Tíz nappal a nagy ütközet után még javában tartanak az utómunkálatok. A parancsnokok számba veszik veszteségeiket, eltemetik halottaikat, bekötözik a sebesülteket. Még folyik a kiértékelés, melyik szárnyon ki milyen hibát követett el, vannak még viták, hogy egy-egy dombot talán mégse az ellenfél foglalt el, de hogy összességében ki győzött, az nem kétséges. A győzelem mértéke azért nem mindegy, és valóban, most lehet még tisztázni, hogy talán mégse az egész tartományt kaparintotta meg, talán meg lehet menteni legalább valami kis szegletet, ahol át lehet vészelni a következő időszakot. A vert hadban akadnak még, akik fújdogálnak mindenféle trombitákat és azt hirdetik, hogy meg kellene ismételni a háborút, olyan is van, aki letette a fegyvert és depresszióba esett, és remélhetően vannak, akik azon gondolkodnak, hogyan legyen most tovább. 

A győztes láthatóan baromira magabiztos, elvégre megsemmisítő csapást mért az ellenfélre, olyan arányú sikert aratott, hogy innentől kezdve tényleg azt csinál, amit akar, osztogathat vagy fosztogathat kedve szerint, annak meg, hogy a vezetettek mindehhez mit szólnak, különösebb jelentősége nem lesz. Már hallani a hangokat, hogy máris készülni kell az önkormányzati választásokra, ott még nagy csodákat lehet művelni. Hát nem is tudom. Az önkormányzatok már az előző nyolc év áldásos ténykedésének köszönhetően szinte teljesen kiszolgáltatottá váltak, sikereik vagy kudarcaik lényegében a kormányzati szándéktól függenek, baráti település kap kormányzati infúziót és fel tud valamit mutatni, ha kekeckedik, elzárják a csapokat és örüljön a polgármester, ha nem ütik agyon a helybeliek. Maradtak még elenyésző lehetőségeik, de a kétharmaddal bármikor lehet úgy fordítani a szelet, hogy tovább szűkülnek a lehetőségek, tehát mire eljönnek az önkormányzati választások, a polgárok önként belátják, hogy akkor járnak legjobban, ha minél fideszesebb önkormányzatot választanak maguknak. Éppen ezért gyanítom, hogy ezzel a kérdéssel jelen körülmények között nem is érdemes foglalkozni. 

De akkor mégis, mihez kezdjen az ellenzék? Milyen lehetőségei maradtak? Probléma van ezernyi, talán a legnagyobb baj, hogy annyi a gond, és mindegyik hatalmas, nem lehet nem foglalkozni velük. De ha mindenért szót emel az ellenzék, az túl sok, követhetetlen, egyre többen fognak úgy dönteni, hogy mivel reménytelen a helyzet, egyszerűbb teljesen elfordulni az aktualitásoktól, kizárni a híreket az életünkből, amennyire lehet, nem foglalkozni semmivel, próbáljunk meg élni az adott körülmények között a lehető legjobban. Dönthetünk így is, de akár úgy is, hogy megpróbáljuk kiszűrni a sok bajból a legnagyobbat és az ellen próbálunk valamit tenni, valóban koncentráltan, valóban erőt és komoly szándékot mutatva. Legalább az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkat érjük már el valahogy, aztán onnan már talán vezet majd valamilyen út a normalitás felé...

Ami engem illet, én belebetegedtem a kétharmadba. Újraszámolják vagy nem, már nem is érdekel, nem tartom persze kizártnak, hogy a számolásnál is történtek fura dolgok, de annyi trükk nem létezhet, ami végül egy ilyen eredményhez vezet. A csalás az egész megelőző időszak volt, az elmúlt nyolc év, ami már azzal kezdődött, hogy mindent a maguk képére formáltak, elvéve ezzel az esélyt, hogy itt még bármikor bárki labdába tudjon rúgni rajtuk kívül. A legnagyobb szemfényvesztés maga a választás, amiről ráadásul elhittük, hogy tényleg van értelme, lelkesen özönlöttünk az urnákhoz, aztán tessék. Nem azért nyertek, mert olyan jók, az ellenzék pedig nem azért maradt le, mert annyira megosztott, a szisztéma csakafideszre van kitalálva. Ha minden választópolgár elment volna, ha az összes ellenzéki összefog, akkor se született volna más eredmény, mert csak ez születhetett. Tényleg okosabban tettük volna, ha bojkottáljuk az egészet, ha rajtuk kívül senki se megy el szavazni és akkor érvénytelen lett volna az egész cirkusz, így most lobogtathatják, hogy nekik van nem is akármilyen felhatalmazásuk. 

