Csak mondom

Csak mondom

Orbán a jövő

2018. július 28. - pettra01

Nehéz ettől a tusványosi lidércnyomástól elszakadni.  Hallgatva a beszédeket, és egyfolytában azon csodálkozom, mennyire béketűrők ezek a románok, ennek a tizedéért a Fidesz már földindulást rendezne nálunk. Ha mondjuk Soros György a fejébe venné, hogy nyaranta szabadegyetemnek nevezett parádét rendez valahol Magyarországon és ott az egybegyűltek előtt vígan ekézné a magyar kormányt, meddig tűrnék ezt a mi hatalmasságaink szó nélkül? 

Fórumot is rendezett Európa leendő ura, ott kitért a román kérdésekre is - merthogy válaszolni kellett neki ugye, végül is a  közönség feltette azokat. Érdekes mondjuk, hogy itthon is föltesznek neki időnként kérdéseket, de azokra nem érzi szükségét válaszolni. Elejtett egy megjegyzést, hogy sokkal jobb lenne ezeket a kérdéseket úgy megbeszélni, hogy a román vezetők közül is részt vennének néhányan - hát én kíváncsi lennék, egyáltalán meghívtak-e oda román vezetőket? Tartok tőle, hogy nem, vagy nem úgy hívták meg őket, ahogyan a protokoll szerint meg kell hívni vezetőket. 

Megjelentek a magyar ellenzék közül is néhányan, csak azt nem értem, minek. Mit akartak elérni, miben reménykedtek? Belebonyolódtak a nagy magyarázkodásba, olyannyira, hogy az ember már azt várta, hogy a végén benyújtják a tagfelvételi kérelmüket a Fideszbe. Az MSZP eljátszotta az okos leányt, ott is volt meg nem is, vitt is, meg nem is, ezt az akciót akár ki is hagyhatták volna, sőt, jobban tették volna, ha  kihagyják. 

Az egésznek mégiscsak az volt a lényege, hogy Orbán bejelentette, megpályázza Európát. Semmi kétség, azt álmodta meg, hogy a kontinens vezére lesz, többre hivatott ő, mint egy ilyen kis Kárpát-medence megváltójának lenni, már ki is mondta az ítéletet, az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva. Utalt is rá, hogy azért utazgatott ennyit az utóbbi időben, gyakorlatilag bejelentkezik mindenhol, elvégre rendet kell már csinálni ebben az unióban, mielőtt az iszlám elhatalmasodik rajtunk. 

Nincs már hátra, várjuk a jövő évi EP-választást, és itt már rajtunk semmi sem múlik. Ha Európának is tényleg elment az esze, akkor teljesülhet  az orbáni álom, és hozzáláthat, hogy ismét kereszténnyé tegye a kontinenst. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr7214147385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tetovaoda 2018.07.29. 11:56:59

Románia is rendezhetne mondjuk Kétegyházán a Magyarországon élő népes rpmán kisebbségre bazírozva évente ilyen banzájt. Mert miért ne? Kíváncsi vagyok én is, hogyan reagálna a jelen regnáló magyar hatalom, ha Románia jelentené be például azt, , hogy saját normáinak érvényesítésével át akarja építeni a Kárpát-medencét.

ZorróAszter 2018.07.29. 12:11:04

Kedves Pettra!

Én mindig csudálkozom azon, mennyire könnyű félrevezetni az embereket. Például hogy Orbán egy hülye, aki saját tökfejéből improvizálja ezeket a marhaságokat.

Vagy hogy az ellenzék teljesen saját magától ilyen hülyék gyülekezete. Valamilyen ismeretlen természeti törvény, véletlen természeti hatás érvényesülése folytán.

Holott ordít, hogy ez egy bábszínház, amiben a marionett figurák zsinórjait a gyarmattartóink, a német nagytőke rángatja. Ők alakították át Magyarország politikai palettáját a saját szájuk íze szerint.

És ők ugráltatják ezt az egész mocskos hazaáruló kollaboráns bagázst.

Vagyis Orbán azt mondja Posványoson, amit megparancsoltak neki. És például az MSZP is azt teszi, amit megparancsolnak neki. A magyar nép meg olyan hülye, hogy még a látszatra vagy a szerepjátszás minőségére se kell ügyelni. Ezért esik meg sokszor olyan baki, hogy senki nem érti, mit akar éppen az állítólagos "ellenzék". Ez a barmok gyülekezete.

pettra01 2018.07.29. 13:07:56

@tetovaoda: Valóban végtelenül türelmes a román vezetés, olyan fokú pofátlanság, amit ezek bemutattak Tusványoson, hogy más országból már kisöprűzték volna őket. Kíváncsi vagyok, utólag szólnak-e valamit minderre, vagy ezt a békát is lenyelik - de az a minimum, hogy egy-egy ilyen orbáni túláradás következményeként még jobban fogják utáni ott a magyarokat.

pettra01 2018.07.29. 13:19:20

@ZorróAszter: már ne is haragudjon, de a gyarmattartós elmélete egyre kevésbé áll meg. az nem létezik, hogy bárki irányítaná ezt a barmot, teljesen önjáró idióta, a katonái meg boldogok, mert most el vannak látva munícióval egy időre. azt se hinném, hogy az ellenzék parancsra hülye, a logikájuk ugyan követhetetlen, hogy hogyan juthattak arra a döntésre, hogy nekik oda érdemes elmenni, de végül is amikor valaki felakasztja magát, az is az ő szemszögéből nyilván értelmes döntésnek tűnik.

tetovaoda 2018.07.29. 14:52:58

Az eddig megjelent romániai lapszemlében az látható, hogy a volt elnöktől, Viktor Pontától kezdve mindenki az általuk gyengének tartott román kormányt hibáztatja, amiért tűri ezt az inzultálást évről-évre.

