Alapvetően jámbor ember vagyok, de nagyon ritkán azért engem is ki lehet hozni a béketűrésből. 

Többször írtam már az állatkertemről, ami összesen három egyedet számlál, Pocok cicát, aki bent lakik, Nüni kutyát, aki szintén bent lakik, de ha olyan kedve van, ki is szokott menni, és van még ezen kívül Goldi, aki egy meglehetősen bonyolult természet, régebben még gyakran behoztuk, de a legutóbbi kis csínytevése után, amikor majdnem megevett, úgy döntöttünk, hogy ő egy kinti kutya. Három oldalról jó kerítésünk van, de az egyik szomszédtól jelképes kerítés választ el, az az ő oldala, tehát neki kellene megcsinálnia, viszont emiatt Goldit nem lehet még néha se elengedni, mert egyből világgá megy. Tény, hogy láncon tartjuk, de ez a lánc hat méteres, ki lehet számolni, mekkora mozgásterülete van. Emellett rendelkezik egy jó óllal, aminek az alja is deszka. 

A nyavalyás állatvédők nem szállnak le rólam. A kapcsolatunk igazából úgy kezdődött, hogy azért kerestek meg engem, írjam meg a könyörgő beadványukat az önkormányzathoz pénzügyben. Ezt néhány évig meg is csináltam, ez viszont azzal járt, hogy idejártak hozzám ennek ürügyén és beleláttak az életembe. Az utóbbi években már szegény az önkormányzat, már nem ad nekik támogatást, nem kell folyamodványokat írnom, de nekik az lett a mániájuk, hogy Goldit látogatták. Ebből millió konfliktus támadt, mert szerintük én nem megfelelően tartom a kutyát, elkezdték etetni, de neki nem jó a csont meg a száraz kaja, olyan szorulása lett, hogy majdnem beledöglött. Másfél liter parafinnolajat töltöttünk bele, mire nagy nehezen helyrejött. Már akkor mondtam ezeknek, hogy itt a vége, fejezzék ezt be, más kutyáját nem etetjük. Nem értettek a szóból, ha olyan kedvük volt, jöttek, nálunk mindig nyitva volt a kapu, szabadon be tudtak jönni. 

Néhány hete az egyik megint jött, hogy Goldinak olyan hely kellene, ahol szabadon szaladgálhatna - ezt aláírom, hogy jobb lenne neki szabadon, de hát nem tudom szabadon tartani. Azt mondta, hogy ismeri a menhelyes nőt, ott nagy bekerített terület van, átmenetileg oda elvihetnék, és aztán lesz majd neki jó helye. Föl is hívta innen a nőt, átadta a telefont, a nő meg nekem elkezdte mondani, hogy nekik nincs helyük, és hát jó, oda lehet vinni, de csak két hétre, és ha nem fogadja senki örökbe, akkor el kell altatni, mert ugye öreg és problémás. Hát erre  mondtam, hogy akkor sztornó, szó nincs arról, hogy meg akarnék szabadulni tőle. 

Két hete hallom innen a szobából, hogy a fiam egy nővel beszél a verandán, hát kimentem. Az állatvédős némber volt az, javában fenyegette a fiamat, hogy ugye ő se akarja, hogy följelentsenek bennünket állatkínzás miatt. Hát ettől kicsit elborult az agyam, és úgy elzavartam, hogy öröm volt nézni, mert ez már zaklatás a javából. Ezek után bezártuk a kaput - soha eddig ez nálunk nem volt szokásban, hát most meg kellett tenni. Néhány nap múlva mit látok a facebookon? Ki vagyok plakátolva, hogy van egy szegény kutya, akit nagyon szörnyűséges körülmények között tartanak, csak falakat lát, meg hogy állandóan sír és a szomszédok is panaszkodnak ránk. Két nappal később még képeket is tettek föl a kutyáról, amiket bent készítettek a mi udvarunkban, szándékosan olyan szögből, hogy a háza ne látsszon. Amúgy Goldi soha nem sír, néha ugat, persze, de például lényegesen kevesebbet, mint a környék bármelyik kutyája. 

Nagyon örülnék, ha itt vége lenne az egésznek, a bezárt kapu végre megállítaná ezeket a fanatikusokat, de ha nem, kénytelen leszek belebonyolódni egy háborúba, ami a hátam közepére nem hiányzik. A kérdés csak az, mit lehet tenni az ilyen fajta tolakodó segítségnyújtók ellen, akik a kéretlen gondoskodásukkal több kárt csinálnak, mint hasznot?