Ki kellene mondani, hogy ezt a választási rendszert nem vagyunk hajlandóak többé elfogadni. De mivel övék a kétharmad, kár is lenne a parlamentben ezzel előhozakodni, inkább valami uniós megoldás kellene, például az Európai Parlamentben kezdeményezni, hogy létre kellene hozni egy választási rendszert, amelyet az unió összes tagállamában alkalmazni kell. Amely működőképes, kipróbált, amelyben a csalás lehetősége leginkább kizárható, és amelynek eredménye valóban a választópolgárok akaratát tükrözi. Például a kamupártok kérdése. Röhej, hogy ma kitalálok egy pártot, és már indulhatunk is a választásokon. Gyakorlatilag nincsenek előfeltételei, hogy mondjuk létezett és tevékenykedett már évekkel korábban is folyamatosan, bárkit indíthat jelöltként, listára felveheti a boldogot és a boldogtalant. A pártlistás szavazólapon olyanok jelentek meg, hogy csak nézett az ember nagyokat. Az is nagy kérdés, mit kerestek a nemzetiségi önkormányzatok az országgyűlési választásokon jelöltállítókként? Mi értelme volt ennek azon kívül, hogy a lehető leginkább áttekinthetetlen legyen a szavazólap? Jó, persze nem is kaptak ezek számottevő szavazatot, de zavarkeltésnek nem volt utolsó. 

A lényeg tehát az, hogy lehet itt most tüntetni, újraszámlálást követelni, amivel legfeljebb annyit lehet elérni, hogy a kétharmad nem lesz kétharmad, ami eredmény ugyan, de nem hiszem, hogy ettől bárki is boldog lenne. Attól még ők fognak kormányozni, ők lesznek többen a parlamentben, és ugyan kétharmados törvényeket nem tudnak elfogadni maguknak, de minden mást igen, tehát gyakorlatilag azt csinálnak megint négy évig, amihez kedvük van. Addig kellene az uniós lehetőségeket kihasználnunk, amíg benne vagyunk ebben a közösségben, ami a balsejtelmeim szerint nem tart már sokáig. A demokratikus választások uniós szabályozásának szükségességét tehát minél előbb fel kellene vetni, más lehetőségünk egyszerűen nem maradt. 

Két nap múlva már okosabbak leszünk. Most még nem tudjuk, hogy ami most történik, az a Halál ötven órája vagy a Folytassa valamelyik változata, csak az biztos, hogy valószínűleg mindenkinek baromira elege van már ebből a kampányból. A könyökünkön jön ki a mindennapi Orbán-beszéd, különféle alkalmakból mondja el mindig ugyanazt, az ember nem is érti, minek szaladgál annyit, untig elég lenne egyszer fölvenni és naponta újból lejátszani, csak a vágóképeket kéne cserélgetni, mintha mindig másik közönsége lenne. Virágzik a politikusi szelfi, ámokfutkosnak az országban, amolyan a király álruhában szisztémában, a program nincs előre meghirdetve, a sajtó nem tud róla, ne akadékoskodjon, fölveszik maguknak magukat és a Facebookon osztják meg a nyilvánossággal, onnan veheti át a média. Röhej. A miniszterelnök és az ő sleppje elmegy valahova az Őrségbe és közmunkásokkal találkozik, rittyent is nekik egy helyre beszédet arról, milyen nagyra becsüli őket, amiért nem segélyből, hanem közmunkából akarnak megélni és fenntartani belőle a családjukat. Aztán az egészet megkoronázza azzal, hogy megígéri nekik, ez a továbbiakban se fog változni. És a föld nem nyílik meg a rohadék alatt. Kósa titokban felavat egy szerkezetkész irodaházat Debrecenben, ilyen sincs azért bármikor, nincs semmi átadni való, hát akkor ünnepeljünk meg bármit, elolvadt a hó, jaj, de jó. A Halász nevű savanyújóska vésztjóslóan előad valami zavaros históriát, hogy panaszt fog tenni a Fidesz az ellenzék ellen, mert semmibe veszik a választási törvényt, aztán belebonyolódik, hogy a Soros-féle valami internetes hálózat reklámokkal akarja megbuktatni az egyigaz kormányt - hogy milyen reklámokra gondolhat, én ugyan nem tudom, de szerintem ő se, meg az a kérdés is a levegőben marad, hogy ha panaszt tesz, akkor mi lesz, mert nagyon úgy néz ki, hogy semmi. Az ellenzéki oldalnak is már egészen elment az esze, a Márki-Zay is járja az országot, mint valami messiás, naponta jönnek a prospektusok hol innen, hol onnan, azért meglepne, ha kiderülne, hogy van ember, aki ezeket olvasgatja. Gyurcsánytól naponta több e-mailt is kapok, de már postán is megkeresett levélben. Hogy nekem irkál, az hagyján, rólam akár gondolhatja is, hogy érdemes a váramat ostromolni, de hogy a lányom hogy kerülhetett fel a listájára, az már érdekesebb, mert még a legrosszabb pillanataiban se politizált, arról nem is szólva, hogy már egy éve Londonban van. 