ZorróAszter 2018.07.30. 00:16:36

@pettra01:

Kedves Pettra!

Nem haragszom, csak éppen nem értek egyet.

Arra a viselkedésre, amit az ellenzék mutat, arra nincs más magyarázat, mint hogy parancsra hülye.

Orbán pálfordulásaira is csak egy magyarázat van: az hogy a német gyarmattartóink kollaboráns bábkormányát viszi.

És mivel a magyar nép ennyire hülye, ezért ez a szánalmas színjáték is elegendő a félrevezetéséhez.

Azok meg, akik számára ordít, hogy ez csak egy szánalmas színjáték, azok meg nem számítanak. A választásoknál pláne.

Orbánék és az ellenzék parancsra alakították ki a német gyarmattartóink elképzelésének, szája íze szerinti kétosztatú, fidesznyik-liberális politikai berendezkedést felette Demoklész kardjaként a nácipárttal.

Parancsra, együttes erővel irtották ki a baloldalt Magyarországon.

Edit exnolbloggerina 2018.07.30. 10:14:44

@ZorróAszter:

Talán azért nehéz hitelt adni a szavainak, mert egyrészt a végletekig lebutított , gyarmatosított lét ellenkezik az emberi természettel, sőt, magával a természettel, másrészt szembesülni azzal, hogy a magyarságnak ennyire nincsen tartása, a többség számára nem hívószó.
Ez az egész tusványosi cirkusz is remek példája a gerinctelenségnek, az erkölcsi prostitúciónak.

ZorróAszter 2018.07.30. 11:52:33

@Edit exnolbloggerina:

Kedves Nyírfa!

Én legkevésbé a jónépre haragszom. A népet mint annyiszor a történelemben elárulták, kiárusították, becsapták.

A posványosi csürhe nem a magyar nép. Annak a nagyrésze a csőcselék. Akik a többség kárára ügyeskedéssel próbálnak boldogulni. No meg elsősorban seggnyalással, törleszkedéssel.

A magyar nép többsége otthon nézi Győzikét és a mexikói sorozatokat, és okád a politikától.

Ennek elérése volt a sok kollaboráns hazaáruló legelső és legfontosabb feladata.

Edit exnolbloggerina 2018.07.30. 14:17:31

@ZorróAszter:

Kedves "Aszter, Ön szívesen mentegeti a népet. Mintha a társadalmunk tagjai gyermekek lennének, akik még nem tartoznak felelősséggel a saját cselekedeteikért. Pedig tartozik minden egyes ember, elsősorban önmagáért, közvetve pedig a mindenkori környezetéért.
Hogy ilyen vezetőket, " képviselőket " szülünk, az egész társadalmat minősíti.

Ficzek Úr 2018.07.30. 20:16:40

Ez a dolog része a parádénak. Az Orbán hívőknek program,a sajtó pedig felnagyítja az egészet hogy legyen min rágódni.Van miről beszélni hetekig,ez a lényeg. Így legalább nem azzal foglalkozik a nép hogy mennyi államtitkár,államtitkár-helyettes dolgozik serényen eme takarékos kormányba,mennyi fizetésemelést szavaztak meg maguknak kormány és ellenzéki oldalon, hogy Pénztáros Lőrinc cégei naponta 1,2 milliárdot nyernek,és még lehetne sorolni.A nép azzal foglalkozik amit kap. Most Tusványost kapja.

pettra01 2018.07.30. 20:33:03

@Ficzek Úr: Most hetekig ez folyik mindenhonnan, ma is hallottam egy épületes beszélgetést Kiszelly Zoltán és ifj. Lomnici Zoltán elemezték szinte mondatról mondatra az egész előadást, és akkor még majd jön a többi, hogy mit mondott, mit akart mondani, és hogy mindez valójában mit jelent. Mintha tényleg valami prófécia hangzott volna el Tusványoson.

ZorróAszter 2018.07.31. 13:14:44

@Edit exnolbloggerina:

Kedves Nyírfa!

Hát persze hogy mentegetem, hiszen hatalmas pénzeket fektetnek a félrevezetésére. Elsősorban abba, hogy ne ismerje fel a saját érdekeit sem.

És ennek a mindenkori kárvallottja mindig maga a nép. Még ha járulékosan, mellékesen mások esetleg többet vagy nagyobb mértékben is szenvednek tőle. Mint például akár a német nép is a világháborúk során.

Edit exnolbloggerina 2018.08.01. 10:40:52

@ZorróAszter:

'Aszter, a nép emberek sokasága, napi tapasztalatokkal, érzésekkel, folyamatosan fejlődő erkölcsi rendszerrel, amelyet, persze vissza lehet szorítani, el lehet némítani, de megsemmisíteni, soha.
A társadalom fejlődése alapfeltétele a az adekvátabb országvezetésnek.

Isten az atyám, nem gondoltam volna, hogy ennyire el-, le vagyunk maradva. Hogy azokkal az emberekkel, akik évtizedeken keresztül jóformán ingyen tanulhattak, járhattak az SZTK-ba, kaptak kórházi ellátást, nyaraltak a SZOT-üdülőkben, laktak az állam építette komfortos lakásaikban, és nem fenyegette őket sem kilakoltatás, sem munkanélküliség, ezt meg lehet csinálni.
Rettenetesen gyermeteg nép a magyar. A kiválóságai nem is boldogultak itthon, a múltban sem, és ez a nagyon negatív tendencia csak fokozódik.
süti beállítások módosítása