Csak mondom

Csak mondom

Kérem a következőt!

2018. április 07. - pettra01

Két nap múlva már okosabbak leszünk. Most még nem tudjuk, hogy ami most történik, az a Halál ötven órája vagy a Folytassa valamelyik változata, csak az biztos, hogy valószínűleg mindenkinek baromira elege van már ebből a kampányból. A könyökünkön jön ki a mindennapi Orbán-beszéd, különféle alkalmakból mondja el mindig ugyanazt, az ember nem is érti, minek szaladgál annyit, untig elég lenne egyszer fölvenni és naponta újból lejátszani, csak a vágóképeket kéne cserélgetni, mintha mindig másik közönsége lenne. Virágzik a politikusi szelfi, ámokfutkosnak az országban, amolyan a király álruhában szisztémában, a program nincs előre meghirdetve, a sajtó nem tud róla, ne akadékoskodjon, fölveszik maguknak magukat és a Facebookon osztják meg a nyilvánossággal, onnan veheti át a média. Röhej. A miniszterelnök és az ő sleppje elmegy valahova az Őrségbe és közmunkásokkal találkozik, rittyent is nekik egy helyre beszédet arról, milyen nagyra becsüli őket, amiért nem segélyből, hanem közmunkából akarnak megélni és fenntartani belőle a családjukat. Aztán az egészet megkoronázza azzal, hogy megígéri nekik, ez a továbbiakban se fog változni. És a föld nem nyílik meg a rohadék alatt. Kósa titokban felavat egy szerkezetkész irodaházat Debrecenben, ilyen sincs azért bármikor, nincs semmi átadni való, hát akkor ünnepeljünk meg bármit, elolvadt a hó, jaj, de jó. A Halász nevű savanyújóska vésztjóslóan előad valami zavaros históriát, hogy panaszt fog tenni a Fidesz az ellenzék ellen, mert semmibe veszik a választási törvényt, aztán belebonyolódik, hogy a Soros-féle valami internetes hálózat reklámokkal akarja megbuktatni az egyigaz kormányt - hogy milyen reklámokra gondolhat, én ugyan nem tudom, de szerintem ő se, meg az a kérdés is a levegőben marad, hogy ha panaszt tesz, akkor mi lesz, mert nagyon úgy néz ki, hogy semmi. Az ellenzéki oldalnak is már egészen elment az esze, a Márki-Zay is járja az országot, mint valami messiás, naponta jönnek a prospektusok hol innen, hol onnan, azért meglepne, ha kiderülne, hogy van ember, aki ezeket olvasgatja. Gyurcsánytól naponta több e-mailt is kapok, de már postán is megkeresett levélben. Hogy nekem irkál, az hagyján, rólam akár gondolhatja is, hogy érdemes a váramat ostromolni, de hogy a lányom hogy kerülhetett fel a listájára, az már érdekesebb, mert még a legrosszabb pillanataiban se politizált, arról nem is szólva, hogy már egy éve Londonban van. 

Nem tudjuk, mi lesz. Elnézve a kínálatot, vannak emberek, akikért aggódom, kár lenne értük, ha a következő ciklusban eltűnnének a közéletből. Juhász Pétert nagyon sajnálnám, Hadházy Ákost is, pedig az ő sorsuk valószínűleg már megpecsételődött, bárki győz, nekik az elkövetkezőkben nem valószínű, hogy szerepet fognak osztani. Még mindig nincs igazolványom, nagyon jól kifundáltam, hogy mivel az okmányirodák vasárnap is nyitva tartanak, én vasárnap megyek el igazolványt hosszabbítani, és akkor egy füst alatt szavazhatok is. Tőlem ez emberfeletti áldozat, tehát elvárom, hogy legyen valami értelme. Én Karácsony Gergely győzelmére vágyom, boldogan élnék egy olyan országban, ahol nem a kormány tetteiről szólnak a mindennapok. Működjön szépen, csendben, tegye a dolgát, de hagyjon már minket létezni! 

Sok szerencsét hozzá! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr1513816230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edit exnolbloggerina 2018.04.07. 16:18:32

Orbán egy szánnivaló ripacs, ahogyan erőlködik, hogy meghatározónak, kikerülhetetlennek , jövőcsinálónak látsszék, miközben, hogy egy újságírónőt idézzek, nem tud késsel, villával enni.
Kultúráról beszél, de nem tudja, az mi fán terem, a szónoki képességei is kialudtak, alig tudja a papírkáiból felolvasni, hogy hajrá, magyarok, csak a fidesz, és migráncs. Egy bejátszást nem tudtam kikerülni, gondoltam, üsse kavics, nem kapcsolok el, azt a leszedált, hol is vagyok, mit is csinálok vontatottságot, ahogy silabizálta a szöveget, mint egy bukott diák, akinek nem megy az olvasás sem, pedig lassan kijárja az általánost.

