Csak mondom

Drágaságaink

2018. július 25. - pettra01

orszaggyules.jpgMielőtt elmentek volna nyári szabadságra, még hamar megszavazták maguknak az egyik legfontosabbat országgyűlési képviselőink, a juttatásaikat  a mai korhoz igazították. Elvégre hogy néz az ki, hogy az árak emelkednek, a bérek nem különben, ugye az átlagbér is már csillagászati magaslatokban jár, bár a  kisember gyanakodva nézegeti a szomszédját, hol kereshet ilyen fene jól, mert ugye nyilván neki van ilyen magas fizetése, ha így jön ki az átlag. Most megemelték nemcsak a tiszteletdíjat, hanem a különféle költségtérítéseket is. Lakásbérlésre, irodabérlésre, üzemanyagra az eddigi dupláját költhetik a továbbiakban, meg is magyarázta az új Lázár, hogy nekik az autó a munkaeszközük, és borzasztó nagy területet kell szegényeknek bejárniuk, némelyik képviselőnek olyan hatalmas körzete van, hogy egy ciklus alatt el se jut az összes szegletébe, akárhogyan igyekszik. 

Értem én, hogy a vidéki képviselőnek, ha már részt kell neki venni a parlamenti ülésen, lakni kell valahol, nem várhatjuk el, hogy naponta száz kilométereket bumlizzon, hát béreljenek neki lakást. De muszáj annak a lakásnak luxuslakásnak lenni? Ha már annyi szállodát építenek, miért nem különítenek el egyet direkt a képviselőknek, hogy legyen hol álomra hajtani a fejüket, mást ott úgyse nagyon tudnak csinálni, elvégre látástól vakulásig üléseznek meg tanácskoznak, ahhoz meg, hogy egy ember valahol aludjon, nincs szükség lakosztályra. Az üzemanyag-költségeik sincsenek egészen rendben. Mert például elég sok képviselő jutott be listán a parlamentbe, neki ugye nincsen végtelenül nagy körzete, hát akkor ő hova autózik olyan nagyon sokat? 

Persze régen volt, még az átkosban, amikor én még láttam országgyűlési képviselőt vonaton utazni. Ugyanúgy közlekedett, mint más halandók, a kiváltságai egyike volt, hogy ingyenjegyet kapott minden tömegközlekedési eszközre, és azt használta is, eközben nem érte bántódás, nem kísérték testőrök, ha úgy hozta a helyzet, még szóba is elegyedett utastársaival, elképzelhető, hogy információkat is szerzett tőlük erről-arról, és ha ellátogatott a körzetébe, még oda is  képes volt vonattal vagy busszal utazni, aztán ha egy-egy lakossági fórum elhúzódott, vagy hazavitte a településről valaki, például a helyi tanácsi autó, vagy ott aludt valahol, és ezen senki nem ütközött meg. Most már persze másképp van, ha valakire rámosolyog a szerencse és bejut a parlamentbe, az ér annyit, mintha a Parnasszusra jutott volna fel, Onnantól már csak az istenek között forgolódik, csak osztályon felüli étteremben étkezik, maga a rendszer is gondoskodik róla, hogy a továbbiakban ne is legyen semmi köze a valósághoz. A ciklus közepére valószínűleg elfelejti, hogy néz ki egy szupermarket belseje, nem tudja már, mi mennyibe kerül, hogy néz ki egy buszjegy, és úgy általában minden létező kapcsolatát elveszíti azokkal, akiket képviselnie kellene. Legfeljebb a Facebookon találkozhat néha arról szóló történetekkel, mi mindennel küszködnek általában az emberek, de azt meg vagy nem olvassa el, vagy meg van győződve róla, hogy hazugság. 

Nem valószínű, hogy egyszer is kiszámolja, mennyibe kerül az ő létezése egyetlen ciklus alatt, az meg még kevésbé valószínű, hogy felteszi magának a kérdést, ér-e ő ennyit? 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9914133845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 16:22:49

@m.t.: "Es a kulfoldon dolgozo kulfoldiek mennyibe kerulnek?"

- A külföldön dolgozó, külföldi nem Mo.-on parkoltatja a nyugger szüleit, hogy aztán mi fizessük a nyugdját
- A határontúli magyarok se, akiket sokan szeretnek "Lerománozni"
- De még írhatsz hasonló baromságokat mellébeszélás gyanánt...

nemecsekerno_007 2018.07.25. 16:25:03

@chrisred: Willkommenskultur már elmagyarázta, de mint írtam bármeddig lehet hazudni magunknak, mindig lesznek politikusok akik azt mondják "Persze, nem hagyjuk, hogy elvegyék a .........-t" és közben hájjal kenegetnek. Csak ebben az esetben biztos marad a mostani kormány még 20 évig....

chrisred 2018.07.25. 16:25:04

@Willkommenskultur: Hát akkor az örökös röghözkötés volt egyedül fair, meg a rabszolgatartás a történelem során.

N. Barbie 2018.07.25. 16:32:22

@nemecsekerno_007: "És a külföldön dolgozók mennyibe kerülnek az adófizetőknek Cica?! Mert nem fizetnek se adót, se járulékot Mo.-on. Persze nyílván a politikus a hivatásos g@ci..."

Na meselj, mennyibe is kerulok en az adofizetoknek, ugy hogy semmilyen juttatast, ellatast stb. nem kapok?
Ellenben a kulfoldon megkeresett es leadozott (ossz-vissz 20% jobarat, nem majd` a fele, mint orbanisztanban) keresetem egy reszet a hazalatogatasok alkalmaval otthon koltom el.

pettra01 2018.07.25. 16:38:02

@nemecsekerno_007: Vagy társadalomban élek, vagy nem, vagy létezik szolidaritás, vagy nem, ha létezik, akkor nem azzal fenyegetnek, hogyha most nem rakosgatsz félre magadnak a minimálbéredből például, akkor éhem fogsz nyugdíjas korodban dögleni, hanem megnyugtatnak, hogy mindig fognak rólad gondoskodni, cserébe te se háborogsz, amikor fiatalon neked kell másról gondoskodnod.

