Csak mondom

Szemétség

2018. október 28. - pettra01

szemet.jpgElőre megmondták, akik értenek hozzá, hogy ebből baj lesz. A szemétszállítás jól működött, de persze a Fidesznek ehhez is hozzá kellett nyúlni. Már évek óta tapasztaljuk, hogy nem az igazi a dolog, nekem például fogalmam sincs, hogy tartozom a szemétszállításért vagy túlfizettem, mert totális káosz van a díjbeszedésben. Sokáig nem küldenek csekket, utána többször küldenek többet, aztán szólnak,hogy volt egy kis tévedés, most nem kell fizetni, de végül is nem derül ki, hogy melyik az igazi csekk és melyik a hamis, aztán az ember egyszer csak megunja az egész zűrzavart, és azt mondja, hogy majd akkor fizetek, ha utolsó felszólítást küldenek, hátha az valódi lesz. És ez csak a díjbeszedési oldala az egésznek, a másik oldalon ott vannak a cégek, akik eddig is végezték ezt a munkát, csak éppen most már nem ők szedik be érte a díjat, viszont amit a nemzeti kukaholding mégiscsak beszed, azt se kapják meg a cégek, úgy kellene nekik szolgáltatni, hogy közben senki se fizet érte, úgy meg előbb-utóbb nem lesz kedvük hozzá. Hosszú évekig tartó munkával nagy nehezen már egészen jól rászoktatták a lakosságot a szelektív gyűjtésre, hát ezzel is bajok vannak, itt meg állítólag azért, mert nincs ember - persze azért nincs ember, mert nem fizetik meg, és valószínű, hogy azért nem fizetik meg, mert nincs rá pénz. 

Most majd talán valami történik, mert a Zöld Híd Kft. megunta a dolgot és hétfőtől nem szolgáltat. Vagy fizet a kukaholding, vagy nem lesz szemétszállítás. A kormány természetesen kikéri magának, hogy bármi sara is lenne ebben, közölték is, hogy ha másképp nem megy, majd a katasztrófavédelem megoldja a problémát, mire a tűzoltók fölhorkantak, hogy egy frászt fognak ők még kukákat is ürítgetni - hogy ki van még a katasztrófavédelemben, aki meg tudná oldani ezt a problémát, az rejtély, majd meglátjuk, hova fejlődnek a dolgok, majd megpróbálják a honvédséget bevetni, tartok tőle, hogy ők se lesznek elragadtatva a lehetőségtől, szóval lehet, hogy érdekes időszak következik, ha a kormány nem enged, szép lassan elborít bennünket a szemét. Azért stílusos,  hogy pont a szemétség miatt rendül meg a Fidesz, mert ha ez a szeméthistória kifejlődik, ez nem kis felháborodást fog kelteni, ráadásul a Zöld Hidat más cégek is követik, mert az ilyen példa ragadós, és most még csak 116 település fullad bele a szemétbe, de kis idő múlva már akár az egész országra átterjedhet a kór. 

Hallgattam ma a pártok ezzel kapcsolatos véleményét. A Jobbik a nemzeti kukaholding bejáratát fogja eltorlaszolni szeméttel, az MSZP a Kossuth teret borítja majd be szelektív hulladékkal, az LMP-s hozzáállás nagyon tetszett, ők a szemét képződését fékeznék meg - hát ez egy remek ötlet, kár, hogy most nem az ilyen bolygómentő stratégiáknak van itt a ideje, hanem a tűzoltásnak, mielőtt a pestis meg a patkányok ellepnek bennünket...

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr2314327729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$pi$ 2018.10.29. 14:06:27

@Orbán veje: "Az is jó hogy minden alkalmat megragadsz hogy a tolvaj, korrupt, diktatúraépítő orbán seggét kinyald. "

Már megint nem sikerült megértened ezeket az egyszerű mondatokat. Év végén meg fogsz bukni és maradsz a harmadik osztályban, ha így folytatod. ;)

Attilajukkaja 2018.10.29. 14:06:56

" stílusos, hogy pont a szemétség miatt rendül meg a Fidesz"
Ezen jót nevettem! :o)))
Hiszen a Fideszt pont a szemét tartja életben, az a lételeme. Nem rendíti meg egy percre sem, inkább csak megerősíti.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.10.29. 14:08:23

@maxval balcán bircaman:

de jó, hogy így értesz a geopolitikához baszod. amúgy a NATO védelmi szövetség. Magyarországot meg kábé a kutya se venné észre ha kiugrana a 3 gripenjével.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 14:11:03

@$pi$:

Nem egyedül, hanem kilépni a háborúból.

pettra01 2018.10.29. 14:12:22

Már látom, körvonalazódik a megoldás. Oroszország lépjen be a NATO-ba, aztán a NATO vigye el a szemetet és kész.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 14:13:00

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Nagyon is észrvenné. Egy mai háború a legnagyobb részben információs hadviselés, s nem minden a harctéren dől el.

citrix 2018.10.29. 14:13:22

@maxval balcán bircaman: Ez az amin kár elmélkedned. A NATO védelmi szerződés, nem támadó. Magyarország sose ugrott ki, még akkor se ha az jó lett volna, így lettünk Hitler utolsó csatlósa. Tehát ne álmodozz, inkább győzködd a bolgár tesóidat. Ők talán bírják Putyint.
Ki tűrné el hogy megint orosz katonák vonuljanak be?! Én biztos nem, erre mérget vehetsz.

