Nem kell ahhoz vészmadárnak lenni, hogy az ember sötét jövőképet fessen. Egyre több jel utal arra, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. A sarkvidékek jégtakarója olvadozik, egyre-másra szakadnak le hegynyi darabok belőlük, és ez nemcsak a jegesmedvék számára rossz hír. A Föld egészén óriási változások készülődnek, egymást érik a természeti katasztrófák. Van, ahol soha nem látott szárazság pusztít, van, ahol pont az ellenkezője, hatalmas esők okoznak árvizeket, sárlavinákat. A notórius rettegők készülődnek a nehéz időkre, búvóhelyeket alakítanak ki, hatalmas készleteket halmoznak fel tartós élelmiszerekből, vízből,gyógyszerekből, de gondoskodnak arról is, hogy tudjanak majd világítani, tüzet gyújtani a biztos rejtekben, ahol meggyőződésük szerint akár évekkel is túlélhetik a majdani világvégét. Na és persze fegyverre is igyekeznek szert tenni, hiszen meg kell majd védeniük a biztonságukat az esetleges többi túlélőtől.
Eljátszhatunk a gondolattal, mennyire törékeny is a jövő. Ha másféle kihívásokkal szembesülünk, gyökeresen megváltozhat az értékrendünk. A mostani problémáink elveszítik jelentőségüket és mások léphetnek a helyükbe. Ha kiszáradnának a folyók, a növényzetet elpusztítaná az aszály, egy palack víz többet érne, mint egy sokszobás villa, egy adag élelemért akár egy aranytömböt is adna, akinek van. Mi lenne velünk,ha elsivatagosodna az országunk? Hová mennénk, hogyan próbálnánk menteni az életünket? Lehet, hogy elindulnánk akár Szíria felé is, ha azt hallanánk, hogy ott még lehetséges élni, és nem vennénk jó néven, ha egyszer csak azzal találnánk szemben magunkat, hogy az ottaniak kerítéssel próbálják utunkat állni, nem akarnak minket beengedni olyan indokokkal, hogy nekünk más a vallásunk, más a kultúránk, és különben is, maradjon mindenki a szülőföldjén.
Most szerencsénk van, pillanatnyilag szenvedünk ugyan a nagy hőségtől, de tudjuk, hogy nemsokára jön az enyhülés, eső is lesz, béke van, senki se lő ránk, nem bombáznak bennünket, de azért nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy a szerencse forgandó.
