Csak mondom

Csak mondom

Semmi közünk hozzá?

2018. augusztus 25. - pettra01

Vasútfejlesztési beruházás miatt augusztus 26-ától lezárják városunkban azt az átjárót, amelyen át eddig meg lehetett közelíteni az amúgy szintén a városhoz tartozó ipari parkot, erről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt tájékoztatott. Ez persze nem jelenti azt, hogy a továbbiakban ne lehetne eljutni az ipari parkba, jókora kerülőt kell tenni, és ez nem is jelent túl nagy gondot azok számára, akik autóval járnak dolgozni, de a gyalogosok és kerékpárosok hogyan fognak közlekedni? Erre a tájékoztatóból sajnos nem derül fény, pedig jó lenne ismerni a választ, mert ez az állapot nem néhány hétig, hanem közel két évig fog tartani. 

Senki sem vitatja, hogy ideje volt már felújítani a vasútállomást, történtek ugyan próbálkozások, peronemelés például, hogy egyáltalán lehetséges legyen föllépni a vasúti kocsik lépcsőjére, de minden igyekezet ellenére a körülmények múlt századiak maradtak. Váróterem gyakorlatilag nincs, esőben, szélben, fagyban az utasok kint ácsorogtak a szabad ég alatt, és a most lezárt átjáróra is ráfért már némi korszerűsítés. Annyira szűkre szabott, hogy két autó éppen-hogy elfér egymás mellett, a gyalogosok és kerékpárosok pedig az autók között haladnak, mert nincs külön hely biztosítva számukra. Valamit nyilván kezdeni kell vele. Most - a tájékoztató szerint - minden gond megoldódik majd, lesz felüljáró, meg a peronok között aluljáró, fedél is kerül a peronok fölé - persze lehet, hogy ekkorát nem kellett volna álmodni, kissé túlzásnak tűnik a peronaluljárók meg a liftek ötlete, nem is beszélve az ipari parkba vezető viaduktról, de ha így lesz, hát így lesz, majd megszokjuk, az viszont más megoldásért kiált, hogy egyszerűen megszüntetnek minden átkelési lehetőséget az ipari parkba. 

Egészen biztosan lehetne egy ideiglenes megoldást találni, valahol létesíteni egy átjárót, oda áthelyezni a sorompót, hogy a gyalogosok és kerékpárosok átmehessenek, mert ha nem lesz ilyen, elárulom, akkor is át fognak menni, ki itt, ki ott talál majd alkalmasnak tűnő helyet, ami viszont, mert senki nem alakít ki megfelelő körülményeket, nem lesz biztonságos. Kell, hogy legyen a kivitelezőnek olyan kötelezettsége, hogy ha egy utat megszüntet, biztosítson helyette egy másikat, az nem elfogadható, hogy menjen mindenki hatalmas kerülővel. Ha a vasútfejlesztési beruházás ilyen mértékben érinti egy város lakosságát, akkor az érintett közösségnek is nyilván van beleszólása abba, milyen tortúrák várnak rá a kivitelezés során, és nem ártana az igényeit is legalább minimális mértékben figyelembe venni. 

A polgármester most tette közzé a Facebookon, hogy írt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek és kérte, hogy találjanak megoldást erre a problémára. Meglátjuk, mi lesz a válasz. 

A kivitelező egyébként a SZ-E Konzorcium (Mészáros és Mészáros Kft. és Vasútépítők Kft.). 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9914202673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2018.08.26. 12:57:46

Jobb lett volna egy egyszerűbb megoldás a felújításra, akkor talán egy év alatt is megcsinálhatták volna. Igaz, igényesebb átalakítás esetén az alkotmányos költségek is magasabbak lehetnek.

A gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére a lezárás előtt illett volna gondoskodniuk.

pettra01 2018.08.26. 13:10:16

@CsipkeRózsa: A kérdés, hogy illett volna gondoskodniuk, vagy kötelesek lettek volna gondoskodni? Nem tudom, hogy ilyen esetekben az önkormányzatot se tájékoztatják jó előre a várható kellemetlenségekről, vagy kaptak tájékoztatást, csak éppen nem törődtek vele? Most több száz ember teljesen tanácstalan, hogy hétfőtől két éven át hogyan fog eljutni a munkahelyére és onnan haza. Ráadásul az ipari parkban több műszakban dolgoznak, nagyon jó lesz éjjel tíz óra után valami úttalan utakon evickélni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.08.30. 13:20:10

Ez melyik település?
Amúgy Mészároséknak semmihez sem kell engedély, illetve mindenhez megkapja. A múltkor Albertfalván a lakótelep tövében egész éjjel építették a vasúti pályát. Senki sem tudott aludni. Kiderült, hogy van engedélyük 24 órában dolgozni. Röhej!

pettra01 2018.08.30. 14:10:55

@Frady Endre: Százhalombatta. A lezárás most már megvalósult, beton akadályokat tettek le az útra, ennek köszönhetően az emberek most azokon másznak át és emelik át a bicikliket, közben sorompó már nincs, tehát nem lehet tudni, mikor jön vonat. Elképesztő.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.08.30. 14:23:12

@pettra01: Bérelni kéne közmunkában kell egy indiánt, aki egész nap a sínekre tapasztja a fülét és jelzi, ha jön a vonat.
A betonakadályok nyomán tényleg száz halom lett Batta.
Amúgy pedig abcúg NIF! :)

pettra01 2018.08.30. 14:45:52

@Frady Endre: Azért érdekes, hogy se az önkormányzat, se az ipari parkos cégek nem gondolkodtak előre, egyszerűen tudomásul vették, hogy lezárás lesz és kész. Hogy az embereket ez hogyan érinti, az kit érdekel? Egyébként az autósoknak se mindegy, a kerülő olyan hat kilométer, az ott dolgozónak naponta, oda-vissza az havi szinten azért már szép mennyiség, erről se esik szó.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.08.30. 15:10:29

@pettra01: Ebben az az érdekes, hogy ilyen építkezések előtt elvileg készülnie kéne egy komoly forgalomtechnikai tervnek, ami figyelembe veszi a közúti és a gyalogos közlekedést is. Itt ezt valószínűleg megspórolták.
Amúgy épp tegnap olvastam, hogy mennyire kiszúrtak a Csepel szigetiekkel azáltal, hogy egymástól független szereplők (egyik ott is a NIF) egyszerre 3 helyen kezdtek komoly útfelújításba, így pl. egy korábban félórás buszút akár 4 órásra is megnyúlhat. Katasztrófa!

pettra01 2018.08.30. 15:29:29

@Frady Endre: Én is ezen gondolkodtam, hogy vajon az önkormányzattal előzetesen nem is konzultáltak? Mert jó, hogy a vasút nem tartozik az önkormányzat alá, de egy település életét ezerféleképpen érinti minden, ami a vasúton, közúton történik, szóval nem is hiszem el, hogy ez ügyben nem történt semmiféle egyeztetés. Vagy ha nem történt, akkor az önkormányzatnak már régen reklamálnia kellett volna szerintem. Egyébként a vonatközlekedés is katasztrofális, én nem látom most annyira, mert nem vagyok bejáró dolgozó, meg a családból senki se az, de a múltkor jött hozzánk vendég vonattal, hát időtlen ideig tartott, míg Budapestről idáig eljutott, ami elvileg fél óra vonattal, de körbe kellett vonatoznia a fél környéket, mert előbb elment a vonat Fehérvár felé, Tárnoktól visszament Érdre, onnan tovább errefelé, szóval ha kirándul az ember, még akár érdekes is lehet, de mondjuk aki naponta utazik, az nem hiszem, hogy élvezi.
süti beállítások módosítása