Csak mondom

Csak mondom

Agyrém

2018. március 29. - pettra01

Hír a közmédiában: Párizsban migráns ölt meg egy 85 éves francia zsidó asszonyt. Állítólag Allah akbart üvöltözve megszurkálta, majd élve felgyújtotta. A holttestét a lakásában, az ágyán fekve találták meg. 

Ha utánaolvasunk a hírnek, megtudhatjuk, hogy a rendőrség csak annyit közölt az esettel kapcsolatban, hogy valószínűsíthetően antiszemita indíttatású bűncselekményről van szó. Tovább olvasva az is kiderül, hogy az asszony Izraelben élő unokája Twitter-üzenetet juttatott el egy párizsi zsidó lapnak, melyben közli, hogy szerinte a gyilkos az idős nő szomszédja, aki történetesen migráns, és akivel egyébként az áldozat meglehetősen jó kapcsolatban volt. 

Hogy mi az igazság, azt természetesen nem tudom, lehetséges, hogy valóban így történt, de pillanatnyilag sokkal valószínűbb, hogy tele az eset ferdítésekkel. A gyilkosságnak ugyanis nem volt tanúja, tűz keletkezett, eloltották, aztán megtalálták a holttestet, kiderült, hogy megölték, de hogy ki tette és mit üvöltözött közben, ez már a fantázia szüleménye. Az unoka Izraelben akármit is feltételezhet, az a világon semmit sem jelent. Ezzel az erővel akár azt is lehetne terjeszteni, hogy a tettes magyarul ordibált és a hiszekegyet hirdette fennhangon, térjünk már magunkhoz! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9513788550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2018.03.29. 17:04:09

Lehet, hogy a közmédia kicsit hozzáhazudott a hírhez, bár állítólag két embert letartóztattak.

Antiszemita jellegűnek minősítik a gyilkosságot, ami nagy felháborodást keltett. Azt, hogy migránsok lettek volna a tettesek, hivatalosan nem állapították meg.

Tavaly is történt egy ilyen jellegű támadás, ahol megöltek szintén egy zsidó nőt, ott hangzik el, hogy
Allah Akbar. A gyilkos megkínozta és kidobta az ablakon az áldozatát.
Ott bebizonyosodott, hogy a szomszédja ölte meg az asszonyt, mert a gyilkos a bérlője is volt egyben, valami fizetéssel kapcsolatos vita támadt közöttük.

www.szombat.org/hirek-lapszemle/parizs-leszurtak-es-felgyujtottak-egy-85-eves-zsido-asszonyt

pettra01 2018.03.29. 18:49:55

@CsipkeRózsa: Nekem már olyan szinten van mérgezésem ebből a migráncsos riogatásból, hogy már azt se fogom elhinni, ami történetesen igaz. Ma volt egy olyan hír is, hogy francia katonák csoportban futottak az úton, aztán jött egy autó és el akarta őket gázolni, erre ők kénytelenek voltak beugrálni az árokba, mire az autós egyesek szerint arabul kiabált nekik valamit és tovahajtott. Ennyi, nem ütött el senkit, nem sérült meg senki, ilyesmi százával, ezrével történik naponta a világban, anélkül, hogy migránskalandot kreálnának belőle, szóval a közmédiát (meg a TV2-t meg az Echot meg a többitöbbi szemetet) egyre nehezebb egy pillanatig is komolyan venni.

ZorróAszter 2018.03.30. 17:06:04

Kedves Pettra!

Szerintem az a vicces, hogy mi a sajtó manipulációi mentén tárgyaljuk a kérdést pró és kontra.

És eszünkbe sem jut azzal kapcsolatosan kérdezni, ami nyilvánvaló: mi célja volt az EU-nak és az USÁ-nak azzal, hogy szándékosan elindították a menekültáradatot azzal, hogy annak idején lecsökkentették a menekültellátás támogatását, holott nagyon jól tudták, hogy nem sokkal kevesebb menekült várható a közeljövőben, hanem sokkal több.

De ezt senki se kérdezi meg, holott ezek állami döntések voltak.

Helyette megy a huzakodás az állítólagos egyik oldal és az állítólagos másik oldal között. Holott annak a két oldalnak sőt az összes oldalnak a politikusai és médiái ugyanazoknak a zsebében van.

Magyarán tökéletesen az orrunknál fogva vezetgetnek itt bennünket ebben is.

Edit exnolbloggerina 2018.03.30. 17:28:32

@ZorróAszter:

Az én orrom azt szimatolja, hogy aljas dolog kihasználni a saját gazdaság érdekében bármely államot, legyen az közel-keleti, afrikai, ázsiai vagy maradva a házunk tájánál, európai. Még az aljasnál is alávalóbb közben úgy tenni, mintha az egész segítségnyújtásképpen történne, avagy kölcsönös profitálással.
Ebből a szempontból mindenki érintett gazemberségben, az USA, az EU, a nagy olajországok az arab térségben, a törökök, a kínaiak, India, és az összes afrikai állam , amely inkább fektet törzsi háborúkba, mint a népük megélhetésébe. Ez persze vonatkozik a tőkéért, a magángazdagodásért bármilyen opportunizmusra , korrupcióra hajlandó európai és ázsiai kis államokra is.
Nem kereshetünk tisztességet és tisztánlátást ott, ahol erre nincsen társadalmi igény.
Hogy ne menjünk messzire, hogy eldagonyázunk itt, Európa közepén, ebben a félfeudális vadkapitalizmusban.

Edit exnolbloggerina 2018.03.30. 17:37:48

Amúgy, hogy mennyire nem veszett ki a magyarokból a feljelentgetős attitűd: a minap Csongrádban képesek voltak rendőrt hívni egy hölgyre, aki , hogy védje a frizuráját, kendőben hagyta el a fodrászatot.
Igazoltatták is, nehogy becsapja a fehér bőrűségével a magyar hazát.
Képtelenség, gondolná az ember, mégis megtörténik.

Ha belegondolok, hogy a kétezres években, amikor a panchos korszakomat éltem, és fehér kendővel bugyoláltam be a fejem, mit tettek volna velem - inkább nem képzelgek.

ZorróAszter 2018.03.30. 19:02:58

Kedves Nyírfa!

Az a baj, hogy már annyira meg van kavarva a szósz, hogy már azt se tudjuk, tudom, kire haragudjunk.

Mert a jómagyarnép is olyan hülye hogy nehéz kimondani is mennyire. De hát nem magától hülye: tettek a dolog érdekében eleget, hogy elég hülye legyen.

De például a hazáját, népét eláruló, kiárusító értelmiségnek nincs mentsége. Beleértve az állam vezetőit is.

Edit exnolbloggerina 2018.03.30. 19:58:11

@ZorróAszter:

Azért a hülyeségbe bele is kell egyezni. Az ember könnyen manipulálható, de, ha valaki észnél akar maradni., akkor van rá esély, hogy át fog látni a szitán. Igaz, ennek a tudatos gondolkodás a feltétele.

Amúgy, nahát, egyet értek. :)
süti beállítások módosítása