Csak mondom

Csak mondom

Fontos vízum

2017. november 06. - pettra01

Ha valaki külföldre szeretne utazni, a vízum eléggé fontos. Esetünkben a vízum nem egyszerűen fontos, hanem százfontos. 

A lányom, aki ez év elején Londonba tette át a telephelyét, decemberben haza készül látogatni. Ezúttal nem egyedül jönne, hanem a szíve választottjával, akinek ahhoz, hogy átléphesse a határainkat, vízumra van szüksége. A legény ugyanis nem angol állampolgár. Dél-Afrikában született, egy ideig ott is nevelkedett, aztán a család - akik egyébként angolok - visszabútoroztak Angliába, de ő dél-afrikai állampolgár maradt. Ez különösebb problémát nem okozott neki eddig, de mostanában rájött, hogy talán nem ártana állampolgárságot váltani. Az ehhez szükséges vizsgát már letette, de mindenféle adminisztratív ügyek még vannak, főleg, mert valamilyen ismeretlen okból a dél-afrikai állampolgárságát is meg szeretné tartani, és ez némiképp bonyolulttá teszi a dolgokat. A lényeg, hogy Magyarországra csak vízummal jöhet, tehát annak rendje és  módja szerint megigényelte a vízumot. 

A napokban meg is kapta, kemény száz fontjába került. A vízum kizárólag december hónapban öt napos itt tartózkodásra jogosítja fel. A lányomban már felmerült, hogy a jövőben talán praktikus lenne összeházasodniuk, és akkor az ő jogán a párja is megkaphatná a magyar állampolgárságot, ő meg az angolt, végül is miért ne választhatna magának ilyen hobbit, hogy gyűjti az állampolgárságokat, és akkor nem lenne szükségük vízumra. 

A magyar állampolgárságot most nem lehet túl nehéz megszerezni, bár a fene tudja. Most hallottam a hírekben, hogy a bevándorlási hivatalnál többek ellen eljárás indult, mert jogtalanul osztogatták az állampolgárságot, példaként említették, hogy olyan is megkapta, aki pedig egy szót sem tudott magyarul, pedig az állampolgárságnak előfeltétele a nyelv ismerete. Ez rendben is van, bár akkor nem egészen értem, mi a magyarázat arra a hírre, amit ugyancsak a tévében láttam, a magyar keresztényvédelmi törekvésekkel összefüggésben néhány iraki egyházi tótumfaktum is megkapta a magyar állampolgárságot, pedig azt kötve hiszem, hogy egy szót is beszélnének magyarul, talán azt se tudják, egyáltalán hol van Magyarország. Igaz, ők nem a bevándorlási hivatalhoz folyamodtak, hanem kormánytagok intézték el nekik a dolgot, nyilván ők más szempontokat tartottak elsődlegesnek, igaz, hogy nyelvismerettel nem rendelkeznek, viszont jó keresztények. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9113196386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

littke 2017.11.06. 18:03:31

A vizum talán EU követelmény, nem MO-é.
Lehetsz magyar (EU) állampolgár, magyar nyelv tudás nélkül, kisebbik fiam példa erre.

pettra01 2017.11.06. 18:16:12

@littke: Valószínűleg államközi egyezményeken múlik, az EU-nak ehhez szerintem semmi köze. Azon döbbentem meg, hogy milyen drága a magyar vízum, meg hogy ilyen korlátozások vannak benne, nem is értem, ha túllépi mondjuk az öt napot, akkor kitoloncolják?

littke 2017.11.06. 23:11:00

@pettra01:
Az 5 napot én se értem. Normálisan egy vízum min 2 hétre kell hogy érvényes legyen, rendszerint jóval hosszabb időre.

KapitányG 2017.11.07. 00:22:27

Nem lehet, hogy átutazó vízum?

pettra01 2017.11.07. 15:39:20

@KapitányG: Be kellett mutatni mindenféle dokumentumokat, foglalásokat, és mivel csak négy naoig maradnak, egy napot még ráhagytak neki biztonság kedvéért :)

pietnik 2017.11.08. 10:00:40

Az angol állampolgárság díja 2800 fontnál kezdődik!!

pettra01 2017.11.08. 12:27:17

@pietnik: Ezt nem tudtam, de hát ha valakinek ez annyira fontos, hát vegye meg. A magyar állampolgárság díja jobban érdekelne...

ZorróAszter 2017.11.09. 16:46:40

@littke:

Van ilyen, hogy EU állampolgárság? Még nem hallottam róla.

littke 2017.11.09. 18:48:56

@ZorróAszter:
az utlevél egy EU utleveél, ugyan magyar stb alakban. feltételezem az hogy kit engednek be vízummal vagy a nélkül a tagállamokban ugyanaz a lista.

KapitányG 2017.11.09. 21:19:41

@littke: Szerintem nem az EU, hanem a schengeni térség országaiban
süti beállítások módosítása