Willkommenskultur 2018.07.25. 16:41:43

@chrisred: nem errol van szo, csak rendezni kell az anyagiakat

nem szabad a frissen vegzett diakot se roghoz kotni, de ha rendszer van ebbol, akkor az ugye nem jo a magyar adofizetoknek /amikor ezt kitalaltak akkor nem volt meg szabad a munkavallalas nyugaton/, es ha allamilag tamogatott kepzesben reszesultek, akkor nyugodtan kifizethetik utolag reszletekben, vagy XY evre vallalhatjak hogy itthon dolgoznak

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.25. 16:50:51

Szerintem teljesen normál szintű ez a fizetés. Sokkal kevesebb, mint nyugaton.

chrisred 2018.07.25. 16:51:51

@nemecsekerno_007: Tévedés mindent a felosztó-kirovó rendszer sajátosságaihoz igazítani. Az csak bizonyos feltételek mellett működő rendszer.

chrisred 2018.07.25. 16:54:47

@Willkommenskultur: Rendezzük. Adjon az állam mindent vissza a családomnak, amit a komcsik elvettek, és utána körön belül rendezzük az anyagiakat.

pettra01 2018.07.25. 16:57:55

@maxval balcán bircaman: Miért csak a képviselői juttatásokat viszonyítjuk nyugathoz?

N. Barbie 2018.07.25. 17:01:46

@maxval balcán bircaman: "Szerintem teljesen normál szintű ez a fizetés. Sokkal kevesebb, mint nyugaton. "

Csak ugy, mint az eletszinvonal, a keresetek, a GDP es meg sorolhatnam, mind kevesebb, mint nyugaton. Akkor miert is kene a nyugati orszagok kepviseloihez merni a fizetesuket?

Szerintem a mindenkori atlagber osszege jarna nekik. Maximum, mindenfele bizottsagosdi es egyeb latszatmunkakra kapott bonusszal egyutt is max. annyi.
Ne felj akkor osztonozve lennenek, hogy novekedjenek otthon a berek. Ja es emelle kokemeny bortonevek es vagyonelkobzas a legkisebb korrupcioert is, (na meg nyilvan egy erre alkalmas ugyeszseg meg birosag, nem a kormanypart embereivel teletuzdelt, minden vizsgalatot elszabotalo bohocegylet) hogy meg csak veletlenul se jusson eszukbe azzal kiegesziteni a fizetest. Igy mindjart nem menne kepviselonek, aki ebbol meggazdagodast remel, csak a tenyleg elhivatottak ( ki is esne ezzel mondjuk a teljes fidesz-kdnp megelhetesi bagazs).

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.25. 17:11:05

@pettra01:

Viszonyítsunk mást is!

Brit parlamenti képviselő havi bére: 2,4 millió Ft.
Magyar parlamenti képviselő havi bére: 1 millió Ft.

Brit havi átlagbér: 825 ezer Ft.
Magyar havi átlagbér: 310 ezer Ft.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 17:13:38

@N. Barbie: "Na meselj, mennyibe is kerulok en az adofizetoknek, ugy hogy semmilyen juttatast, ellatast stb. nem kapok?"

- Úgy 1000 Mrd évente, nyílván nem csak te hanem az összes külföldön dolgozó.
- Nyugdíjas családtag van itthon?

"Ellenben a kulfoldon megkeresett es leadozott (ossz-vissz 20% jobarat, nem majd` a fele, mint orbanisztanban) keresetem egy reszet a hazalatogatasok alkalmaval otthon koltom el. "

- Na ez érdekes, akkor végül is, ennek fényében maradhat a 27%-os ÁFA.? Mert akkor az jó...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.25. 17:16:30

@N. Barbie:

Sehol a világon nincs olyan, hogy a klépviselők csak az országos átlgabért kapják.

Még a legegyenlőbb Norvégiában se.

Norvég havi átlagbér: 1 millió Ft,
Norvég képviselői alapjutattás: 2,6 milió Ft.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 17:16:39

@pettra01: "agy társadalomban élek, vagy nem, vagy létezik szolidaritás, vagy nem..."

- Hagyjuk a társadalomfilozófiát :)
- Amiről te beszélsz az a hamis szolidaritás: mint pl. az ingyen utazás 65 év felett. Ahol nincs tömegközlekedés ott ez lof@szt jelent.

"ha létezik, akkor nem azzal fenyegetnek, hogyha most nem rakosgatsz félre magadnak...."

- Erről beszéltem: nem társadalmi megegyezés útján született hanem csak "így alakult" azért működik úgy mint egy becsületkassza.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 17:19:22

@chrisred: "Tévedés mindent a felosztó-kirovó rendszer sajátosságaihoz igazítani. Az csak bizonyos feltételek mellett működő rendszer.

- ezt viccnek szántad :)
- jaja az egyik feltétel, hogy szankcionáljuk ha valaki kilép a finanszírozásból és bizonyos feltételek nem érvényesülnek.
- értsd.: akinek nincs itthon járulékfizetője az annyi nyugdíjat kap amynnit az itthon dolgozók hajlandóak összedobni neki.
- vagy ha van ingatlana akkor arra mint fedezetre kap mondjik 10 évig nyugdíjat, utána az államé lesz.
- vagy a külföldön dolgozó gyerek/unoka fizeti a nyugdíját...

nemecsekerno_007 2018.07.25. 17:22:32

@chrisred: "Adjon az állam mindent vissza a családomnak, amit a komcsik elvettek, és utána körön belül rendezzük az anyagiakat.

- Végre valamiben egyetértünk :) Jaja én is a teljes reprivatizációt támogattam volna
- Egyetlen feltétellel: aki megkapja amit a családtól elvettek a kommunizmusban, az se nyugdíjat, se állami eü. ellátást nem kap. (finanszírozza magát a visszaadott tulajdonból)
- szerintem ez egy korrekt megoldás lett volna, csak ugye az elvtársak akkor nem tudtak volna spontán privatizálni. :)

Ettől függetlenül a probléma adott, a megoldás viszont sajnos fájdalmas. Ami meg nem fájdalmas az csak álmegoldás, olyan mint a MANYUP volt...

