Az oktatással leginkább az a baj, hogy nem eléggé hazafias - tudhattuk meg Németh Szilárdtól, aki honvédelmi államtitkári minőségében nyilatkozott meg az Orient Rádió közel egyórás műsorában. Eddig nem is hallottam erről az Orient Rádióról, most utánanéztem, és kiderült, hogy az OrientPress Hírügynökségnek van online rádió- és tévéadása is. Hát most már ennyivel is okosabbak lettünk. 

A műsorvezető ifjabb Lomnici Zoltán volt, akinek az előnevével nem bírok megbarátkozni, mert szerintem egy közszereplő - ha már a családjukban ilyen gyakori név a Zoltán és mind borzasztó híresek - kitalálhatna valami egyéb megkülönböztető jelzőt is, talán van még egy keresztneve, vagy ha nincs, vegyen föl egyet. Ennek az ifjabb előnévnek az az üzenete, hogy ő annak a mindenki által ismert Lomnicinek a fia, és éppen olyan furcsán veszi ki magát, mint amikor egy nő a férje nevén híreskedik, mint például a Pölöskei Gáborné, aki hívathatná magát Áder Annamáriának is, mert ugye az is ő neve. 

A beszélgetés a hadi emlékeink ápolásáról szólt, mint kiderült, Németh Szilárd ebben a témában is hatalmas jártasságra tett szert, sorolta a magyarság nagy harci dicsőségeit, a méltatlanul elfeledett magyar haditengerészettől kezdve és fölfestette a jövőképet, mely szerint az iskolában a gyerekeknek arról kellene ismereteket szerezniük, milyen hőstetteket vittek véghez a magyarok az elmúlt évszázadok során. Aztán eljutottak Rákóczihoz is, amely ponton Lomnici ecsetelte, milyen nagyszerű is volt a Rákóczi-szabadságharc, ennek ellenére milyen keveset beszélünk róla, pedig igaz, hogy régebben volt, de nem volt kevésbé jelentős, mint a '48-as vagy az '56-os forradalom. Ezzel még véletlenül se vitatkoznék, az viszont rettentő furcsa volt, hogy ahányszor Rákóczit említette, mindig nagyságos fejedelemként beszélt róla. Ez egy mai fülnek rendkívül szokatlan, mintha valamelyik régi hatalmasságot unos-untalan a kegyelmes meg a méltóságos jelzővel együtt hozná szóba. 

Még akkor is, ha - mint említette - a Rákócziak Magyarország leggazdagabb családja volt, tekintve, hogy az ország java részét birtokolták. Kétségkívül a nagy vagyon azt is jelenti, hogy a leszármazottak a legkiválóbbak közé emelkedhetnek, hiszen a gazdagság lehetőséget teremt arra, hogy a legkiválóbb oktatókat és nevelőket vásárolják meg az ivadékaik képzésére és pallérozására, így a történelemben ritkaságszámba megy, hogy valaki az egyszerű nép soraiból felemelkedjen, bár azért kivételek is vannak, a veretes családokból is kerültek ki címeres gazemberek és hitvány jellemek, de azért kíváncsi lennék, hogy Széchenyi például mire jutott volna, ha valahol Szabolcsban születik egy földműves hatodik gyermekeként. Ez felveti a kérdést, hogy a mai úri osztály második, harmadik generációja mit tartogat nekünk? Lesznek-e közöttük önzetlen, sokoldalúan képzett emberek, vagy csupa focisták, vallásalapítók meg divatszakértők kerülnek ki közülük? 

Nagy élmény volt Orbán sajtótájékoztatója a szlovák miniszterelnökkel való találkozója után. Az ember végig azt várta, mikor fog már mondani valami érdemlegeset, de erre nem került sor, tulajdonképpen nem derült ki, egyáltalán miért találkozott a két kormányfő? Nem egyeztek meg semmiben, nem kötöttek semmiféle megállapodást, viszont - mint azt Orbán többször is elmondta - nagy öröm, hogy a szlovák kormányfő felkeresett bennünket. Miért is? Mi ebben a rendkívüli megtiszteltetés, hogy egy szomszédos ország miniszterelnöke átugrik hozzánk egy kis csevejre? Ráadásul egy olyan országról van szó, amelyikkel heti szinten ülésezünk meg konferenciázunk a V4-ek nagyon jelentős szövetségében. A sajtótájékoztatón különféle adatokkal kápráztatott el minket első emberünk, hány vállalkozás itt, hány vállalkozás ott, hány határátkelőhely, hány milliárdos kereskedelmi forgalom, és így tovább, valamint azt se mulasztotta el kifejteni, hogy mi közösen milyen sokra visszük majd együtt. 

