Csak mondom

Csak mondom

Két szavazat

2017. december 11. - pettra01

Olvasom, hogy Solymáron az időközi önkormányzati választáson elsöprő győzelmet aratott a kormánypárti jelölt. Pedig az ellenzék összehozta az összefogást, mégis alul maradt. Szerencsére megtalálták az örömöt az ürömben, mert igaz, hogy kikaptak, de azért nem olyan nagy arányban, mint korábban, szóval van itten fejlődés, csak győzzük kivárni a végét, ha így megy tovább, néhány évtized múlva már esély lesz akár a győzelemre is. 

Kár lenne persze ebből messzemenő következtetéseket levonni, Solymár sose a baloldaliságáról volt híres, meg aztán egy piszlicsáré kis körzetről van szó, összesen nem egészen négyszázan szavaztak, aztán meg nem vagyok Solymáron ismerős, lehet, hogy a győztes legfőbb érdeme nem az volt, hogy kormánypárti, hanem hogy felettébb népszerű az alszegen, ő a körzeti orvos vagy a kocsmáros vagy a boltos, szóval annyiféle körülmény létezik egy ilyen helyi voksolásnál, ami nem vetíthető ki országos méretekre. Ott legalább összefogott majdnem a teljes ellenzék, ez is valami. 

Nem mindenki vett részt a közös akarat megvalósításában, például a Jobbik nem szállt be az összefogásba, a Munkáspárt meg úgy döntött, hogy önállóan méreti meg magát. Hát nem tudom, mennyire elégedettek az eredménnyel, két szavazatot még én is tudnék Solymáron szerezni, ahol pedig senki se ismer, de ha magamra szavazok, meg még a családból valaki rám adja a szavazatát, már meg is van ez a fényes eredmény. Azt csak ők tudnák megmondani, mi volt az értelme a hajcihőnek, valamit biztosan bizonyítani akartak, talán egyszer majd megtudjuk a nagy titkot. 

Ennek kapcsán előjöttek az emlékek, ugyanis az én szüleim is Munkáspártiak voltak, illetve kommunisták, akik a pártszakadást árulásnak tartották és az MSZP-be semmiképp se léptek volna be, maradt nekik a Munkáspárt. A helyi alapszervezetükben voltak vagy tízen és borzasztó komolyan vették magukat, ahány választás volt, mindig indítottak jelöltet, volt országgyűlési képviselő-jelöltjük, polgármester-jelöltjük, helyi képviselő-jelöltjeik minden körzetben, és amikor kampány volt, még anyám is elindult, pedig egyébként ő a házból se ment ki, de hát a kampány az borzasztó fontos ügy volt, felöltözött szépen, fogta a retiküljét és járt házról házra. Őt persze mindenhol szívesen fogadták, mert mindenki szerette, a fél várost tanította, és próbált híveket szerezni a pártnak és a jelöltnek. Aztán minden választáson szereztek néhány szavazatot, én is mindig rájuk szavaztam, leginkább azért, hogy örüljenek, pedig némelyik jelöltjük borzasztóan alkalmatlan volt, de hát nem volt kiből válogatniuk, azt pedig elképzelhetetlennek tartották, hogy ne indítsanak jelöltet. Mert az valami olyat jelentene, hogy ők már nincsenek is. 

Lehet, hogy ugyanez a magyarázat a kispártok keménykedésére? Annyira másnak érzik magukat a többi pártoktól, hogy elképzelhetetlennek tartják az együttműködést? Vajon a tagság vagy a vezetőség akarja a különállást? Jó lenne ezt többet bogozgatni, talán többet megtudnánk magunkról is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr5813473133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2017.12.11. 23:01:23

Mintha édesanyámat látnám a tiedében, pettra. :)
Ő is tagja lett a Munkáspártnak, jött-ment, ügyködött, amíg tudott. Pedig nem is volt kommunista, csak iszonyúan bántotta, hogy a feje tetejére állt a világ.
Apám hagyta az egészet, neki nem volt szüksége pártra ahhoz, hogy az legyen, aki. Nagyon hiányoznak a vele folytatott beszélgetések, olyan éleslátással rendelkezett, amivel születni kell, tanulhatatlan.

