A francia államtanács úgy döntött, hogy el kell távolítani egy bretagne-i kisváros terén álló, II. János Pál pápát ábrázoló emlékműről a keresztet. El nem tudom képzelni, miért olyan nagy  horderejű ez a kérdés, hogy egy ország államtanácsának kell ezzel foglalkozni, de legyen ez a franciák ügye, végül is az ő egyik városuk, az ő államtanácsuk. Nekem és bárki másnak lehet erről véleményem, de hogy mi lesz a kereszt sorsa, az már nem a mi dolgunk, hanem a franciáké. 

Persze nem mindenki látja ez így. Szijjártó Péter azt közölte tegnap, hogy a magyar külügyminisztérium már meg is kereste a francia külügyminisztériumot az ajánlattal, mely szerint mi befogadnánk a keresztet, el is hozatjuk, sőt, már egy iskolát is találtak neki, ahol készek befogadni a szimbólumot. Válasz egyelőre még nem érkezett erre a felajánlásra, aztán kérdés, hogy mi lesz végül, mert közben a lengyelek is aláírásokat gyűjtenek kereszt-ügyben, sőt, Németh Szilárd is szervezkedik, ő meg Csepelen találna helyet a jakobinus francia kormány által elüldözni kívánt keresztnek. 

Az ilyen kérdésekben én nem szoktam állást foglalni, talán mert rám nem hatnak a jelképek. A különféle szobrok és emlékművek nem igazán befolyásolnak, az én városomban is vannak például olyan szobrok, amelyek kifejezetten nem tetszenek, de nem hiszem, hogy bármikor azért kezdenék harcolni, hogy távolítsák el azokat. Ha vannak, hát vannak, ha nem tetszenek, nem nézegetem és kész. Ha keresztet állítanak minden sarokra, attól nem válok kereszténnyé, mint ahogy azt sem hiszem, hogyha most arról a szoborról leszedik a keresztet, az bármelyik francia keresztényt hitehagyásra késztetne. 

Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekünk is...