Amikor végre befejezte az előadást, kérdéseket tehettek fel a sajtó képviselői. A Reuters újságírója feltette a kérdést, hogy mi szükség is van az alkotmánymódosításra, ami éppen most történik, miért nem lehetséges alacsonyabb szintű törvények módosításával megoldani a kérdéses problémát. Erre olyan választ kapott, hogy szerintem azóta is azon gondolkodik, mi lehetett annak a lényege. A miniszterelnök elmondta ugyanis, hogy az alaptörvény mint olyan, természetesen nagyszerű, de azért nem tökéletes és mindig korrigálni kell, az élet aktuális problémáihoz igazítani, és most létrejön egy alkotmányjogászokból álló csapat, amelyik vizsgálni fogja, hogy a megszületett módosítások mennyire helytállóak. És ez nagyon bonyolult feladat ám, ezért több évig fog tartani.

Azért mégiscsak szöget üt a fejünkbe, hogy hogyan is van ez? Előbb szemétbe dobják az alkotmányt, aztán hamarjában egy általuk összetákolt és senki mással nem egyeztetett kreálmányt megszavaznak a kétharmadukkal (mondjuk az még szerencse, hogy nem nevezik alkotmánynak, hanem alaptörvénynek hívják), amit aztán ugyancsak a parlamenti létszámfölényüknek köszönhetően akkor és úgy módosítanak, amikor kedvük tartja, aztán évekkel később egyszer csak létrejön egy bizottság, amelyik elkezdi vizsgálni ezt az alaptörvényt. Fel se merül, hogy ezt az egészet fordítva kellett volna, hogy előbb kellett volna a bizottság, de még az se lett volna elég, mégiscsak alaptörvényről lévén szó, az elfogadását széles társadalmi vitának kellett volna megelőznie. Bár nálunk a társadalmi egyeztetést a nemzeti konzultáció nevű valamivel helyettesítik, amit még viccből se lehet vitának nevezni. 

A lényeg, hogy ezúttal sem sikerült megtudnunk, mi a nyavalyának akarják már megint módosítani az alaptörvényt, amikor erre semmi szükség nem lenne. Igaz, a kérdés erre irányult, csak éppen a válaszban szó se esett róla. 

A híradó a végletek műsora. Egyrészt megtudjuk belőle, hogy milyen nagyszerű minden, mert egyre erősebb a gazdaság, egyre többet vásárolunk, mert egyre több a pénzünk, a költségvetés stabil, de azért óvatosak vagyunk, mert a válság bármikor begyűrűzhet, mi viszont erre is felkészülünk tartalékokkal és nem ér majd minket váratlanul. A megnyugtató hírek után jön a hátborzongatás: frontálisan ütközött, kigyulladt, megmérgezte, szóval ki-ki dúskálhat ízlése szerint. A rettenetes hírek között a minap volt egy üdítő kivétel, beszámoltak a putnoki emberről, aki azzal szélhámoskodott, hogy sámánnak adta ki magát, idős embereket tévesztett meg, hogy kapcsolatba tud lépni az elhunyt szeretteikkel, cserébe pénzt, illetve aranyékszereket kért. A halottlátót valaki feljelentette, ezek után a rendőrség bravúrosan elfogta a saját házában - persze tényleg volt az elfogásban némi bravúr, mert elsőre úgy tűnt, hogy nincs is otthon a keresett személy, de aztán észrevették a hajópadló alatt kialakított búvóhelyét, ott lapult a veszedelmes bűnöző. 