És, ha már hiányérzet: micsoda posztok születnének a Nolblogon! Parázs viták folynának....folynának.
Talán lesz még hasonló online felület, ahol ismét összeverődünk.

Engem ez a solymári majdnem siker egyáltalán nem dob fel, sőt, nagyon lehangolónak tartom.
Bár fiatal lennék, megsütném a hamuban sült pogácsámat, és útra kelnék.

ZorróAszter 2017.12.12. 08:33:34

Kedves Pettra!

Másként fogalmazva a német gyarmattartóink legfontosabb ténykedése az volt, hogy a szocialista pártot arra utasították, marja el magától a baloldali választókat lehetőleg úgy, hogy az elmartaknak többé ne legyen kedve többé politikával foglalkozni, és maradjon távol a választásoktól.

Ennek első lépése volt a kádáristák elmarása. A nagy részük 90 óta nem volt szavazni, a maradék MSZP szavazó lett, legkisebb részük Munkáspárti.

Aztán jött a következő fázis, amikor az MSZP elmarta magától szép lassan a többi baloldali választót a liberálissá válásával. A baloldali médiák liberalizálásával.

Ez a fázis tartott gyakorlatilag 2010-ig.

Mára elérték amit akartak. A baloldali többség nem foglalkozik politikával és otthon marad, nem választ. Ezzel a gyarmattartónk érdeke beteljesült. A maradék választhat a különféle burzsujseggnyaló kollaboráns közül.

CsipkeRózsa 2017.12.12. 13:25:42

A Jobbik részvétele kedvezett volna a baloldalnak.
Gondolom, a Jobbik szavazói nem akartak a baloldalra szavazni, ezért inkább a Fideszre, adták voksukat, viszont, ha lett volna jelöltjük, akkor őrá szavaztak volna, így kevesebb lett volna a Fideszt választók szavazata.
Solymár egyébként Csurka István és több szélsőjobbos személy területe volt.

pettra01 2017.12.12. 17:46:14

@Xilit: Az én anyám annyira balos volt, hogy nála balabbra lenni képtelenség. Hogy ez honnan eredt, a csoda tudja, ő Lenin Intézetben végzett és ott valami nagyon kemény, egész életre ható nevelést kapott. Volt egy barátom, egyszer anyám azt mondta előtte, hogy ő nagyon szívesen disszidálna a Szovjetunióba, hát ezen után évekig fetrengve röhögött, hogy ilyet még nem hallott meg valószínűleg nem is fog. A papa volt a mérsékeltebb, eredetileg szocdem volt, ő nem az a fajta volt, aki folyton kivont karddal rohangál, ezzel szemben anyámnak millió konfliktusa volt, sűrűn indítottak ellene pártfegyelmit, mert a nagy igazságkeresésében magára haragította a vezetőséget. A kilencvenes években nagy divat volt a telefonos szavazás, ezekben ő mindig részt vett, egy vagyont eltelefonált és meg volt róla győződve, hogy ezzel valami hasznosat cselekszik.
Hát igen, ha fiatal lennék, bizony, én is lelépnék, még csak nem is lenne fontos, hogy hova, csak innen el, legjobb lenne elmenni és vissza se nézni soha többé. Vagy kivonulni teljesen a társadalomból, de hát az is lehetetlen.

pettra01 2017.12.12. 17:57:58

@ZorróAszter: Hát tudja, ezek a gyarmattartós meg parancsolós elméletek tőlem nagyon távol állnak, nem a jóhiszeműségem miatt, egyszerűen technikailag nem tudom elképzelni, hogyan lehetne egy ilyet kivitelezni. Azért nem kellene alábecsülnünk a társadalom természetes működési folyamatait, a rendszerváltás után a kádáristákat nem elmarták, hanem azok nem akartak arra menni, mint a többség, aztán meg elkezdtek liberálisabbak lenni, mert azt gondolták, hogy ez a jó irány. Nem hiszem, hogy erre bárki utasította őket.

pettra01 2017.12.12. 18:04:53

@CsipkeRózsa: Érdekes hely az a Solymár, ugye régen csupa svábok lakták, aztán azok nagy részét kitelepítették, de valahogy a sváb mentalitás megmaradt, úgy látszik, a hely szelleme nem költözött el a svábokkal együtt :) Igazából helyi szinten pont ez való nekik, ez a fideszes vezetés.

