Csak mondom

Az egészségügy csapdájában

2019. február 05. - pettra01

Tehet az ember olyan fogadalmakat, hogy többet nem megy kórházba, de hogy betartja-e, az nem kizárólag rajta múlik. Hát így jártam én is. Még tavaly, valamikor a nyár végén elestem a szobában - nem botlottam meg, nem szédültem el, egyszerűen csak megtántorodtam, és nem is hittem volna, hogy álló helyben ekkorát lehet esni. Ráadásul mintha pontosan ki lett volna mérve, halántékkal eltaláltam a fotelen lévő kiálló fa gombot, marha nagyot csattant és azt hittem, hogy szétloccsant a fejem, de mégse, és mikor erre rájöttem, nagyon örültem, hogy megint megúsztam valamit. Annyira a fejemre koncentráltam, hogy akkor fel se tűnt, hogy máshol is összetörtem, igaz, alig tudtam megmozdulni, és a helyzet azóta se javult, az egyik lábam használhatatlan és egyre jobban fáj, ha mégis rálépek. Ez a rálépés persze járókerettel megy csak - az egy külön történet, milyen nehéz hozzájutni egy ilyen eszközhöz. Na de mindegy, tudomásul vettem, hogy most már az a kis mászkálás sincs, ami korábban még volt, a fájdalmat aránylag jól tűröm, nem is tiltakoztam volna különösebben az egész ellen, csak hát egyre rosszabbul voltam, ezért a gyerekeim rám hívták az orvost, aki küldött egy nővért, vért vettek, és a leletből kiderült, hogy szinte nincs is hemoglobinom, vért kellene kapnom, és azt ugye csak kórházban lehet. Nem volt más választásom, hagytam, hogy elvigyenek. Aztán ha már egy kórházban voltam, elővezettem, hogyha lenne arrafelé valami lábdoktor, megnézhetné, miért nem tudok én járni. Meg is ígérték, hogy megtesznek mindent, aztán szépen elfelejtették. Két hétig aszaltak bent, igazán nagy élvezet volt, az egyik betegtársam rendszeresen meztelenre vetkőzött, aztán leült az ágyam szélére és közölte, hogy ő most a wc-n van, szerencsére mindig időben sikerült megakadályozni, hogy produkáljon is valamit. Egy másik egyfolytában dühöngött, összetört maga körül mindent, erre kikötözték, onnantól kezdve éjjel-nappal ordított. Behoztak egy asszonyt, viccelődtek, hogy a fürdőszobához legközelebb levő ágyra teszik, hogy könnyebben ki tudjon menni, a végén kiderült, hogy egyáltalán nincs is lába, ezzel együtt az is kiderült, hogy valami fertőző betegsége viszont van, ezért hamar átvitték valami elkülönítő szobába. Aztán volt még egy nő, aki többször leesett az ágyról, hívtak beteghordót, markosabb nővért, mert volt vagy 150 kiló, hát nem volt semmi, mire vissza tudták pakolni az ágyra. Aztán kerítettek valamit, amivel megmagasították az ágy oldalát és utána nem esett le többet. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az elmeosztályra kerültem volna, de a végén azért szerencsére hazaengedtek. Kértem, hogy mentő vigyen haza, mert nekik mégiscsak van hordágyuk meg kerekes székük, és hát otthon a kaputól az ajtóig el kellett valahogy jutnom és semmiféle jobb ötletem nem volt. Reggel megkaptam a papírjaimat, és éjfél után meg is érkezett a mentő, ami ráadásul ilyen busz volt, előbb összeszedtünk egy csomó beteget mindenhonnan, aztán mindenkit hazavittek, már pirkadt, mikor végre hazaértünk. 

