Kis meglepetést okozott nekem a Katolikus Rádió egyik szombati műsora. Elsősorban azért, mert nem ilyenhez vagyok szokva, általában a közpénzcsatornák témái és stílusa köszön vissza, bár - elismerem - némiképp szűrt változatban, így ha ettől eltérő tartalommal találkozik az ember, törvényszerűen megdöbben. Van egy műsoruk, A héten történt, amelyben ezúttal nagyobb figyelemre érdemes kérdés került szóba. Farkas Boglárka volt a vendég, a Habitat for Humanity Magyarország kommunikációs menedzserét Kozák Annamária kérdezte annak kapcsán, hogy a szervezet idén hetedik alkalommal jelentette meg éves jelentését a lakhatási szegénységről. A beszélgetés néhány részletét ideteszem:
Farkas Boglárka: Ma Magyarországon a 4,4 millió lakásállományból olyan 3,5 millió az, ami nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak. Ez is egy kiemelt probléma. Ez azt is jelenti, hogyha valakire kilakoltatás vár vagy nem tudja fizetni a számláit, eladósodott.
A műsorvezető kérdése: A jelentésből az is kiderül, hogy Magyarországon sok közpénzt fordítanak a lakhatásra, mégis, az önök adataiból felvázolódik a lakhatási szegénység képe. Mi az oka ennek a lemaradásnak?
Farkas Boglárka: Mi azt látjuk, hogy míg a tavalyi évben csak 9-szeres volt azoknak a támogatásoknak az aránya, amik szociális alapon nem célzottak, tehát gondolok mondjuk a CSOK-ra vagy a babaváró hitelre, addig ez az arány 2020-ra már 11-szeres lesz, ez egy nagyon fontos megállapítás, hogy akár régiósan is nem költünk kevesebbet a lakhatási helyzet javítására, mint más országok, azonban itthon ezek nemcsak, hogy nincsenek szociális alapon célozva, de kifejezetten a középosztályt, a felső középosztályt támogatják, ezen belül a saját tulajdonszerzés és a hitelezés az, ami egy kiemelt fókusza ezeknek a támogatásoknak. Ezekről azt gondoljuk, hogy amellett, hogy nagyon széles csoportot hagynak ki ezek a támogatások, emellett még veszélyesek is, ha azt vesszük, hogy saját tulajdonba és hitelezésbe kényszerítenek családokat, illetve gyerekvállaláshoz kötik ezeket a támogatásokat. Mi azt gondoljuk, hogy ez nem egy jó irány. Ezért a legszélsőségesebb formája a lakhatási szegénységnek az maga a hajléktalanság, különösen most, hogy a tavalyi év során alkotmányos szintre emelték a hajléktalanság kriminalizációját, az is szélsőséges, hogy mennyi kilakoltatás történt, a tavalyi év során naponta majdnem 9, átlagosan 8,8 ingatlant ürítettek ki. Ezek a nagyon szélsőséges formái, de egyébként ma Magyarországon egymillió ember van, akik közműhátralékkal rendelkeznek, akiknél bármikor kikapcsolhatják az áramot például.
Érdemes a számokon kicsit gondolkodni. Hogy a 3,5 millió olyan lakás között, amelyek nem felelnek meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, mennyi lehet az, amely még az alapvető emberi szempontoknak sem felel meg, tehát nem az a fő probléma velük, hogy az ablak nem hőszigetelt, hanem hogy például fűtés egyáltalán nincs vagy a plafon éppen leszakadni készül. Vajon a döntéshozók kezükbe veszik-e az ilyen típusú jelentéseket? És ha netán igen, megfordul-e a fejükben, hogy most már tenni kellene végre valamit a leszakadókért is, miután a felső középosztály lassan belefullad a támogatásokba?
Nem is értem, hogyan került ez a beszélgetés a Katolikus Rádió műsorába, de örülök neki, hogy megtörtént. Hogy ez zavar-e az erőben vagy valami véletlen, az talán majd kiderül.