ZorróAszter 2017.12.12. 18:50:16

@pettra01:

Ennek az egyenletrendszernek nincs más megoldása, mint hogy a német gyarmattartóink kaparintották meg a teljes politikai palettát és a teljes média palettát.

Abból pedig, hogy milyen iszonyatosan hülyék a baloldal politikusai, arra nincs más lehetőség, mint hogy parancsot kaptak rá, hogy Orbánnak kell nyerni 2018-ban is, de az elégedetlenség olyan nagy, hogy ezt a parancsot csak ilyen túljátszással képesek megvalósítani.

Jó hogy a gatyájukat nem tolják le, és nem mutogatják a pucér seggüket az ATV-ben.

És igen. A politikában egyébként sincs semmi szemérem. Vagyis azon se csodálkoznék, hogyha a Negyedik Birodalom helytartója behívatná Gyurcsányt és Molnárt a német nagykövetségre, és ott közölné hogy Orbán lesz 2018-ban a miniszterelnök újra, ők meg játsszák csak tovább az idiótát.

Szerintem a német média a politika közelbe se enged olyan embert, aki nem zsarolható.

A zsarolhatóság, egy kis pedofília, homoszexualitás, valami jó szaftos bűncselekmény feltehetően az indulás legfőbb feltétele. Enélkül valószínűleg falusi tanácstagnak se indulhat senki.

ZorróAszter 2017.12.12. 18:56:00

@pettra01:

Pár hete Havas mesélt egy sztorit, hogy a rendszerváltás körül riportot csináltak a Szabad Európában. És Lovas Istvánnal beszélgettek a függetlenségről, mikor Lovas előkapott egy dossziét az éppen aktuális amerikai külügyminisztériumi (értsd: CIA) direktívákkal. És megmutatta, hogy tökéletesen és részletesen le volt írva, hogy kit kell éppen sztárolni, Pozsgait vagy Szűröst, kit hogyan kell háttérbe szorítani, stb. stb.

Na most Havas csak azt nem mondta, hogy vajon hogy van ez ma mondjuk az ATV-nél?

Tetszik gondolni, hogy teljesen másként?

pettra01 2017.12.13. 02:46:04

@ZorróAszter: Zsarolhatónak lenni? Igazából nem hiszem, hogy létezik olyan ember, akinek ne lenne az életében valami, amivel inkább nem dicsekedne, de még ha nincs is semmi foltja, vagy csak vállat von, hogy hát akkor zsarolja, akinek ez a mániája, nem kell ahhoz bűnösnek lenni, hogy ujjal mutogassanak valakire. Ahogy most Havassal megcsinálják, ugyanúgy bárkivel meg lehet csinálni, még nőkkel is, a közvéleménynek nem kell sok, például látom a Facebookon, Bogdán Géza is hogy utálkozik, hogy nahát ez a Havas, micsoda egy mocsok alak.

pietnik 2017.12.13. 08:53:40

Aszter kérem!
Úgy látszik,hogy azért lassan közös nevezőre jutunk!Ugye,mondtam,hogy valamikor,hogy a rendszerváltást aCIA szervezte Soroson keresztül,a külső ,fasiszta magyar emigráció,a belső ellenségek bevonásával,kidolgozva a Kádár rendszer,és maga Kádár leépítését az 56-os események felhasználásával,elhülyítve a szocializmustól ,a baloldaliságtól szinte mindenkit,aki jól élt a szocializmusban,de mellre szívta,hogy nem élhet úgy mint Nyugaton,és keményen dolgozni kell a szocializmus építésén!Ez annyira mélyre ható volt,hogy mára sem állt helyre,és talán nem is fog,látva a
Muskáspárt vergődését,ahogy elmennek az emberek a propaganda-sátor mellett,pedig a hangszóróból az ő megváltásuk mikéntje harsog!!
Német megszállás alá pedig azért kerültünk,mert a németek helyben voltak,azaz Európában,de mélyen elkötelezett volt az USA felé!
Az EU létrehozása nem német ötlet,hanem USA,még ha közvetve is!
Mostanában kezd Németo. leválni ai USA köldökzsinórról,és ezt tudhatja,ha elolvasta a múltkor ajánlott alternatív "irodalmat"!
A baloldaliság elleni harc pedig világméretűvé vált a rendszerváltás előtt már,és a szocialista tábor bukásával,a SzU felbomlásával pedig végzetessé is!Mármint a baloldal számára!És ez nem véletlenül történt,hanem ennek a folyamatnak a kidolgozása a CIA feladata volt,de minden társszerv,és minden "ellenséges" ország hírszerző,katonai elhárítás,polgári szervezetek stb,teljes mellszélességgel részt vett benne!
Ugyanis a tőke legnagyobb ellenfele,és ellensége a baloldaliság,ezt ki kellett írtani!
Sajna,sikerrel!Sikeres volt az agymosás,most mindenki a helyzete jobbrafordulását valamiféle kapitalista messiás eljövetelében látja,még ha az Orbán,Simicska,Vona képében is jönne el(de nem akar,meg nem is fog!),de semmiképp nem a szocializmus, a kommunizmus eljövetelében!