$pi$ 2018.10.29. 14:14:16

@maxval balcán bircaman: "Nem egyedül, hanem kilépni a háborúból."

Kilépni a háborúból. :D Az úgy szokott menni, hogy ki lehet lépni belőle! :D Minden nap tudsz újat mondani nekem. :D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 14:16:09

@citrix:

BG is azonnal kiugrana. BG már Hitlernek is nemet tudott mondani ebben 1941-ben.

A NATO agresszív tömb. Éjjel-nappal támadáson eszelnek.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 14:16:40

@$pi$:

Pedig megesik ez. Nem ritkaság az ilyesmi.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.10.29. 14:25:13

@maxval balcán bircaman:

egyelőre ez a ruszkik szerencséje, a harctéren úgy 3 napig tudnák magukat tartani a 30 éves technológiájukkal. de a zavarosban el lehet egy darabig halászgatni, a Krímben meg Szíriában huligánkodni.

nu pagagyí 2018.10.29. 14:33:58

@maxval balcán bircaman: Azok a "magáncégek" önkormányzati tulajdonú cégeket jelentenek, magáncég már nincs a rezsicsökkentett veszteségre tervezett piacon. A rászervezett állami vízfejet a maradék pénz kilopására hozták létre. Az állami kukáscég úgy tűnik, a jövőben a katasztrófavédelem lesz, azaz egy másik vízfejjel növelt, hasonló hatékonyságú szervezet. A katasztrófavédelmet meg átmenetileg nyilván a KLIK látja majd el.

citrix 2018.10.29. 14:34:39

@maxval balcán bircaman: Jól kimosta Putyin az agyad helyét, szép munka. Lényeg a lényeg: végre belátod hogy a bolgárokkal lehet valamit kezdeni, nosza rajta. Szívesen átállnak Moszkvához, tudják ők mi a jó mert voltak már szovjet övezet. Habzsi-dőzsi, jólét és boldogság. Szurkolok hogy sikerüljön.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.29. 14:50:51

@maxval balcán bircaman: Későn jöttél!Ez le lesz vonva a napidíjadból +prémium megvonás!

Zabalint 2018.10.29. 14:53:54

@Fülig José:
Mikor németeknél járok, üveges sört veszek, és legtöbbször vissza is viszem a boltba, mert:
1. Az üvegnek kisebb a betétdíja, mint az egyutas dobozoknak.
2. Nem szívóznak boltokban.

Ezzel szemben Magyarországon majdnem kizárólag dobozos sört veszek, mert a betétdíjjal együtt az üveges sör drágább, viszont az üveget sosem viszem vissza (megy a szelektívbe), mert minden boltban csak olyat fogadnak el amilyet abban a boltban lehet kapni. Nekem meg már fogalmam nincs melyik üveg honnan származik. Ahol automata, az még vonalkódot is olvas, nehogy véletlenül 100%-ban egyező formaüveget más cimkével elfogadjon. Így legyen az ember környezettudatos, basszák meg.

Punxsutawney Mormota 2018.10.29. 14:56:50

@ubermeister: A patkánysztori nem a hulladékgazdálkodáshoz tartozik, hanem ahhoz, hogy 50 év után elvették a bábolnaiaktól a budapesti patkányirtást, és csókos cégnek adták át. Íme az eredmény!

Punxsutawney Mormota 2018.10.29. 14:57:55

@maxval balcán bircaman: Mert a saját szagod mellett nem érzed a hulladékbűzt, KGBirca-janicsár :D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 15:01:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ha így lenne, már rég megtámadták volna őket.

