása