Csak mondom

Csak mondom

Pótdoktorok

2017. március 22. - pettra01

Megoszlanak a vélemények az orvoshiányt enyhítő kezdeményezéssel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy hamarosan elindul a diplomás ápolók mesterképzése, az ott végzettek pedig jogosultságot kapnak bizonyos orvosi feladatok ellátására. A tervek szerint az alapellátásban, a sürgősségi ellátásban, az aneszteziológiai, a intenzív terápiás és az idősellátási tevékenységben látnának el orvosi feladatokat. Az erről szóló tudósítások arra is kitérnek, hogy nem mi találtuk fel a meleg vizet, nyugaton ez már rég bevált és bevett gyakorlat. 

Végül is, nagyon sok esetben nincs is ezzel semmi baj. Ha arról van szó, hogy receptet kell felírni, főleg, ha olyan gyógyszerről van szó, amit egyébként is szed az ember, semmi kifogásom ellene, főleg, ha nem kell órákig várnom, hogy bejussak az orvoshoz a puszta receptért. Na de előfordul, hogy ennél többről van szó, valami új, eddig még nem tapasztalt nyavalya jelentkezik, akkor is a pótorvos fog dönteni, hogy mit rendel rá? Mi van, ha téved? Vagy nem téved, de a beteg nem bízik meg a diagnózisában? 

Valóban siralmas a kép. Nálunk is az orvosok többsége hatvan körüli, vagy még idősebb, fiatal orvosok egyszerűen nincsenek, vagy kimentek már mind külföldre, vagy a nagyobb városokban, a kórházakban dolgoznak. Ha nálunk is kiöregszik az állomány, elképzelhető, mi van messze, vidéken, főleg a kisebb falvakban. A múltkor hallgattam egy riportot, hogy a HÖOK szervezésében orvostanhallgatók kimentek Kárpátaljára, és négy napig betegeket láttak el. Merthogy ott a kisebb falvakban nincs orvos. Miért, nálunk van? Itt is bőven lehetne találni olyan vidéket, ahol a beteg ember igazából halálra van ítélve, mert mire eljutna a hatodik faluba, ahol van orvos, már úgyse lehetne rajta segíteni. És tény, hogyha választani kell a nem lévő orvos és egy pótorvos között, nyilván az ember azt mondja, hogy a semminél a javasasszony is sokkal jobb. 

Ebben az évben elkezdődik a képzésük. Arról nincs tájékoztatás, hogy hány évig és mit fognak tanulni. Azt írják három egyetemen tanulnak majd, húsz-húsz ember lesz egy-egy turnusban. Ez lesz majd az egészségügyi reform? Lesznek ilyen gyorstalpalók, ahol rövid idő alatt ki lesznek képezve a szakemberek? Valahogy nem tudok ennek örülni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr2912357273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.03.22. 13:13:10

A körzeti orvosok többnyire elküldik a hozzá forduló betegeket szakrendelésre. A pótdoktorok, a még bátortalanabb megállapításaik miatt, megemelik a szakrendelők forgalmát. Ott nagyobb sorban állás alakul ki, az 1-2 hónapi várakozás 3-4 hónapra változhat. Az is lehet, hogy az emberek még kevésbé bíznak majd az (pót)orvosokban.

Xilit 2017.03.22. 14:15:56

OKJ-s mesterképzés.....:)

Még jó, hogy van alternatív gyógyászat. Egyébként is azt tartanám természetesnek, hogy a befizetett egészségügyi járulékaim fejében én határozhassam meg, hogy a pénzem kihez menjen. Nyilván oda, ahová én.

pettra01 2017.03.22. 14:23:25

@CsipkeRózsa: Nagyon kevés az információ erről az egészről. Már volt szó arról, hogy a háziorvosok is túl sokszor küldik tovább a betegeket szakrendelésekre, ez nyilván fokozódni fog szerintem is, mert mégiscsak életekről van szó, és kicsit rázósabb helyzetekben a segédorvos - joggal - nem mer majd egyedül dönteni, hiszen hiába segéd, a felelőssége nyilván ugyanúgy megvan. Arról nem is szólva, hogy a félig-meddig kiképzett segédorvost kiküldeni valahova a világ végére, ahol nagy a hiány, óriási könnyelműség, ott aztán teljesen magára marad, ha minden beteget továbbküld szakrendelésekre, amik nyilván jó messze vannak, hát a betegek se lesznek majd elégedettek, gondolom.