Nem tudom, milyen büntetésre számíthat a médium, azért mégiscsak másféle szélhámos, mint akik vízóra-leolvasónak adják ki magukat, úgy jutnak be a lakásokba és rabolják ki áldozataikat. Nem is igazán értem, ki és miért jelentette fel, ő ugye azt állította, hogy halottakkal tud kapcsolatot teremteni, na most ezt vagy elhiszem, vagy nem, ha nem hiszem el, akkor elmarad a szeánsz, ha viszont vevő vagyok a meséjére, akkor utólag miért reklamálok? Ezzel az erővel azokat is le lehetne tartóztatni, akik a tévében a jövendőmondó műsorban a busás telefonhívások fejében adják elő mutatványaikat, bár gyanítom, hogy nekik erre valamiféle engedélyük van, a putnoki ember meg nem valószínű, hogy vállalkozóként kommunikált a túlvilággal, számlát meg pláne nem adott róla, hogy is nézett volna ki az a számla, amin az szerepel mondjuk, hogy a szolgáltatás ellenértékét aranyban fizették ki? Lehet, hogy nem is szélhámosság miatt állítják bíróság elé, hanem az adófizetési kötelezettségének elmulasztásáért kell felelnie? Ki tudja? 

Akár meg is nyugodhatnánk, mert íme, minden szinten vigyázzák a biztonságunkat, nem elég, hogy a robbantós migránsokat tartják távol tőlünk, de a köztünk meghúzódó kisstílű bűnözőkre is lecsap a rendőrség, bár azért jobban örülnék, ha a ilyen sámán-kaliberű szélhámosok helyett inkább azokat kezdenék üldözni, akik nem aprópénzért próbálkoznak, hanem szemérmetlenül és tonnaszámra lopják el a közpénzt, és még csak eszükbe se jut, hogy ez így nincsen rendjén, így nem képeznek ki padló alatti rejtekhelyet a lakásukban. Ők valamiért háborítatlanul tehetik, amit tesznek. Persze nyilván nem az a kérdés, hogy mit tesz, hanem hogy ki teszi, a putnoki embert bilincsbe verik, aztán ha Mészáros Lőrinc holnap túlvilági céget alapít, még azzal is nyerni fog a közbeszerzési pályázaton. 

Itt volt ez a szegény jámbor maci, megbolondította az országot, Szombathelytől Záhonyig attól rettegtek a magyarok, hogy szembetalálkoznak vele. Nyugtatgattak ugyan bennünket, hogy nem kell olyan nagyon félni, mert egyáltalán nem agresszív, ha nem támadnak rá, nagy valószínűséggel ő se fog támadni, de azért biztos, ami biztos, ha erdőben járunk, csapjunk minél nagyobb zajt, mert akkor a medve világgá szalad. 

Lehet, hogy éppen ez volt a baj, túl zajos volt neki a környezet, mert nekiindult az országnak és eljutott egészen a déli határig, én már attól féltem, hogy véletlenül fennakad a szögesdróton, aztán migránsnak nézik és átkísérik az ideiglenes biztonsági határzáron, de aztán most sikerült eltalálni egy altató lövedékkel. Az emberben azért előjön a kérdés, hogy nem lehetett volna csak úgy hagyni, hogy menjen, amerre ő gondolja? Más országokban csapatokban járnak a medvék, persze mi nem vagyunk ehhez szokva, de nem lehetne megbarátkozni a gondolattal? Végül is nem okozott semmi bajt, csak kóborolt, valószínű, hogy addig ment volna, amíg talál egy szemre való medvelányt, azzal bevették volna magukat valami erdőbe és családot alapítanak, mi meg tudomásul vennénk, hogy itt meg ott medvék is élnek. Ehelyett rendőrök meg vadászok hajkurászták, csoda, hogy ettől nem vadult meg a szerencsétlen. 

Ma láttam a hírekben, hogy az elaltatott medvét elszállították a Szegedi Vadasparkba. Hogy utána mi lesz a sorsa, ez még nem tisztázott. Az egyik variáció, hogy visszaviszik a Bükki Nemzeti Parkba, mert állítólag odavalósi, előtte tesznek a nyakára egy jeladó nyakörvet, aminek köszönhetően könnyű lesz megtalálni, ha még egyszer csavarogni támadna kedve. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy a továbbiakról a minisztérium dönt. Melyik minisztérium? Hova tartoznak a medveügyek? Bízom benne, hogy a miniszterelnök-helyettesnek nincs kompetenciája a maci kérdésében, mert esetleg kedve támadna nem altató lövedékkel telibe találni. 

A lényeg, hogy mostantól kezdve ha bárki medvét látna kertjében, az csak vízió. A veszedelmes fenevad fogságba került.  Stop medve! 

