Nem kell ahhoz vészmadárnak lenni, hogy az ember sötét jövőképet fessen. Egyre több jel utal arra, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. A sarkvidékek jégtakarója olvadozik, egyre-másra szakadnak le hegynyi darabok belőlük, és ez nemcsak a jegesmedvék számára rossz hír. A Föld egészén óriási változások készülődnek, egymást érik a természeti katasztrófák. Van, ahol soha nem látott szárazság pusztít, van, ahol pont az ellenkezője, hatalmas esők okoznak árvizeket, sárlavinákat. A notórius rettegők készülődnek a nehéz időkre, búvóhelyeket alakítanak ki, hatalmas készleteket halmoznak fel tartós élelmiszerekből, vízből,gyógyszerekből, de gondoskodnak arról is, hogy tudjanak majd világítani, tüzet gyújtani a biztos rejtekben, ahol meggyőződésük szerint akár évekkel is túlélhetik a majdani világvégét. Na és persze fegyverre is igyekeznek szert tenni, hiszen meg kell majd védeniük a biztonságukat az esetleges többi túlélőtől. 

Eljátszhatunk a gondolattal, mennyire törékeny is a jövő. Ha másféle kihívásokkal szembesülünk, gyökeresen megváltozhat az értékrendünk. A mostani problémáink elveszítik jelentőségüket és mások léphetnek a helyükbe. Ha kiszáradnának a folyók, a növényzetet elpusztítaná az aszály, egy palack víz többet érne, mint egy sokszobás villa, egy adag élelemért akár egy aranytömböt is adna, akinek van. Mi lenne velünk,ha elsivatagosodna az országunk? Hová mennénk, hogyan próbálnánk menteni az életünket? Lehet, hogy elindulnánk akár Szíria felé is, ha azt hallanánk, hogy ott még lehetséges élni, és nem vennénk jó néven, ha egyszer csak azzal találnánk szemben magunkat, hogy az ottaniak kerítéssel próbálják utunkat állni, nem akarnak minket beengedni olyan indokokkal, hogy nekünk más a vallásunk, más a kultúránk, és különben is, maradjon mindenki a szülőföldjén. 

Most szerencsénk van, pillanatnyilag szenvedünk ugyan a nagy hőségtől, de tudjuk, hogy nemsokára jön az enyhülés, eső is lesz, béke van, senki se lő ránk, nem bombáznak bennünket, de azért nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy a szerencse forgandó. 

Nincs mit csodálkozni, megmondta a miniszterelnök Tusványoson, hogy nagy változások jönnek szeptembertől, hát valószínű, hogy ennek az előszeleit érezzük. A Hír TV tulajdonos- és irányváltása igazából nem a kezdete valaminek, sokkal inkább a folytatása, rövid közjáték volt csupán, hogy ez a csatorna is nézhetővé vált, de most már vége a kampánynak, nem éri meg ellenzéki médiát fenntartani, a nézettségből nem nagyon lehet megélni. Normális körülmények között a hirdetők ott szeretik reklámozni magukat, ahol a lehető legtöbb leendő ügyfélhez eljutnak, nálunk más szempontok működtetik a hirdetési piacot. A reklám csak részben szolgál piaci célokat, sokkal inkább van valamiféle hűségnyilatkozat-jellege, a hirdető ezzel mutathatja meg hovatartozását. Nem is beszélve a kormányzati hirdetésekről, amelyekkel az ellenzéki médiában nem is találkozhatunk. Más kérdés, hogy valódi ellenzéki média még anyagi okok miatt sem tart igényt ezekre a hirdetésekre. 

A vezetőség mellett már az első napon visszatért a képernyőre néhány hű emberük, ezzel párhuzamosan néhány ellenzéki médiamunkás lapátra került, sokan pedig maradni kényszerülnek, nem irigylésre méltó a helyzetük, ekkora váltás rettentően lélekromboló lehet, de nyilván sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy megkockáztassák a hosszas állástalanságot. Ahogy egyre kevesebb az ellenzéki média, egyre kevésbé van esélye egy ellenzéki újságírónak arra, hogy munkát találjon. 