Nem tudjuk, mi lesz. Elnézve a kínálatot, vannak emberek, akikért aggódom, kár lenne értük, ha a következő ciklusban eltűnnének a közéletből. Juhász Pétert nagyon sajnálnám, Hadházy Ákost is, pedig az ő sorsuk valószínűleg már megpecsételődött, bárki győz, nekik az elkövetkezőkben nem valószínű, hogy szerepet fognak osztani. Még mindig nincs igazolványom, nagyon jól kifundáltam, hogy mivel az okmányirodák vasárnap is nyitva tartanak, én vasárnap megyek el igazolványt hosszabbítani, és akkor egy füst alatt szavazhatok is. Tőlem ez emberfeletti áldozat, tehát elvárom, hogy legyen valami értelme. Én Karácsony Gergely győzelmére vágyom, boldogan élnék egy olyan országban, ahol nem a kormány tetteiről szólnak a mindennapok. Működjön szépen, csendben, tegye a dolgát, de hagyjon már minket létezni! 

Sok szerencsét hozzá! 

Hír a közmédiában: Párizsban migráns ölt meg egy 85 éves francia zsidó asszonyt. Állítólag Allah akbart üvöltözve megszurkálta, majd élve felgyújtotta. A holttestét a lakásában, az ágyán fekve találták meg. 

Ha utánaolvasunk a hírnek, megtudhatjuk, hogy a rendőrség csak annyit közölt az esettel kapcsolatban, hogy valószínűsíthetően antiszemita indíttatású bűncselekményről van szó. Tovább olvasva az is kiderül, hogy az asszony Izraelben élő unokája Twitter-üzenetet juttatott el egy párizsi zsidó lapnak, melyben közli, hogy szerinte a gyilkos az idős nő szomszédja, aki történetesen migráns, és akivel egyébként az áldozat meglehetősen jó kapcsolatban volt. 

Hogy mi az igazság, azt természetesen nem tudom, lehetséges, hogy valóban így történt, de pillanatnyilag sokkal valószínűbb, hogy tele az eset ferdítésekkel. A gyilkosságnak ugyanis nem volt tanúja, tűz keletkezett, eloltották, aztán megtalálták a holttestet, kiderült, hogy megölték, de hogy ki tette és mit üvöltözött közben, ez már a fantázia szüleménye. Az unoka Izraelben akármit is feltételezhet, az a világon semmit sem jelent. Ezzel az erővel akár azt is lehetne terjeszteni, hogy a tettes magyarul ordibált és a hiszekegyet hirdette fennhangon, térjünk már magunkhoz! 