Kiegészítés: Most olvasom, hogy: 

„A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szabadon engedés részleteiről még nem született döntés. A továbbiakról hétfőn, egy minden érintett szerv képviselőiből álló bizottság fog dönteni, így a szabadon engedés idejéről és helyszínéről is" - ha így megy tovább, összehívják a parlament rendkívüli ülését. 

Túl vagyunk a nemzeti összetartozás napján, keseregtünk egy sort Trianon miatt, és persze voltak rá utalások, hogy nem, nem, soha nem törődünk bele. Kommentek özöne foglalkozott vele, hogy milyen hazafiatlanok egyesek, mert nem fáj nekik eléggé a veszteség, és olvastam olyat is, hogy aki a nemzet ellen cselekszik és érez, annak halálnak halálával kell lakolnia. 

Ez azért mellbe vágó, nem is tudom, hogyan képzeli el az indítványozó, ki, hol és milyen alapon döntené el azt, hogy ki cselekedett vagy pláne érzett a nemzet ellen? És aztán nyilvánosan végezné ki? És milyen módon? Kerékbe törné, máglyán égetné el, karóba húzná vagy felnégyeltetné és kiszögezné a darabjait elrettentésül a forgalmasabb helyekre? Valóban itt tartunk, hogy a harmadik évezredben emberek normálisnak tartanák, hogy halomra öljük egymást azért, mert egyesek nem eléggé hazafiasak? És miért nagyobb hazafi az, aki egyfolytában azt hangoztatja, milyen sanyarú sorsuk van az elcsatolt területeken élőknek,  annál, aki úgy véli, a közel száz év most már elég idő arra, hogy megbékéljenek a sorsukkal és alkalmazkodjanak a helyzethez? 

Amióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, egyre kevésbé van jelentősége annak, hogy ki hol él. Az, hogy támogatjuk a határon túli magyarságot, rendben van, bár azt megkockáztatnám, hogy a gazdasági támogatás nem helyénvaló, mi több, nem is erkölcsös akkor, amikor a határokon belül is lenne éppen elég támogatni való feladat. Sokkal nagyobb szükség lenne arra, hogy kormányunk a lehető legjobb kapcsolatot ápolja a kérdéses országok kormányaival, gyakori, minél magasabb szintű találkozókra, megbeszélésekre lenne szükség, nem orvul uszítgatni a határon túli magyarokat a saját kormányuk ellen, valószínű, hogy sokkal több eredményt lehetne elérni. 

Érdekes, hogy Orbán Viktor még egyszer sem járt Bukarestben például, ugyanakkor Erdélybe úgy mászkál, mintha az lenne a világ  legtermészetesebb dolga. Kárpátaljára is legfeljebb Szijjártó megy el, ami azért nem ugyanaz. A visegrádi együttműködésre borzasztó büszkék vagyunk, ugyanakkor Romániával például még kísérlet se történik egy szorosabb együttműködésre. A kérdés tehát az, hogy tulajdonképpen kinek is nem fáj eléggé Trianon? 

Ez a törvénytisztelet is csak olyan, mint általában a tisztelet. Nem jár automatikusan minden törvénynek, vannak törvények,  amelyeket az ember tiszteletben tart, és vannak olyanok, amelyekről úgy vélekedik, hogy azok szemenszedett baromságok, ennek okán tisztelje őket a fekete fene. 

Beterjesztik most ezt a Stop Soros nevűt, rettentő fontosnak érzik, már előre örömködnek, milyen remek szigorítások vannak benne, ez aztán elveszi az összes sorosbérenc kedvét attól, hogy szervezze az illegális migrációt. Hogy gyakorlatilag ki ellen irányul ez a csomag, az nem eléggé világos nekem, mert ugye olyanok eddig is voltak, akik pénzért csempésztek át embereket a határon, de azokat embercsempészeknek hívják és eddig is volt ellenük törvény, őket leszámítva  pedig meggyőződésem, hogy nincs itt senki, aki olyat venne  a fejébe, hogy utazásokat  szervezne az illegális bevándorlóknak. Már csak azért se, mert lámpással se találni az országban kóborló migránsokat, más volt a helyzet persze három éve, amikor valóban meglehetősen sokan voltak, és mivel átmenetileg itt rekedtek, nem volt ritka a parkokban, egyéb közterületeken táborozó vándorlók látványa, és akkoriban azok, akikből a felebaráti szeretet meg az emberség nem veszett ki teljesen, nem egyszer arra vetemedtek, hogy segítséget nyújtsanak a láthatóan segítségre szorulóknak. Gondoskodtak róla, hogy legyen hol tisztálkodniuk, hogy legyen mit enniük - nyilván lehet ezt úgy is magyarázni, hogy akik ilyet tettek, szervezték az illegális migrációt, de hát azért talán azt még a legádázabb bevándorlásellenes is tudja, hogy ott szó nem volt ilyesmiről, mindössze emberi gondoskodás történt, ami azért más kategória. 