Pilotax 2018.07.25. 17:28:31

@Antlfinger Edvárd: Az USA nép képviseleti szerveinél kongresszus, szenátus ez pont így van. Ők is maguknak szavazzák meg a javadalmazásukat, de az csak a következő választások után lép életbe.

N. Barbie 2018.07.25. 17:30:30

@nemecsekerno_007: "Úgy 1000 Mrd évente, nyílván nem csak te hanem az összes külföldön dolgozó."

Es ez hogy is jott ki? Ugye nem megint a mar ezerszer elsutott baromsagoddal akarsz jonni, hogy neked kell eltartani az en nyugdijas szuleimet? Ezt mar megbeszeltuk. Ok leadoztak a keresetuket 40 evig. nem az o hibajuk, hogy az allam kitalalta, hogy nem gyujti az egyes ember befizeteseit, hanem feleli, es majd a nyugdijas korba lepo az aktualis befizetesekbol kapja a nyugdijat. Ugye meg sem probalod ezt a rendszert a kulfoldon dolgozokra kenni, ugye nem vagy ekkora kreten?

"Na ez érdekes, akkor végül is, ennek fényében maradhat a 27%-os ÁFA.? Mert akkor az jó... "

Nem mondtam ilyet, gozom nincs mi a kapcsolat. Inkabb legyen az itteni AFA szint, ami 0, ismetlem nulla szazalek minden elelmiszerre, (nem alkoholos) italra, szamtalan szolgaltatasra stb. de egyebkent is csak 20%.

N. Barbie 2018.07.25. 17:33:09

@maxval balcán bircaman: "Sehol a világon nincs olyan, hogy a klépviselők csak az országos átlgabért kapják."

Jaa, hogy az a hires orbani kulonutassag a sajat fizetesukre mar nem terjed ki, ott mar lehet kulfoldhoz viszonyitani? Eeeertem...

chrisred 2018.07.25. 17:40:05

@nemecsekerno_007: Nem. A feltételek azok, amik a 2. világháború után egy ideig adottak voltak: létszámilag és egészségben megtépázott kiöregedő korosztályok, akiket a teljes létszámú és egyre az átlagos,élettartam kitolódásával egyre tovább aktívabb generációk követnek. Ahogy az 1914-45 között aktív generációk helyett újabbak kerültek nyugdíjas korba, a rendszer képtelen lett eltartani önmagát. Más kérdés, hogy szerencsésebb helyeken ez az időszak elég volt ahhoz, hogy a háztartások megerősödjenek és az öngondoskodás egyik pillérét képezzék. Nálunk a szocialista időszak munkavállalóinak teljesítménye a magánvagyon helyett beépült a közvagyonba, amiről kiderükt, hogy fabatkát sem ér. Miközben a családok szegények maradtak. Ezért ez a családi önellátás mint elképzelés, nem csak irreális, de cinikus is.

pettra01 2018.07.25. 18:00:57

Azért aranyos, hogy a képviselői fizetésektől pillanatok alatt eljutottunk a szemét nyugdíjasokig, akik felemésztik a magyar jövőt, hozzájuk már csak a külföldön munkát vállalók mérhetők aljasságban, akik nem maradnak itthon közmunkára, hogy finanszírozzák a magyar nyugdíjrendszert. Még véletlenül se arról diskurálunk, helyes-e az, ha Orbán túlfinanszírozza a gépezetét.

N. Barbie 2018.07.25. 18:11:41

@pettra01: Ez az "entartomelakulfoldondolgozonyugdijasat" baromsag csak nemecseknel ragadt be, o minden egyes alkalommal elsuti ezt, mikor kulfoldon dolgozok kerulnek szoba, holott szamtalanszor elmagyaraztak mar neki, hogy hulyesegeket beszel.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 18:20:43

@N. Barbie: Egy kissé túloztam az 1000 Mrd-vel de itt van egy számítás.

Az összes munkáltatói és munkavállalói adó, járulék: 54,5 %

www.rsm.hu/kisokos/munkaber-adoterhei

Bruttó átlagkereset: 240 000 Ft

www.hrportal.hu/images/uploaded/img/4818.jpg

Külföldön dolgozók: 500 000 fő

civilhetes.net/sites/default/files/kepek/magyarok-kulfoldon_0.gif

Szóval:

240 000 Ft / 54% = 129 600 Ft
129 600 Ft x 12 (hónap) = 1 555 200 Ft/fő
1 555 200 Ft x 500 000 fő = 777 Mrd Ft/év

777 Mrd + 120 Mrd (áfa, jövedéki adó etc... havi 20 000 Ft) = 897 Mrd Ft/év

897 Mrd Ft/év az kb. 900 Mrd, közelít az 1000-hez.

Szóval ennyibe kerül az itthon dolgozó aktívak egy részének ez a buli, meg nyílván ők is fizetik az áfát, a közszférát.

"Ugye nem megint a mar ezerszer elsutott baromsagoddal akarsz jonni, hogy neked kell eltartani az en nyugdijas szuleimet? Ezt mar megbeszeltuk."

- Jaja, megbeszéltük, de elfogadnod nem sikerült. Ez egy hazugság. Hazugság volt 40 évig, hazugság volt a rendszerváltás után és hazugság most is. Kegyes hazugság, de hazugság.
- Ezzel áltatjuk magunkat, meg a politikusok is ezzel hülyítettek/hülyitenek. Persze egyszerűbb elhinni a szépet.
- Vagy szerinted miért vettük fel a Kádár-rendszerben a hiteleket? Azt is mind ellopták :) Hát persze...
10 000 milliárdokat és senkinek se tűnt fel :D

N. Barbie 2018.07.25. 18:26:04

@nemecsekerno_007: Halalosan nem erdekel, hogy az alapjaiban beteg gondolatod moge milyen keserves szamitasokat raksz.