Nem szokványos történet. Nemzetközi focimeccs, két ország válogatottja találkozik, a vendégeket szurkolóik egy része is elkíséri. Ilyen máskor is megesik, de a skót drukkerek más módon is emlékezetessé tették ezt a barátságos mérkőzést. Mint kiderült, van egy alapítványuk, amelynek az a szokása, hogyha a skót válogatott külföldön lép pályára, előzetesen tájékozódnak és adományt visznek a fogadó ország valamelyik gyermekintézményének. Most a magyarországi Oltalom Karitatív Egyesület Wesley János Óvodáját lepték meg közel kétmillió forintos adományukkal, a pénzt az óvoda egyik csoportszobájának felújítására fogják fordítani. 

Torokszorító volt nézni az erről szóló rövidke híradást. Így is lehet sportrajongónak lenni, azzal a plusz csavarral, hogy mégcsak nem is a focihoz kötötték az adományt, nem mezeket meg labdákat vittek, nem valamelyik szépreményű fociakadémiának juttatták, hanem az itteni brit nagykövetségtől kértek tanácsot, hol lenne a legjobb helye a felajánlásuknak. 

A közmédia nem is tudott mit kezdeni az eseménnyel, egyszerűen nem számolt be róla, aminek akár örülhetünk is, mert talán kiderítették volna, hogy már a skótok is Soros zsebében vannak. Én a Hír TV-n láttam, igazán megható volt a népviseletbe öltözött skót férfiak látványa, akik megjelentek az óvodánál, dudáltak egy sort, átadták az ajándékot, majd kedélyes Hajrá, Skócia, hajrá,Magyarország felkiáltással távoztak. Aztán a csapatuk egy-nullra megverte a magyar nemzeti válogatottat, de ez már részletkérdés. 

Az utóbbi időben meg-megjelent az a hír, hogy Orbán veje belépett a vérbizniszbe, és emiatt országos vérhiány fenyeget. Ma megint találkoztam ezzel az információval, de sajnos csak félinformáció formájában. "Oláh Lajos, a DK egészségügyi kabinetjének vezetője kemény közleményt adott ki Tiborcz István cégével kapcsolatban.". A lényeg mégis elsikkad, ugyanis úgy beszél a véradásért adott összegről, mintha az köztudott lenne, holott nem. Én például még ott tartottam, hogy a véradás egy önzetlen cselekedet, amiért már csak elvből se fizetnek pénzt. 

A nagyanyám kitüntetett véradó volt, én is a nyomdokaiba szerettem volna lépni, de összesen háromszor adtam, utána köszönték szépen, azt mondták, hogy tartsam meg, nekem nagyobb szükségem van rá, sőt, mostanában már átkerültem a fogadó oldalra, néhány évvel ezelőtt hat zacsival csorgattak belém, mert valamiért a sajátom szinte teljesen elfogyott. jó néhány éve feltűnt, hogy hirdetésekben toboroznak jelentkezőket buszos ausztriai véradótúrákra, akkor fel is merült bennem a kérdés, nem lenne-e ideje nálunk is változtatni a hozzáálláson, mert talán ha itt is lenne ellenszolgáltatás a vérért, több lenne itthon is a véradó.Történt is ebben változás, hogy mikor, az elkerülte a figyelmemet, de egy ideig itt is kifizetődővé vált a véradás, jobban mondva a plazmaferezises véradás, mert a hagyományos véradás továbbra is ingyenes maradt. A plazmaferezis előnye, hogy sűrűbben van rá lehetőség, a szervezet gyorsan pótolja a hiányt, ami pénzforrást jelent sok ember számára, van, aki egy fajta fizetéskiegészítésnek tekinti, és hát ez végső soron nem baj. Ki a tudását, ki a munkaerejét, ki a vérét teszi pénzzé és kész.  

A problémát az okozta, hogy ez üzletté vált, és mint ilyen, bizonyos vállalkozók meglátták benne a lehetőséget, állítólag Orbán veje is ezek közé tartozik, sőt, talán ő az egyetlen, aki rátette a kezét az üzletre, és bár biztosan van ebben valamiféle tisztességes üzleti haszon is, ő ezt kevesellte és úgy gondolta, a véradók érjék be kevesebbel is, tehát drasztikusan csökkentette a plazmáért fizetett árat. Ez természetesen következményekkel járt, van, aki nagyon szorult helyzetben van vagy nagyon emberbarát és még így is ad, de nagyon sokan visszavonulót fújtak, többé nem adnak plazmát. Ezzel azok az emberek szenvednek kárt, akiknek a vérkészítményekre az életükhöz van szükségük. 