Kíváncsian várom, milyen lesz a Stop Soros végleges formája, remélem, kiterjed minden részletre, mert így elöljáróban látok benne némi hiányosságokat. Például ad-e majd támpontokat arra nézve, mi a teendő, ha nálunk egy migránsnak látszó ember mondjuk arra készül, hogy a falon fölmászva megmentsen egy erkélyről lelógó gyereket, mint a franciáknál tette az a migráns? Hagyjuk neki vagy akadályozzuk meg benne, esetleg haladéktalanul értesítsük a TEK-et, hogy jöjjenek a páncélautójukkal és intézkedjenek? És ha történetesen mégsem sikerül elejét venni egy ilyen galádságnak, amely hősiességnek álcázza magát, de valójában nyilván csak egy előre megszervezett akció, adjunk-e az életmentőnek egy tartózkodási engedélyt vagy csak abban az esetben, ha előtte szépen megveszi a letelepedési kötvényt? Ha  idegennek látszó ember kér tőlünk például egy pohár vizet, szabad-e adnunk neki vagy előbb rendőrt kell hívnunk, győződjön meg róla, hogy az illető legálisan szomjas? Ezeket tisztázni kell, mert ilyen törvényi szigor mellett nagy a veszélye, hogy az ember véletlenül bevándorlássegítővé válik, és akkor aztán megnézheti magát. 

Néztem a büntetési tételeket, nem találom, hány napi elzárást mérnek arra, aki ír egy migránsbarát blogot, azért remélem, a törvényben - legalább az apróbetűs részben - ez is benne lesz. 

Egy nagymama véget vetett az életének. Tragikus, sőt, ebben az esetben még tragikusabb, mert nemcsak a saját életének vetett véget. Négyéves unokájával a karján lépett a vonat elé. Hogy mi oka volt erre, talán majd kiderül, már megjelentek írások, melyek szerint a gyermekvédelmi rendszer kényszerítette bele ebbe a megoldásba, ugyanis állítólag el akarták venni tőle az unokáját. 

Nem tudjuk, így van-e, időközben az öngyilkos asszony lánya, a négyéves kisgyerek anyja is megszólalt, aki cáfolta, hogy bármi ilyesmi lett volna a háttérben. Az anya egyébként tolószékben él születésétől fogva és mint mondja, nem érti, miért tette ezt a nagymama. Egy írás azt fejtegeti, a gyermekvédelem úgy működik, hogy mondvacsinált indokokkal elveszik a gyerekeket a családoktól és gaz nevelőszülőknek adják oda, akik a busás haszonért cserébe ellátják a gyerekeket, de szeretetet nem adnak nekik, így ilyen környezetben felnőni maga a borzalom. 

Nincs nagy jártasságom a nevelőszülői hálózatban, elképzelhető, hogy vannak, akik pusztán megélhetési nevelőszülők, akik tucatnyi gyereket fogadnak magukhoz, mert az állam ezért jól megfizeti őket. Akiket én személyesen ismerek és nevelőszülők voltak, nagyon is szeretetteljes környezetben nevelték a vállalt gyermekeket, akik felcseperedve ma is úgy tartják velük a kapcsolatot, mintha vér szerinti felmenőik lennének. Nem hiszem, hogy ez egy gonosz rendszer, amellyel bárkit riogatni kellene. 

