Csak mondom

Csak mondom

Bármit megtehetnek?

2018. augusztus 28. - pettra01

Gyanítom, hogy ez a Czeglédy-ügy egyszer olyan lesz, mint a Rákosi-kor koncepciós perei. Ott is elképesztő disznóságokat műveltek, a többség pedig szépen csendben eltűrte, hogy véghezvigyék, amit akartak. És nemcsak azért, mert meg voltak félemlítve, hanem mert valóban elhitték, hogy akiket perbe fogtak, azok valóban bűnöket követtek el. Utólag persze kiderült, hogy színjáték volt az egész, és a magyarok ahelyett, hogy tanultak volna belőle, újra és újra áldozatául esnek a hatalom manipulációinak. 

Most a bíróság hajlamosnak mutatkozik, hogy végre szabadon engedje az előzetes letartóztatásból a szerencsétlen embert, persze vaskos óvadék fejében - ötvenmillió forint azért eléggé meghökkentő, bár valamilyen módon valószínűleg meg lehet szerezni, főleg, mert az óvadék az csak egy letét, és aki befizette, ha vége az eljárásnak, vissza fogja kapni, ha közben nem szökik meg, bár azért ha valahonnan kölcsönbe szerez valaki ennyi pénzt, a kamatai elég ijesztőek lehetnek. Bár önmagában az ötvenmillió is elképesztő, az végképp érthetetlen, hogy az ügyészség fellebbezett, hogy még óvadék ellenében sem látja jónak Czeglédyt szabadon engedni és kéri az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, mert, mint mondják, fennáll a bűnismétlés valamint a tanúk befolyásolásának veszélye. Azért ezt kifejthetnék bővebben, mire gondolnak, hogyan vinné véghez a bűnismétlést az az ember, akinek a szabadsága továbbra is meglehetősen korlátozott lesz, mert a házi őrizetét is elrendelik, a vállalkozásai tönkrementek, az irodaházát dobra verték, szóval engem érdekelne, milyen bűnismétlést feltételeznek ilyen körülmények között. 

Ma az összes híradó terjedelmesen számolt be a Czeglédy-ügyről, az egyikben nemcsak az ügyészség szóvivője szólalt meg, hanem ifjabb Lomnici Zoltán is, aki azon aggodalmaskodott, hogy a bíróságoknak azért jobban kellene ügyelni a látszatra is, mert ezzel az óvadékkal esetleg okot szolgáltatnak arra, hogy az emberekben kialakuljon az a gyanú, hogy a gazdagok - és itt kihangsúlyozta, hogy a balliberális politikusokra gondol - még a szabadságukat is megvásárolhatják. 

Ezen egyenesen elképedtem. Erre azért felhívhatná az övéi figyelmét is, akik nemhogy óvadék ellenében kapják vissza a szabadságukat, de még csak nyomozás se indul ellenük, és tényleg most már egyre erősebben arra gondolunk, hogy ezek bármit megtehetnek. És meg is tesznek, bármit. 

Azért Czeglédyre visszatérve nagyon kíváncsi lennék rá, ki állhat ennek az egésznek a hátterében, mert ha még igaz is lenne a költségvetési csalás, amivel vádolják - bár én egészen biztos vagyok benne, hogy nem igaz -, az sem indokolja ezt a bánásmódot, amit vele szemben bemutatnak. A végén majd biztosan meg fogjuk tudni, már csak azt lenne jó tudni, mikor lesz ennek végre vége. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr7814206927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2018.08.28. 08:09:37

Kívülállóként és mélyebb jogszabályi ismeret nélkül nehéz állást foglalni Czeglédy bűnügyében.

A gyanúsítás szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, ami munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozhatott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót és a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Röviden összefoglalva: Czeglédi vezetője volt és összefogott egy több cégből álló szervezetet, ami cégek iskolaszövetkezetek, és ami iskolaszövetkezetek a diákjaikat kiközvetítették különféle munkavégzésekhez.

Ami biztos: az elvégzett munkáért a diákoknak munkabér járt (mert nem vállalkozói igazolvánnyal végeztek munkát), a kifizetett munkabér után adót kell fizetni, és a munkabérből le kell vonni a személyi jövedelemadót, és ezeket az adókat be kell fizetni az államnak.

Innentől kezdve a kívülálló laikusok számára belép egy többismeretlenes egyenlet, hogy kinek a kötelessége az adókat levonni és befizetni? Én is csak találgatok, hogy akiknél a diákok munkát végeztek, azok valamiféle "költségdíjat" fizettek a kiközvetítőnek (tehát nem munkabért), amiből kaptak pénzt a diákok, a diákok szervezetei, mint a céghálózat tagja cégek, és a céghálózatot a Czeglédy vezetésével működtető szervezet.