Mindezt azért írtam le, mert ha egy problémára felhívjuk a figyelmet, az nagyon hasznos, de úgy kellene ezt megtenni, hogy teljesen világos legyen, valójában mi okozza a problémát. És nem elég csak rámutatni a problémára, követelni kell a megoldást is. Mert van megoldás, csak tenni kellene érte. 

Csörög a telefon, egy nő van benne, valamilyen kft.-től. Életemben nem hallottam róluk, mondom is elöljáróban, hogy ne nagyon tegyen nekem ajánlatot, mert több mint valószínű, hogy nem érdekel, de ő nagyon lelkes, nem lehet csak úgy elriasztani. Azt mondja, hogy volt egy sorsolás és nekem nagy szerencsém volt, mert nyertem, ezért most ajándékkal szeretnének kedveskedni nekem. Nofene, ugyan bizony mit kapok? Küldenek nekem két harisnyanadrágot, egy feketét meg egy testszínűt, teljesen ingyen, nem jár vásárlási kötelezettséggel, nekem csak a postaköltséget kell kifizetni, ami 1100 forint. 

Itt már kezd a dolog egészen mulatságossá válni, mondom is neki, hogy ebben az esetben lemondok a nagy nyereményemről, adják oda bátran másnak. De ő nem csügged, azt mondja, igazán nem érti, miért vagyok ilyen elutasító. Hát csak azért, kérem szépen, mert 1100 forintból egy tucatnyi harisnyanadrághoz juthatok. Érvei továbbra is vannak, de ez minőségi termék. Na ja, el tudom képzelni, de ezen ne is vitatkozzunk, a lényeg az, hogy nincsenek nagy igényeim, nekem a bóvli is tökéletesen megfelel, nem kell, hogy örökké tartson, meg az se fontos, hogy különlegesen szép legyen, az meg főleg nem, hogy látatlanban fizessek valamiért 1100 forintot, ami esetleg egy fillért se ér. 

A legszörnyűbb az egészben, hogy még innen is úgy érezte, hogy vissza tudja hozni a dolgot, bele akart fogni valami újabb meggyőző litániába, de ekkorra már fogyóban volt a türelmem. Ha az ember nemet mond, akkor az nemet jelent, meg vagyok értve? Csalódottan végre elköszön, hát én tényleg nem értem, hol találnak még ezek a cégek ilyen telefonos lányokat, mennyi pénzért vállalhat el valaki ilyen munkát, hogy embereknek próbál lukat beszélni a hasába? 

Nem múlhat el nap, hogy ne kapnánk meg az aktuális dózist, így volt ez ma is, azzal megspékelve, hogy egyébként is óraállítás volt és a reggel fél kilenc helyett már valójában fél nyolckor rám ömlött a napiarany, mert ugye a miniszterelnökkel hasadt a hajnal, és a Vasárnapi újság nem múlhatott el őnélküle. Három tételben adta elő magát, persze várható volt, be is harangozták, hogy a kampány mostan még magasabb fokozatba kapcsol, hát ezek szerint ez ezt jelenti, hogy most már az összes adón az összes műsor róluk fog szólni. 

Igazság szerint nem volt benne semmi váratlan, olyan ez már, mint a reggeli ima, a miatyánk is mindig ugyanolyan, mégis, mit várna az ember hát nem? De azért mégis. Szóval most egészen mellékesen megtudhattuk, hogy nagyon jól ismeri ő a magyar néplelket, ami nem is csoda, mert a család egyik fele Hunniából, a másik Pannóniából származik, és ugye a magyar  az olyan, hogy ami már megvan, az megvan, azzal már nem kell foglalkozni, sokkal inkább az érdekli, hogy mi lesz. Természetesen tudjuk, mi lesz, ha április 8-án nem úgy ikszelünk, ahogy kell, akkor aztán megnézhetjük magunkat, mert a Soros meg az összes soroslelkű sorosbérenc csak arra vár, hogy lebontsa az ő kerítését és beeressze a migránsokat, és akkor jaj, visszacsinálni nem lehet, mert  ha bejönnek, itt is maradnak mindörökre. 