Hát ez volt az én kis kórházi kalandom. Megállapítottam, hogy az egészségügyi dolgozók egyre inkább leharcoltak, mintha egyre kevésbé szeretnék a munkájukat, persze panaszra nem igazán van okunk, nálunk legalább szakmailag rendben vannak. De most olvasom, hogy Romániában most derült ki egy orvosról, hogy valójában parkolóőr volt Rómában, csak ellopta egy orvos papírjait, aztán egy román magánkórházban plasztikai műtéteket végzett. Néhány dolgozónak azzal vált gyanússá, hogy nem szabályosan mosott kezet és a kesztyű felvétele se ment könnyen. Ezek szerint a műtétek mentek, mint a karikacsapás, lehet, hogy ez lesz a vége, ha az összes orvos elmegy nyugatra, majd találunk ügyes kezű parkolóőröket, csak ne felejtsük el megtanítani őket szabályosan kezet mosni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr1114610058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

littke 2019.02.05. 21:52:36

Jobbulást kívánok.

Edit exnolbloggerina 2019.02.05. 22:58:43

Kézmosásban jó vagyok, kit kell műteni?
Most akkor milyen állapotban vagy?

pettra01 2019.02.06. 01:02:00

@Edit exnolbloggerina: a kézmosás elengedhetetlen, ezek szerint a többi nem annyira fontos :) azért ezen a híren nagyon elgondolkodtam, egyrészt a parkolóőr vakmerőségén, mert ugye az hagyján, hogy ellopja a papírokat és mindenhol valaki más nevén szerepel, de hogy nekiáll műteni, azért ott nem elég, ha csak mondja magáról, tényleg vagdosni kell, szóval tíz szélhámos közül tíz el se jutott volna a kézmosásig, mert már korábban megfutamodtak volna.
Amúgy most egészen jól vagyok, tulajdonképpen ez volt a bajom, hogy majdnem megdúvadtam, mert elfogyott a vérem, de most már kaptam és minden szép meg jó, bár menni továbbra se tudok és még tippem sincs, hogy miért, mert szerintem nincs eltörve semmi, mert gondolom, akkor egyáltalán nem tudnék rálépni, de hát rá tudok, csak marhára fáj. Majd ha jó idő lesz, akkor szerzünk valami rokkantkocsit és letol a fiam az orvoshoz, addig így is lehet létezni.

Drizari 2019.02.06. 07:00:58

Örülök, hogy újra jelentkeztél, és maradtál a humorodnál. :) Kalandos utat jártál be a közegészségügyben, nem lehetett panaszod a kórtermi napjaidra se, eseménydúsan teltek. Ráadásul a kezelés végén még kirándulni is elvittek, láthattál szép tájakat, találkozhattál mindenféle emberekkel.
Élmény volt olvasni soraidat. :)

Edit exnolbloggerina 2019.02.06. 17:19:45

@pettra01:

Kaptál vérképző gyógyszert?
A parkolóőrről elképzelni sem tudom, hogyan merészelt sebészkést venni a kezébe. Valamilyen története kell, hogy legyen, ha más nem, hát kórtörténete. Utoljára ilyen szerepben Mr. Beant láttam. :)

És hogyan mozogsz a lakásban?

pettra01 2019.02.06. 17:33:56

@Drizari: azért voltak kevésbé mókás részletei a kórházi kalandomnak, de azokat inkább nem szellőztetném :)

pettra01 2019.02.06. 17:42:21

@Edit exnolbloggerina: két zacsi vért adtak, aztán most folsav meg havonta egy B12 injekció, állítólag ettől minden jó lesz. legutóbb öt éve ugyanez volt, de akkor utána elblicceltem az injekciókat, most azért megpróbálok szófogadó lenni. a lakásban gyakorlatilag sehogyan se mozgok, az ágyból átvergődök a székre a számítógép elé, mert dolgozni azért kell, bár most már valamivel kevesebbet dolgozom, olykor vannak szabadnapjaim, így lehet bírni, bár a sok üléstől baromira feldagad a lábam, hát majd egyszer jobb lesz minden. a vicc, hogy nem látszik rajtam, mennyire elesett vagyok, a kórházban is úgy néztek rám a nővérek, hogy biztosan csak szimulálok és csak passzióból nem hagyom el az ágyamat.
az operálós parkolóőrtől én se tudok szabadulni, bár eszembe jutott az az ember, aki saját magán végzett el valami műtétet itt nálunk, de azért az mégiscsak más, mint egy másik embert vagdosni, nem? meg aztán a youtube-ról állítólag mindent meg lehet most már tanulni, akár egy plasztikai műtétet is :)