Zabalint 2018.10.29. 15:01:26

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Mondjuk az amerikaiak az elmúlt évtizedekben az oroszoknál sokkal gyengébb allamokat sem tudtak 3 nap alatt lenyomni, sőt... Persze az nyilvánvaló, hogy Oroszország és az USA nem fog egymással közvetlenül háborúzni, túl sok ahhoz az atomfegyverük.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.29. 15:27:30

@Punxsutawney Mormota: megigerte orban hogy lecsapoljak a mocsarat

sok mas komcsi ceg megy meg le a klotyon

Punxsutawney Mormota 2018.10.29. 15:31:11

@Halál kamionja mindenkit elgázol: A legtöbb szemétszállító cég önkormányzati tulajdonú. Akkor azok is mind komcsik? A különbség max annyi, hogy vannak a vörös komcsik, meg vannak a narancskomcsik. Oszt jónapot.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.29. 15:33:22

@Punxsutawney Mormota: a legtobb szemetszallito ceg rendben elviszi a szemetet, a szemet gate az orszag 3%-at erinti jelenleg

peldasan meg lesznek szopatva

nu pagagyí 2018.10.29. 15:50:13

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Úgy tűnik, a mocsár megmaradt, sőt terjeszkedik. Nem azt csapolják.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.10.29. 15:51:29

"Előre megmondták, akik értenek hozzá, hogy ebből baj lesz."

És az egészben az a legszomorúbb, hogy az érvek nem is annyira bonyolultak: ha egy vállalkozásnak elveszik a lehetőségét, hogy profitot szerezzen, akkor az általa nyújtott szolgáltatás vagy rosszabb minőségű lesz, vagy megszűnik. Erről már 2014-ben írtam:

liberatorium.blog.hu/2014/09/19/draga_lesz_az_a_nonprofit

Attilajukkaja 2018.10.29. 15:56:50

@stoic79:
"az érvek nem is annyira bonyolultak"
A NER-ben már régen nem számítanak az érvek. Ez a legszomorúbb az egészben. Az idő kereke nem előre, hanem visszafelé forog, másképp nem lehetett volna egy ekkora NER háztáji farmot kialakítania a Vezírnek.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.29. 16:00:28

ez jo hir libbantak, minnel tobb a szemet annal hamarabb bukik meg a Zorban

legkozelebb mar a jovo kedden

Attilajukkaja 2018.10.29. 16:09:44

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"minnel tobb a szemet annal hamarabb bukik meg a Zorban"
Szerintem tévedsz: Orbán lételeme a sok szemét, anélkül nem is tudna létezni. Neki csak kedvez, ha az országot elárasztja a trutyi.

Ferenc Bánfalusi 2018.10.29. 16:51:00

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: fù baszki te nagyon el vagy maradva a harci technológiàk terén

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:18:54

@maxval balcán bircaman: Remélem, mást is zavar, hogy már a táborral fenyegetőzik ez a fizetett! Bár, már abban sem vagyok biztos, hogy fizetett. Ezek szerintem meggyőződésesek.

Ez most komoly, vagy vicc? Viccnek elég erős lenne. Nagyapád nyilas volt? Apád meg ÁVH-s? És már te is itt tartasz?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 17:24:23

@WTF???!!4!!44!!:

A mostohadédapám nyilas volt, sőt az maradt élete végéig. A Nagy Imre újratemetésről nézd meg a videót, van rajta egy bottal járó öreg bácsi, aki ráesik a koporsóra. Ő az.

De ez hogy jön ide? Nyilas mostohadédapám se küldött senkit táborba. Őt vitték táborba 3 hónapra 1945-ben, de kiengedték, mert kiderült: nem volt háborús bűnös.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:32:00

@maxval balcán bircaman:

Úgy jön ez ide, hogy már azzal fenyegetőzöl, hogy aki nem úgy gondolja, mint te, azt vihetik a táborba.

Jól van akkor, nem tévedtem nagyot, megvan a családi hagyomány. Persze tudom, a nyilasok mind jófejek voltak, a mocskok azok voltak, akiknek kiverték a fogát, esetleg megölték.

Változtass nevet Nemzethy Alsó-Felső Kőbányai Vitézh Bégetőre, hagyjál középen egy kis bajúsz, fésüld oldalra a hajadat szépen!

Esetleg, ha tökös gyerek vagy, felcsaphatod a tányérkalapot és a karszalagot, és elutazhatsz kicsit Izraelbe téríteni. Ott szeretik ezt a táboros dumát.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 17:44:33

@WTF???!!4!!44!!:

Az internáló, átnevelő tábor valamilyen nyilas találmány, butusom?

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:46:56

@maxval balcán bircaman:

A főnököd szerint pedig valakik vissza akartak kényszeríteni minket valami "ázsiai zsákutcába". Hát hallottál már ilyet? Ez is a Nagy Imre újratemetésén volt.

www.youtube.com/watch?v=4YybjROUMu0

2:09-től az érdekes rész. Ezt is sokszor láttad?

És már bocs, de ha ő beszélhet össze vissza 5-10-15-30 évenként, akkor más miért nem?

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:49:04

@maxval balcán bircaman:

Nem az a lényeg, hogy ki találta fel. Egyébként már a Szent Inkvizíció, aminek most a seggét is kinyalná kormányunk, ha tehetné.

A lényeg az, hogy a 21. század elején te még mindig itt tartasz. Más vélemény az halálbüntetéssel jár.

Butusom.