Mostantól tehát egy csatornával több lesz, amelyik ugyanazt az emészthetetlen szemetet adja. Nem kell hozzá különösebb tehetség, hogy megjósoljuk, a nézettsége nagyot fog zuhanni. Akár meg is szüntethetnék, de úgy látszik, kifizetődik fenntartani ezt a temérdek dögunalmat. Semmivel se vagyunk előbbre, mint amikor csak a  közmédia létezett, nem is érti az ember, mi lehet a kifizetődő üzletileg ezeknek a sajtótermékeknek a fenntartásában. Az információ mindegyikben ugyanaz, ha a rádiókat nézzük, ott is a hírszerkesztők még azt a fáradságot se veszik maguknak, hogy saját megfogalmazásban tálalják a híreket, egyszerűen felolvassák az Origo vagy a Pesti Srácok valamelyik írását. Még a filmcsatornák se törekszenek a változatosságra, ugyanazt a készletet adják le újra meg újra, hogy ez hol fizetődik ki, el nem tudom képzelni. Újabb és újabb csatornák indulnak, de a kínálat nem bővül, ha valóban tévét akar nézni az ember, alig talál nézhető tartalmat. 

Bayer Zsolt is megfújta a trombitáját, egészen világosan közölte, hogy ez most már az ő országuk. És még nincs szeptember. Bele se merek gondolni,mi áll előttünk. 

Nemrég Kövér László fejtegette a visegrádi országok egy összeröffenésén, hogy a közép-európai országoknak valamiféle kárpótlást kellene kérniük a nyugat-európaiaktól, amiért elszipkázzák tőlünk a munkaképes népességünk színe-javát, akik képességeiket az ottani fejlődés szolgálatába állítják a továbbiakban, és ez nem igazságos, hogy mi kínlódtunk velük, etettük, ruháztuk, képeztük őket, és amikor végre valami hasznot hajtanának, ahelyett, hogy itthon szorgoskodnának, más országokba mennek, a gondokat meg itthagyják nekünk. Kétségkívül van igazság ebben, hiszen az lenne a kívánatos, ha a fiataljaink itt éreznék legjobban magukat, itt akarnák élni az önálló életüket, itt alapítanának családot. Csakhogy ahhoz, hogy itt akarjon élni valaki, élhető körülményekre lenne szükség, és ez a mi hazánkat egyre kevésbé jellemzi. A hazaszeretet nem egy önmagától való valami, a hazának is meg kell felelnie bizonyos feltételeknek ahhoz, hogy szeretni lehessen. Ha az ember azt tapasztalja, hogy a társadalmi törődés leginkább abban merül ki,hogy a médián és kék plakátokon keresztül folyamatosan figyelmeztetik, mit kellene gondolnia, saját véleménye akkor elfogadott, ha az megegyezik a hatalmon lévők véleményével, ha naponta felhívják a figyelmét, mennyit költenek arra, hogy neki jó legyen, eközben nem látja, hogy ő is hasznát látni ennek a hatalmas törődésnek, ha vasszigorral behajtják rajta az összes adókat, de hogy aztán az így begyűjtött pénzt mire fordítják, abba már nincs beleszólása, ha betegre dolgozza magát, de esélye sincs rá, hogy cserébe érdemben egy kicsit előbbre tud jutni élete munkája árán, ha arra biztatják, hogy legyenek gyerekei, de nem lát rá garanciát, hogy ivadékait megfelelően fel is tudja nevelni, akkor egészen természetes, ha eszébe jut, talán meg kellene próbálnia egy másik országban élni, amely ugyan idegen, de talán nyugalmasabban, kiszámíthatóbban és eredményesebben tud majd élni benne, mint itthon. 

