Jókora vihart kavart Zacher Gábor felmondása. Korábban persze az ott léte is kavart viharokat, mert a Honvédkórház sürgősségi osztályán történtekért mindenki őt tette felelőssé, a végén aztán megelégelte, hogy ő legyen a bűnbak és felmondott. Egyben ki is pakolt, mert megindokolta a döntését, hogy az osztályon sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre a megfelelő munkavégzéshez. A felsőbb szerv reakciója erre természetesen az volt, hogy ez az egész valójában egy műbalhé, mert Zacher szerződése mindjárt lejárt volna és eszük ágában nem volt, hogy meghosszabbítsák vele a szerződést - ennek ugye az volt az üzenete, hogy ők nem voltak elégedettek Zacher munkájával, ezért mindenképpen megszűnt volna az ottani munkaviszonya. 

Ez a Honvédkórház amúgy számomra teljesen átláthatatlan konstrukcióban működik. Mert ugye egészségügyi intézmény létére a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik, és hogy ez mit jelent, azzal talán az ott dolgozók tisztában vannak, de azért ebben nem lennék biztos. Tény, hogy a kórházigazgató valami tábornok, még egyenruhája is van neki, de hogy ezen kívül mi közük van a honvédséghez, a fene se tudja. Állítólag a legjobban felszerelt magyar kórház, ahol az ellátásban valamiféle elsőbbséget élveznek a katonák, rendőrök, tűzoltók és más állami alkalmazottak, de tulajdonképpen bárki bekerülhet betegként, és nemcsak protekcióval. Én kétszer is élvezhettem az ottani ellátást, egyik alkalommal se én akartam, a mentő vitt oda, Különösebben jó emlékeim nincsenek, az első alkalommal egy CT-vizsgálatról küldtek oda, mert az eredményemből úgy ítélték meg, hogy azonnali műtétre van szükségem, ott aztán nézegettek néhány órán keresztül, majd közölték, hogy mégse vagyok életveszélyben, ezért elmehetek. Mindez este tízkor történt, én ott álltam egy szál pizsamában, még a telefonom is egy másik kórházban maradt, de szóba se jött, hogy visszavisznek oda vagy legalább szállást adnak éjszakára. Szerencsémre a gyerekeim elkezdtek keresni és végül kinyomozták, hol is vagyok éppen és értem jöttek, különben talán még most is ott ülnék az előtérben. A második alkalmat is túléltem - ha kellő kórházi rutinunk van, akkor tudjuk, hogy ez már önmagában egy kunszt. Összességében az a véleményem, hogy a Honvédkórház kicsit se jobb, mint bármelyik magyar kórház, aki odakívánkozik, meg is érdemli.

Zacher Gábor mégiscsak érdemel egy szobrot legalább, mert ő indította el a lavinát, amelynek eredményeképpen most valami javulás talán mégiscsak történik azon az osztályon, kifizetik az orvosok és nővérek pluszmunkáját, emellett technikai fejlesztések is voltak, talán lesznek is, ennek köszönhetően az ellátás javulása várható. Igazán jó persze nyilván nem lesz, mert továbbra is drámai az egészségügyben az emberhiány, és lehet, hogy a betegirányítás is valamiféle reformra szorulna, mert mégsincs az jól, hogy olyan mennyiségű beteg tódul be egy sürgősségi osztályra, amennyit busásan megfizetett orvosok hada se lenne képes tisztességesen ellátni. Én nem tudom, mi lenne erre a megoldás, de hogy szükség lenne egy élhető megoldásra, az egészen biztos. 

Az meg egy másik kérdés, hogy ilyen helyeken, ahol sok ember hosszú ideig várakozik, arra is oda kellene figyelni, hogy ezt a várakozási időt emberi körülmények között tölthessék el. Nem kerülne az annyira sokba, hogy elegendő ülőalkalmatosságot helyezzenek el és hogy arról is gondoskodjanak, hogy a kórházi illemhelyek kinézzenek valahogy, mert amilyen állapotban vannak jelenleg, az botrányos.