Nagy élmény volt Orbán sajtótájékoztatója a szlovák miniszterelnökkel való találkozója után. Az ember végig azt várta, mikor fog már mondani valami érdemlegeset, de erre nem került sor, tulajdonképpen nem derült ki, egyáltalán miért találkozott a két kormányfő? Nem egyeztek meg semmiben, nem kötöttek semmiféle megállapodást, viszont - mint azt Orbán többször is elmondta - nagy öröm, hogy a szlovák kormányfő felkeresett bennünket. Miért is? Mi ebben a rendkívüli megtiszteltetés, hogy egy szomszédos ország miniszterelnöke átugrik hozzánk egy kis csevejre? Ráadásul egy olyan országról van szó, amelyikkel heti szinten ülésezünk meg konferenciázunk a V4-ek nagyon jelentős szövetségében. A sajtótájékoztatón különféle adatokkal kápráztatott el minket első emberünk, hány vállalkozás itt, hány vállalkozás ott, hány határátkelőhely, hány milliárdos kereskedelmi forgalom, és így tovább, valamint azt se mulasztotta el kifejteni, hogy mi közösen milyen sokra visszük majd együtt. 

Amikor végre befejezte az előadást, kérdéseket tehettek fel a sajtó képviselői. A Reuters újságírója feltette a kérdést, hogy mi szükség is van az alkotmánymódosításra, ami éppen most történik, miért nem lehetséges alacsonyabb szintű törvények módosításával megoldani a kérdéses problémát. Erre olyan választ kapott, hogy szerintem azóta is azon gondolkodik, mi lehetett annak a lényege. A miniszterelnök elmondta ugyanis, hogy az alaptörvény mint olyan, természetesen nagyszerű, de azért nem tökéletes és mindig korrigálni kell, az élet aktuális problémáihoz igazítani, és most létrejön egy alkotmányjogászokból álló csapat, amelyik vizsgálni fogja, hogy a megszületett módosítások mennyire helytállóak. És ez nagyon bonyolult feladat ám, ezért több évig fog tartani.

Azért mégiscsak szöget üt a fejünkbe, hogy hogyan is van ez? Előbb szemétbe dobják az alkotmányt, aztán hamarjában egy általuk összetákolt és senki mással nem egyeztetett kreálmányt megszavaznak a kétharmadukkal (mondjuk az még szerencse, hogy nem nevezik alkotmánynak, hanem alaptörvénynek hívják), amit aztán ugyancsak a parlamenti létszámfölényüknek köszönhetően akkor és úgy módosítanak, amikor kedvük tartja, aztán évekkel később egyszer csak létrejön egy bizottság, amelyik elkezdi vizsgálni ezt az alaptörvényt. Fel se merül, hogy ezt az egészet fordítva kellett volna, hogy előbb kellett volna a bizottság, de még az se lett volna elég, mégiscsak alaptörvényről lévén szó, az elfogadását széles társadalmi vitának kellett volna megelőznie. Bár nálunk a társadalmi egyeztetést a nemzeti konzultáció nevű valamivel helyettesítik, amit még viccből se lehet vitának nevezni. 

A lényeg, hogy ezúttal sem sikerült megtudnunk, mi a nyavalyának akarják már megint módosítani az alaptörvényt, amikor erre semmi szükség nem lenne. Igaz, a kérdés erre irányult, csak éppen a válaszban szó se esett róla.