Elmondtam, a nyugdijais szuleim szepen befizettek amit kell maguk utan jo par evtizedig. Se nekem, mint kulfoldon dolgozonak, se nekik nincs kozunk es rahatasunk a jelenlegi nyugdijrendszerre vagy a multbelire sem.
Igy a rendszer sajatossagait arra rahatassal nem birokon szamon kerni minimum ostobasag.
Kerd szamon attol, aki anno ezt kitalalta, vagy azoktol, akik azota sem valtoztattak rajta (peldaul viktorod).

nemecsekerno_007 2018.07.25. 18:28:16

@chrisred: "Nem. A feltételek azok, amik a 2. világháború után egy ideig adottak voltak: létszámilag és egészségben megtépázott kiöregedő korosztályok...."

- Most viszont sokkal rosszabbak a feltételek, akkor mi legyen? Emeljünk adót?
- Az 54%-os adóékkel szerinted versenyképesek vagyunk?

"Nálunk a szocialista időszak munkavállalóinak teljesítménye a magánvagyon helyett beépült a közvagyonba, amiről kiderükt, hogy fabatkát sem ér. Miközben a családok szegények maradtak. Ezért ez a családi önellátás mint elképzelés, nem csak irreális, de cinikus is...."

- Ez részben igaz: Valóban maradtak családok szegények, de nem az összes. Jelenleg a rendszer mindenkit szegénynek tekint, de mi van azzal a családdal akinek van földje vagy 2-3 ingatlana azon kívül amiben lakik.
- Az ilyen családoktól elvárható lenne, hogy legalább megpróbálják önmagukat finanszírozni.
- Ha másért nem azért, hogy az unokának több legyen a nettója. Mert a kérdés ennyire egyszerű
- Mennyit hajlandó engedni a szocializmus nevű légvárat építő generáció az életszínvonalából, hogy a gyereknek, unokának több legyen a nettója.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 18:29:59

@N. Barbie: "Halalosan nem erdekel, hogy az alapjaiban beteg gondolatod moge milyen keserves szamitasokat raksz."

Ja bocs, akkor hagyjuk...

- Azt is törvénybe lehetne írni, hogy 50 centis a f@szom, attól még nem lesz akkora.
- Szóval ez a "leadózták évtizedekig" szöveg kb. ez...

Talán egyszer megérted...

m.t. 2018.07.25. 18:33:51

@nemecsekerno_007:

A külföldön élő magyarok se parkoltatják a nyugger szüleiket. Nem te fizetitek a nyugdíjukat, hanem ők azt már kifizették maguknak 30 évvel ezelőtt.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 18:39:02

@pettra01: "Azért aranyos, hogy a képviselői fizetésektől pillanatok alatt eljutottunk a szemét nyugdíjasokig, akik felemésztik a magyar jövőt..."

Jaja, azért mert ez a politikus fizetés így egy demagóg f@szság. De mondok egy példát.

1. Egy cégnél a vezetés megszavazza a saját fizetésemelését. Van 5 vezető és fejenként emelik 50 ezerrel a bérüket. Ez évente 3 millióba kerül.
2. "Dolgozik" a cégnél 200 ember akik havonta fejenként kilop 10 000 Ft értékű alkatrészt, mondván a szocializmusban sz@rul kerestek ezzel kompenzáljuk. Rohadjatok meg... Ez évente 24 millió.
3. A politijus / nyugdíjasok számának aránya pedig nem 5 a 200-hoz hanem 100 a 2,5 millióhoz.
4. Szóval nagyon jól lehet "keresni" az ilyen demagógiával, de a politikusok még mindig kevesebbe kerülnek mint a nyuggerek
5. Vagy a gazdag nyugati országoknak, a cégek, vállalkozók adójából képzett szakemberek :)

Értem én, hogy hálás téma a szemét politikus, de ők véd- és dacszövetségben vannak pl. a nyugdíjasokkal (is).

nemecsekerno_007 2018.07.25. 18:40:54

@m.t.: "Nem te fizetitek a nyugdíjukat, hanem ők azt már kifizették maguknak 30 évvel ezelőtt...."

- Jó akkor keressék meg, biztos itt van az valahol :D
- Ismételgetheted még ezt a hülyeséget, hátha egyszer én is elhiszem :D

pettra01 2018.07.25. 18:44:25

@nemecsekerno_007: Most már határozottan elkezdtek érdekelni a körülményeid, mert ennyire szélsőséges vélemény feltétlenül valamilyen szubjektív gyökerekkel rendelkezik. Ugye te sokára leszel még nyugdíjas?

m.t. 2018.07.25. 18:48:07

@nemecsekerno_007:
Abban igazad van hogy az a nyugdíj már nincs meg, mert a politikusaink megmentették. De ettől csak a politikus lesz ingyenélő, senki más.

Persze nekem aztán mindegy hogy meggyőzlek-e bármiről is, ha neked jól esik azt gondolni hogy te tartod el a határátkelőket akkor csak így tovább.

anyadmajma 2018.07.25. 18:48:59

@maxval balcán bircaman: na, te hazaáruló bolsevik geci, megvan a jelszavad ehhez a nickedhez?
Megtaláltad?

Emmett Brown 2018.07.25. 19:07:29

@nemecsekerno_007: az a fő kérdés, hogy ezek az emberek itthon mind dolgoznának-e (vagy ha esetleg igen, akkor szorítanának-e ki most dolgozó embereket a melójukból).

Emmett Brown 2018.07.25. 19:15:01

én egyébként nem sokallom amit kapnak, felőlem kaphatnának 2-szer ennyit is, ha cserébe a mutyizást vagy egyéb juttatásokat (Voldemortkodást/Semjénkedést) konzekvensen büntetnék, pártállástól függetlenül.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 19:18:51

@pettra01:

- Nem vagyok nagyon messze a nyugdíjkorhatártól, de ez teljesen lényegtelen.
- Mellébeszélésnek viszont remek, de a probléma ugyanúgy megvan.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 19:20:12

@Emmett Brown: "az a fő kérdés, hogy ezek az emberek itthon mind dolgoznának-e...."