Az unió szabad munkavállását úgy is lehet nézni, hogy ez egy eszköz arra, hogy a szegényebb országokat még inkább kizsigereljék, a jobb lehetőségek elcsábítják innen a jó szakembereket, de úgy is lehet nézni, hogy ez egy fajta ösztönző, olyan körülményeket kell teremteni, hogy ne kívánkozzanak el innen. Az nem oldja meg a problémát, ha egy ország egy fajta váltságdíjat próbál kérni a kivándorolt polgáraiért

Nehéz ettől a tusványosi lidércnyomástól elszakadni.  Hallgatva a beszédeket, és egyfolytában azon csodálkozom, mennyire béketűrők ezek a románok, ennek a tizedéért a Fidesz már földindulást rendezne nálunk. Ha mondjuk Soros György a fejébe venné, hogy nyaranta szabadegyetemnek nevezett parádét rendez valahol Magyarországon és ott az egybegyűltek előtt vígan ekézné a magyar kormányt, meddig tűrnék ezt a mi hatalmasságaink szó nélkül? 

Fórumot is rendezett Európa leendő ura, ott kitért a román kérdésekre is - merthogy válaszolni kellett neki ugye, végül is a  közönség feltette azokat. Érdekes mondjuk, hogy itthon is föltesznek neki időnként kérdéseket, de azokra nem érzi szükségét válaszolni. Elejtett egy megjegyzést, hogy sokkal jobb lenne ezeket a kérdéseket úgy megbeszélni, hogy a román vezetők közül is részt vennének néhányan - hát én kíváncsi lennék, egyáltalán meghívtak-e oda román vezetőket? Tartok tőle, hogy nem, vagy nem úgy hívták meg őket, ahogyan a protokoll szerint meg kell hívni vezetőket. 

Megjelentek a magyar ellenzék közül is néhányan, csak azt nem értem, minek. Mit akartak elérni, miben reménykedtek? Belebonyolódtak a nagy magyarázkodásba, olyannyira, hogy az ember már azt várta, hogy a végén benyújtják a tagfelvételi kérelmüket a Fideszbe. Az MSZP eljátszotta az okos leányt, ott is volt meg nem is, vitt is, meg nem is, ezt az akciót akár ki is hagyhatták volna, sőt, jobban tették volna, ha  kihagyják. 

Az egésznek mégiscsak az volt a lényege, hogy Orbán bejelentette, megpályázza Európát. Semmi kétség, azt álmodta meg, hogy a kontinens vezére lesz, többre hivatott ő, mint egy ilyen kis Kárpát-medence megváltójának lenni, már ki is mondta az ítéletet, az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva. Utalt is rá, hogy azért utazgatott ennyit az utóbbi időben, gyakorlatilag bejelentkezik mindenhol, elvégre rendet kell már csinálni ebben az unióban, mielőtt az iszlám elhatalmasodik rajtunk. 

Nincs már hátra, várjuk a jövő évi EP-választást, és itt már rajtunk semmi sem múlik. Ha Európának is tényleg elment az esze, akkor teljesülhet  az orbáni álom, és hozzáláthat, hogy ismét kereszténnyé tegye a kontinenst. 

Végre megkezdődött a Bálványosi Szabadegyetem. Nyilván mindenki repesve várta már ezt a nagyszerű rendezvényt, mert ez az a kivételes esemény, ahol megtudhatjuk, mi vár ránk a következőkben. Még csak nem is a közeli jövőről van szó, mert mint azt a Deák Dániel nevű politológus megfogalmazta, az idei tusványosi miniszterelnöki beszédből felvázolódik a középtávú jövő, és úgy hegyezzük a fülünket, hogy ami ott elhangzik, az 2030-ig meg is fog valósulni. 

Ez immár a 29. tusványosi hacacáré, lassan már olyan lesz, mint a csíksomlyói búcsú, nem is értem, miért nem indítanak különvonatokat a helyszínre, az persze már szinte biztos, hogy előbb-utóbb ezt is felterjesztik, hogy kerüljön föl a szellemi világörökségek listájára, mint a magyarság összetartozását meghatározó fontos esemény. Ott lesz mindenki, aki számít, aki fontos ma Magyarországon, fórumokat tartanak, értékelik az ország helyzetét, és fontos nemzeti sorskérdéseket vitatnak meg az egybegyűltekkel - hogy miért éppen ott, ezt egyszer már elmagyarázhatná valaki, mert én a magam szűk kis eszével azt tartanám logikusnak, hogyha egy ilyen országos jelentőségű programot a határainkon belül, lehetőleg valahol az ország közepe tájékán rendeznének meg, mert én elhiszem, hogy a határon túliaknak is közük van a magyar ügyekhez, de azért ezek a dolgok elsősorban bennünket érintenek, tehát az lenne ésszerű, ha nekünk tartana fórumot az ország vezetője, amin természetesen részt vehetnek a határon túliak is. A héten éppen Gulyás Gergely kormányinfóján ütköztem meg nem is kicsit, amikor közölte a sajtó képviselőivel és ezáltal a nyilvánossággal, hogy majd Tusványoson meg fogja kérdezni Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, hogy szándékozik-e indulni a jövő évi önkormányzati választáson. Mi az,hogy ezt ott fogja megkérdezni? Miért nem Budapesten kérdezi meg tőle, hát mi közük van ehhez a határon túliaknak? 

