Csak mondom

Csak mondom

Életünket és vérünket

2018. március 28. - pettra01

Az utóbbi időben meg-megjelent az a hír, hogy Orbán veje belépett a vérbizniszbe, és emiatt országos vérhiány fenyeget. Ma megint találkoztam ezzel az információval, de sajnos csak félinformáció formájában. "Oláh Lajos, a DK egészségügyi kabinetjének vezetője kemény közleményt adott ki Tiborcz István cégével kapcsolatban.". A lényeg mégis elsikkad, ugyanis úgy beszél a véradásért adott összegről, mintha az köztudott lenne, holott nem. Én például még ott tartottam, hogy a véradás egy önzetlen cselekedet, amiért már csak elvből se fizetnek pénzt. 

A nagyanyám kitüntetett véradó volt, én is a nyomdokaiba szerettem volna lépni, de összesen háromszor adtam, utána köszönték szépen, azt mondták, hogy tartsam meg, nekem nagyobb szükségem van rá, sőt, mostanában már átkerültem a fogadó oldalra, néhány évvel ezelőtt hat zacsival csorgattak belém, mert valamiért a sajátom szinte teljesen elfogyott. jó néhány éve feltűnt, hogy hirdetésekben toboroznak jelentkezőket buszos ausztriai véradótúrákra, akkor fel is merült bennem a kérdés, nem lenne-e ideje nálunk is változtatni a hozzáálláson, mert talán ha itt is lenne ellenszolgáltatás a vérért, több lenne itthon is a véradó.Történt is ebben változás, hogy mikor, az elkerülte a figyelmemet, de egy ideig itt is kifizetődővé vált a véradás, jobban mondva a plazmaferezises véradás, mert a hagyományos véradás továbbra is ingyenes maradt. A plazmaferezis előnye, hogy sűrűbben van rá lehetőség, a szervezet gyorsan pótolja a hiányt, ami pénzforrást jelent sok ember számára, van, aki egy fajta fizetéskiegészítésnek tekinti, és hát ez végső soron nem baj. Ki a tudását, ki a munkaerejét, ki a vérét teszi pénzzé és kész.  

A problémát az okozta, hogy ez üzletté vált, és mint ilyen, bizonyos vállalkozók meglátták benne a lehetőséget, állítólag Orbán veje is ezek közé tartozik, sőt, talán ő az egyetlen, aki rátette a kezét az üzletre, és bár biztosan van ebben valamiféle tisztességes üzleti haszon is, ő ezt kevesellte és úgy gondolta, a véradók érjék be kevesebbel is, tehát drasztikusan csökkentette a plazmáért fizetett árat. Ez természetesen következményekkel járt, van, aki nagyon szorult helyzetben van vagy nagyon emberbarát és még így is ad, de nagyon sokan visszavonulót fújtak, többé nem adnak plazmát. Ezzel azok az emberek szenvednek kárt, akiknek a vérkészítményekre az életükhöz van szükségük. 

Mindezt azért írtam le, mert ha egy problémára felhívjuk a figyelmet, az nagyon hasznos, de úgy kellene ezt megtenni, hogy teljesen világos legyen, valójában mi okozza a problémát. És nem elég csak rámutatni a problémára, követelni kell a megoldást is. Mert van megoldás, csak tenni kellene érte. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr613786264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2018.03.28. 18:25:59

Én eddig nem tudtam, hogy van a véradás, és van a vérplazma adás. A véradásért adnak 500 Ft-ot, a vérplazmát adók eddig kaptak 7 000-8 000 Ft-ot, ezután nem kaphatnak többet 3 500 Ft-nál.

Az Emmi szerint "a véradók önbecsülése és az ország sikere iránt érzett felelősség miatt került sor a lépésre":

reflektor.blog.hu/2017/03/03/az_emmi_szerint_nem_a_tiborcz-kozeli_ceg_uzleti_erdeke_hanem_a_donorok_onbecsulese_miatt_csokentette

Ez az árrendezés olyan, mint amikor a turisztikai cégek adóját csökkentették, máshol pedig bevezettek v.milyen néven egy új adót. Attól függ, kit milyen irányban akarunk változtatni.

pettra01 2018.03.28. 18:50:00

@CsipkeRózsa: A véradók önbecsülése, na persze. Ha a fizetett díj sértette volna a véradók önérzetét, akkor csökkent volna a jelentkezők száma, amikor bevezették, hogy fizetnek érte - érdekes módon nem így történt. Ocsmányság ez is a javából.

Edit exnolbloggerina 2018.03.28. 20:43:32

@pettra01:

Jobb szeretném, ha a tiborcz-féléknek lenne önbecsülésük.
Különben is, öngyilkossággal ér fel erre a felelőtlen emberre bármit is rábízni.
Én kétszer adtam vért, egyszer munkahelyen, egyszer pedig az Országos Vérellátóban , de nem emlékszem, hogy ez utóbbinál kaptam volna lóvét. Régen volt, akár adhattak is, csak elfelejtődött.
Adni így is adnak, azzal, hogy a-tól z-ig bevizsgálják a levett vért, ők is jót tesznek velünk.

pettra01 2018.03.29. 01:19:51

@Edit exnolbloggerina: Volt erre valami olyan indok is régebben, hogy azért nem fizetnek vérért, mert akkor mennének a rosszféle emberek is adakozni, mert így akarnának pénzhez jutni, bezzeg ha nincs ellentételezés, akkor csupa nemes lélek jelentkezik véradásra, hát a fene tudja, ha úgy is bevizsgálják, nem mindegy, hogy honnan van? Régen volt egy Jehova tanúja ismerősöm, aki nagyon szenvedélyesen tiltakozott a vér elfogadása ellen, mondván, hogy a vérrel a másik emberből is belénk költözik valami, aztán amikor én is kaptam, figyeltem nagyon magamat, mikor leszek más, de nem tapasztaltam semmi változást a személyiségemben...
süti beállítások módosítása