Azért én mégiscsak ennél a fejtegetésnél akadtam meg, hogy hogy is van ez a család egyik meg a másik felével? Hogy melyik fele származhat Hunniából és melyik Pannóniából, és ez a szegény ember hogy is bír megbirkózni ezzel  a benne dúló kettősséggel, mert ugye a hun vérvonal meg a pannon vérvonal mégse bír kikeveredni benne valami homogén egésszé, és ezek szerint máig harcolnak benne a gének, aztán ez az egész autoimmun folyamat végül ezt bírja kiadni magából. Hát nem lehet könnyű, az már biztos, nem irigylem. 

A kampányra való tekintettel ismét megszórnak bennünket, nyugdíjasokat Erzsébet-utalványokkal. Remek, bár azért kicsit jobban örülnék, ha adományok helyett azt kapnánk meg, ami a törvény szerint jár. 

Most éppen van erre egy aktuális példám. Van egy törvény, hogy ha a nyugdíj mellett dolgoznak az aggok, akkor minden ledolgozott év után az adott évben elért jövedelem 1/12-ed részének 0,5%-ának mértékével megemelik a nyugdíját. Korábban ezt igényelni kellett, tavaly viszont közölték, hogy már nem kell kérni, automatikusan mindenki megkapja, akinek jár. Na jó, úgy öt éves nyugdíj melletti munkaviszonyom van, eddig soha nem kértem, vártam, hogy egyszer csak megemelkedik a nyugdíjam, de ez nem történt meg. Nem óriási vagyonról van szó, de azért mégiscsak érdekli az embert, hogy most akkor mi ez, ha mindenkinek jár, akkor nekem miért nem? Írtam hát egy levelet, hogy erre kérdésre választ kérnék. 

Kaptam is választ, egy határozatot, hogy megvizsgálták a kérésemet és úgy határoztak, hogy havi 110,- forintos nyugdíjemelés illet meg engem. Mindezt hat oldalon voltak szívesek közölni, a temérdek írásból kiderült, hogy egy 2010-ben megszerzett 264 ezer forintos jövedelem jogosított fel erre a hatalmas emelésre. Ez azért érdekes, mert bár voltak alkalmi munkáim 2010-ben, de a rendszeres munkát 2012-ben kezdtem el, a későbbi évek viszont mintha meg sem történtek volna, arról egy szót sem szól a levél, amelyik a NAV-ra hivatkozik, hogy az ő adataik alapján állapították meg az emelést. 

Ez rendkívül érdekes. Minden évben adok be adóbevallást, tehát nem a fekete gazdaságban dolgozom, hogyan lehetséges az, hogy ennek nincs nyoma a NAV-nál? Az ember azt gondolná, hogy nem egy megoldhatatlan feladat ilyet kiszámolni, kikérik, hogy mennyi volt az adott évben a jövedelmem, szoroznak, osztanak, kész, nem kell hozzá különösebben okosnak lenni, de a jelek szerint valamiért ez meghaladja az ONYF képességeit. Vagy náluk van hatalmas káosz, vagy a NAV-nál, de hogy itt valami nagyon nincs rendben, az biztos. 

Természetesen újra reklamáltam. Mellesleg a terjedelmes levélben arra is kitérnek, hogy a döntés ellen fellebbezhetek meg kezdeményezhetem a foglalkoztatómnál, hogy önrevízió keretében vizsgálja felül, hogy teljesítette-e a befizetéseket, és bírósághoz is fordulhatok, a per költségmentes. Tényleg bíróságra kell menni egy ilyenért? Nem lehetne, hogy az Erzsébet-utalvány helyett tisztességesen intézzék el az ügyemet azok, akiknek ez a dolguk, és ne legyen szükséges ezért nekem levelezgetni meg pereskedni, esetleg a nemzetközi bíróságtól várni a segítséget? 

Alapvetően jámbor ember vagyok, de nagyon ritkán azért engem is ki lehet hozni a béketűrésből. 