Nagy a bizalmam Karácsonyban, Juhásznak és Hadházynak pedig mindenképpen a Parlamentben a helye. Juhászért tudok tenni, Hadházyról meg nincs hírem, visszalépett-e, vagy léptek az ő javára.
Holnap kiderül, hogy mennyit érünk.

CsipkeRózsa 2018.04.07. 16:30:47

@Edit exnolbloggerina:

Hadházy javára visszalépett Harangozó Tamás.

Edit exnolbloggerina 2018.04.07. 18:27:05

@CsipkeRózsa:

Ennek nagyon örülök! Köszi szépen a jó hírt.
Valami van, mert úgy meghajtottam ezt a napot, mintha nyaralni indulnék, vagy inkább randira, már csak a hajmosás van hátra, aztán pihi.

Így Hadházy , tuti, hogy bent van, alakul ez, jól van! :)

pettra01 2018.04.07. 18:31:14

@Edit exnolbloggerina: Nem Hadházy mondott valami olyat, hogyha marad a Fidesz, a parlamentbe se akar kerülni? Ezeknél a sokat dolgozó, eltökélt embereknél az a veszély is fennáll, hogyha kudarc éri őket, elfordulnak a politikától.

Edit exnolbloggerina 2018.04.07. 19:55:05

Eltüntettem a mondókámat, basszus! :)

Szóval, úgy emlékszem, azt mondta, hogy lemond , ha megint a fidesz alakíthat kormányt.
Na de, ő még nem tudja, hogy repül a páva, vagyis, 'Aszter szerint győzünk, úgyhogy innen is üzenem: Kedves Hadházy úr, hála az égnek, nem fogjuk Önt nélkülözni a Parlamentben! :)

Már nagyon behúznám azt az ikszet, de még aludni kell előtte egyet. És akkor még hol van az este, amikor elkezdenek szállingózni az eredmények!

ZorróAszter 2018.04.08. 11:30:09

Nekem cseppet sincs ínyemre, hogy csak arra szavazhatunk, hogy melyiktől irtózunk kevésbé.

Az egyik kollaboráns kormányt válthatjuk le egy másikra.

Mert olyan pártot, ami nem lenne az, azt ez a zsebrevágott politikai elit és az ugyanabba a zsebrevágott teljes magyar sajtó közösen akadályozza meg - a létrejöttét is.

Ha meg esetleg valami csoda folytán létrejöhetne, akkor a partiba beszállna még a GESTAPO is, meg a többi kedves szervezet is. NAV, meg hasonlók.

pettra01 2018.04.08. 16:24:38

Na, megvolt a szavazás. Okmányiroda: pikírt nő, mivel már két éve lejárt a személyim, kellene a születési anyakönyvi kivonat, amit természetesen nem vittem magammal. Egyből kiakadtam, ne már, milyen hülye bürokrácia ez, erre leintett, hogy lennék szíves őt végighallgatni? Kedvem lett volna jól megcsavarni az orrát. Aztán kiderítette, hogy a jogosítványom még érvényes, csak orvosilag nem, tehát szavazhatok, mehetek. Természetesen szavazni máshol kell, én már csak az okmányirodától annyira kimerültem, hogy attól féltem, az autóig se bírok elmenni. Mégis sikerült, akkor elmentünk a szavazóhelyiségig, ott bement a fiam, hátha kérhetünk mozgóurnát, de már arról lemaradtunk. Hát jó, be kell mászni. Sikerült. Szavaztam, kis híja, hogy nem haltam bele, én soha többet a házból ki nem megyek, de ha ezek után se lesz kormányváltás, ezért külön nagyon fogom utálni Orbánt.

Edit exnolbloggerina 2018.04.08. 17:22:28

@pettra01:

A humorod a helyén. Azért, ha kettesben lennénk, csak megkérdezném, hogy voltaképpen mi a gondod, merthogy a fizikumod nem vetekszik egy húszévesével.
Nem fogod elhinni, de tegnap óta gyomoridegem van, úgy izgultam, hogy mi lesz, vizsgák előtt nem volt nagyobb a drukkom. A választási részvétel nagy lesz, remélhetőleg nagyon nagy, elég ahhoz, hogy ne kelljen külön utálnod azt a "jóembert". :)

ZorróAszter 2018.04.08. 19:38:18

@pettra01:

Nem tettszem mondani, hogy sikerült végülis a személyit is megcsináltatni?

