Figyelemre méltó írásra akadtam a Facebookon. A szerző indulatosan kikelt azon állítólagos magyarok ellen, akik politizálnak és mindenféle borzalommal árasztják el a közösségi oldalt ennek jegyében. Hogy pontosan mit is akar, azt kideríteni végig kell olvasni a terjedelmes fogalmazványt - én megtettem, hát mit mondjak, okosabb nem lettem tőle. 

Rögtön az elején leszögezi, hogy ő aztán nem politizál, mi több, undorodik a politikától, abból viszont elege van, hogy nagyon sokan olyasmiket tesznek közzé, amivel támadják Orbán Viktort. Holott ez teljességgel indokolatlan, mint az utána következőkben részletezi. Nem idézek belőle, mert minek, összegezve arról szól a hősköltemény, hogy hálátlanok vagyunk és persze ostobák, nem tudjuk értékelni mindazt a csodát, amit Orbán varázsolt nekünk, nem fogjuk fel, hogy soha ilyen remek életünk nem volt, a lányok, asszonyok és nénik biztonságban vannak, nem kell rettegniük az erőszakolós migránsoktól, végre odafigyelnek ránk a világban és fényes jövő áll előttünk, persze mindez csak akkor, ha mindörökre Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, mert csakis ő tudja garantálni nekünk. Természetesen belekeveri a világhatalmat is, a földönkívüliekről valószínűleg csak azért nem szól, mert azok éppen nem jutottak eszébe. 

Az ő mércéje szerint tehát azokkal van a baj, akik ellenzékiek, az olyanok ne politizáljanak, csak rontják itt a közhangulatot meg a levegőt, nélkülük - bár most is gyönyörűséges - sokkal kellemesebb lenne a környezet, még a Facebook is megváltozna és az Orbánt szidalmazó bejegyzések helyett szépséges virágok, kutyák, cicák, egyebek uralnák a közösségi oldalt. Azért az érdekelne, hogy a hatalom magasztalása miért is nem politizálás szerinte, de attól tartok, ezt soha nem fogom megtudni. 

Hogy mennyire irritálja a más világnézetűeket, ha  valaki nyilvánvalóan nem kormánypárti, azt jól példázza egy ismerősöm, aki az általam megosztott ellenzéki írásokat rendszeresen nem kifejezetten pozitív megjegyzésekkel látja el. Nemrég megkérdeztem tőle, mivel érdemeltem ki ezt a figyelmet, mire az volt a válasza, hogy aggódik értem. Nocsak. Értem haragszik, nem ellenem. Meg kell az ilyen jó barátot becsülni, kitartóan próbálja felnyitni a szemem, hogy helyesen lássam az eseményeket, és ha ez mégsem sikerül neki, annak egyedül én vagyok az oka, mert csak rohanok a vesztembe. 

Orbánnal sajnos nem történhet meg, ami Saullal, pedig ha megesne ez a csoda, valószínű, hogy az ellenzék nem lenne ennyire ellenzéki, de ez nem fordulhat elő. Mint ahogy az sem, hogy ellenzékit megtérítsen egy fideszes, bármilyen kitartó is legyen. 

És persze fordítva sem. Én már meg se próbálom.