Az oktatással leginkább az a baj, hogy nem eléggé hazafias - tudhattuk meg Németh Szilárdtól, aki honvédelmi államtitkári minőségében nyilatkozott meg az Orient Rádió közel egyórás műsorában. Eddig nem is hallottam erről az Orient Rádióról, most utánanéztem, és kiderült, hogy az OrientPress Hírügynökségnek van online rádió- és tévéadása is. Hát most már ennyivel is okosabbak lettünk.
A műsorvezető ifjabb Lomnici Zoltán volt, akinek az előnevével nem bírok megbarátkozni, mert szerintem egy közszereplő - ha már a családjukban ilyen gyakori név a Zoltán és mind borzasztó híresek - kitalálhatna valami egyéb megkülönböztető jelzőt is, talán van még egy keresztneve, vagy ha nincs, vegyen föl egyet. Ennek az ifjabb előnévnek az az üzenete, hogy ő annak a mindenki által ismert Lomnicinek a fia, és éppen olyan furcsán veszi ki magát, mint amikor egy nő a férje nevén híreskedik, mint például a Pölöskei Gáborné, aki hívathatná magát Áder Annamáriának is, mert ugye az is ő neve.
A beszélgetés a hadi emlékeink ápolásáról szólt, mint kiderült, Németh Szilárd ebben a témában is hatalmas jártasságra tett szert, sorolta a magyarság nagy harci dicsőségeit, a méltatlanul elfeledett magyar haditengerészettől kezdve és fölfestette a jövőképet, mely szerint az iskolában a gyerekeknek arról kellene ismereteket szerezniük, milyen hőstetteket vittek véghez a magyarok az elmúlt évszázadok során. Aztán eljutottak Rákóczihoz is, amely ponton Lomnici ecsetelte, milyen nagyszerű is volt a Rákóczi-szabadságharc, ennek ellenére milyen keveset beszélünk róla, pedig igaz, hogy régebben volt, de nem volt kevésbé jelentős, mint a '48-as vagy az '56-os forradalom. Ezzel még véletlenül se vitatkoznék, az viszont rettentő furcsa volt, hogy ahányszor Rákóczit említette, mindig nagyságos fejedelemként beszélt róla. Ez egy mai fülnek rendkívül szokatlan, mintha valamelyik régi hatalmasságot unos-untalan a kegyelmes meg a méltóságos jelzővel együtt hozná szóba.
Még akkor is, ha - mint említette - a Rákócziak Magyarország leggazdagabb családja volt, tekintve, hogy az ország java részét birtokolták. Kétségkívül a nagy vagyon azt is jelenti, hogy a leszármazottak a legkiválóbbak közé emelkedhetnek, hiszen a gazdagság lehetőséget teremt arra, hogy a legkiválóbb oktatókat és nevelőket vásárolják meg az ivadékaik képzésére és pallérozására, így a történelemben ritkaságszámba megy, hogy valaki az egyszerű nép soraiból felemelkedjen, bár azért kivételek is vannak, a veretes családokból is kerültek ki címeres gazemberek és hitvány jellemek, de azért kíváncsi lennék, hogy Széchenyi például mire jutott volna, ha valahol Szabolcsban születik egy földműves hatodik gyermekeként. Ez felveti a kérdést, hogy a mai úri osztály második, harmadik generációja mit tartogat nekünk? Lesznek-e közöttük önzetlen, sokoldalúan képzett emberek, vagy csupa focisták, vallásalapítók meg divatszakértők kerülnek ki közülük?