BiG74 Bodri 2018.10.29. 17:50:52

Kiváncsi vagyok, hogy meddig hagyják fajulni ezt a szemétügyet?
Ez itt most a legfájobb pont az eddigiek közül.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:51:04

Nézegesd a Nagy Imre temetésrt, Orbán minden szava igaz!

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 17:51:29

@WTF???!!4!!44!!:

Több a pozitívuma az inkvizíciónak, mint a negatívuma.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 17:54:42

@WTF???!!4!!44!!:

A gondolkodó ember egyik jellemzője hogy változik a véleménye.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:56:24

Lőrinci mellett lakom, itt évek óra büdös van, mert a pernyehányóra hozzák jó pénzért a szutykot. De erről biztosan hallottatok. A Zagyvától 25-30 méterre tornyosodik a szarhegy. Én már nem csodálkozom semmin. Csak a pénz kivétele számít.

És nem, nem a Fidesz idején kezdték idehozni a fekáliát, meg az olajos szennyet. Hanem egyből a rendszerváltás után, az első volt MSZMP-s polgármester idején. Csak azóta is folytatódik. Utána másik polgármesterünk lett, előbb MSZP, aztán (láss csodát) Fidesz támogatással. Ugyanaz az ember, az zajlik itt kicsiben, ami az országban nagyban.

Ennek kellene véget vetni, a megélhetési politikusokkal együtt.

Attilajukkaja 2018.10.29. 17:56:55

@maxval balcán bircaman:
Nem tudom eldönteni, hogy te gúnyolódni vagy szopni jársz az Indexre. Bármi is a célod, mindig nagyon melléfogsz.
Azt sem tudom eldönteni, hogy az autizmus vagy a megrendelőd tehet arról, hogy nincs se szégyen-, se erkölcsi skrupulusod, csak tolod az aktuális kormánypropagandát, akármi is történjen. Téged senki és semmi nem érdekel, a lényeg, hogy használnod kell a megadott kulcsszavakat: lipsi, ballipsi, Soros, keresztény meg hasonlók.
Tényleg jó ennek élni? Tényleg kielégít, hogy egy regresszív, álkeresztény kormányt támogatsz? A fiaid mit szólnak ahhoz, hogy ebből élsz? Mert napi 24 órában kommentelsz, ezt mindenki látja.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 17:59:10

@maxval balcán bircaman:

Mekkora mákja van, hogy nem küldték akkor táborba, amikor pont az ellenkezőjét mondta, nem? Mert akkor most nem mondhatná ezt a véleményét.

Igen, a gondolkodó embernek változik, változhat a véleménye. Van olyan, akinek a köpönyege forog mindig számára jó irányba. Lásd a fenti szemetes példámat. Meg az országot.

Az Inkvizíció pedig maga a csoda.

Etniez 2018.10.29. 18:02:24

@_Ske_: Nem tűnt fel nektek, hogy új user kezeli az accot? Más szókészlet, szófordulatok, stílus, stb.
Az eddigi birka szimplán hülye volt, ez most egy agresszív hülye.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 18:09:15

@Etniez:

:D

Azért van ő itt, hogy elterelje lekössön minket. Ki van ez találva. Úgy érzem, megint megszívattak. De attól még jó megkérdezni egy nyilas bolsevik káderivadék káder ivadékától, hogy ugyan már, miért akar bárkit haláltáborba küldeni azért, mert nem tetszik neki, hogy nem viszik el a szemetet.

Úgy érzem, hogy a birkánál már nagyon alacsony a táborba kerülési ingerküszöb. Mi lesz, ha kiderül, hogy valaki lopja a nép vagyonát?

Attilajukkaja 2018.10.29. 18:13:50

@WTF???!!4!!44!!:
"Az Inkvizíció pedig maga a csoda."
Sajnos visszatérő "csoda", mert hagyjuk, hogy visszatérjen. A Bircákat pedig felhasználják, kihasználják azok, akik ebben hasznot látnak. A Bircák elég buták ahhoz, hogy ne lássanak tovább az orruknál, ... pedig idővel őket is lemészárolják. :o(

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 18:19:35

@Attilajukkaja:

Úgy látszik, hogy jött a puli, és beterelte a kicsi nácikat az akolba. Megvan a leütésszám, mindent megtett, ami tőle telik. Alvás, kérődzés. Pénz megy. Minden rendben.

Attilajukkaja 2018.10.29. 18:22:24

@WTF???!!4!!44!!:
"Alvás, kérődzés. Pénz megy"
Birca sohasem alszik. Keményen megdolgozik a pénzért. Csak sokat esett a színvonala. Ez picit zavar.

lenörd hofstadter 2018.10.29. 18:24:27

A birka egy full agymosott idióta. De az sem sokkal jobb nála aki nem tudja felfogni, hogy putyin ócska propagandistája és a topikok szétbaszása a feladata.
Mikor tanuljátok meg végre, hogy nem kell hozzá szólni, oszt a saját gyűlöletében fuldokolva mászik vissza abba a szennybe ahonnan előmászott. A topik fele már megint a birka agyatlan tereléseivel van tele, a szemétszállítás ocsmányságaiból is csak a NATO és a libsik bukását tudja kihozni ti meg adjátok alá a lovat a válaszolgatással.