No most, ha történetesen az én cégemnél végez egy kölcsönző cég dolgozója munkát, akkor a kölcsönzőcégtől kapott számla alapján fizetek, és azokat a költségeket tudom lekönyveltetni, ami a számlákban áll. És itt máris elakadtam, mert nem ismerem a jogszabályt, hogy ilyen esetben reklamálnom kellene-e, hogy a számlában nem kaptam munkabér és adófajta kimutatást, amit így könyvelhetek le, és jelenthetek személyenként nevesítve külön-külön az adóhatóság felé a nálam dolgoztatott tanulókról? Azaz, kapnom kellett volna a bejelentéshez egy részletes személyi adatokat felsoroló listát is? Vagy ez kinek a feladata? A kikölcsönző cégé? Az iskolaszövetkezeté? Vagy a Czeglédy cége kötelezettsége?

Pettra, és szerinted kinek a kötelezettsége?

tetovaoda 2018.08.28. 13:00:59

Nem mellesleg ügyészségi közlemény szerint Czeglédy ügyében a nyomozás befejeződött még - ha jól emlékszem - augusztus 1-jén. Miféle eljárást hiúsíthatna meg ezek után?

pettra01 2018.08.28. 16:37:18

@Drizari: Hát jótól kérdezed, én aztán teljesen járatlan vagyok ilyen könyvelési kérdésekben. Most már ugyan kényszerűségből vállalkozó lettem, de például az első számlámat háromszor kellett sztornóznom, mire végre jó lett, és ki tudja, még a NAV is rámsütheti, hogy valami fondorlattal csalom az adót. Az azért érdekes, hogy éveken keresztül működhetett a cégrendszer, aztán utólag fölfedezték, hogy micsoda nagy csalásokat vittek véghez és két éven át kutatták a nyomokat - a korábbi évek alatt hol voltak? Egyébként ilyen méretű cégeknél már nem az ügyvezető intézi a dolgokat, több könyvelő foglalkozik a papírozással, ehhez ők értenek és feltételezem, a felelősség is az övék. Azt tudom, hogy pl. a munkaerőkölcsönzőknél nagy a lazaság, az őrző-védő cégekről nem is beszélve, ott az emberek nem is kapnak elszámolási papírt, hogy tulajdonképpen miért annyi a pénzük, amennyi, és hányszor derül ki, hogy dolgoznak egy ilyen helyen, egyszer elmennek orvoshoz és ott derül ki, hogy a tb-t se fizetik utánuk. A cégek valami kialkudott átalánydíjat fizetnek darabra a dolgozók után, aztán a közvetlenül foglalkoztató cég dolga, hogy felossza a pénzt, befizesse, amit be kell, szóval ha a kis cégek fölött van egy összefogó cég, amelyiken gyakorlatilag csak átmegy a pénz, meg gondolom, ő köti a szerződéseket, akkor a végső végrehajtásért nem a csúcs a felelős, hanem az egyes kis cégek. De hát lehet, hogy tévedek.

pettra01 2018.08.28. 16:41:44

@tetovaoda: Legfeljebb elszökhetne és akkor a tárgyalást nehezíthetné meg, talán még azt se tudná meghiúsítani, mert szerintem távollétében is el lehet ítélni valakit, vagy nem? Annyi sötét húzás volt már ebben az ügyben, hogy már csak ezért is gyanús, hogy lehet valami egyéb oka, amiért ennyire utálják ezt a Czeglédyt. Csak azt nem értem, hogy ügyvéd létére miért nem talál erre valami megoldást?

Drizari 2018.08.29. 06:54:59

@pettra01:

Benned reménykedtem, de ezek szerint te sem tudtál segíteni a megfejtésben. Így változatlanul csak találgatok, hogy vajon mi okból vegzálhatják Czeglédyt? Ezért egy megalapozatlan hipotézisem szerint talán azért, mert úgy működtette ezt a vállalkozást, mint egy nagyvállalat, amelyiknek az ország több városában működik gyáregysége, de a vállalati mérleget a budapesti székhelyű anyacég készíti és rendezi az adóbefizetéseket.

pettra01 2018.08.29. 13:08:06

@Drizari: Annak ellenére, hogy átláthatatlan ez az egész ügy, biztos vagyok benne, hogy alapjában véve ez koncepciós per, nem feltételezem, hogy Czeglédy annyira betyárosra vette a figurát, hogy szinte nyíltan játszotta ki a törvényeket, szóval szerintem kár is logikai összefüggéseket keresni ebben, el akarják ítélni és el is fogják ítélni, és ha még ürgebőrök is előkerülnek ebben az ügyben, azon se kell majd csodálkozni.

ZorróAszter 2018.08.29. 15:04:00

Kedves Pettra!

Mivel a sajtó EGÉSZE egy zsebben van, ezért nemcsak a hazudozás akadályoz a tisztánlátásban, de a cenzúra egyes információkat, történéseket teljes egészében ki is szűr. Ezekhez senki se férhet hozzá.