Edit exnolbloggerina 2019.02.06. 18:11:07

@pettra01:

Egy kicsit keveslem a terápiát , intenzívebb kezelést kénre kapnod. Nekem elsőre az akupunktúra ugrott be, meg a fényterápia. Ha jól emlékszem, van is lámpád. vagy csak volt? Batta elég közel van Pesthez, biztosan akadna gyógyító, aki vállalná az utat.

pettra01 2019.02.06. 19:58:38

@Edit exnolbloggerina: volt lámpám, de eladtam, mert rám nem hatott, arra már rájöttem, hogyha egy gyógyszerben nem hiszek, azt nekem kár bevenni, mert úgy nem ér semmit, bezzeg, ha hiszek benne, még le se ér a gyomromba, már érzem a hatását, és hát ez volt a lámpával is, akinek jó, az használja csak bátran, de az nem én vagyok. végül is most havonta egyszer jön a körzeti nővér és viszi a véremet, tehát ha valami gebasz van, az egyből fog látszani, most állítólag egyre jobb a helyzet - azt mondták, a laborban azt hitték, hogy elromlott a gép, mert olyan eredménye, mint az enyém volt, élő embernek nem lehet, ez is valami, és még egy darabig gondolom, úgy is eléltem volna. szóval vannak ilyen csudálatos képességeim, hát lassan már csak erre lehetek büszke.

pettra01 2019.02.06. 22:37:49

@Edit exnolbloggerina: Hát ez az, amit én is szeretnék tudni. a jobb forgóm körül van valami, de hiába tapogatom, arra nem érzékeny, ha ráállok és állok egy helyben, az is megy, de mozdítani nem tudom. először azt hittem, hogy meghúzódott egy izom vagy ilyesmi, de azért már vagy fél éve tart és egyre inkább fáj.

Edit exnolbloggerina 2019.02.06. 23:38:20

@pettra01:

Időnként nekem is bedurran az egyik forgóm, kiszámíthatatlan, hogy mikor és mitől, évekig tünetmentes, aztán jelentkezik. Lehet, hogy magától is elmúlna, de én ilyenkor kenem egy-két napig Shakti balzsammal. Megfigyeltem, hogy jót tesz neki a körkörös mozgatás. Meg hát, sokat gyalogolok, és rendszeresen eszem a kurkumát valamilyen hidegen sajtolt olajba keverve. Ha megkívánom, adok hozzá gyömbért, fahéjat , nagyon finom ízt ad ki. Biztosan segít, hogy viszonylag tudatosan táplálkozom, és , hogy évtizedek óta vega vagyok.
Régebben emlegetted, hogy lelkes híve voltál a természetes gyógymódoknak, kár, hogy elszállt ez a lendület.

pettra01 2019.02.07. 14:47:01

@Edit exnolbloggerina: az ilyen rövidebb belobbanások azért nem borítják fel teljesen az ember életét, de most ez valami annál több, azt nem bocsájtom meg a kórháznak, hogy ha már úgyis ott voltam, egy füst alatt nem lehetett ennek a végére járni, na de majd jön a tavasz és nem fogom annyiban hagyni, mert azért ez nagyon nem jó. Valóban, egy időben lelkes híve voltam a természetes gyógymódoknak, de amikor divattá lett és a botcsinálta természetgyógyászok kirajzottak, különféle, számomra már felfoghatatlan elméletet hirdetve, akkor valahogy elveszett a bizalmam, és tartok tőle, hogy már nem is fog visszatérni.

CsipkeRózsa 2019.02.07. 17:04:03

Borzasztó lehetett ez a kórházi bentlakás, még elolvasni is sok volt a rosszból.

A járásod problémáját már többszor olvaskhattuk, vlaóban minél előbb meg kellene oldanotok a gyerekeid segítségével az orvoshoz jutást.

