Az oktatással leginkább az a baj, hogy nem eléggé hazafias - tudhattuk meg Németh Szilárdtól, aki honvédelmi államtitkári minőségében nyilatkozott meg az Orient Rádió közel egyórás műsorában. Eddig nem is hallottam erről az Orient Rádióról, most utánanéztem, és kiderült, hogy az OrientPress Hírügynökségnek van online rádió- és tévéadása is. Hát most már ennyivel is okosabbak lettünk.
A műsorvezető ifjabb Lomnici Zoltán volt, akinek az előnevével nem bírok megbarátkozni, mert szerintem egy közszereplő - ha már a családjukban ilyen gyakori név a Zoltán és mind borzasztó híresek - kitalálhatna valami egyéb megkülönböztető jelzőt is, talán van még egy keresztneve, vagy ha nincs, vegyen föl egyet. Ennek az ifjabb előnévnek az az üzenete, hogy ő annak a mindenki által ismert Lomnicinek a fia, és éppen olyan furcsán veszi ki magát, mint amikor egy nő a férje nevén híreskedik, mint például a Pölöskei Gáborné, aki hívathatná magát Áder Annamáriának is, mert ugye az is ő neve.
A beszélgetés a hadi emlékeink ápolásáról szólt, mint kiderült, Németh Szilárd ebben a témában is hatalmas jártasságra tett szert, sorolta a magyarság nagy harci dicsőségeit, a méltatlanul elfeledett magyar haditengerészettől kezdve és fölfestette a jövőképet, mely szerint az iskolában a gyerekeknek arról kellene ismereteket szerezniük, milyen hőstetteket vittek véghez a magyarok az elmúlt évszázadok során. Aztán eljutottak Rákóczihoz is, amely ponton Lomnici ecsetelte, milyen nagyszerű is volt a Rákóczi-szabadságharc, ennek ellenére milyen keveset beszélünk róla, pedig igaz, hogy régebben volt, de nem volt kevésbé jelentős, mint a '48-as vagy az '56-os forradalom. Ezzel még véletlenül se vitatkoznék, az viszont rettentő furcsa volt, hogy ahányszor Rákóczit említette, mindig nagyságos fejedelemként beszélt róla. Ez egy mai fülnek rendkívül szokatlan, mintha valamelyik régi hatalmasságot unos-untalan a kegyelmes meg a méltóságos jelzővel együtt hozná szóba.
Még akkor is, ha - mint említette - a Rákócziak Magyarország leggazdagabb családja volt, tekintve, hogy az ország java részét birtokolták. Kétségkívül a nagy vagyon azt is jelenti, hogy a leszármazottak a legkiválóbbak közé emelkedhetnek, hiszen a gazdagság lehetőséget teremt arra, hogy a legkiválóbb oktatókat és nevelőket vásárolják meg az ivadékaik képzésére és pallérozására, így a történelemben ritkaságszámba megy, hogy valaki az egyszerű nép soraiból felemelkedjen, bár azért kivételek is vannak, a veretes családokból is kerültek ki címeres gazemberek és hitvány jellemek, de azért kíváncsi lennék, hogy Széchenyi például mire jutott volna, ha valahol Szabolcsban születik egy földműves hatodik gyermekeként. Ez felveti a kérdést, hogy a mai úri osztály második, harmadik generációja mit tartogat nekünk? Lesznek-e közöttük önzetlen, sokoldalúan képzett emberek, vagy csupa focisták, vallásalapítók meg divatszakértők kerülnek ki közülük?
Nagy élmény volt Orbán sajtótájékoztatója a szlovák miniszterelnökkel való találkozója után. Az ember végig azt várta, mikor fog már mondani valami érdemlegeset, de erre nem került sor, tulajdonképpen nem derült ki, egyáltalán miért találkozott a két kormányfő? Nem egyeztek meg semmiben, nem kötöttek semmiféle megállapodást, viszont - mint azt Orbán többször is elmondta - nagy öröm, hogy a szlovák kormányfő felkeresett bennünket. Miért is? Mi ebben a rendkívüli megtiszteltetés, hogy egy szomszédos ország miniszterelnöke átugrik hozzánk egy kis csevejre? Ráadásul egy olyan országról van szó, amelyikkel heti szinten ülésezünk meg konferenciázunk a V4-ek nagyon jelentős szövetségében. A sajtótájékoztatón különféle adatokkal kápráztatott el minket első emberünk, hány vállalkozás itt, hány vállalkozás ott, hány határátkelőhely, hány milliárdos kereskedelmi forgalom, és így tovább, valamint azt se mulasztotta el kifejteni, hogy mi közösen milyen sokra visszük majd együtt.
A híradó a végletek műsora. Egyrészt megtudjuk belőle, hogy milyen nagyszerű minden, mert egyre erősebb a gazdaság, egyre többet vásárolunk, mert egyre több a pénzünk, a költségvetés stabil, de azért óvatosak vagyunk, mert a válság bármikor begyűrűzhet, mi viszont erre is felkészülünk tartalékokkal és nem ér majd minket váratlanul. A megnyugtató hírek után jön a hátborzongatás: frontálisan ütközött, kigyulladt, megmérgezte, szóval ki-ki dúskálhat ízlése szerint. A rettenetes hírek között a minap volt egy üdítő kivétel, beszámoltak a putnoki emberről, aki azzal szélhámoskodott, hogy sámánnak adta ki magát, idős embereket tévesztett meg, hogy kapcsolatba tud lépni az elhunyt szeretteikkel, cserébe pénzt, illetve aranyékszereket kért. A halottlátót valaki feljelentette, ezek után a rendőrség bravúrosan elfogta a saját házában - persze tényleg volt az elfogásban némi bravúr, mert elsőre úgy tűnt, hogy nincs is otthon a keresett személy, de aztán észrevették a hajópadló alatt kialakított búvóhelyét, ott lapult a veszedelmes bűnöző.
Itt volt ez a szegény jámbor maci, megbolondította az országot, Szombathelytől Záhonyig attól rettegtek a magyarok, hogy szembetalálkoznak vele. Nyugtatgattak ugyan bennünket, hogy nem kell olyan nagyon félni, mert egyáltalán nem agresszív, ha nem támadnak rá, nagy valószínűséggel ő se fog támadni, de azért biztos, ami biztos, ha erdőben járunk, csapjunk minél nagyobb zajt, mert akkor a medve világgá szalad.
Túl vagyunk a nemzeti összetartozás napján, keseregtünk egy sort Trianon miatt, és persze voltak rá utalások, hogy nem, nem, soha nem törődünk bele. Kommentek özöne foglalkozott vele, hogy milyen hazafiatlanok egyesek, mert nem fáj nekik eléggé a veszteség, és olvastam olyat is, hogy aki a nemzet ellen cselekszik és érez, annak halálnak halálával kell lakolnia.