Tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón Lázár János megkapta egyebek mellett azt a kérdést is, hogy ugyan bizony miről tárgyalt Orbán Ráhel és férje Bahreinben. Mesterien kezelte a kérdést, elbagatellizálta, ugyan, kérem, nincs ebben semmi, ezekben a körökben egyébként is így szokás, és ha történetesen Magyarországon tanul vagy turistáskodik valamely más ország vezetőjének családtagja, Orbán Viktor is meghívja az illetőt egy kávéra. Udvariassági látogatás és kész. Hogy a kérdéses találkozón mellesleg megjelentek a térség olajban illetékes potentátjai is, az nyilván valamiféle véletlen, és aki kicsit is ismeri a miniszterelnököt, az tudhatja, mennyire képtelenség maga a feltételezés is, mert az egyszerűen nem fordulhat elő, hogy Orbán Viktor családjából bárki is visszaélne a rokoni kapcsolataival. 

Annyira meggyőző volt, hogy már majdnem elszégyelltem magam, hát tényleg, milyenek vagyunk, mindenkiről rosszat feltételezünk, mit kellett volna Ráhelnek tennie? Álnéven utazni? Ha meghívják a csokoládé-partira, akkor nem elmenni? Csak aztán eszébe jutnak az embernek más apróságok is: a kislány operai kalandja például, amikor egyenesen a királyi vagy milyen páholyba vitte barátait. Emellett teljesen természetesnek tartja, hogy a férje bármihez nyúl is, arannyá változik, dől hozzájuk a pénz. 

Mészáros Lőrinc ugyan nem családtagja a miniszterelnöknek, de a gyerekkori barátság igencsak jól kamatozik, már azt se tudja, hány cége van, több száz holdon gazdálkodik, disznókat tenyészt, a lótenyésztéstől a vasúti sorompók felújításáig mindenben érdekelt, és tényleg nagyon tehetséges ember lehet, afféle százkezű, akinek tengernyi teendője mellett még a polgármesterségre is jut ideje. 

Most éppen arról írt a 444.hu, hogy a Magyar Nemzeti Kerekedőház Zrt.felé a Cider Alma nevű cégcsoportnak horribilis tartozása van, és amikor részletezni kezdik, kik is vezetik ezt a cégcsoportot, kiderül, hogy csupa Orbán-rokon hemzseg a nevek között, akik mellesleg mindenféle más bulikban érdekeltek. 

Enyhén szólva is túlzás, hogy  a miniszterelnök rokonságából senki nem él vissza a helyzetével. Mindenki visszaél, ráadásul ezt nem is érzik visszaélésnek, hanem magától értetőtőnek tekintik, mert nekik ez jár. 

Kis ország vagyunk, szegről-végről rokonai egymásnak. De annyira azért nem kicsi, hogy véletlen legyen, ha feltűnő előnyhöz jutnak azok, akik vezető köreihez tartoznak. Kár arra várni, hogy ez a roppant tehetséges népség valaha is rá fog arra jönni, hogy ezt azért nem kellene. Ha nem ébredünk föl végre, tényleg azt vesszük észre nemsokára, hogy mindenre rátették a kezüket.