A lábdagadás okát is meg kellene nézetned, hátha nyirokér problámát jelent, és fásliznok kellene, persze csak orvosi megállapítás után.

Kívánok gyógyulást, ha lassan is, talán javul a közérzeted.

Azt hittem, abbahagytad az írást, örülök, hogy megint látlak, és kedvedért Nyírfa is megjelent.

pettra01 2019.02.07. 18:46:10

@CsipkeRózsa: Ma felhívott egy régi jó ismerősöm, egy nyugdíjas tanítónő, 85 éves, anyám helyett anyám, és felajánlotta, hogy a férjétől maradt egy kerekesszék, amit kölcsön vehetünk, úgyhogy valami lesz itt, az már biztos. A lábdagadásra nem hiszem, hogy van megoldás, azt mondják, hogy jó, ha ülök, de úgy írjak a számítógépen, hogy közben polcoljam fel a lábamat, hát megnézném, hogy aki ilyeneket ajánl, kipróbálta-e már, hogy meg lehet-e valósítani, mert szerintem nem. Egyébként meg ez aggaszt a legkevésbé, mindig ilyen dagadós fajta voltam, olyan is volt, hogy a kezeim is teljesen földagadtak valamitől, aztán anélkül, hogy tettem volna érte valamit, helyrejött az egész, ez is valami típushiba lehet nálam. Különben tényleg abbahagytam az írást - vagy mégse?

ZorróAszter 2019.02.08. 23:39:18

Kedves Pettra!

Én is nagyon örülök, hogy kezd rendbe jönni. És további jobbulást kívánok.

Ez a kórház ez tényleg egy horror lehetett. Borzasztó.

ZorróAszter 2019.02.08. 23:56:46

Ja! És ne tessék abbahagyni az írást. Szerintem nem csak én olvasom szívesen az írásait hanem még nagyon sokan mások is.

pettra01 2019.02.09. 00:24:57

@ZorróAszter: Ma megérkezett a kerekesszék, most majd ki kell deríteni, hova tartozik a lábfájásom, nehogy már a szemészetre menjek vele. Ha mondjuk a reumatológiára, ott hónapokig kell várni állítólag egy sorszámra, hát majd meglátjuk. Éva néni fantasztikus, valami ruhákat is küldött nekem, mondván, hogy ő már nagyon öreg és neki nem kell, és kaptunk töpörtyűt és szalonnát, és hiába mondom neki, hogy mi nem éhezünk ám, ő ilyen, hogy akkor érzi jól magát, ha osztogathat. Legalább egy éve nem is hallottam róla, ugyanis elvesztettem a telefonszámát, van itt egy nő, aki biztosan tudja, de hiába írtam rá a Facebookon, észre se vette, erre tegnap csak úgy magától felhívott Éva néni. Legutóbb azt hiszem, kicsit megsértődött, mert a jósága időnként túllép bizonyos határokat, és amikor már odáig jutott, hogy majd ő lenyírja nálunk a füvet, attól kicsit ideges lettem és ezt zokon vette, de nem volt igaza, hát azért mégse egy százéves ember nyírja a kertemben a füvet. Tény, hogy a korát meghazudtolóan tele van energiával, de akkor se.
Kedves Aszter, kerülje a kórházakat, feltéve, hogy nem olyan szerencsés, mint a Nagy Feró, aki bezzeg nagyon elégedett a magyar egészségüggyel. Igaz, ő a miniszterelnökkel is nagyon elégedett, szóval lehet, hogy neki valami más mértékrendszere van.

ZorróAszter 2019.02.09. 18:35:17

@pettra01:

Kedves Pettra!

