Milyen érzés lehet? Ott állni egy csomó ember előtt egy parádén, és a megjelenésedet nem elcsendesült várakozással fogadja a közönség, hanem akkora füttykoncerttel, hogy egy ideig bele se tudsz kezdeni a mondandódba? Főleg akkor lehet ez kínos, ha nem ehhez vagy szokva, ha eddig nem ez volt a szokás. Hogy tapsolnak, lelkendeznek, akár még kezet is csókolnak, azt már megszoktad, el is várod, talán bele is tervezik a beszédeidbe a hatásszünetet, amikor időt hagysz az üdvrivalgásra. De mi a teendő füttykoncert esetén?
Végül is el tudtad mondani a mondókádat, amely természetesen most is tele volt remek fordulatokkal például tóról és békáról, már csak a lószar és a veréb hiányzott. Hogy közben, meg utána mit gondoltál, azt sose fogjuk megtudni. Vajon elgondolkodtál azon, mi lehetett ennek a fogadtatásnak az oka? És ha igen, mire jutottál? Valamilyen magyarázatot kellett adnod minderre, legalább magadnak.
Érdekel egyáltalán, hogyan éreznek, mit gondolnak az emberek? Vagy szerinted jobban tudod, mint ők maguk, mert miért is ne lennének elégedettek? Hiszen jobban élünk, mint hat éve, az ötven vagy száz évvel ezelőttihez képest meg főleg. Teremtettél nekik munkahelyeket, nem igaz? Közmunkát? Na és? Aki azzal nem elégedett, találjon magának jobbat, informatikusokból például mekkora nagy hiány van. Tanulni, tanulni, tanulni! Nem háborogni és követelőzni kell, jó szakmát kell tanulni meg diplomát szerezni, akkor majd kinyílnak előttük a lehetőségek.
Az azért biztos, hogy MTK-meccsekre nem nagyon fogsz járni. Talán arra jutottál az egészből, hogy ezeknek kár volt ilyen szépséges stadiont építeni. Pedig milyen tenger sok pénzbe került! Még az a szerencse, hogy néhány szívedhez közeli vállalkozó azért igencsak jól járt vele...