pettra01 2017.03.22. 14:34:18

@Xilit: Hát ilyen úri helyen, mint ahol én is lakom, választhat az ember, van azért nyolc háziorvos, ha az egyikkel nem vagyok elégedett, mehetek a másikhoz, ha elvállal. De valahol az isten háta mögött nincs választási lehetőség. Nemrég mesélte egy ismerősöm, hogy van egy rokona, frissen végzett orvos, de nem tud a fővárosban ott elhelyezkedni, ahol ő szeretne, ezért nem dolgozik, mert vidékre nem hajlandó menni, hiába ígérnek neki mindenféle kedvezményeket. Érdekes, hogy nem látnak benne semmiféle szépséget, pedig hát mekkora érték egy orvos ott, ahol már hosszú ideje nincs egy se.
Az alternatív gyógyászat elismerése még odébb van, bár már most is vannak, akik egészségpénztárakkal szerződésben állnak, de az állami egészségügy elhatárolódik.

Xilit 2017.03.22. 15:55:26

@pettra01:

Gyógyítani, tanítani: olyan szép hivatások, az ember - még gyerekként - úgy képzeli, hogy mindkettőt csak csupaszív, jóságos nénik és bácsik művelik. Hát tévedtem.
Amíg igénybe vettem a körzeti rendelést, nem volt okom panaszra, nekem is normális dokim volt, a gyerekeknek is, érdekes, hogy ez az időszak egybe esett a Kádár-érával - minden út Rómába vezet. :)
De jött a rendszerváltás, sok mindent hozott magával, új információkat is. Nem mondhatnám, hogy a 90-es években váltam a természetes életmód hívévé, már '87. óta vega vagyok, és mindenben a magától értetődőt kerestem-szerettem. Ezért olyan evidencia számomra a holisztika.

Nagy bánatom, hogy apám, aki nyolcvan éves koráig orvost csak egy-egy ellenőrzés során látott, az idő múlásával arányosan kezdett kapaszkodni a hagyományos orvoslásba. Ez lett a veszte. A 80-as évei elején kapott egy fertőzést, amit az urológus elkezelt. Még hosszú évekig harcolt a szervezete, de már nem tudott meggyógyulni. Az utolsó fél év kivételével fájdalmakkal, de még aktívan élt, annak ellenére, hogy különböző diagnózisokkal össze-vissza műtötték. A halála előtt egy hónappal végre kimondta egy orvos, hogy a papa el lett kezelve.

Ha megmarad a maga útján, a füveivel, a természet erejével, ma is él.
És most sikerült jól elszomorítanom magam.

Ja: anyámat is úgy félre diagnosztizálták, hogy ihaj. Ő végül elfekvőbe került.

Ha belegondolunk, hogy ma is hippokratészi esküt kell tenniük a kezdő orvosoknak, és mégis milyen kerülnek attól a szemlélettől, amire felesküdnek, én azt mondom, ráfér az orvostudományra egy jó nagy reform.

Tudod, az a véleményem, hogy minden felfordulásnak megvan a maga oka, célja, és az nem más, mint a haladás. Mi meg vért izzadva, lihegve erőltetjük azt, ami már nem is hajlandó, mert már nem tud tovább működni - legyen az bármi.

pettra01 2017.03.22. 16:55:45

@Xilit: Emlékszem a régi falusi orvosokra, hihetetlen, hogy mi mindenhez értettek, persze biztosan a maiak talán még többhöz értenek, csak sokkal inkább szakosodnak, aztán talán elfelejtik, amit nem gyakorolnak. Ez is szörnyű, hogy mindenfélével kell foglalkozniuk, ha lemész egy rendelésre, ott van ötven beteg, abból legalább negyven csak receptért jön, nem tudom, hogyha majd jön az e-recept, az változtat-e ezen. És a sok Mariska néni, igaz, hogy csak receptért ment, de ha már bejutott, akkor fél óra hosszat feltartja a forgalmat, mert pont az orvossal kell neki beszélgetnie.
A füvekkel való kúrálásnak azért vannak határai, amíg valami kis bajod van, megoldható, de minél több kacifántos baja van az embernek, annál inkább fontossá válik számára, hogy azért legyen egy orvos, akiben megbízik. Most nagyon szerencsés vagyok, találtam egy pont nekem való orvost, aki ismer és elfogad olyannak, amilyen vagyok, nem molesztál, nem küldöz kórházakba, néha azt mondja, hogy azért évente egyszer nem ártana egy labor, annyi tényleg belefér, de szerintem még örül is neki, hogy nem járok folyton a nyakára, telefonon szoktam receptet kérni, ha én elmegyek hozzá, akkor már tényleg pocsékul vagyok.
Most megint lesz valami szűrőprogram, kötelező jelleggel - hogy ez mit jelent, azt nem tudom, értem jön a rendőr, ha nem vetem alá magam? Szerintem ezt úgy kellene, hogy biztosítsanak lehetőséget, de bízzák rá az emberre, hogy akar-e élni vele. Az ilyen elrendelésektől az átlagember leginkább felháborodik, nem? És csak azért se megy el.

