Egy szavunk se lehet. Annyit foglalkoztak mostanában a nyugdíjasokkal, hogy már szinte túl sokat. Először úgy volt, hogy 0,9% a nyugdíjemelés, aztán mégiscsak megemelték 1,6%-ra, persze nem mulasztották el kihangsúlyozni, hogy valójában ezt a réteget az infláció nem érinti túl érzékenyen, mivel a nyugdíjas elsősorban alapvető élelmiszerekre költ, és mivel a tej, a tojás és a baromfihús áfája csökken jövőre, hatalmas spórolásra nyílik lehetőség. Arról nem is szólva, hogy éves intervallumot tekintve az emelés összege tetemes. Azt nem ecsetelték, mi lenne, ha ezt az 1,6%-nyi havi pénzt rendszeresen félretenné a nyugdíjas, ki lehetne számolni, hogy ez tíz vagy húsz év alatt mekkorára duzzadna, olyan távlatokat nyit, hogy már pusztán ezért érdemes élni. 

És ez még semmi, a busás emelést megtoldották egy ajándékkal: minden nyugdíjas kap egy Erzsébet-utalványt is, tízezer forint értékben. Persze, ennek is örülni kell, különben is, a mondás is azt tartja, ha adnak, fogadd el, nem akarom én leszólni ezt a figyelmességet, csak éppen nem értem, miért utalvány formájában adják? Aztán most hallottam a hírekben, hogy a honvédségi dolgozók is utalványokat kapnak, Ennek lehet valami nagyon egyszerű oka, hogy hirtelen osztogatni kezdik az utalványokat. Még a honvédségi dolgozók esetében ez akár kézenfekvő is lehet, úgyis bejárnak a munkahelyükre, ott megkapják, aztán egy-két hónapig majd mindenhol Erzsébet-utalvánnyal fizetnek a boltban. De hogy a nyugdíjasokkal miért kellett így kitolni, el sem tudom képzelni. 

Nem postán küldik ki. Miért? Takarékossági okai lennének? Legfeljebb tennének mellé valami kampánylevelet, aztán mindjárt nem számítanak a postaköltség. De nem, ezt a polgármesteri hivatalok munkatársai személyesen kézbesítik minden érintettnek. Nyilván nagyon örülnek ennek a felelősségteljes feladatnak, télvíz idején caplathatnak házról házra, aztán vagy otthon találják, vagy nem, vagy meghallja, hogy csöngettek, vagy nem. Az utalványnak ráadásul van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy nem pénzként működik, tehát ha egy nyolcszáz forintos tételt fizetek egy ezerforintos utalvánnyal, nem adnak vissza belőle. Ha tízezer forintos utalványt kapunk, az azt is jelenti, hogy egyszerre kell levásárolni, ezzel egy kisnyugdíjas eleve bajban lesz, mert ahhoz, hogy egyszerre elköltse, ez számára tengersok pénz. Esetleg megveszi tőle valaki élelmesebb az utalványt, persze nem tízezerért, hanem jóval kevesebbért. 

Ezt egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, ha a nyugdíjfolyósító minden jogosultnak egy alkalommal tízezer forinttal magasabb összeget utal át és kész. Hogy miért döntöttek mégis az utalvány mellett, holott ez se nem célszerű, se nem egyszerű, arra remélem, hogy kapunk valami hihető magyarázatot.