Miért nem lehet ezt a szemét blogmotort úgy megírni, hogy az ilyen barmokat le lehessen tiltani, oszt fulladjon bele a saját putyinimádatába, egyedül teszi, kit érdekel.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 18:33:50

@Etniez: Mi most a választás után a teendő? A magyar nép többsége az országos építő munka, a belső rend és a demokratikus egység mellett döntött. E döntés parancsolóan megköveteli, hogy sürgősen vessünk véget a meddő politikai viszályoknak és fondorlatoknak, amelyeket jogos visszatetszéssel néznek a dolgozó tömegek. Azonnal rá kell térni az alkotó munkára, a népünket közvetlenül érintő gazdasági, pénzügyi és politikai ügyek rendezésére.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 18:34:03

A szemétkérdéssel kapcsolatban: az államosítás már egyszer nem jött be. Most megint erőltetik egy ideje, csak más céllal (ha egyáltalán a régi államosítás valódi értelmét tényleg jól tudtuk). A cél szerintem az, hogy a számukra kedves minden embernek legyen jól fizető pozíciója. A nemzeti (hú de utálom már ezt a szót, annyira nem jelent semmit) dohányboltok esetében is ez volt a lényeg. Szépen lassan létrehoztak egy "kisnemesi" osztály. Aki megérdemelte, kapott. A továbbiakban létrejön a nemzeti menedzser réteg is a jó kis államosításokkal. A lényeg, hogy a megfelelő emberek között oszoljon szét a jövedelem, másrészt, kellő számú beszaratható közalkalmazott és állami szférában dolgozó ember legyen, akiket meg lehet kérni, hogy menjenek ki tüntetésre, meg esetleg arra is, hogy kampányoljon, gyűjtsön aláírást, esetleg szavazzon is a jó oldalra. Így ügyesen, okosan, fent lehet tartani a hatalmat mindörökké. Bár azt hiszem, talán a Romanovok is így gondolhatták. Fene tudja.

Ha sokáig nem viszik el a kukát, többen dobják majd a szaros pelust az útra.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:37:25

EZ a rohadt mocsok dagadt cigány geci tolvaj (orbánc) rátette a mocskos mancsát a szemétre!
De rá fog baszni a rohadt disznója, mert a szemét az nem fideSS-es nem libsi, hanem csak halmozódik !
Szóval szemétbe fog fulladni a szarláda, ha nem viteti el nagyon gyorsan!
Mindenkinek javaslom, hogy az el nem vitt szemetét vigyék a Nemzeti kukacég elé, basszák oda, azt dögöljenek bele ! ÉN ezt fogom tenni, ha nem viszik el sürgősen !

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 18:37:40

@lenörd hofstadter:

Bár ebben most én is nyakig benne voltam, teljesen egyetértek. A szétbaszás a lényeg. Viszont azt azért nem hagyhatom szó nélkül. hogy táborba kell mennem egy birka miatt. Másrészt, ha leszarom, akkor pont azt csinálom, amit vezetése is, nem szállok vitába, nem hagyom, hogy kérdezzen. Szóval kétélű dolog ez.

Ezért is szóltam hozzá konkrétan szemétüggyel kapcsolatban is saját tapasztalataimról.

Megnyugodtam. :)

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:39:51

@WTF???!!4!!44!!: Nem az útra, hanem a POFÁJUKBE kell tömni a szaros pelenkát ! Tudjuk mit akar a puhos csúti csüngőhasú: elszegényítenia cégeket, majd felvásárloni haverok által és azután jó drágán üzemeltetni ! Mindig ezt csinálja a rohadt cigány gazember állatja ! Ébredjetek már, hülyék !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:41:40

@maxvaI baIcán bircaman: BAszd meg a halott kurva anyádat a ravatalán te rohadt pedofil, bulgár szar geci! Te putyinbérenc, fidess csicska ! Mit a kurva anyádnak ugatsz bele baszd meg, mikor nem is laksz itt A ROHADT ÁLLAT!

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:42:54

@maxvaI baIcán bircaman: Neked nincs néped hazáruló geci , rohadt oroszbérenc kulákkurva anyád !

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 18:43:26

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:

Vannak ilyen törekvések.

Hallottátok? Jövőre lesz kilenced , meg tized. Meg azt hallottam, hogy kell majd robotra menni. Szerintem én Turára megyek majd Ráchelékhez. Vagy ahová beosztanak.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.29. 18:51:57

@maxval balcán bircaman: Rájöttem. Te egy Troll Isten vagy, Iván.