Hát nincs más hátra, mint hogy várjuk a szombati hátborzongatást, remélhető, hogy az egyéb programokról is beszámol a közmédia, például Orbán Gáspár szerepléséről, amely igazán impozáns címet kapott, Barátom, Jézus - hát elképzelhető, hogy ott helyben meg is alapítja a Felház erdélyi leányegyházát, nem lenne csoda, ha bemutat pár varázslatot, csodákat tesz, kézrátétellel meggyógyít akárkit, szóval félő, hogy a többi egyházak elnéptelenednek és  a hívek átszegődnek ebbe a haladó gyülekezetbe. A hírek szerint hatalmas az érdeklődés az idei tusványosi parádé iránt, bár már arról is érkezett beszámoló, hogy valakit medvetámadás ért a tábor környékén. Hivatalos helyről már meg is cáfolták, nem történt medvetámadás, sőt, nincsenek is medvék, szóval ott is csak úgy működik az információipar, mint errefelé, van is medve meg nincs is, hiszed, ha akarod. Mindenesetre szólni kéne annak a medvének, hogy vigyázzon, mert állítólag Semjén is ott van Tusványoson. 

Mielőtt elmentek volna nyári szabadságra, még hamar megszavazták maguknak az egyik legfontosabbat országgyűlési képviselőink, a juttatásaikat  a mai korhoz igazították. Elvégre hogy néz az ki, hogy az árak emelkednek, a bérek nem különben, ugye az átlagbér is már csillagászati magaslatokban jár, bár a  kisember gyanakodva nézegeti a szomszédját, hol kereshet ilyen fene jól, mert ugye nyilván neki van ilyen magas fizetése, ha így jön ki az átlag. Most megemelték nemcsak a tiszteletdíjat, hanem a különféle költségtérítéseket is. Lakásbérlésre, irodabérlésre, üzemanyagra az eddigi dupláját költhetik a továbbiakban, meg is magyarázta az új Lázár, hogy nekik az autó a munkaeszközük, és borzasztó nagy területet kell szegényeknek bejárniuk, némelyik képviselőnek olyan hatalmas körzete van, hogy egy ciklus alatt el se jut az összes szegletébe, akárhogyan igyekszik. 

Értem én, hogy a vidéki képviselőnek, ha már részt kell neki venni a parlamenti ülésen, lakni kell valahol, nem várhatjuk el, hogy naponta száz kilométereket bumlizzon, hát béreljenek neki lakást. De muszáj annak a lakásnak luxuslakásnak lenni? Ha már annyi szállodát építenek, miért nem különítenek el egyet direkt a képviselőknek, hogy legyen hol álomra hajtani a fejüket, mást ott úgyse nagyon tudnak csinálni, elvégre látástól vakulásig üléseznek meg tanácskoznak, ahhoz meg, hogy egy ember valahol aludjon, nincs szükség lakosztályra. Az üzemanyag-költségeik sincsenek egészen rendben. Mert például elég sok képviselő jutott be listán a parlamentbe, neki ugye nincsen végtelenül nagy körzete, hát akkor ő hova autózik olyan nagyon sokat? 