A nagymamára visszatérve: ha valamit hiányolok a gyermekvédelmi rendszerből, hát azt, hogy nem vették el még időben a nagymamától azt a szerencsétlen kisgyereket. Egyértelmű, hogy a nagymamánál nem volt minden rendben. Már az is jelzi, hogy ő magának ezt a befejezési módot választotta, az pedig, hogy a kicsi unokája életéről is merészelt dönteni, nyilvánvalóvá teszi, hogy veszélyt jelentett a környezetére. Erre egészen egyszerűen nincs elfogadható magyarázat, nincs semmi, ami indokolna egy ilyen szörnyűséges tettet. 

Olvasom a jámbor kommenteket, ne ítélj, hogy ne ítéltess, mit tudhatod, mi kényszerítette rá azt a szerencsétlen asszonyt a borzalmas tettére. Hát én ítélek, semmi szánalmat nem érzek a nagymama iránt, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ilyen megoldást  indoka legyen választani bárkinek, csak mert ő úgy gondolja, hogy joga van egy másik ember életéről is dönteni. Ezzel az erővel például a halálos beteg anyák is leöldöshetnék a gyerekeiket attól való félelmükben, hogy nélkülük nem megfelelőképpen lesznek felnevelve? 

Kormánytisztviselőket vádolnak korrupcióval - olvasom a címet. Naná, hogy belenézek, ilyen hírt azért nem sűrűn talál  az ember. Aztán, ahogy kibontakozik a történet, elképedek. A részletekből kiderül, hogy két kormánytisztviselőt lepleztek le a fővárosban, aki szörnyűséges visszaéléseket követtek el. Munkájuknál fogva hozzáfértek különféle nyilvántartásokhoz, és mint kiderült, több alkalommal is jogosulatlanul kértek le adatokat ezekből a nyilvántartásokból. Például egyikük a saját édesapja kérésére utánanézett, hogy egy bizonyos autó, amit a papa meg szeretett volna venni, rendben van-e papírilag. A másik kormánytisztviselő is ilyen horderejű visszaélést követett el, ráadásul saját célra, ő maga vásárolt volna autót és előtte nézett utána a  gépjármű hátterének. 

A legelképesztőbb, hogy a Fővárosi Főügyészség képes egy ilyen hírt közzétenni. Mi ezzel a szándék? Nyugodjunk meg, dolgoznak a háttérben, íme a bizonyíték, most is horogra akadt két veszedelmes tisztviselő, akik, ha nem leplezik le őket, ki tudja, hány autónak néztek volna még utána csak úgy a saját vagy a hozzátartozóik örömére? Mondjuk nekem a fejemben nem fordult volna meg, hogy egy kormánytisztviselőnek, aki hivatalból hozzáfér ilyen adatokhoz, nincsen  joga úgy általában nézelődni az adatok között, sőt, igazából azt tartanám normálisnak, ha ezeket az adatokat bárki megnézhetné, ha meg akarná nézni, ha már vannak ilyen nyilvántartások. Ezek szerint ez nem így van és valamiféle külön kérés vagy engedély szükségeltetik ahhoz, hogy információt lehessen szerezni. 

Gondolom, az ilyen visszaélésekre nem rutinvizsgálatok során derül fény, valószínű, hogy vannak olyan kötelességtudó tisztviselők is, akik ha észreveszik, hogy kollégáik közül valaki ilyen borzalmas szabályszegésre vetemedik, kötelességüknek érzik, hogy ezt jelentsék feljebbvalóiknak, ami után kiszáll valami nyomozócsapat és átvizsgálja a gépeket, pénzt, energiát nem kímélve kideríti, mikor és ki nyomott meg indokolatlanul egy-egy gombot a számítógépen. Miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat kivizsgálta az ügyet, majd elfogta a bűnösöket, a Fővárosi Főügyészség most hivatali vesztegetés elfogadása és több rendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot. Hogy miféle vesztegetésről lehetett itt szó, az nem derül ki, valószínű, hogy amit a szívességükért cserébe kaptak, az nem volt egyéb, mint egy köszönöm  szépen, de azért példásan meghurcolják most őket, nem is beszélve a megbízhatósági vizsgálatról, aminek már a neve is elég hátborzongató, ráadásul ugye bíróságra kerül az ügy, lesz ítélet, tehát következményei is lesznek ennek az egésznek, remélhető, hogy arról is majd részletesen beszámolnak, mi meg csak állunk és nézünk, mert nem is értjük, miért akarják velünk elhitetni, hogy nálunk a korrupció lényege ez lenne? 