Xilit 2017.03.22. 17:52:34

@pettra01:

A Vastagbélrák országos szűrésére akarnak ráállni, hogy kötelező jelleggel-e, azt nem tudom, inkább csak lehetőségként értelmeztem. Erre is ki akarnak képezni nővéreket, holott eddig ők csak asszisztáltak a vizsgálatot végző orvosoknak.
Első fázisban csak székletvizsgálat lenne, ha az pozitív, akkor következne a műszeres behatolás.

Na most: én még emlékszem rá, hogy a mi időnkben egy csomó munkakörhöz végeztettek egészségügyi vizsgálatokat, ebben benne volt a székleté is, bőrgyógyászat, labor, tüdő- és amit még megkívánt a betöltendő tisztség.
Ha találtak bármilyen eltérést, azonnal tudtak lépni.

Most? Kíváncsi lennék, hány vállalkozás küldi el a dolgozóit még a felvétel előtt kivizsgálásra, különösen, ha élelmiszerekkel fog dolgozni a jelölt.

Ma nincsen közegészségügy! Mivel 5 teljes évet töltöttem az ÁNTSZ-nél, tudom, hogy milyen az, amikor van!

Az egészségünk nem attól fog helyreállni, hogy országosan jól megszűrnek minket, hanem akkor, ha nem kell folyamatosan aggódnunk a létünkért! Hogy van-e, lesz-e hol laknunk, ki tudjuk-e fizetni a lakbért, a hitelt, a fűtést, lesz-e cipő, a gyereknek minden, amire szüksége van a normális létezéshez, kell-e idegeskednünk az intézmények, hatóságok vegzálásai miatt, van-e szabadságunk, és kibontakozási lehetőségünk.
Ahol a társadalom több mint a fele hulla szegény, ott nem a szűrés fogja megoldani a problémákat, ez már megint kirakatrendezés, de belül tátong az ürességtől a bót.

Olyan ez, mint amikor feláll a szőr a hátadon, és égnek áll hajad azoktól az anomáliáktól, amelyek körül vesznek, és akkor jön a kormány, és azt mondja, nézd kit hoztam neked kedves polgár, egy kozmetikust és egy fodrászt. Hogy ne kínozzon ez a sok felálló pamacs, ingyen, az én költségemre szőrtelenítenek, és kopaszra nyírnak. Mert én érted vagyok.

pettra01 2017.03.22. 18:44:13

@Xilit: Hát most is kötelező a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat, de sok értelme nincs. A gyerekeimet például meg se vizsgálták, kaptak egy pecsétet és kész, bezzeg engem tövéről hegyére, pedig hát ők egy munkahelyen dolgoznak, ahol sok ember van, targoncák vannak, esetenként cipekedni kell, télen hideg van, nyáron meleg, ott létezik olyan, hogy nem alkalmas valaki, én viszont ki se lépek a házból, nem tudok megfertőzni senkit, és ha alkalmatlan vagyok, úgyse tudom csinálni, mi a fenének nézik meg, hogy hány kilós vagyok például? Szóval semmi logika nincs benne.
A vastagbélszűréssel is úgy fogok eljárni, ahogy a mammográfiával szoktam, ki se bontom a levelet, egyenesen dobom a kukába. Amúgy is, minek a sok szűrés, egy csomó ismerősöm van, akik határozott panaszokkal mennek orvoshoz, aztán nem foglalkoznak velük. É s igen, az életesélyek határozottan megnőnének, ha jobb körülmények között élhetnénk.
Tele vagyunk olyan kezdeményezésekkel, amelyekre semmi szükség. Most nagyon rajta vannak a munkahelyi bölcsődék kialakításán. Hát nem tudom, hol lehet olyan munkahely, ahol ilyen bölcsődét életszerű létrehozni? Az emberek harminc-negyven kilométerről járnak, több műszakban, az egyiknek kicsi gyereke van, a másiknak nagy, szóval nem hiszem, hogy ez valami tömegeket érintő projekt lenne.

pietnik 2017.03.23. 17:36:40

Hogy a Nyugaton ezeknek az orvoselőképzetteknek mennyire fognak örülni,el se hisszük!!

pettra01 2017.03.23. 18:19:44

@pietnik: Ha ott ez többet ér, mint egy főiskolát végzett ápoló, akkor ezek is el fognak menni, mint az orvosok.
süti beállítások módosítása