Persze régen volt, még az átkosban, amikor én még láttam országgyűlési képviselőt vonaton utazni. Ugyanúgy közlekedett, mint más halandók, a kiváltságai egyike volt, hogy ingyenjegyet kapott minden tömegközlekedési eszközre, és azt használta is, eközben nem érte bántódás, nem kísérték testőrök, ha úgy hozta a helyzet, még szóba is elegyedett utastársaival, elképzelhető, hogy információkat is szerzett tőlük erről-arról, és ha ellátogatott a körzetébe, még oda is  képes volt vonattal vagy busszal utazni, aztán ha egy-egy lakossági fórum elhúzódott, vagy hazavitte a településről valaki, például a helyi tanácsi autó, vagy ott aludt valahol, és ezen senki nem ütközött meg. Most már persze másképp van, ha valakire rámosolyog a szerencse és bejut a parlamentbe, az ér annyit, mintha a Parnasszusra jutott volna fel, Onnantól már csak az istenek között forgolódik, csak osztályon felüli étteremben étkezik, maga a rendszer is gondoskodik róla, hogy a továbbiakban ne is legyen semmi köze a valósághoz. A ciklus közepére valószínűleg elfelejti, hogy néz ki egy szupermarket belseje, nem tudja már, mi mennyibe kerül, hogy néz ki egy buszjegy, és úgy általában minden létező kapcsolatát elveszíti azokkal, akiket képviselnie kellene. Legfeljebb a Facebookon találkozhat néha arról szóló történetekkel, mi mindennel küszködnek általában az emberek, de azt meg vagy nem olvassa el, vagy meg van győződve róla, hogy hazugság. 

Nem valószínű, hogy egyszer is kiszámolja, mennyibe kerül az ő létezése egyetlen ciklus alatt, az meg még kevésbé valószínű, hogy felteszi magának a kérdést, ér-e ő ennyit? 

Ma bemutatkozott az új magyar sportszermárka, a 2Rule, amely hogy, hogy nem, Mészáros Lőrinc nevéhez kötődik. Kicsit érdekes ez a megnevezés, hogy új magyar sportszermárka, mert nem tudok róla, hogy lett volna régi, illetve voltak eddig is mindenféle klottgatyák meg trikók, de nevük az nem volt nekik, ehhez Lőrincnek kellett lenni, az ő zsenialitásának, hogy felfedezze ezt a hézagot a piacon. Azt mondják, most már négy élvonalbeli sportklub kötött szerződést a céggel és ezentúl a turulos hacukákban fognak szaladgálni a sportolóik. Egyelőre nem világos, hogy olyan sokoldalú  lesz-e az új márka, mint mondjuk az Adidas meg a Nike, hogy az öltözet minden tartozékát kínálja, tehát lesz-e mondjuk 2Rule cipő és zokni meg 2Rule fejpánt is, de feltehető, hogy igen. 

Végső soron nem lenne ezzel semmi baj, bár kicsit olyan kópia-szagú az egész, simán ellopjuk a módszert, aztán ráírjuk a saját márkanevünket és kész is a tősgyökeres magyar minőség, és hát az se teljesen világos nekem, miért jó nekünk, ha mi is előállítjuk a továbbiakban a spanyolviaszt, hacsak nem azért, mert így lényegesen olcsóbb lesz, mintha a világmárkákat vásárolnánk, de valamiért ezt nem tartom valószínűnek, a mi Lőrincünk nem az a fajta, aki meg akarná mutatni, hogy ő féláron is meg tudja ugyanazt csinálni, inkább még meg is fejeli a költségeket, már ha az eddigi ténykedéséből következtetünk a továbbiakra, mert ugye az volt rá a jellemző, ami a többi kebelbéli magyar vállalkozóra is, hogy még ha olcsóbban is vállalta a munkát, a végére mégis sokkal többre jött ki az összeg, mintha bárki más csinálta volna meg. Bízzunk benne, hogy legalább minőségben nem maradnak el majd ezek a mezek a nagy márkáktól, mert ha ráadásul eldeformálódnak a mosásban, összefogják egymást a színek, akkor jól nézünk ki. 

Afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy egy éven belül az összes sportklub erre a márkára vált, aztán lehet, hogy más szektorok is sorra kerülnek, mondjuk új egyenruhát kap a honvédség, elvégre igazán kézenfekvő lenne, hogy 2Rulet viseljenek, és végtelen lehetőségek nyílnak Lőrinc előtt - persze már lassan róla is el lehetne nevezni valamit, mégiscsak tarthatatlan, hogy egy ilyen nagyszerű ember nevéről most csak a pesvedt dinnye jut eszünkbe.