Ez a sajtószabadság TELJES hiánya. Rosszabb, mint az ötvenes évek állapotai. És ezt nem tréfás túlzásnak szántam.

Mi lehet Ceglédyvel a baj?

1. Tényleg törvényt sértett
2. Ő szervezte a liberálisok (MSZP és a többiek) fű alatti pénzeit, a FIDESZ meg ezt is el akarja vágni
2. Ő valami liberális Lófő alsó és felsőguccsi Habony Árpád
3. Valamelyik fideszesnek megtetszett a vállalata. Elvenni Keresztapa módszerekkel az x. alkalommal már nem lehet. Vagy nem célszerű. Így a börtönbe csukásával szétverik a piacvezető vállalkozást és a helyébe lép a fideszes csókos gyerek. (Majd meglátjuk mi nő ki.)
4. Valami más, amiről a sajtószabadság teljes hiánya miatt valószínűleg sosem fogunk megtudni semmit.

pettra01 2018.08.29. 16:50:41

@ZorróAszter: Nem kell ehhez bármilyen zsebben lenni, két éven át egy egész apparátus vizsgált mindenféle papírokat, ezt kívülálló képtelen átlátni, ebből azt hoznak ki, amit akarnak, gyanítom, hogy ilyen ügyekben már az se érti, miket hordanak össze, akit vádolnak, neki már nincsenek is dokumentumok a kezében, maximum emlékezhet, de hát ki emlékszik pontosan több évvel ezelőtt dolgokra? Igen, a felsoroltak bármelyike lehet, de igazából valami személyes bosszú látszata van, fene tudja, talán elszerette valakinek a feleségét vagy mit tudom én.

ZorróAszter 2018.08.29. 17:10:12

Monjuk ez beleférne a "valami más" kategóriába, azonban nekem mégis az az érzése, hogy itt "valami mégmás" van a háttérben.

Ezért lenne jó, ha lenne ellenzéki sajtó, és nem csak zsebben imitátorok.

Így az egyedüli leetőségünk azt végignézni, aztán végiggondolni, mi az, amiről tilos beszélni, holott nyilvánvalóan fel kellene merülnie legalább pár ellenzéki újságírónál, de a központi cenzúra nem engedi.

Sajna ebben az esetben nem ismerem annyira a sajtóviszhangot, hogy a nyilvánvaló elhallgatásból kitaláljam, mi lehet az igazság.

A Rákosi és a Kádár-rendszerben legalább volt a sorok között olvasás, a Szabad Európa, az Amerika Hangja, a Londoni Rádió, a Vatikáni, meg a pletyka.

Ma már nincs semmi csak a totális ellenőrzés és cenzúra. És legfeljebb az leshetjük, miről szigorúan tilos beszélni.

Ez sokkal de sokkal nehezebb. Az adott témában szinte mindent el kell olvasni. Aztán ha valami gyanús, akkor meg még egyszer hogy tényleg az-e a központilag letiltott változat, amiről sehol se lehet szó. Mint például Welsz Tamás igazságszérumos öngyilkossága esetében.

ZorróAszter 2018.08.30. 11:38:36

Kedves Pettra!

Vajon Kerékgyártó István tényleg így emlékszik Welsz Tamás halálára?: "Emlékezzünk csak (...) a rendőrautóban infarktusban életét vesztő Welsz Tamásra."

Welsz Tamás a hivatalos sztori szerint a lakásán dokumentumokat adott át a rendőröknek, közben bevette a nátriumpentotált, visszafelé a rendőrautóban lett rosszul és meg is halt.

Ön szerint Kerékgyártó tényleg ilyen rosszul emlékszik?

Aztán a rendszerváltók között arról lehet szó, ki volt III/III-as, vagy III/II-es. De arról nem eshet szó, ki lehetett CIA-s vagy ki volt BND-s,

Havas mondta a Havas a pályában, hogy mondta a BND-snek, hogy nincs olyan párt, amibe szíve szerint belépne. Erre azt mondja a BND-s, hogy "Nem baj. Majd együtt kiválasztjuk."

Nemsokkal ezután megvádolták, hogy kikezdett valami kuruccal a felvételi beszélgetésén és eltűnt a balfenéken.

Mondjuk egy rendszerváltó elit SZDSZ-es politikus CIA ügynöknek nincs semmi kockázata. A beszervezése után megy a pénz a svájci bankszámlára. Ő meg teszi a dolgát a saját esze szerint. Személyes kapcsolatra nincs szükség. Ilyenből legfeljebb az ÁVÓ tudta volna kiverni, hogy a CIA-nak dolgozik, de a nyolcvanas években már nem volt ÁVÓ.

Így kockázatmentesen lehet hazát árulni jópénzért.
süti beállítások módosítása