Ez teljesen lényegtelen.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 19:24:19

@m.t.: "Abban igazad van hogy az a nyugdíj már nincs meg...."

- Hát persze, minde ellopták/megmentették a politikusok.
- Hazudhatunk magunknak továbbra is, abban amúgy is nagyok vagyunk.

"Persze nekem aztán mindegy hogy meggyőzlek-e bármiről is, ha neked ...."

- Miért kell mellébeszélni? Én egyáltalán nem arról beszéltem, hogy én tartom el a határátkelőket.
- Tudom, hogy ez egyszerűbb, de a problémát még mindig nem sikerült elfogadni.

Na mindegy én azért időnként próbálkozok, hátha egyre többen elfogadják.

chrisred 2018.07.25. 19:43:54

@nemecsekerno_007: "Szóval nagyon jól lehet "keresni" az ilyen demagógiával, de a politikusok még mindig kevesebbe kerülnek mint a nyuggerek"

Ez a demagógia. A nyugdíj-ellátórendszer célja, hogy a társadalom gondoskodjon azokról, akik magukat nem tudják ellátni. De a politikusok esetében ilyesmi nem játszik. Ők azért szavazták meg maguknak, mert úgy gondolják, hogy ez nekik jár. Ők privilegizált réteg, mint hajdan a dzsentrik, majd a szocialista káderek.

nemecsekerno_007 2018.07.25. 19:54:46

@chrisred: "Ez a demagógia. A nyugdíj-ellátórendszer célja, hogy a társadalom gondoskodjon azokról, akik magukat nem tudják ellátni....."

- Amikor indult az 1900-as évek elején, akkor valóban CSAK azokról gondoskodott a rendszer akik elszegényedtek öreg korukra.
- Utána már boldog-boldogtalanról, főleg a szocializmusban. Nem biztosítás hanem szociális ellátás, ugyanúgy ahogy az egészségügy.

Emmett Brown 2018.07.25. 19:56:04

@nemecsekerno_007: ez egyáltalán nem lényegtelen. a számolásod abból indul ki, hogy ennyi bónusz járulékfizető lenne itthon, és átlagbéren. Az egyik szélsőérték az, amit te számolsz, hogy ennyivel több ember dolgozik és fizet, azaz ennyivel több pénz lehetne a kasszában, amit lehetne MINDANNYIUNK járulék/egyéb közteher csökkentésére fordítani.

A másik szélsőérték hogy exportáltunk 500000 munkanélkülit, ebben az esetben nyilván jól jártunk, hiszen az államnak belőlük pénz nem folyt vissza (max a segély ÁFÁja meg jövedéki adója).

És van még egy szempont: ha ezek az emberek itthon mind dolgoznának (a legkedvezőbb eset a te érvelésed szempontjából), akkor nem 240 lenne a bruttó, hanem kevesebb, mert a munkaerőhiány értelemszerűen bérnövekedést von maga után.

chrisred 2018.07.25. 20:29:18

@nemecsekerno_007: Magyarországon a két világháború között volt először állami nyugdíjrendszer, és tőkefedezeti, azaz öngondoskodó jellegű volt. Öregkorban nem elsősorban a vagyoni helyzet indokolja az általános nyugdíjrendszer működtetését, hanem az, hogy bérbe adható munkaerő hiányában nincs állandó jövedelem.

Orochimaru 2018.07.25. 23:58:24

@nemecsekerno_007: Mennyibe? Nem tudtam, hogy te tartasz el.

N. Barbie 2018.07.26. 10:31:54

@nemecsekerno_007: "Ja bocs, akkor hagyjuk...

- Azt is törvénybe lehetne írni, hogy 50 centis a f@szom, attól még nem lesz akkora.
- Szóval ez a "leadózták évtizedekig" szöveg kb. ez...

Talán egyszer megérted... "

Az a baj, hogy fogalmatlan vagy es ostoba. Van ez a kenyszerkepzeted, hogy te tartod el a kulfoldiek nyugdijasait es hiaba mond barki barmit, akkor sem engedsz belole.
Ez a f@szmeret peldad jol mutatja a sotetseget, irrelevans pelda.
A leadoztak evtizedekig meg nem szoveg, hanem teny. Probald meg feldolgozni, szolj ha sikerult.

Emmett Brown 2018.07.26. 11:45:14

@N. Barbie: mivel a jelenlegi nyugdíjakat a jelenleg dolgozók járulékaiból fizetik ki, ebből a megközelítésből mindig az aktuális itthoni aktívak tartják el az összes nyugdíjast (meg még pár ukránt is, de ez csak funfact).

Ha valaki külföldön dolgozik, akkor ebbe a kalapba nem ad bele, ez tény. Viszont @nemecsekerno_007: túlságosan leegyszerűsíti a képletet, miszerint aki jelenleg külföldön dolgozik, azok a már itthon melózokhoz pluszban hozzájönnének (azaz fél millióval több aktív lenne) azonos bérszint mellett, illetve a hazautalt pénzeket sem veszi figyelembe amiből az államnak is jut.

N. Barbie 2018.07.26. 12:00:28

@Emmett Brown: "mivel a jelenlegi nyugdíjakat a jelenleg dolgozók járulékaiból fizetik ki, ebből a megközelítésből mindig az aktuális itthoni aktívak tartják el az összes nyugdíjast "

Igy van. Csak errol sem en se mas kulfoldon dolgozo se ezen emberek nyugdijas szulei, akik leadoztak evtizedekig a jovedelmuket, nem tehetunk. Nem mi talaltuk ki a rendszert.

nemecsekerno_007 2018.07.26. 16:59:28

@N. Barbie: "Igy van. Csak errol sem en se mas kulfoldon dolgozo se ezen emberek nyugdijas szulei, akik leadoztak evtizedekig a jovedelmuket, nem tehetunk. Nem mi talaltuk ki a rendszert..."