Véget ért a labdarúgó-világbajnokság, a végére már valóságos világok háborújává lombosodott az egész. Nem egyszerűen a franciák és a horvátok vívták a döntőt, hanem a keresztény kultúrájú csapott össze a bevándorlóországgal, és bár a bevándorláspártiak győzedelmeskedtek, mégis valóságos Facebook-legendárium kerekedett néhány nap alatt a második helyen befutó horvát csapat köré. Híre kelt, hogy a horvát válogatott az elesett gyerekek megsegítésére ajánlotta fel az egész jövedelmét, amit a világbajnokságon való szerepléséért kapott, az aranylabdás játékos szülőfaluja minden lakosának kifizette az összes adósságát, aztán az idealizálás átterjedt a focistákról egész Horvátországra, ahol a miniszterelnök azzal kezdte ténykedését, hogy egyből felére csökkentette a miniszterei fizetését, emellett fotók is kerültek föl az elnök asszonyról, aki nemcsak igazságos, de ráadásul még csinos is, nem úgy, mint mondjuk a mi miniszterelnökünk, akit nem győzünk szégyellni. Ami igaz, az igaz, régen volt már az, amikor Petőfire emlékeztetett valamelyest, az ember nem is szeretne belegondolni, vajon Petőfi is így változott volna-e meg külsőleg és belsőleg, ha nem esett volna el a harc mezején. A horvát legenda nőttön nőtt, egyre inkább mint ellenpéldát emlegette a köznép, hogy bezzeg nálunk ilyesmi elő nem fordulhat, nálunk nem olyanok vezetik az országot, akik kicsit is szívükön viselnék a nép problémái, itt nem ajánlanak fel jótékony célra semmit a sajátjukból, arra bezzeg van gondjuk, hogy a saját tiszteletdíjukat megemeljék. 

Persze vannak kivételek, például a DK-s képviselők ezzel a mostani emeléssel nem értenek egyet és ki egy részét, ki az egészet fel fogja ajánlani valamilyen nemes célra. Ezt azért nem mindenki teheti meg, biztosan vannak olyan képviselők, akik a tiszteletdíjukból élnek, ők nem igazán ajánlhatják fel másnak, mert nekik maguknak is szükségük van rá, hiszen nekik gyakorlatilag ez a fizetésük. Aki egyébként milliárdos, könnyen beszél, és igazából nem is érti az ember, minek az amúgy dúsgazdag embernek az a tiszteletdíj. Nem is azt kellene mondani, hogy kapjanak minimálbért, mert az valóban nagyon kevés. Kellene valamilyen illetményalap  ezen a pályán is, mint a közalkalmazottaknál, hozzá egy szerény szorzó, és akkor nem fordulhatna elő, hogy most már arról beszélnek, hogy a miniszterek fizetése szégyenteljesen alacsony, legalább havi ötmillió forintra kell emelni. Amikor ezt hallja a kisember, belegondol, hogy rendben  van-e ez így, hogy ő két-három év alatt keres ötmillió forintot, amennyit a másik egy hónap alatt hazavisz, hát ennyivel azért talán nem ér többet. 

Most már jönnek a leleplező írások, hogy a horvát legenda nem is igaz, hazugság az egész, a focicsapat nem ajánlott fel pénzt senkinek, a miniszterelnök asszony nem csökkentette a miniszterek fizetését és nem is ő van a bikinis fényképen, és a horvátok különben is nacionalisták meg a délszláv háborúban nem viselkedtek valami szépen és punktum. Igazából az ember csak azt nem érti, miért baj, ha álmodunk magunknak egy idilli országot, miért baj, ha azt képzeljük, hogy valahol olyan dolgok történnek, amilyenek nálunk sose fognak? 