ZorróAszter 2017.12.13. 14:03:23

@pettra01:

Kedves Pettra!

Én nem támadhatóságra gondoltam, amivel ki lehet kezdeni bárkit, hanem komoly zsarolhatósággal, amivel törvényesen börtönbe lehet zárni valakit.

Nem tudom, Havassal mi a baj most. Hacsak az nem, hogy Vonáról készül könyvet írni.

ZorróAszter 2017.12.13. 14:21:41

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Néha úgy beszél, mintha megváltozott volna a véleményem akárcsak az elmúlt években.

Nem változott meg.

És abban sem, hogy a marxizmus elméletének egyik fontos következménye, hogy a szocializmus és kommunizmus akkor is bekövetkezik, ha Marxnak a nevét is betiltják, és nincs a világon egy ember sem, aki szocializmust, kommunizmust akarna.

Mert Marx szerint ez szükségszerűség. Olyan törvényszerűségek szerint működő szükségszerűség, mint a gravitáció. Erről szól az egész dialektikus materializmus.

Az lehet, hogy Marxnak a nevét is kiradírozzák, és nem kommunizmusnak nevezik hanem valami másnak, de attól még be fog következni.

Hogy Marxnak igaza volt-e, az most válik el. Mert körülbelül a leggazdagabb, legfejlettebb kapitalista országok mostanság érték el azt a pontot, amit Marx fordulópontnak írt le. Vagyis hogy amikor a társadalom legalapvetőbb majd egyre több más igénye minden különösebb erőfeszítés nélkül kielégíthetők.

Amit most látunk az szerintem az, hogy a nemzetközi nagytőkének is leesett a tantusz, hogy közeli a vég. És kapálózik, hogy hogyan lehetne elkerülni.

Mint ahogyan a francia arisztokráciának is leesett 1750 körül, hogy alapvető változások lesznek, aminek következtében ők hamarosan elbuknak. És ők is elkezdtek mindenfélével kísérletezni, hogy legalább személyükben megmaradhassanak a topon.

pettra01 2017.12.13. 15:39:18

@ZorróAszter: Talán nem is kellett Havasnak semmi különöset tennie ahhoz, hogy rászálljanak, lehet ez egy fajta demonstráció, és annak azért eléggé szemléletes módja, hogy íme, mennyire könnyű máról holnapra bárkinek az egész élete munkáját tönkretenni, és még az sincs biztonságban, aki látszólag biztonságban van, még ha kerüli is a konfliktusokat mondjuk, akkor is valaki rámutathat, hogy most akkor te következel. Illetve mégiscsak akad biztonságos hely, és az a Fidesz vagy a KDNP, ott senkinek nem eshet baja. Erről eszembe jut Dénes Zsófia, aki miután sikeresen túlélte az összes kortársát, előhozakodott a nagy mesével, hogy őbelé milyen nagyon szerelmes volt Ady...