pettra01 2018.04.08. 22:45:25

@ZorróAszter: Természetesen nem sikerült, ez valami égig érő baromság, mitől olyan fontos egy százéves ember születési anyakönyvi kivonata, hogy anélkül nem vagyok érvényes? Ott volt az összes igazolványom, a tb-kártyától az adókártyáig, de neki pont a tetves anyakönyvi kivonat kellett volna. Ezek után már biztos, hogy nem lesz személyim már nekem, mert még egyszer nem vállalom fel ezt a tortúrát. Eddig azt hittem, hogy igazából én vagyok fontos az érvényesítéshez, mégiscsak le kell fotózni meg ujjlenyomat meg tudom is én, hát nem, egy kurva cédula sokkal fontosabb, amit egyébként, ha történetesen nem találom meg, postán is megigényelhetek. Agyrém.

pettra01 2018.04.08. 22:50:59

@Edit exnolbloggerina: Fizikailag olyan kétszáz éves vagyok. Régebben én se tudtam elképzelni, hogy van ilyen, hogy egy ember látszólag épkézláb, nem hiányzik a lába, nem is fáj, csak éppen jártányi ereje nincs. Már az egy kunszt volt, hogy kimentem a kapun és belerogytam az autóba. A teletejében még az is ott van, hogy biztosan látnak mások, hogy milyen kripli vagyok és összesúgnak, hogy nézd, alig bír menni. Ennek inkább ki se teszem magam többet. Az orvos is mondta, hogy most már új rendszer van és le kell ám menni receptet íratni, aztán most ki kikönyörögtem egy negyedéves adagot, amit beosztok fél évre, és ha tényleg nem lehet másképpen, inkább nem kell több gyógyszer se. Nagyon utálom már magamat, hogy ez lett belőlem, de hát mit lehet tenni?

Edit exnolbloggerina 2018.04.08. 23:50:57

@pettra01:

Pedig csak Te tudhatod, mit lehet tenni. Ha akarsz tenni.

pettra01 2018.04.09. 00:05:57

@Edit exnolbloggerina: Hát valószínűleg már nem sok keresni valóm van ezeh a világon.

Edit exnolbloggerina 2018.04.09. 00:23:19

@pettra01:

Speciel nekem hiányoznál, de ez számodra nem érv. Szerintem van dolgod ezen a világon, talán éppen az, hogy tudatosabban élve add át mindazt, amitől jó lenni , még itt is.

ZorróAszter 2018.04.09. 08:36:52

@pettra01:

Furcsa. A születési anyakönyvi kivonatra tudomásom szerint akkor van csak szükség, ha nincs semmi érvényes irata. De a jogsija érvényes. Vagy az pont nem volt Önnél?

pettra01 2018.04.09. 09:24:29

@ZorróAszter: De igen, meg is örült neki, mert így nem kellett csinálnia semmit. Nyavalyás perszóna. De az egész olyan volt, mint egy vicc. Bementünk, rajtunk és rajta kívül nem volt ott senki, odamentünk az asztalhoz, mire közölte, hogy kérjünk sorszámot. Aztán szólított. :)

ZorróAszter 2018.04.09. 12:51:13

Elnézést. Esküszöm, nem kekeckedek, hanem csak bosszant, ha valamit nem értek, és mert utána is azon forog az agyam.

Tehát nem az van, hogy a születési anyakönyvi kivonatra akkor van csak szükség, ha nincs semmi érvényes személyazonosító irata?

De ha a jogsi érvényes volt, akkor miért nem csináltatta meg a személyit?

pettra01 2018.04.09. 14:16:51

@ZorróAszter: Nem én nem csináltattam meg, a némber nem csinálta meg, én próbálkoztam, de végül feladtam, mégse ott akartam agyvérzést kapni. A stílus volt a legédesebb, éppen csak le nem hülyézett, amiért nem vagyok képes megérteni, hogy a szabály az szabály. Szóval én voltam a rohadék, aki potyázni akart a választás ürügyén, sorállás nélkül juthattam volna érvényes igazolványhoz, de ő jó hivatalnokként megakadályozott engem ebben. Bezzeg ha határon túli lennék, még buszt is küldenének értem...

ZorróAszter 2018.04.10. 11:47:39

Köszi.

Még azt szerettem volna mondani, hogy ne szugeráljon magában ilyeneket, mint hogy "biztosan látnak mások, hogy milyen kripli vagyok és összesúgnak, hogy nézd, alig bír menni."

Garantálom, hogy az emberek több mint 90%-ának csak az tölti ki az agyát, hogy mit lehetne segíteni. A pszichopaták meg csak pár százaléknyian vannak, és szerintem nem a maguk környékén tömörülnek, hanem a Rózsadombon meg az ilyen helyeken.
süti beállítások módosítása