Az én online munkám eddig remekül működött, hamisítatlan távmunka volt, ki se kellett lépnem a házból, pont az ilyen kripliknek való, mint én is vagyok. Eddig alkalmazottként dolgoztam, most viszont változik a helyzet, vállalkozóvá kell lennem. Az se egy nagy kunszt, mert magát a vállalkozói engedélyt egy kattintással el lehet intézni, csak nekem nem lesz olyan egyszerű a dolgom, mert ki kell cserélnem a lejárt személyi igazolványomat, meg az elektronikus számlázáshoz létesítenem kell egy elektronikus aláírást. Van nekem orvosi igazolásom, hogy nem bírok elmenni az okmányirodáig, de semmire se megyek vele, mert ezeket csak személyesen lehet elintézni. Most azt kell valahogy elintéznem, hogy fiam bevihessen autóval az okmányiroda ajtajáig, úgy talán valahogy be tudok sántikálni. Akárhogy próbálkoztam, kerek perec elutasítottak, vagy személyesen, vagy sehogy - ez azért valahogy mégsincs jól, aki nem tud odamenni, annak ne legyen soha többé semmiféle igazolványa? Nem mintha nagy szükségem lenne rá, mert itt bent a lakásba ritkán igazoltatnak, de lám, ha az ember ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, hogy beáll a vállalkozók világába, akkor sajnos nem tud ilyesmik nélkül boldogulni. Lehet erre persze azt mondani, hogy aki nem mobilis, az ne akarjon vállalkozó lenni, de az én tevékenységemhez abszolút nem szükséges bármiféle mozgás, tökéletesen elég, ha tudok a széken ülni. 

Ha már így benne vagyok a nagy ügyintézésben, el kell végre intézni a CIB-banknál lévő bankszámlám megszüntetését. Azt a számlát úgy tíz éve létesítettem, nem én akartam így, csak akkor hirtelen hitelre volt szükségem, és nem volt jobb ötletem, mint hogy tőlük vegyek fel kölcsönt. Adtak is minden további nélkül, egy kikötésük volt, hogy számlát kell nyitnom náluk. Ez egy nagy piszokság volt tőlük, mert kínálgattam az OTP-s számlámat, hogy oda is bátran utalhatják, de azt mondták, hogy azt nem lehet. Na jó, kényszerből csináltattam egy bankszámlát, amit addig használtam, amíg levettem róla a hitelt, aztán csak arra volt jó, hogy a törlesztőrészleteket mindig odautaltam, ettől kissé bonyolult lett az egész, de akkor nem voltam abban a helyzetben, hogy kekeckedjek, mert az a pénz gyorsan és nagyon kellett. Aztán végre visszafizettem a kölcsönt, soha többé a számlát nem használtam, ez viszont a bankot kicsit se érdekelte, ők havonta megnézik, hogy történt-e valami érdekesség, és erről levélben értesítenek. Ha csak úgy passzióból nézegetnék, nem is érdekelne, de ez nekem minden hónapban pénzbe kerül. 

Ma telefonon felhívott egy nő a CIB-bankból, közölte, hogy majdnem kilencezer forint tartozásom van - azért csak annyi, mert időközben volt valami akció, hogy a bankok visszafizettek a hiteleseknek némi pénzt, na, azt a pár ezer forintot is már elszedegették, és azon felül lett ez a kilencezer. Mondtam a nőnek, hogy ne mondja el, mert tudom, inkább arra válaszoljon, hogyan tudom megszüntetni a nyomorult számlámat, ha odamenni nem vagyok képes. Erre kiderült, hogy meghatalmazás kell, azon pontosan megnevezni, hogy kit és mire hatalmazok fel, két tanúra is szükség van. Persze nem lehet akárhol elintézni, csak bizonyos fiókokban, hogy melyek azok a bizonyos fiókok, azt nem tudta megmondani. Ha a ki tudja, hol lévő kijelölt banki iroda nekem nem felel meg, akkor sajnos, csak személyesen. Erre újra elmondtam neki, hogy értse már meg, nem tudok elmenni, csak a meghatalmazásos megoldás lenne jó, erre azt mondta, hogy akkor olyan meghatalmazás kell, amit ott a bankfiókban írok alá. Ez nagyon tetszett, kérdeztem is tőle, hogyha eljutok a bankfiókig, akkor mi a fenének hatalmazok meg bárkit? Erre már nem tudott válaszolni, úgyhogy be is fejeztük az épületes beszélgetést. Elhiszem, hogy a bankszámla-ügyekben szükség van némi óvatosságra, de könyörgöm, nem arról van szó, hogy egy többmilliós betétet akarna valaki leszedni róla, ez egy döglött számla, igazából magától is meg kellett volna már szűnnie vagy legalább valami alvó funkciót adni neki, hogyha egyszer mégis használni akarom, na majd akkor iskoláztassanak, de ez egy abszurd dolog, hogy egy ilyen számlán, ha mondjuk évtizedekig nem használja valaki, horribilis tartozás tud képződni csak attól, hogy a bank ellenőrzi a semmit. 