Gyakorlatilag másodpercek alatt megsemmisítetted a topikot, és a blogposzt kényes témájáról elterelve a szót, a NATO-Oroszország harci helyzetre lökted át a téged követőket. Ma este minden kopejkát megszolgáltál: az FSZB térdét csapkodva röhög, de az összes narancstálib is fetrengve veri magát a padlóra az örömtől. Te mindent tudsz erről a szakmáról, Iván. Mondom, Isten vagy. Valószínűleg súlyos Asperger szindrómás és kóros monomániás isten, de akkor is Isten. Ebben semmi gúny nincsen, Iván. Le a kalappal előtted, öregem. Elképesztő, amit itt véghezvittél. Az pedig, hogy még haláltáborral is befenyegetted a kommentelőtársat, már külön plusz: kategóriát léptél, ezt eddig nem csináltad. Ki sem basztak, vitatkoztak is veled az off témában,haláltáborozol is egyet, egy brancs maguk ne tagadja.

A gombócot is mind megette. A bort is megitta. Fel sem akasztják. Pénzt is kap. Egy brancs maguk, ne tagadja.

Google a barátod.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:55:10

@zord íjász: Lábánál fogva kell felakasztani ezt a szarkupacot (a birkát) és a faszát a szájába tömni, majd kanócként meggyújtani vele !
Ez egy patkány, egy féreg a nemzet testén (mint a gazdája) ezeknek azért kell a szemét, hogy ne tűnjenek fel közte ! Rohadtak volna az anyjukba ő is meg a dagadék minicigó főnöke is !

Melee 2018.10.29. 18:55:32

Üzemeltetés Fidesz módra.
Csináljunk egy nagy Nemzeti pénznyelőt, ahol eltűnik sok adózott milliárd, és szarjuk le nagy ívben a magyarokat. Azok úgyis olyan hülyék, hogy mindent lenyelnek.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:56:28

Ott a sok telibebaszott STADIOn, vigyék oda a szemetet, a foci már úgyis szemét mindenhol, elférne közte !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.10.29. 18:57:31

@Melee: Ha ez így marad, abba belerokkan az elmebeteg miniduce ! MErt a szemetébe ugyanúgy belefullad a fideSS bérenc geci troll is, mint a normál emberek !

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.29. 19:02:46

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: Zene füleimnek a ballib visongás, mint amikor Soros veszít a tőzsdén, a karvalytőke meg zokog. Az orosz nép pedig ünnepet ül.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.29. 19:05:23

@nu pagagyí: Bár nincs megszólítás benne, de ez olyan, mintha az én kommentemre reagálna. Ha ez igaz, akkor csak jelzem: mielőtt félreértenél valamit, közlöm, hogy minden szavaddal egyetértek, mert a jelen helyzet az, amit te felvázoltál. A NER-ben a központosítás a pénz átcsatornázását jelenti, és nem a problémákra kifejlesztett megoldást, egyetértek. Nálunk a Depónia lett az új szolgáltató, ami a fideszes vezetésű székesfehérvári önkormányzat 100%-os tulajdonlású, nonprofit cége: elvileg jobbak a feltételek, jobb a szerződés, jobban járnak a lakosok, de a Depónia is ennek a rossz rendszernek a része, és a végeredmény borítékolható. Én általános értelemben használtam azt a kijelentést, hogy a központosítás nem az ördögtől való gondolat. Sok anomália, visszaélés, kimatekozott mutyi és szépen felosztott piac működött ezen a téren a NER előtt, és ennek a rendszernek a visszásságait mindenki láthatta, ( a szocik is látták!) tehát valóban rendet kellett volna vágni a piacon, hogy érvényesülhessen az a kibebaszott piacgazdaság és verseny, amiről olyan szépeket mondtak a NER előtt...de persze semmi nem volt belőle igaz. A NER nem megoldást hozott, hanem egy másfajta problémát teremtett. Nincs vitám veled abban, amit leírtál.

Attilajukkaja 2018.10.29. 19:08:58

@lenörd hofstadter:
"Mikor tanuljátok meg végre, hogy nem kell hozzá szólni, oszt a saját gyűlöletében fuldokolva mászik vissza abba a szennybe ahonnan előmászott."
Mert ő nem így működik. Azért. Én évekig nem szóltam hozzá, de ez semmin nem változtatott, csak egyre szemtelenebb, rosszabb lett. Hát ezért!

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.29. 19:09:28

@efi: :-))) Ez vicces. Én is ebből idéztem. Hiába: örökbecsű darab, e kies honban úgy tűnik, hogy soha nem megy ki a divatból, mindig aktuális marad.

WTF???!!4!!44!! 2018.10.29. 19:09:31

@maxvaI baIcán bircaman:

Szerintem most nem vetted észre, hogy jobbról előznek.

