Panaszkodik a Dinnyetermelők Országos Szövetségének az elnöke, hogy összeomlott a dinnyepiac. Ez is a multik miatt van, mert lenyomják a felvásárlási árakat, ez az exportárakra is hatással van, és olyan megalázóan alacsony árat kínálnak a dinnyéért, hogy sok termelő már be is zárta a boltot, mert nem éri meg a dinnyével foglalkozni.
Értem én a kesergést, és mégse értem. A piac már csak ilyen. A termelő elveti a magot, reménykedve nézi, ahogy fejlődik a növény és közben álmodozik, mennyi bevétele is lesz neki ebből az egészből. A másik oldalon meg ott a vevő, aki alig várja, hogy megjelenjen a boltokban a dinnye, és minél alacsonyabb áron kapja meg, annál jobban örül neki. A kereskedő pedig a kettő között közvetít, amikor még csak éppen érni kezd a gyümölcs, magasabb árat ad érte, de ha jön a dömping, az ár is zuhanni kezd. Főleg a dinnyénél, amit minél gyorsabban el kell adni, mert különben ránk rohad. A dinnye még csak nem is olyan, mint a többi gyümölcs, amit le lehet fagyasztani, lekvárt, szörpöt vagy akár pálinkát főzni belőle. Ráadásul rövid a szezon, mindjárt itt az augusztus vége és akkor jön Lőrinc és belepisil, ezért aki ezt követően mégis dinnyét vesz, az már magára vessen.
El lehet azt mondani persze naponta, hogy mennyi lenne az az ár, ami mellett megérné a termelőnek dinnyével foglalkozni, de miért lenne az jó a termelőnek, ha többet kapna érte, de a fele a nyakán maradna, mert ha drágább, kevesebbet veszünk belőle, azt azért nehéz elhinni, hogy tiszta ráfizetés a termesztése, az igaz lehet, hogy nem hozza meg a remélt hasznot, de ezért kár lenne akár a multikat, akár a vásárlói öntudatot hibáztatni, és annak sincs sok értelme, hogy azzal riogassa a szövetség elnöke a dinnyekedvelőket, hogy majd jól abbahagyják a dinnyések a termelést és akkor a továbbiakban nem is lesz szezon.
Ennyit a mai dinnyékről. Persze a régi dinnyék is eszébe jutnak az embernek. Mikor gyerekek voltunk, egyszer elmentünk dinnyét lopni. Nem hiszem, hogy azért, mert borzasztó szegények voltunk, sokkal inkább a kaland kedvéért. Biciklivel mentünk, a dinnyeföld a főút mellett terült el. Sikerült is elcsenni néhány dinnyét, a nagyok vitték a zsákmányt, mi kicsik leginkább csak ott asszisztáltunk a művelethez. A csősz természetesen megkergetett bennünket, mert neki az volt a dolga. Mi menekültünk, a főúton még nem volt aszfalt, kövekkel volt felszórva. Az eszeveszett menekülés közben egy borzasztó nagyot estem a biciklivel és olyan sikeresen összetörtem magam, hogy állítólag utána jó ideig nem lehetett rám ismerni, mert még az orrom is eltört. Ráadásul még be is kellett vallani otthon, hogy milyen dicsőséges akció következtében szereztem a harci sebeket.
Egyébként régen létezett az úgynevezett cukordinnye. Lehet, hogy nem ez volt a hivatalos neve, de mi így hívtuk. A sárgadinnyék családjába tartozhatott, de zöld volt a belseje, az íze pedig fantasztikusan finom. Néhány évtizede egyáltalán nem láttam ilyet. Hova lett?