Tegnap az idősebbik fiam volt a boltos beosztott. Indult volna, megkapta a listát, aztán azt mondja, hogy akkor hol van a kártya. Ez vicces, hogy pont tőlem kérdezi, mert aki garantáltan nem használja a kártyámat, az én vagyok, mindig az viszi, aki éppen pénzes ügyeket intéz, aztán az a szokás, hogy utána visszateszi a helyére, a konyhaszekrénybe az üveg közé. Ezúttal azonban a kártyának hűlt helye volt.
Na, kitört a hatalmas nagy riadalom, elkezdték keresni a tettest. Ki vitte el legutóbb? A nyomozás eredményeképpen fény derült az elkövető kilétére, az is az idősebbik fiam volt, előző nap is ő járt bevásárolni, de mivel a kártyát nem találta a tárcájában, valószínűnek tűnt, hogy talán ott maradt valamelyik boltban.
Azt a pánikot érdemes lett volna lefilmezni. A fiam elrohant itthonról, hogy akkor ő most végigjárja a lehetséges helyeket, a másik fiam is aggodalmaskodott, hogy talán le kellene tiltatni, a lányom meg szinte belebetegedett, hogy jaj, most mi lesz, ráadásul az enyém olyan érintős vagy milyen kártya, hogy állítólag ötezer forint alatt kódot se kér senki, ha tehát valaki megkaparintotta, apránként szépen akár az összes vagyonomat elvásárolhatja.
Olyan túlságosan nem izgattam magam, akkora nagy összeg az én kártyámon nincs, túl nagy kárt nem tudnak nekem okozni, szerencsére az októberi nyugdíj meg fizetés majd októberben érkezik, szóval nem láttam okát, hogy most Dunának kellene menni emiatt. Aztán egy óra múlva megjött a fiam, be is vásárolt, meg a kártyát is hozta, nem veszett el, csak nem a tárcájában hagyta, hanem a kocsiban. Ez örömhír volt, annál inkább, mert egyszer a lányom már ottfelejtette a kártyámat a Tescoban, és nem is volt egyszerű visszaszerezni, személyesen kell megjelenni, igazolvány, jegyzőkönyv, miegymás, hát nem igazán hiányzik nekem egy ilyen tortúra.
Ma ismét az idősebbik fiam ment boltba, előtte azért piszkáltam egy kicsit, hogy aztán a kártyára nagyon vigyázzon - általában nehezen viseli a prédikációt, de ezt szó nélkül fogadta.