"A társadalom a hibás..."

Mondtam, hogy hagyjuk...

nemecsekerno_007 2018.07.26. 17:02:44

@Emmett Brown: "túlságosan leegyszerűsíti a képletet, miszerint aki jelenleg külföldön dolgozik"

- Valóban jut az államnak is, csak nem mindegy, hogy mennyi. (ha erre van adatod akkor azt levonom)
- Ha itthon félmillióval többen melóznának, akkor többfelé oszlanának a költségek.

nemecsekerno_007 2018.07.26. 17:10:36

@N. Barbie: "Igy van. Csak errol sem en se mas kulfoldon dolgozo se ezen emberek nyugdijas szulei, akik leadoztak evtizedekig a jovedelmuket, nem tehetunk. Nem mi talaltuk ki a rendszert."

- Nyílván más tehet róla. Akkor felvázolnám azt, hogy mit csináltunk itt ebben a pár napban, ezen a blogon.
- Felhívtam a figyelmet egy anomáliája ami a nyugdíjrendszert érinti. (sok hasonló van, de ez mindegy)
- Erre jöttek a szokásos lózungok.... "40 évig fizette, leadózott jövedelem, hazautalnak etc..."
- A végén eljutottunk odáig, hogy "foglamatlan" és "ostoba" vagyok.
- és végül leírod, hogy "nem mi tehetünk róla. Nem mi talaltuk ki a rendszert..." Már ami most van.
- Ez a néhány napos performansz kristálytisztán mutatja, hogy miért olyan az ország amilyen. Főleg ha a nagy ellátórendszerk finanszírozhatóvá tételéről lenne szó. (meg még sok egyéb másról, a kutyasz@r felszedéstől, a tilosban parkoláson át a devizahitelesekig)

Szóval így kezeljük mi a problémákat....

pettra01 2018.07.26. 17:15:56

@nemecsekerno_007: Azzal, hogy rámutatsz egy anomáliára, nem oldottál meg semmit, nem mutatsz kiutat, nem adsz ötleteket, hogyan lehetne ezen segíteni, csak megnevezed, hogy szerinted ki a rohadék és kit kell utálni, szóval mitől olyan pozitív ez a te működésed?

nemecsekerno_007 2018.07.26. 17:42:15

@pettra01:

1. Akinek nincs itthon járulékfizető családtagja, az annyi nyugdíjat kap amennyit az itthon dolgozók hajlandóak összedobni neki , vagy
2. A külföldön dolgozó hazautal annyit amennyiben megegyeznek. vagy
3. az állam ingatlanfedezet fejében ad nyugdíjat mondjuk 10 évig. (utána az ingatlan az államé)

Ez mindjárt 3 ötlet, de sokat tudok még. Egyébként meg olvasd végig az összes kommentet, vannak benne ötletek még. A lényeg, hogy csak olyan ötletet fogadjunk el ami nem a "semmittevés kompromisszuma" ahogy élő klasszikusunk mondta.

Az alapvetés az öngondoskodás, családi szintű önfinanszírozás felé terelése az emberekenek.... Szóval ez az irány ne változzon.

pettra01 2018.07.26. 18:06:35

@nemecsekerno_007: biztosan bennem van a hiba, de el sem tudom képzelni, hogyan lehetne ezt napra készen nyilvántartani, ma két gyerekem fizet itthon járulékot, holnap az egyik elmegy külföldre, de holnapután hazajön külföldről a harmadik és a negyedik gyerekem és itthon fognak járulékot fizetni, tehát akkor havonta változik a nyugdíjam? Vagy hogy?

Emmett Brown 2018.07.27. 08:33:19

@nemecsekerno_007: 2016ban a gdp 3%-a volt például a hazautalás, mondjuk hogy a harmada az államnál landol (áfa+jövedéki+stb)

Pont az a lényeg, hogy nem félmillióval többen dolgoznának, és nem a jelenlegi átlagbéren, hanem mondjuk max 350-400ezerrel többen (és ez is jóindulatú), és 5-10%kal kevesebbért.

N. Barbie 2018.07.27. 10:28:18

@nemecsekerno_007: Mondtam en valaha is, hogy a jelenlegi rendszer szerint nem a most dolgozok fizetik a nyugdijakat? Nem.
En azt mondtam, hogy semmi kozunk ehhez a rendszerhez, de te megis minden egyes blogon, ahol kulfoldon dolgozok jonnek szoba azonnal eloadod, hogy te tartod el a kulfoldon dolgozok nyugdijasait. Szo szerint reszben igaz, csak ez ugy hangzik, mintha az a nyugdijas nem tett volna semmit a nyugdijaert, ami nem igaz.
Ilyen a rendszer, se nekem, se a szuleimnek nem volt valasztasa errol, akkor jo lenne ha nem rajtunk kerned szamon.
Add elo mondjuk viktorkanak, hogy miert nem mert 9. ev kormanyzas utan o se hozzanyulni egyik omladozo nagy rendszerhez sem, mikor allitolag a gazdasag szarnyal, akkor lenne ra fedezet.

Nem, konnyebb azokat szapulnod, akiknek nincs ebbe beleszolasuk.

A felsorolasod a kulfoldon dolgozok nyugdijasainak ellatasara meg a vicc kategoria.
Meseld mar el nekem, hogy milyen alapon fizesse meg a nyugdijas vagy a hozzatartozoja azt, amit egyszer mar kifizetett? Az akkori es a jelenlegi szabalyok szerint is a megallapodas az az allam es a nyugdijjarulekot fizeto kozott, hogy a munkaseveid alatt befizeteted a jarulekokat (amit megtettek) ezert az allam a nyugdijkorhatar elerese utan garantalja a nyugdijat. Igy van? Persze, hogy igy.
Akkor mirefel fizetne ki barki megegyszer, amit mar befizetett? Mi koze hozza, hogy az allam hogy hasznalta fel az o befizeteseit?
Teljes nonszensz keptelenseg amiket eloadsz mar sokadszorra.

nemecsekerno_007 2018.07.27. 16:51:53

@pettra01: "biztosan bennem van a hiba, de el sem tudom képzelni, hogyan lehetne ezt napra készen nyilvántartani, ma két gyerekem fizet itthon...."