Pillanatok alatt közüggyé lett a kecskeméti szurikáta tragédiája. Mindenkinek van róla véleménye, a Facebookon az erről szóló bejegyzések alatt kommentáradat képződik. A hozzászólók lényegében két csoportra oszthatók, a többség az állatot földhöz vágó gyerek ellen szólal meg, természetesen eljutnak a szülők felelősségéig, illetve felelőtlenségéig, és az eset részleteinek ismerete nélkül fogalmaznak meg olyanokat, hogy a gyereket intézetbe kellene zárni, a szülőket megbüntetni, és egyáltalán, nyilvánosságra hozni a nevüket, a gyereket pedig kiplakátolni mindenhol, hogy örök bélyeg legyen rajta, mi szerint ő egy gyilkos. Mert aki ilyet tesz egy állattal, mit fog tenni majd egy emberrel, és így tovább. 

Valószínűleg osztálykiránduláson voltak a gyerekek, nem tudom, csak feltételezem. Olyankor a szülő nincs is jelen, dolgozik vagy otthon heverész, mindegy, ő elengedte a gyerekét reggel az iskolába, ahol - még ha kirándulnak is - felügyelet mellett van, tehát teljesen nyugodt. Még ha tudja is, hogy aznap az állatkertbe mennek, nem valószínű, hogy előtte hosszasan készíti fel a gyereket a látogatásra, már csak azért se, mert esetleg ő maga nem szokott állatkertbe járni, fogalma sincs, milyen kihívásokkal kell esetleg szembenéznie a gyereknek. Nem mond olyanokat, hogy ne fogdosd a tigrist, mert például feltételezi, hogy az állatok be vannak zárva, tehát eleve nem is lehet őket fogdosni. 

Pistike osztályostól betódul az állatkertbe, nézegetik a felhozatalt, aztán odaérnek a szurikátához, aki - mint megtudhattuk - a látogatók kedvence volt, helyes kicsi állat, Pistike szívesen megismerkedne vele közelebbről is. Benyúlkál, jó, persze mindenhova ki van írva, hogy ezt nem szabad, de Pistike azt gondolja, ez csak amolyan illedelmes figyelmeztetés, leginkább az ő érdekében, és hát mi baja eshet, egy ilyen kicsi állat már csak nem fogja megenni. A szurikáta viszont aznap ballábbal kelt fel, rosszul viseli a vegzálást, és jól beleharap Pistike kezébe. Pistike ezt nagyon rossz néven veszi, lerázza magáról a kis vérszomjast, és úgy sikerül megszabadulnia tőle, hogy abba az állat belepusztul. Egészen biztos, hogy nem akarta megölni, nyilván ő sajnálja leginkább a dolgot, de nincs mit tenni, a baleset megtörtént, megpróbál láthatatlanná válni, de ez persze nem sikerül neki, mert vannak szemtanúk, akik aztán dramatizálva elmesélik a borzalmakat. Hogy ő szándékosan vágta földhöz az állatot, pedig nem, de hát itt ő már hiába is magyarázkodna. 

Sajnálom a szurikátát, persze. De ha lehet, még inkább sajnálom a gyereket, aki a családjával együtt rettenetes napokat élhet át. A szűkebb és tágabb környezetük ellenük fordult, valószínű, hogy előbb-utóbb a gyereket kiveszik az iskolából, talán másik városba költöznek, munkahelyet váltanak a szülők, kérdés, hogy elég nagy-e ez az ország ahhoz, hogy találjanak benne egy távoli sarkot, ahol a közfelháborodás nem éri utol őket. Megérdemlik? Nem hinném. Baleset volt. És mint minden balesetnek, ennek is vannak tanulságai. A jövőben már lehet erre hivatkozni, elmesélni a gyerekeknek, akik ennek köszönhetően még inkább megértik, hogy a figyelmeztetéseket komolyan kell venni, ha valamire azt írják vagy mondják, hogy azt nem szabad megtenni, akkor annak oka van, és ha nem tartjuk be a szabályokat, annak súlyos következményei lehetnek. 

Remélem, a gyerek mielőbb feldolgozza a történteket. Felelőtlen volt, ennek egy állat áldozatául esett, de ez még nem jelenti azt, hogy ő egy állatkínzó vagy egy gyilkos. Ebből annak kell következnie, hogy a jövőben nagyobb figyelemmel és szeretettel fordul az állatok - és az emberek felé. 

