Itt járt ma egy ismerősöm, akinek általában nem szoktam örülni, mert annyi hülyeséget tud összehordani rövid idő alatt, hogy belezsibbad az ember agya. Neki csupa bonyolult problémája van, most éppen az, hogy van 150 ezer forint távfűtési díjelmaradása, amit a cég továbbadott a közjegyzőnek, az felszólította hogy fizetné ki, előbb elkezdett erősködni, hogy hát neki nem is kell a fűtés, mert nem fázik, végül nagy nehezen belátta, hogy azt bizony be kell fizetni, akkor azért nyaggatott, hogy írjam meg a kérvényét a részletfizetésre, meg is csináltam, erre nem adta postára időben, ezért elutasították. Most fellebbezhet 15 napon belül, ami három napja letelt, de ő fellebbezni akar, ráadásul most már hétezer forintot is kellene fizetni a fellebbezésért, nagy nehezen lebeszéltem róla, mert ennek már tényleg semmi értelme. Közben egyhuzamban sajnáltatta magát, hogy csak 150 forintja maradt nyugdíjig (nagyjából annyi a nyugdíja, mint nekem), egyre el akarta adni nekem az Erzsébet utalványait, mert mit vásároljon ezer forint értékben, ő gyakorlatilag nem szokott enni. Kínáltam neki kaját, az nem kell, mert ő nem éhes, Gondolom, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ha olykor van pénze, akkor szélsebesen elissza, aztán, mivel már kiöregedett a részegeskedésből is, hol innen, hol onnan viszik el a mentők. Nemrég Fehérváron volt kórházban, mert valahol Gárdonyban volt fontos elintézni valója egy borozóban, és utána összetörte magát, még neki állt feljebb, hogy minek kellett őt ilyen bajba keverni, jó, hát elfeküdt egy országúton, de nem azért, mert részeg volt, hanem mert rossz a szeme, alighanem hályogos és nem lát. Biztattam, hogy talán menjen el orvoshoz, de nem, egyrészt ő nem ér rá ott üldögélni, és különben is fél az orvosoktól. A végén odáig jutottunk, hogy neki szörnyen nehéz a helyzete, mert meg fog halni (74 éves). Ez már tényleg vígjátékivá tette a helyzetet, nekem kellene sajnálnom őt, mert ő meg fog halni, ebből nyilván az következik, hogy én ezzel szemben sose halok meg. Ahogy ott rogyadozott meg siránkozott, egyre jobban éreztem magam, rájöttem, hogy hozzá képest én egy ugribugri bakfis vagyok, határozottan felértékelődtem a saját szememben, frissnek, ruganyosnak és főleg baromi okosnak éreztem magam, úgyhogy jöjjön csak máskor is, pszichésen jól hat rám. Ez lehet a magyarázat arra, hogy sok öreg nagyon szeret nyugdíjas klubokba járni, ott időről időre találkozhat a kortársaival, olyanokkal is, akik rosszabb állapotban vannak, mint ő, és ettől úgy érezheti, hogy ő milyen nagyon szerencsés. 

Mivel senki nem volt itthon rajtam kívül, nem tudtam neki pénzt adni, mert nekem nincs pénzem, a fiam a pénzügyes, ő vásárol, ő csinál minden ilyen üzleti dolgot, engem gyakorlatilag nem érdekel a pénz, de most kérek egy ezrest, hogyha holnap ez a szerencsétlen flótás megint idejön - mert idejön - tudjak neki valamennyit adni. Többet nem szabad, ezer forintból talán nem tud annyira berúgni, hogy megint valami marhaságot csináljon.