Bár már itt tartanánk, hogy ilyen részletekről folyna a társadalmi vita.

nemecsekerno_007 2018.07.27. 16:53:47

@Emmett Brown: Szó nem volt arról, hogy félmillió magyar hazajön, akkor mi lesz. Nyílván aki hazajön az itthon fizet utána járulékot, ennyi.
A kintmaradók családtagjának finanszírozásáról meg már írtam @pettra01-nek fentebb.

nemecsekerno_007 2018.07.27. 17:04:45

@N. Barbie: ""En azt mondtam, hogy semmi kozunk ehhez a rendszerhez, de te....."

- Na akkor ez már haladás :)
- Most már csak azokat a megoldásokat nézd meg amiket @petra01-nek írtam.

" te tartod el a kulfoldon dolgozok nyugdijasait. Szo szerint reszben igaz, csak ez ugy hangzik, mintha az a nyugdijas nem tett volna semmit a nyugdijaert, ami nem igaz...."

- Ez nyílván sarkítás: azért kell nálunk magasan tartani az elvonási szintet (adóék) mert ilyen anomáliák vannak mint az, hogy a külföldön dolgozók kilépnek a kockázati közösségből és nem történik semmi.
- Az, hogy a nyugdíjas mit tett az is csak az önbecsapásunkat segíti elő, politikusi asszisztenciával
- Értem én, de ettől még nem lesz finanszírozható a rendszer. Nem lehet adót csökkenteni, mindig újratermelődik a hiány...

"Ilyen a rendszer, se nekem, se a szuleimnek nem volt valasztasa errol, akkor jo lenne ha nem rajtunk kerned szamon."

- Hát most is pont ezt csinálod/csináljuk. Hárítod a felelősséget, felháborodsz már a felvetésen is, a megoldási javaslatokat meg tudomásul se veszed. Így ugyanazt csináljuk mint a szüleid/szüleink.
- és a probléma ugyanúgy a szőnyeg alá kerül.

"A felsorolasod a kulfoldon dolgozok nyugdijasainak ellatasara meg a vicc kategoria.
Meseld mar el nekem, hogy milyen alapon fizesse meg a nyugdijas vagy a hozzatartozoja azt, amit egyszer mar kifizetett?"

- Vicc kategória? Akkor pl. az USA egy vicces ország :)
- De látom csak addig sikerült eljutni, hogy a mostani járulékból a mostani nyugdíjakat fizetik. Már ez is eredmény.
- Egyébként ha 200-300 ezer magyar megy külföldre (mint ahogy páran tervezik) akkor mi lesz?
- Emeljük az adókat? Végül is belefér, amúgy se magasak.
- Valóban nem mert a Fidesz 9 év alatt hozzányúlni a nagy rendszerkehez. Most viszont, két turnus után már számon lehet rajtuk kérni ezeket és most már komolyabb ellenzék sincs, szóval kíváncsi vagyok.
- Megmerik-e lépni v. legalábbis elkezdeni vagy megint a magyar kkv szektort kezdik fejni...

Emmett Brown 2018.07.27. 19:35:00

@nemecsekerno_007: az egész eszmefuttatásod arra épül, hogy mi lenne ha az a félmillió aki kint melózik, az itthon tenné, és abból hűdesok extra pénz lenne. De mivel nem teszi, ezért mennyivel többet kell itthon összerakni (nálad 900 milliárd jött erre ki). Szerintem ennél jóval de jóval kevesebb, sőt azt sem tartom kizártnak, hogy összességében (nem csak a nyugdíj szempontjából) így a rengeteg külföldön dolgozóval esetleg jobban is járunk, mint ha nem külföldön dolgoznának. Meg úgy is, hogy a londoni mosogató faterjának mi dobjuk össze a nyugdíját.

nemecsekerno_007 2018.07.27. 19:45:36

@Emmett Brown: "az egész eszmefuttatásod arra épül, hogy mi lenne ha az a félmillió aki kint melózik..."

- Jaja, kiléptek egy kockázati közösségből és nincs szankció. (persze, mert nem biztosításként működik a nyugdíjrendszer (se))
- Az itthon hagyott nyugdíjasokat meg az itthon dolgozóknak kell finanszírozni
- Igen jól érted.

"Szerintem ennél jóval de jóval kevesebb, sőt azt sem tartom kizártnak, hogy összességében...."

- Nem jól közelíted meg: az évi 900 Mrd Ft az a pénz ami kiesik az itthoni rendszerből és mivel nem csökken a nyugdíj, ezért valszeg azt valaki megtermeli.
- Nem azt mondom, hogy "mi lenne ha hazaköltöznének" etc....
- Mivel a külföldön dolgozó nem fizet itthon járulékot, nyílván az itthon dolgozók fizetik. (ill. azok egy része, mert a közszféra az kiadás, még az adója amit befizet az is)
- "Szerintem" Hát itt van a kutya elásva, hogy szerintem meg nem. Jobb lenne ha a bulvárújságíró társadalom inkább ennek nézne utána, nem pedig annak, hogy a nemzet gázszerelője épp mit vett meg.
- Mert ezekről jö lenne valami adat. Én leírtam, hogy számoltam ki ezt a 900 Mrd-t, ha pontosítani akarjuk akkor az több munka. Mondjujk a nagyságrendekek nem változtat lényegesen.
- De mivel ezzel én nem keresek egy fillért se, nem töltök ezzel több időt. Én ennyivel tudok csak hozzájárulni a történethez.
- Azért írkálok időnként, mert halogatom a melót, aztán ez mondjuk elmegy "társadalmi munkának" :)

- Egyébként a következő lépés az lehetne, hogy ugyanezt a rendszert az itthon dolgozókra is kiterjeszteni, de ez már neccesebb történet mert sokkal több szavazót érint.