Valószínűleg te egy voltál azok közül, akik megsiratták az orosz kivonulást. Vagy akkor mást gondoltál? Éltél már akkor? Ha éltél, és sírtál, akkor Orbánnak mit kívántál akkor? Valami tábort? Nagyon nehéz lehet ez most neked.

Attilajukkaja 2018.10.29. 19:13:24

@lenörd hofstadter:
@WTF???!!4!!44!!:
Ja, és ne tévesszétek össze az anyabaszó ál-Bircát a valódi balkánival. :o)

BiG74 Bodri 2018.10.29. 19:15:30

Aki korpákok közé keveredik, azt felzabálják a disznók. Ha etetitek a disznót, nem csak hízik, hanem állandóan idejár zabálni.

Attilajukkaja 2018.10.29. 19:17:36

@BiG74 Bodri:
"Ha etetitek a disznót, nem csak hízik, hanem állandóan idejár zabálni."
Akkor te miért teszed, miért foglalkozol vele?

Fülig José 2018.10.29. 19:18:24

@zord íjász: jaj, nemá...! Na egy kicsit komolyan: vala nekünk Birca, kb. a kínnal egyidős. Nem sok baj volt vele, régesrégen (a történelem előtti időkben, amikor az istenek még köztünk jártak... Herkules sorozat megvan?) még értelmeseket is bírt írni... nade mióta a csúti törpe a király, és követőinek intelligencia hányadosa megegyezik a foguk számával, Birca már kilóg a trollok sorából-felfelé! Ígyhát fent nevezett be kellett erősítsen, ha nem akarja elveszteni “közírói munkáját”. Hát ezt éljük most. No para.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.29. 19:21:01

@Attilajukkaja: A kommentelőtársak ebben nem tudnak sem pozitív, sem negatív értelemben változást elérni. (nézőpont kérdése a megítélés) Ez mindig a bloggerek dolga. Egyedül a blogger az, aki ebben lépni tud, te is tudod. Te legfeljebb csak "idegállapotba kerülsz." :-)

De a blogger is csak emberből van, és különös módon a troll-blogger szimbiózis pénzt/népszerűséget/látogatottságot/kölcsönös hasznot hoz a konyhára...már ha valaki árusítani akar a hiúság vásárán.

medianaplo.blog.hu/2018/10/10/medianaplo_az_alneves_kommentelok_miert_gyulolik_a_nepszabadsagot/full_commentlist/1#c35953529

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.29. 19:22:17

@Fülig José: :-))) Ja, akkor rendben. Ez is egy értelmezés, kétségtelen.

Attilajukkaja 2018.10.29. 19:32:26

@zord íjász:
"a blogger is csak emberből van, és különös módon a troll-blogger szimbiózis pénzt/népszerűséget/látogatottságot/kölcsönös hasznot hoz a konyhára"
Ez valószínűleg így van. :o) Főleg az olyan bloggereknél, akik kiposztolnak valamit, utána pedig rá sem néznek a kommentekre, nem reagálnak semmire. Nem érdekli őket. Sajnos ez a blog is ilyen.

Fülig José 2018.10.29. 19:32:53

@zord íjász: még komolyabban: egy barátom műanyag újrahasznosításban volt érdekelt, amíg a fideSS szét nem b.szta a koordináló szervezeteket és vette “saját kézbe” a rendszert... meg is szűnt a piac no perc alatt... a másik tanulságos dolog a “vadász” ( te is ismerted) okítása, aki nem szenvedett ugyan pénzhiányban, de a szemétszállítást otthon is csak muszájból végezte (a szippantási monopóliumért cserébe) és mindig ráfizetéses volt. Ami biztos: a fideSS-nél valaki aszitte, megfogja az Isten lábát ezzel a binisszel, csak most rájött, hogy rohadt büdös.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.29. 20:35:52

horogjetek, hulyek, tavasszal jon a kovetkezo ketharmad

Attilajukkaja 2018.10.29. 20:44:11

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"horogjetek, hulyek"
Te miért nem hörögsz? Téged nem zavar, amikor hülyére vesznek?

Fülig José 2018.10.29. 20:58:00

@Attilajukkaja: ékezetmentes, agyhalott barátunk örül, ha tudja mikor jön a váltása a fekete mosogatóban, London alsón... ne zavard össze ilyen hulye kerdesekkel... :-)

BiG74 Bodri 2018.10.29. 21:09:47

@Attilajukkaja:
Nem foglalkozom vele. Tőlem bármit írhat, akár közvetlenül nekem, részemről nincs válasz. Tengjen, lengjen itt, de olyan mértékben taszít, hogy bottal sem piszkálnám meg. Ha szót ejtek róla, akkor sem neki, és nem konkrét témában teszem, lásd fent.
Nem hiszem, hogy ilyen emberrel szóba kellene elegyednem, úgy, hogy önkéntes alapon, csak magamat képviselve jelenek meg. Ennyi!

