Most már nagyon elegem van ebből a nemzetmentő kampányból. Úgy voltam vele, hogy csak a népszavazásig kell kibírni, utána ünnepelnek egy sort és kész. De most már úgy néz ki, hogy nem képesek befejezni. Két hete a csapból is az új egység folyik, a diadaljelentések végtelen sora a magyarok 98%-áról, mert a rendszerváltás óta még soha, de most aztán igen. És hogy most Orbán Viktor az egyetlen országvezető az EU-ban, aki úgy mehet tárgyalni, hogy a népe felhatalmazta.
Micsoda baromság ez? A többi országvezető nincs felhatalmazva?
Hát ezt se gondoljuk végig, amikor egy választásra elmegyünk vagy nem megyünk, rászavazunk vagy éppen ellene. Azzal hogy lehetővé tesszük, hogy valamelyik párt többséget szerezzen a parlamentben, a listavezető lesz a miniszterelnök és a pártból kerülnek ki a miniszterek, államtitkárok, sőt, ha netán kétharmados többségük van, ráadásul elég időt töltenek a hatalomban, megváltoztathatják akár az összes törvényt, előbb-utóbb minden fontosabb pozíciót a párthoz tartozó vagy együttműködési hajlandóságukat bizonyító emberek töltenek majd be. Aki nincs velük, az ellenük van, és aki ellenük van, az nemhogy döntési helyzetbe, de annak közelébe sem kerülhet. A miniszterelnök pedig mászkálhat a világban és akármilyen marhaságokat beszélhet, azt mind a mi nevünkben mondja. Mi meg csak álmélkodunk, hogy jé, hát ezt akarnánk? Mindenféle paktumokat köt atomerőműről, olimpiáról, bármiről, amiknek vagy örülünk, vagy nem, tökmindegy, attól még ezeknek a megállapodásoknak a következményeit viselnünk kell. Ha úgy tartja kedve, a saját képére formálja a Városligetet, átalakíttatja a Budai Várat, Disneylanddé alakítja Felcsútot. Temérdek pénzt öl bele a passzióiba, eközben arcátlanul belehazudtatja a képünkbe a médiáján keresztül, hogy egyre jobban élünk, ugye az általa ígért egymillió munkahelyből hatszázezer már megvalósult. Ja. Ennek nagy része közmunka - erre is jön az ügyes magyarázat, mert igaz, hogy keveset keresnek a közmunkások, na de milyen más érzés megdolgozni azért a pénzért, mint csak úgy megkapni segély formájában.
A lényeg, hogy megszületett az új egység. Biztosan már fogalmazzák az új plakátokat, alig várom, hogy ezt is megüzenjük Brüsszelnek. Hadd irigykedjenek a nyavalyások.
Egyre gyakrabban jutnak eszembe a hetvenes-nyolcvanas évek. Mennyire untuk akkor azt az állandóságot, kiszámíthatóságot és hogy sóhajtoztunk, hogy ennek soha nem lesz vége. Hát most ugyanezt érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Na de az is véget ért, és most már csak ebben bízom, hogy az új egység is befuccsol végre-valahára. Csak az a baj, hogy arra, ami az előző rendszerből maradt, lehetett építeni. Vagy legalábbis építhettünk volna valami mást, jobbat is. De ez a mostani nemcsak az alapokig rombol le mindent, az alapokat is lerombolja. Mi marad utánuk, amiből kiindulva létre lehet majd hozni egy emberi, élhető társadalmat?
