Csak mondom

Csak mondom

A ferihegyi vaklárma

2018. augusztus 17. - pettra01

sugarveszely.jpgBiztonságos ország vagyunk. Az ember el is várja, hogy az  állam erre hivatott szervei megvédjék bizonyos dolgoktól, leginkább azoktól a veszedelmektől, amikkel szemben ő maga képtelen védekezni, már csak azért is, mert se eszköze, se tudása nincs hozzá. Hasznos, ha folyamatosan vizsgálják az élelmiszerek, a víz, a növényvédőszerek, a gyógyszerek minőségét, nem is szoktunk amiatt háborogni, ha ilyet tesznek. Persze előfordul, hogy a kelleténél nagyobb feneket kerítenek a dolognak, és ez már nem tetszik nekünk olyan nagyon. 

Szerdán este lezárták a ferihegyi repülőtér egyik terminálját, az első hírek szerint azért, mert megsérült egy veszélyes anyagot tartalmazó csomag. Több órán keresztül folyt a vizsgálat, nyolc érkező és induló repülőgép utasait érintette a katasztrófahelyzet, csütörtökre aztán kiderült, mi is történt valójában. Oroszországból az egyik utasszállító gépen érkezett egy csomag, amely irídium izotópot tartalmazott. A gép leszállása után, amikor ki akarták pakolni a szállítmányt, az egyik dolgozó túl melegnek találta a csomagot, ezért riasztást adtak ki. Lezárták az egyik terminált, a környékét, a helyszínre sereglett mindenki, aki egy ilyen sugárveszély esetén illetékes lehet, és a sok hozzáértő alapos vizsgálatnak vetette alá a csomagot. Végül megállapították, hogy a küldemény csomagolása sértetlen, a mérések semmiféle szivárgást nem igazoltak, és bő két óra után fel is oldották a zárlatot, mivel beigazolódott, hogy nem került veszélyes anyag a környezetbe. 

A címzett cég ügyvezetője is megszólalt, mint elmondta, havonta rendelnek irídium izotópot Oroszországból, és a csomag felmelegedése egyáltalán nem szokatlan, továbbá a szállító konténer  annyira biztonságos, hogy onnan nem juthat ki a sugárzó anyag. Az ember csak azt nem érti, hogyha havonta jön nekik ilyen szállítmány, akkor a reptéri személyzet nem most találkozott először ilyen melegedős csomaggal, érthetetlen, mitől ijedtek meg most ilyen nagyon. Az is kérdés, hogy mit tudtak több mint két órán át vizsgálni, a sugárzást megmérik, ha nincs, akkor nem szabadult ki a veszedelem, az élet mehet tovább. Ha havonta érkezik ilyen izotópos csomag, ráadásul több olyan cég is van, aki ilyet rendel rendszeresen, akkor mi arra a garancia, hogy a következő alkalommal nem esik ismét pánikba valaki és bénítja meg a repülőtér működését? 

Kicsit amatőrnek tűnt ez a nagy felhajtás, persze lehet, hogy igazából ez nem is tényleges veszélyhelyzet volt, csupáncsak egy katasztrófavédelmi gyakorlat, amelyben kénytelenek voltak az utasok is részt venni. Vagy csak egy bemutató, hogy hadd lássa az ország népe, hogy földön, vízen és a levegőben is állandóan vigyáznak rá. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr3114185879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2018.08.17. 13:06:30

Sőt, "Mindenki nyugodjon meg, Magyarországon rendszeresen ellenőrzik a hidakat,"

pettra01 2018.08.17. 15:07:21

@CsipkeRózsa: Vajon a TEK is kivonult teljes páncélzatban?

ZorróAszter 2018.08.17. 15:46:00

Kedves Pettra!

Az a baj a propagandával, hogy drága és ezért költséghatékonynak kell lennie.

A sok hülye - ahányan kellenek a rendszer működtetéséhez - azok beszopják. Arra vigyáznak.

Akinek meg legalább 80-as az IQ-ja, az meg szenved ettől a sok baromtól.

No meg legfőképpen attól, hogy ilyen barmok nézhetik emiatt büntetlenül hülyének.

littke 2018.08.17. 15:52:21

Előfordul ilyesmi a legjobb családban is.

pietnik 2018.08.19. 11:53:15

Csak nyugi!
Honnan is érkezett a csomag?!Hát Oroszországból!
Naná,hogy nem lehet biztonságos ami onnan jön!Hiszen hány youtubos filmet lehet találni az oroszok bohém,vagy éppen ostoba,vagy roszz indulatú trehányságáról,ami csak növeli az oroszok elleni ellenszenvet?!
A novicsok-hisztéria nyomán nem is kellett más,mint a hamiszászlós gáztámadás Szíriában,és egy nukleáris fertőzés szándéka ,na pontosan ott,a valaha orosz tulajdonban lévő Feri-hegyi terminálon!Micsoda orosz szemétség!!
süti beállítások módosítása