Ma még a csapból is Czibere Károly folyt. Mert ellátogatott Röszkére, és ha már ott volt, rittyentett is egy sajtótájékoztatót, amiből megtudhattuk, milyen nagyon kitett magáért a kormány migráncsügyben. Persze nem minden migráncs ügyében, azokról van szó, akik eleve hátrányos helyzetűek, a családosok, a szülő nélkül érkező kiskorúak és a fogyatékosok. Elsősorban a kiskorúakról való példás gondoskodást ecsetelte, jóllehet, Brüsszel nem adott hozzá egy vasat se, mondván, hogy minálunk nincs vészhelyzet, ettől függetlenül a kormány a költségvetésből adott hétszázmilliót, amiből kibővítették a kiskorúak elhelyezésére szánt intézményeket. Fóton például korábban csak 43 hely volt, most már kétszáz van - arról meg ki tehet, hogy ezek a szedte-vette kölykök egy-két nap után mind elszökdösnek és elmennek nyugatra? Attól még gondoskodni kell róluk, fel kellett venni egy csomó szakembert például. Meg aztán főznek is rájuk, csak az ebédosztásnál veszik észre, hogy már megint nincs is kire. 

Utánaolvastam Ciberének, mert hátha a látszat csal - a látszat az, hogy nagyjából annyi szociális érzékenység szorult belé, mint mondjuk egy hokedlibe, és minthogy a Fidesz csalhatatlan érzékkel találja meg egy-egy pozícióra az arra legalkalmatlanabbat, érthető, ha pont rábízták a szociális ügyeket és a társadalmi felzárkóztatást. Olvashattam róla egy könnyfakasztó írást valami református oldalon, amiből kiderült, annyira mélyen vallásos, hogy hivatalában is úgy köszönnek neki, hogy áldás, békesség. Azt is olvastam, hogy eddigi élete szakadatlan tanulással telt, van közgazdász diplomája, meg tanult szociológiát, politológiát, de nemcsak tanul, hanem másokat is tanít, és sokat beszélget a tanítványaival, meghallgatja a problémáikat, mert mindenkitől lehet tanulni. A Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet főigazgatójaként érte a kurzusváltás, és furcsa módon még évekig maradhatott pozíciójában - ez valami olyasmire utal, hogy a baloldali kormány nem azzal kezdte ténykedését, hogy kirugdosta az előző rezsim által hivatalba tett embereket. Aztán 2005-ben nyugdíjba ment a Református Szeretetszolgálat volt főigazgatója, és amikor utódlása került szóba, a püspöknek egyből Czibere Károly jutott eszébe. Mert addigra már bebizonyosodott, hogy szociálisan mélységesen érzékeny. Aztán jött az új Orbán-kormány, államtitkári feladatokat kapott. És íme, el is látja feladatát. 

Jók ezek a sajtótájékoztatók. Ott nyomakodik egy csomó kamera, mikrofonerdőt helyeznek a nyilatkozó elé, aztán abból, amit ott elhalandzsázik, összevágnak nekünk valamit. De hogy föltennének valami értelmes kérdést, az nem nagyon fordul elő. Engem érdekelne például, hogy az a rengeteg sok gyermekvédelmi szakember, akiket felvettek a kiskorú migráncsok örömére, mi a túróval foglalkozik, ha ezek a büdös kölykök gyakorlatilag csak átutaznak Fóton? És vajon nem kellene jobban vigyázni ezekre a gyerekekre, ha már kiskorúak, nem tartoznak senkihez, hát biztos, hogy rendben van az, hogy csak úgy el tudnak tűnni tömegével? 

Ugyanez a kérdés felmerül a nem kiskorúak esetében is. Hatalmas számokat mondanak, hogy hány menekültkérelmet fogadtak be, de gyakorlatilag párszáz menekült tartózkodik az ilyen-olyan táborokban - leszámítva azokat a táborokat, amelyeket őriznek, mert akik ott vannak, rosszat csináltak, nekik nem szabad megszökni. Tegnap éppen meglógott kettő vagy három, hát őket nagyon keresik. Aki csak úgy várja a kérelme elbírálását, az többnyire már Németországban várja, mert innen az első adandó alkalommal lelépett. 

A magyar menekültpolitika mint olyan, nem létezik. Gondterhelt hivatalnokok hajolnak mindenféle kérelmek fölé, sóhajtoznak, hogy jaj, mennyi dolguk van, aztán amikor döntenek, akkor derül ki, hogy a döntést már nincs kivel közölni. Legyünk jóhiszeműek, ne feltételezzük, hogy eleve erre épül az egész szisztéma...