Egyre javulnak hazánkban a termékenységi mutatók, hangzott el a napokban. Ennek köszönhetően talán nem pusztulunk ki időnap előtt, ámbár még így is le vagyunk maradva az európai átlaghoz képest, ami eléggé elszomorító, tekintettel arra, hogy a európai ember se kifejezetten szapora fajta manapság. No de aggodalomra semmi ok, a miniszterelnök kézbe veszi a dolgokat és megállapodást fog kötni a magyar nőkkel. Nem akármilyet, hanem húsz-harminc évre szólót. Mondjuk ezt a húsz-harminc évet nem igazán tudom hova tenni, hogy miért pont annyi, de biztosan van erre valamilyen illiberális magyarázat, amit idővel meg fogunk érteni. 

A női népesség tetemes része kirekesztetik ebből a stratégiai megállapodásból, mi, akik már túlléptük a szülőképes kor határait, nem jövünk számításba, mint partnerek, ámbár ki tudja, a biológia ma csodákra képes, elképzelhető, hogy akadnának olyan vállalkozó szellemű dédnagymamák, akiket még lázba hozna a reprodukció lehetősége, de igazából a fiatal nők a célközönség. Akik eddig is szülhettek volna nyakra-főre, csak nyilván nem akartak. De majd most! Meghallgatják a magyar nőket, mondják el, mi kellene ahhoz, hogy többet szüljenek. Ez remekül hangzik, talán lesz egy nemzeti konzultáció ebben a témakörben, amiből majd kiszűretik a lényeg, mivel lehetne ösztönözni a termékenységi kedvet. Talán havi ötezer forintos adókedvezmény a kismamáknak, a családok megerősítésére is szükség lenne, mondjuk be lehetne tiltani a válást, a lombikprogramot is hasznos lenne felfejleszteni, ha másért nem, hát azért, hogy növeljük az eredményességet, hiszen beültetéses eljárással akár hármasikrekhez is juthat az anya, így azonos idő alatt megsokszorozhatja a teljesítményét. A lehetőségek korlátlanok, szerencsés esetben egy nemzeti szülőversennyé terebélyesedhet a kezdeményezés. 

Valamiért az embernek mégis Hofi jut eszébe, hogy a disznó mennyit is fog fialni. Mert az csak az egyik kérdés, hogy képes-e rá, de ott a másik, hogy az egyéb körülmények mit tesznek lehetővé. Az ember nem azért vállal gyereket, mert megéri. Jó, lehet, hogy olyan is van, de nem ez a jellemző. Az a legutolsó kérdés, ami ezzel kapcsolatban eszébe  jut, hogy megéri-e ez neki. Abban se hiszek, hogy előre komolyan és felelősséggel elhatározhatja valaki, hogy ő kettő, három vagy tíz gyereket szeretne. Nagyon sok függ a kezdetektől, hogy az első gyerek érkezése hogyan alakítja át az életét. Ha boldoggá teszi, ha úgy látja, hogy az életét nem tönkreteszi, hanem kiteljesíti a gyerek, akkor mindenfajta külső ráhatás nélkül arra törekszik, hogy több gyereke legyen. Mi kell ehhez? Biztonságos környezet, a tudat, hogy lesz hol laknia, tud enni adni a gyerekének és fel tudja nevelni, és segíteni tudja majd az utód önálló életének elindítását is. Az egész legtöbbször a legelején elbukik, a fiatalok többsége méregdrága albérletben él, képtelen megtakarítani, mesélhetnek neki a CSOK-ról, hogy az milyen nagyszerű, ha számára mégis elérhetetlen. Állami bérlakásprogramról egyáltalán nem hallani, pedig ha valamire hatalmas szükség lenne, hát az az. 

Nem ide illik, de mégis: reklámoznak egy sorozatot, Feleségek luxuskivitelben a címe, most éppen valami babaváró buli van soron. A milliárdos állapotos feleségek szerepelnek benne, egyikük feltesz egy kérdést, hogy te mikorra is várod? Mire a válasz unottan: akarunk mi erről beszélni? Aztán azt is megvitatják, milyen szörnyű egy buli, ahol nincs személyzet. Velük már valószínűleg megköttetett a megállapodás, útban az új nemzedék...