pietnik 2017.12.13. 17:26:23

Aszter kérem!
Teljesen egyetértünk!Csakhogy ez a nagy kapálódzás nagyon sok pénzbe,vérbe ,háborúba kerül!
Hatalmas vagyonok,és befolyások forognak kockán,és az összeomlás elkerülésére tett erőfeszítések ocsmány következményei láthatók a mai világpolitikában!Meg nálunk is!
Remélhetőleg az összeomlás ,ha látványos is lesz,az emberiség népesebb,és jobbik felének nem kell olyan következményekkel számolni,hogy 95 %-a kiirtásra kerül!Most ez a szándék igaz-e,vagy nem,azt most nem firtatom,minden esetre a változást akarók több szinten említik ezt,mint a háttérhatalom (nevezzük így!)egyenes célkitűzését,mert ekkora tömegekkel,ha tudatra ébrednek,nem fognak bírni!
Ami pedig Havas meghurcolását illeti,keresni kell a youtubon videókat erről a témáról,és abból ki fog derülni,hogy valójában Baukó Éva ,és Molnár Anikó a TV 2 fizetett "kacsái"!

Xilit 2017.12.13. 20:37:22

Havas a kormánykritikája miatt került bajba. Nem is tudom, van-e a médiában nála élesebben fogalmazó közszereplő. A műsorai népszerűek, egyre többen kísérik figyelemmel. A fidesz végül meglépte a baukó-molnár páros szerepeltetését, az ATV pedig engedelmesen lefeküdt a fidesznek. Nem először, felteszem, nem is utoljára. Havas helyében a környékükre sem mennék többet, az RTL biztosan örömmel szerződteti. Én igényt tartok az ő jelenlétére.

ZorróAszter 2017.12.13. 23:26:36

@pettra01:

Régóta, még a Sipos-ügy óta mondogatom, hogy itt az állam most azt próbálgatja, mi az a vád, aminél a megvádoltnak nem jár jogi védelem, ártatlanság vélelme, személyiségi jog, stb. hanem szimplán államilag meg lehet lincselni.

Régen ilyen volt a boszorkányság, eretnekség, stb. Nemrég itt az imperialista ügynök, a túloldalon a kommunista.

ZorróAszter 2017.12.13. 23:36:28

@pietnik:

Nem feltétlenül lesz összeomlás. Csak akkor, ha a nemzetközi nagytőke túl otrombán ragaszkodik mindenhez. Ha nem, akkor azt fogják, fogjuk tapasztalni, hogy az a folyamat, hogy az elmúlt több mint száz évben automatikusan koncentrálódott egyre nagyobb vagyon a markukban az visszájára fordul, és észrevétlenül kezd lemorzsolódni ez a vagyon. Egyre kisebb hányada lesz a világ összvagyonának a kezükbe. És mivel egyébként hülyék mint a segg, nem értik a folyamat lényegét, és elkezdenek mindenfélével próbálkozni.

A népirtásban nincs semmi ráció. Azt még ezek a pszichopaták is értik.

Nehezebb megérteni például, hogy az értékek szisztematikus pusztításában sincs. Ugyanis a termelőeszközök hatékonysága az újjáépítés során ugrásszerűen megnő átlagosan, ami a folyamatot gyorsítja.

A leghatékonyabb a termelőeszközök fejlődésének szelektív és jól kiválasztott visszafogása. Erre jó példa a fúziós reaktor fejlesztésének az elszabotálása.