Mi ebből a tanulság? Ha valaki olyan állapotba kerül, hogy nem tud már személyesen intézkedni, akkor előbb-utóbb megszűnik létezni? 

Beindult a fideszes sorozatvető, most össztüzet nyitottak Győri Péterre, aki függetlenként indul a józsefvárosi időközi polgármester-választáson. Nem elég, hogy indul, de az összes ellenzéki párt támogatja, és ez a hatalmi sajtó szerint egészen egyértelművé teszi,hogy az ember egy álcivil. Ezt alátámasztandó vájkálni kezdenek a múltjában, ahol mindenféle szörnyűségeket találnak, például hogy SZDSZ-es volt, ráadásul tanítani merészelt az ELTÉ-n, ahol a rendszerváltás előtt tudvalevően csak olyanok adhattak elő, akik ha párttagok nem is voltak, de valamilyen módon kiszolgálták az átkos rezsimet. Ennek okán - hangsúlyozzák - érdemes lenne kicsit alaposabban megnézni, miket is művelt a rettenetes bolsevik elnyomás éveiben. Szóba kerül az is, hogy megfordult különféle Soros-szervezeteknél is, így egyértelműen a gaz spekuláns nézeteit képviseli, tehát amennyiben meg találja választani a kerület, vége a fénykorának, mert Győri Péter drog- és hajléktalantanyát csinálna a virágzó Józsefvárosból, nem is beszélve arról, hogy ráadásul természetesen bevándorláspárti is. 

Ha valaki csak a kormányközeli sajtót olvassa, az a kép alakul ki benne, hogy ez a Győri Péter egy szélhámos, lényegében csak egy báb, valójában nem is ő indult, hanem a baloldal indította, mert ugye mind egy szálig fölsorakoznak mögötte, sőt, igazából a Jobbik is megint lepaktált a balosokkal, mert azzal, hogy a párt nem indít jelöltet, ha nem is mondja ki, de valójában beállt a jelölt mögé. Arról szó nem esik, hogy Győri Péter közgazdász, aki ráadásul a szociológiai tudományok kandidátusa is, és mint a szociológia iránt elkötelezett, vett és vesz részt különféle alapítványok vezetésében, amelyek a rászorulókkal, elesettekkel foglalkoznak. Amikor az SZDSZ színeiben a Fővárosi Közgyűlésben a szociális és lakáspolitikai bizottság elnöki funkcióját töltötte be, és az úgynevezett Soros-szervezetek, amelyeknél működött és működik, csupa olyan szerveződés, amelyek az emberek szociális problémáival foglalkoznak. 

Hát ez valóban elítélendő, az előző nyolc évben sem mindenféle igazgatótanácsi, tanácsadói meg mondjuk kormánybiztosi szerepeket vállalt, ahogyan azt egy rendes ember tenné, hanem például a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöki pozícióját, nem is szólva a többi hasonló gyanús szervezetről. 

Nem tudom, mit húz még elő a szennymédia a fegyvertárából, talán utánanézhetnének, miket művelt ez a gaz Győri Péter óvodás korában, alighanem ott is találnának valami szellőztetni valót, elképzelhető, hogy elvette valamelyik másik gyerektől a kisautót, és ugye a nyilvánosságnak erről feltétlenül tudnia kell. A kerületi újság egyelőre úgy tesz, mintha csak a fideszes induló létezne - miért is ne tenné, ha teheti? Minden esetre kíváncsian várom a választás eredményét, és ami engem illet, én Győri Péternek szurkolok.