Kerülném én is rendesen. Születésem óta csak látogatóban voltam. De hát épp Ön meséli, hogy ez kevés: a legváratlanabbul is belecsöppenhet az ember.

pietnik 2019.02.10. 12:59:23

NagyFero!
Hm.Már a szocban sem tartottam egy jellemnek,ma meg már még úgyse.Lehet ,hogy más mércéje van,de esze,és tisztessége egy darabse!
Az a nyolc óra munka,nyolc óra pihenés.....kiverte nálam a biztosítékot,az meg pláne,hogy azt a mást énekelte meg akkor,ami most van,és ez tetszik a szemetjének!!
Így van ezzel a Dzsingiszkán együttes magyarhonból elemigrált énekese is,akitn Orbán ölelgetett nemrég!
A magyar télleg egy kiválasztott nép!?És pont ezek lennének azok?!
Ami pedig az egészségügyet illeti.....Most vettem be a stroke-gyógyszereimet aztán lesz,ami lesz,Nem jobb,csak más,mint a mozgásszervi betegségek!Legalább is a párom ezt mondja,mert hónapok óta araszolva lépcsőz!
De fel a fejjel ,és Neked is jobbulást!

pettra01 2019.02.10. 15:18:47

@pietnik: Hát mondjuk leszámítva, hogy nagy ferót nem igazán kedvelem, de azért az a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés és nyolc óra szórakozás annak idején se valósult meg és változatlanul aktuális, sőt, egyre aktuálisabb. Ez a nyugdíjkorhatár-emelés is egy vicc, nem úgy kellene, hogy még hetven évesen is gürizzen az ember, hanem hogy a korábbi években arányosan csökkentenék a munkaidőt, vagy bevezetnék cserébe a négynapos munkahetet, mert tényleg, az embernek akkor lesz tenger sok ideje, amikor már semmit se tud kezdeni vele, szerintem simán elfogadná mindenki, ha fiatalon több lenne a szabadideje és cserébe nem mehetne csak hetven évesen nyugdíjba, nem?
A stroke az tényleg szörnyű, azt nagyon nem szeretném, szedem is az aszpirint, állítólag az pont annyira hígítja a vért, amennyire szükséges. Nekem egyszer már volt olyanom, vagy valami hasonló, egyszer csak nem tudtam megszólalni, de aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt, a fene tudja, mi lehetett, de inkább legyek még kétszer ilyen béna, mint stroke-os, milyen kár, hogy nem megrendelésre mennek a dolgok.

pietnik 2019.02.10. 16:04:19

Na,látod,ez az!Persze,nem valósult meg teljes egészében,de NF is hozzájárult erősen ahhoz,hogy most ez a szar legyen!
Na,ez a probléma!
Mert ugyanez a szent ember nem veszi észre azt,hogy mit idézett elő(na,meg a többi jómadár!!),és ma sem önmagát kárhoztatja,hanem azokat,akik megpróbálták megvalósítani azt!
Sajnos a Kádár-kor vivmányai közé tartozott az egsézségügy is,amit mára meghalató intézetté tettek,és sem,ezt,sem a 400 óra kötelező túlórát,sem a 16 órás napi m robotot éhbérért,sem a 4,5 félmillió szegényért nagyeszű Ferók nem ragad gitárt,és üvölti világgá,hogy ő,(és tsai!) mit is okozott merő önteltségből,elhivatottságból!És most ne feledjük el azt sem,hogy Orbán is azt nyilatkozta,hogy neki a szocializmussal semmi baja nem votl,csak éppen nem ő ült Kádár helyén!Csak azt felejeti el,hogy Kádár nem azért ült ott,hogy elárulja,és szétlopja az országot,hanem azért ,hogy valóban "Nyolc óra munka,nyolc óra pihenés......stb legyen...úgy igazából!
Sajn álom,hogy ez ma már nem látszik,csak az a szitoközön,amit nyegléink a lopott holmi halmai mögül kiböfögnek magukból!

pietnik 2019.02.10. 16:06:37

Ja,igen a stroke!
Na,azt soha többé!!Nem mesélem,nehogy megtudd!

Valerya 2019.03.16. 04:39:20

szia Pettra, első reakcióm annyi volt: JESSZUS!! Aztán eszembe jutott,hát hisz nap mint nap olvasunk hasonló rémeseket, de ez az utolsó 'poén' mindent vitt. Sajnos nem biztos, hogy ez egy bizarr hasonlat lesz hamarosan, vagy valami nagyon hasonló. Mindenesetre remélem azóta valamelyest rendbe jöttél...üdv Vali