Punxsutawney Mormota 2018.10.29. 23:21:42

@Halál kamionja mindenkit elgázol: :D :D :D Nem éppen, de ha elhiszed, hát elhiszed. Ha meggyőződésből nyomod, akkor: Szegééééééééény.... ha viszont ebből élsz, akkor további jó munkát :D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 05:55:51

@Attilajukkaja:

Nincs jobb, mint a természetes jó mellett élni, hidd el.

Érthető persze, hogy gazdáid tombolnak, hisz lassan elvesztik a globális háborút.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 05:57:02

@WTF???!!4!!44!!:

Minden társadalom megvédi magát a deviancia ellenében,

Vedd lszre, a liberális társadalom se tesz mást.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 06:02:46

@zord íjász:

Nélkülem már nem lennének hozzászólások, vedd észre.

Komolyan elhiszed, hogy egy gyakorlati problémából, mint a szemétszállítás globális ballib harci induló csinálható?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 06:04:03

@zord íjász:

Nem haláltábor, hanem tábor.

A kivégzendő elítélteket nincs miért táborba utalni, őket le lehet puffantani a börtönudvaron.

Nylul 2018.10.30. 09:54:54

@maxval balcán bircaman: 'Nélkülem már nem lennének hozzászólások, vedd észre.'
Hazudsz. Nélküled is lennének hozzászólások.

Én viszont már kimondottan élvezem ahogy szénné szivatnak, mint ahogy itt is sikerült. :D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.30. 10:05:07

@Nylul:

Senkinek se sikerült még sarokba szorítania.

pettra01 2018.10.30. 11:57:24

@maxval balcán bircaman: egyfolytában a sarokban vagy, vedd már észre!

WTF???!!4!!44!! 2018.10.30. 20:41:08

@maxval balcán bircaman:

"Minden társadalom megvédi magát a deviancia ellenében,

Vedd észre, a liberális társadalom se tesz mást."

Deviancia, mint például bűnözés? Bűnözés, mint például lopás? A magyar társadalom nem védi meg magát a lopás ellen, mert már nem tudja. Vagy most nem tudja, hiszen ez a kormányprogram. Amit 46% megszavazott, ami unortodox számítás szerint, és a jobb helyeken 2/3.

Az én nézőpontomból nézve a lopás az lopás, a tiédből nézve pedig attól függ, hogy ki lop. Ha a Fidesz lop, az nem probléma. Szerintetek a kommunisták lopnak. Pedig hát... most is ők lopnak.

Ma is kiderült, hogy Orbán egy ujjbábú. Putyin mutatóujjára van felhúzva. Ezt onnan sejtem, hogy ismét leszavazták az ügynökakták nyilvánosságra hozását. Ez csak kommunista érdek lehet, gondolom, te is ezt akartad mondani. Igen. És a kommunistákat nagyon utálják a birkák, de ez a dolog őket is összezavarja most, nehéz megmagyarázni.

index.hu/belfold/2018/10/30/megvolt_a_18._alkalom_hogy_a_fidesz_leszavazta_az_ugynokaktak_nyilvanossagat/

Például.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 06:17:38

@WTF???!!4!!44!!:

A kapitalizmus lopáson alapszik, azaz nincs lopásmentes polgári demokrácia.

A kérdes ezek után csak az, melyik tolvaj hagy többet a kisembereknek.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 06:18:43

@WTF???!!4!!44!!:

Az ögynökaktákat pedig egy kormány se akarta nyilvánosságra hozni 1990 óta. Vajon miért?

Egyébként nagyon helyesen nem tették őket nyilvánosságra.

Nylul 2018.11.04. 07:23:57

@maxval balcán bircaman: Csak úgy naponta párszor. :D Amúgy meg keress vissza, már több példát is írtam.

Nylul 2018.11.04. 07:37:57

@maxval balcán bircaman: Adtam. Folyamatosan. Kattints és olvass!

Nylul 2018.11.04. 07:42:28

@maxval balcán bircaman: Ha ezt sem érted, az megint csak téged minősít! :D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.04. 07:54:22

@Nylul:

Bevallom: nem tudok kattintani, ha nincs hová...

Nylul 2018.11.04. 08:02:46

@maxval balcán bircaman: Akkor így jártál. :) Szerencsére rajtad kívül mindenki tudja, hogy miről van szó. :D

CsipkeRózsa 2018.11.05. 14:06:38

És akkor jött a legnagyobb szemétség: Megvonta a Zöld Híd Kft. engedélyét az állami kukaholding

propeller.hu/itthon/3382691-megvonta-zold-hid-kft-engedelyet-allami-kukaholding

pettra01 2018.11.05. 14:34:36

@CsipkeRózsa: bezzeg a kukaholdingnak masszív megfelelőségi engedélye van.