pietnik 2017.12.14. 16:46:34

Meg még nagyon sokmindennek az elszabotálása!És még van egy másik dolog,amivel már kezdő(akár a születésem óta!) koromtól fogva nem tudok dűlőre jutni!Az a másik ember megbecsülésének a hiánya,ami a különbözőségnek csak egy szelíd formája!
Pl.az a kollégám,aki még szombaton velem együtt húzta a kulcsot a gépek javításában,a szakmában én tanítottam be,és hétfőn pedig,mikor kiemelt technikus lett,akkor velem ordibált,hogy miér t nem javítom meg azokat a gépeket,amelyek az ő kontroll-sorában voltak még az előző műszakban!
Vagy itt a kisbolt tulajdonosa ,aki az alkalmazottai szerint a nevét nem tudja leírni,de amikor köszöntem neki ,akkor tenyérbemászó pofával nézett végig,,de vissza nem köszönt volna ,nő létére ,sem!szóval,minél többje van valakinek annál jobban elidegenül az alatta lévő emberektől,valami elérhetetlen magasságokba emelkedve a képzelt,vagy valós hatalom birtokában,ami pénzben,és egyéb pozíciókban nyilvánul meg,,és összefogva ezeket a kis,közepes,és nagy,netán multi kapacitású elidegenedett senkiket,akik aztán a hatalmi mámorban,és a pénz bőségében nem veszik észre,hogy felették maguk előtt(is) az utat,és ez lesz a vesztük!
Nem leereszkedésről beszélek,hanem a jól megfizetett(minden szinten) kizsákmányoltak megbecsüléséről,ami elodázhatná a bukásukat,mert hogy mindenkit kiraboltak ,most már azokból a javakból kell(kellene) felhozni a nélkülözőket,amit elloptak eddig,és azért kell adni,nehogy aztán őket egyék meg!Nem beszélve a jó szó,a jó kapcsolatok hatásáról,amelyek szintén a határok elmosásáról,azok átjárhatóságáról szólhatna!Persze,ez így ostobaságnak is tűnhet,de azért van benne valami!
Én most a termelőerők fejlődésének a visszafogásáról beszélek,és a termelési eszközök visszafogásának hatásával egyenértékű!És ami a legveszélyesebb ,a fejlődés hanyatlásának az előidézője egyben!
Ön itt a fúziós energiáról,én pedig a nullponti energiáról beszélek,aminek a bevezetése egyenlő lenne a z olajlobbi,a gépkocsi lobbi,valamint az energetikai lobbi tönkretételével!( fúziós energia is ugyan ez lenne!!A múltkor olvastam éppen az egyik hírben,hogy egy pillanatra fenn tudták tartani a fúziós plazmát,ami olyan reményekre jogosít,hogy húsz év múlva már biztosan használni fogjuk-de az is igaz,hogy hat,vagy hét évvel ezelőtt már ott tartottunk-mondták akkor,hogy még pár technikai megoldás kell csupán,és hurrá!Ehhez képest az előző kommunikáció visszavisz bennünket a kevéssé biztató kezdetekre-fejlődünk visszafelé!)
Inkább elszennyezik-piszkítják a Földet,de nerhogy a profit csökkenjen,vagy megszünjön!Szóval ez az az egyszerű ok,amiért nem mondanak le semmiről,de ez is lesz a vesztük!

ZorróAszter 2017.12.14. 21:28:12

Marx azt vezeti le, hogy az erkölcsök, az ilyesféle erkölcsök is a kor fejlettségnek, az alapnak a függvénye. És hogy a tanultság növekedésével és a termelőerők fejlődésével ezek a modortalanságok és egyéb visszataszító jegyek egyre inkább csökkennek.

És ez megint egy szükségszerűség. A rabszolgatartó társadalom sem azért szűnt meg, mert a rabszolgatartók belátták, mekkora erkölcstelenség, embertelenség, hanem mert kiderült, hogy nem hatékony és a hatékonysága nem is fokozható a rendszer keretein elül.

A dolog visszafelé is igaz: vagyis aki az adott rendszer keretei között próbálkozik az erkölcsök megváltoztatásával, az elbukik. Feltéve hogy nem épp a hozzá passzoló átmenet körül próbálkozik.

Vagyis az emberbarát burzsujok, arisztokraták mint Owen vagy Saint Simon elbuktak, mert a rendszer keretei között versenyhátrányt okoztak maguknak a többi kizsákmányolóval szemben.

Ahhoz, hogy ez működhessen, ahhoz a termelőerőknek el kell érni egy adott fejlettséget.

Persze a szerzetesközösségek és mondjuk a kibucok azt mutatják, ez megkerülhető. Marx azonban azt, hogy össztársadalmi méretekben nem.

Nullponti energia: olyan ételemben, mint ahogy Egelyék beszélnek róla, olyan értelemben nem létezik. Mint ahogyan hidegfúzió sem, hogy a témánál maradjunk.

A fúziós reaktor szabotázsnál az látszik, hogy 50 év óta fogják vissza a fejlesztések költségvetését, vonják ki a kutatókat a projektből. Aki túl eredményes lenne, azt szépszóval jó sok pénzzel kivonják a kutatásból: adnak neki más projektet, egyetemi katedrát valahol máshol. És például egy Nobel-díjas se dolgozik benne évtizedek óta. (Tán Igor Tamm volt az utolsó.)

Ezt tessék összehasonlítani mondjuk az atombomba projekttel.

A szabotázs akkor a legnyilvánvalóbb.
süti beállítások módosítása