Többször írtam már az állatkertemről, ami összesen három egyedet számlál, Pocok cicát, aki bent lakik, Nüni kutyát, aki szintén bent lakik, de ha olyan kedve van, ki is szokott menni, és van még ezen kívül Goldi, aki egy meglehetősen bonyolult természet, régebben még gyakran behoztuk, de a legutóbbi kis csínytevése után, amikor majdnem megevett, úgy döntöttünk, hogy ő egy kinti kutya. Három oldalról jó kerítésünk van, de az egyik szomszédtól jelképes kerítés választ el, az az ő oldala, tehát neki kellene megcsinálnia, viszont emiatt Goldit nem lehet még néha se elengedni, mert egyből világgá megy. Tény, hogy láncon tartjuk, de ez a lánc hat méteres, ki lehet számolni, mekkora mozgásterülete van. Emellett rendelkezik egy jó óllal, aminek az alja is deszka. 

A nyavalyás állatvédők nem szállnak le rólam. A kapcsolatunk igazából úgy kezdődött, hogy azért kerestek meg engem, írjam meg a könyörgő beadványukat az önkormányzathoz pénzügyben. Ezt néhány évig meg is csináltam, ez viszont azzal járt, hogy idejártak hozzám ennek ürügyén és beleláttak az életembe. Az utóbbi években már szegény az önkormányzat, már nem ad nekik támogatást, nem kell folyamodványokat írnom, de nekik az lett a mániájuk, hogy Goldit látogatták. Ebből millió konfliktus támadt, mert szerintük én nem megfelelően tartom a kutyát, elkezdték etetni, de neki nem jó a csont meg a száraz kaja, olyan szorulása lett, hogy majdnem beledöglött. Másfél liter parafinnolajat töltöttünk bele, mire nagy nehezen helyrejött. Már akkor mondtam ezeknek, hogy itt a vége, fejezzék ezt be, más kutyáját nem etetjük. Nem értettek a szóból, ha olyan kedvük volt, jöttek, nálunk mindig nyitva volt a kapu, szabadon be tudtak jönni. 

Néhány hete az egyik megint jött, hogy Goldinak olyan hely kellene, ahol szabadon szaladgálhatna - ezt aláírom, hogy jobb lenne neki szabadon, de hát nem tudom szabadon tartani. Azt mondta, hogy ismeri a menhelyes nőt, ott nagy bekerített terület van, átmenetileg oda elvihetnék, és aztán lesz majd neki jó helye. Föl is hívta innen a nőt, átadta a telefont, a nő meg nekem elkezdte mondani, hogy nekik nincs helyük, és hát jó, oda lehet vinni, de csak két hétre, és ha nem fogadja senki örökbe, akkor el kell altatni, mert ugye öreg és problémás. Hát erre  mondtam, hogy akkor sztornó, szó nincs arról, hogy meg akarnék szabadulni tőle. 

Két hete hallom innen a szobából, hogy a fiam egy nővel beszél a verandán, hát kimentem. Az állatvédős némber volt az, javában fenyegette a fiamat, hogy ugye ő se akarja, hogy följelentsenek bennünket állatkínzás miatt. Hát ettől kicsit elborult az agyam, és úgy elzavartam, hogy öröm volt nézni, mert ez már zaklatás a javából. Ezek után bezártuk a kaput - soha eddig ez nálunk nem volt szokásban, hát most meg kellett tenni. Néhány nap múlva mit látok a facebookon? Ki vagyok plakátolva, hogy van egy szegény kutya, akit nagyon szörnyűséges körülmények között tartanak, csak falakat lát, meg hogy állandóan sír és a szomszédok is panaszkodnak ránk. Két nappal később még képeket is tettek föl a kutyáról, amiket bent készítettek a mi udvarunkban, szándékosan olyan szögből, hogy a háza ne látsszon. Amúgy Goldi soha nem sír, néha ugat, persze, de például lényegesen kevesebbet, mint a környék bármelyik kutyája. 

Nagyon örülnék, ha itt vége lenne az egésznek, a bezárt kapu végre megállítaná ezeket a fanatikusokat, de ha nem, kénytelen leszek belebonyolódni egy háborúba, ami a hátam közepére nem hiányzik. A kérdés csak az, mit lehet tenni az ilyen fajta tolakodó segítségnyújtók ellen, akik a kéretlen gondoskodásukkal több kárt csinálnak, mint hasznot?