Emmett Brown 2018.07.27. 20:51:58

@nemecsekerno_007: még egyszer: ez az összeg akkor és csak akkor lenne igaz, ha ezek az emberek mind dolgoznának itthon, nem szorítva ki senkit itthon a melójából, a jelenlegi bérszínvonalon.

chrisred 2018.07.28. 07:05:50

@nemecsekerno_007: "Jaja, kiléptek egy kockázati közösségből és nincs szankció. (persze, mert nem biztosításként működik a nyugdíjrendszer (se))"

Akkor léptek ki, amikor felmondtak a munkahelyükön, és nem akkor, amikor átlépték a határt. A kockázati közösség szempontjából nincs különbség, hogy valaki itthon állástalan, vagy külföldön dolgozik.

"Nem jól közelíted meg: az évi 900 Mrd Ft az a pénz ami kiesik az itthoni rendszerből és mivel nem csökken a nyugdíj, ezért valszeg azt valaki megtermeli."

Például egyre több nyugdías vállal munkát, lényegében a külföldre távozottak helyére lépnek.

nemecsekerno_007 2018.07.28. 10:48:26

@chrisred: "A kockázati közösség szempontjából nincs különbség, hogy valaki itthon állástalan, vagy külföldön dolgozik..."

- ezt ugye viccnek szántad :)
- kérdezz már meg egy biztosítót, hogy ők is így gondolják-e :)
- persze a nyugdíjrendszer se bizotsításként működik de jó lenne abba az irányba mozdítani.

"Például egyre több nyugdías vállal munkát, lényegében a külföldre távozottak helyére lépnek..."

- ez mind nagyon derék, de meg tudod mondani, hogy ez mennyiben pótolja a kieső pénzt?
- és mi a különbség ha aktív korú v. nyugdíjas korú fizeti a külföldön dolgozó helyett a járulékot?
- illetve mennyiben gerjeszti a fiatalok kivándorlását azzal, hogy elveszi a munkahelyeket...
- én csak annyit mondok, hogy árazzuk be a történetet, mert így eddig csak találgatás.
- mondjuk a 900 Mrd az elég konkrét legalább is nagyságrendileg.
- a legnagyobb gond az, hogy összemosod a dolgokat. Jobb lenne abba az irányba mozdítani a rendszereket, hogy mindenki igyekezzen önmagáról gondoskodni és a kimaradó 8-10%-al meg szolidáris a rendszer.
- abban biztos lehetsz, hogy a külföldön dolgozó itthon élő nyugdíjas családtagjával a többség nem lesz szolidáris, teljesen jogosan.

nemecsekerno_007 2018.07.28. 10:52:59

@Emmett Brown: "még egyszer: ez az összeg akkor és csak akkor lenne igaz, ha ezek az emberek mind dolgoznának itthon, nem szorítva ki senkit itthon a melójából, a jelenlegi bérszínvonalon."

- teljesen rossz logikával közelíted meg
- de egyszerűsítsük le: akinek nincs itthon járulékfizető családtagja az annyi nyugdíjat kap amennyit, de nem írom le még egyszer...
- szóval függetlenül attól, hogy a 900 Mrd hogy jön ki, ha azt szeretnéd, hogy a nyugdíjas családtagod továbbra is kapjon nyugdíjat akkor fizess neki a külföldön keresett pénzből.
- esetleg megpróbálhatod lezsírozni az adott ország nyugdíjfolyósítójával, hogy az ott befizetett járulékból utaljanak Mo.-ra bizonyos %-ot
- kíváncsi vagyok belemennek-e :) Mert ugye ezt az egészet azért csinálják nálunk így mert lehet.

Emmett Brown 2018.07.28. 12:53:46

@nemecsekerno_007: mi köze van az egésznek a családhoz? Ez egy nemzeti léptékű kockázatközösség. Akinek nincs gyereke az ne kapjon csak minimális nyugdíjat?

pettra01 2018.07.28. 13:25:16

@nemecsekerno_007: az öngondoskodás kétféle módon képzelhető el, az egyik az, hogy előre megtakarítasz magadnak öreg napjaidra, ez azért nálunk még egy ideig nem működőképes, mert a többségnek nincs akkora jövedelme, amennyiből félre tudna tenni, a másik az, hogy amíg dolgozol, gondoskodsz a mostani nyugdíjasokról is, cserébe majd rólad is gondoskodnak. A te logikád szerint akinek nincs gyereke, az egész életében elzárkózhat a másokról való gondoskodás elől, mondván, róla se fog majd senki gondoskodni, szóval mégiscsak ez a mostani nyugdíjrendszer a működőképes.

nemecsekerno_007 2018.07.28. 14:54:20

@Emmett Brown: "mi köze van az egésznek a családhoz? Ez egy nemzeti léptékű kockázatközösség. Akinek nincs gyereke az ne kapjon csak minimális nyugdíjat?"

- Akkor miért nem szankcionálja ha valaki kilép ebből?
- Első körben mindenkinek családi szinten kellene megoldani a finanszírozást, utána a maradék 8-10%-nak meg szolidaritási alapon.
- Egyébként annyi köze van amennyit társadalmi szinten meghatározunk. De mint írtam erről nem volt társadalmi megállapodás, csak így alakult.
- Amiről te beszélsz az egy nagy közös kalap, de közös lónak is nevezhetném. Hát olyan is...

nemecsekerno_007 2018.07.28. 14:58:21

@pettra01:
- Ha szerinted ez működik akkor miért 53-54% az adóék illetve miért halmozódik fel mindig újra a hiány?
- De úgy is mondhatnám, hogy egy 200 000-es nettó fizu, miért kerül 370 000 Ft-ba a munkavállalónak és a munkáltatónak?
- egyébként azért nincs akkora jövedelme mert magasak a munkabért terhelő adók és járulékok.
- na és vajon miért magasak? :) Mert a kiesők miatt kevesebb embertől lehet levonni, ezért kell levonni az egyes embertől.
- nem annyira bonyolult ez a történet, szimpla matek.
- egyébként valamit muszáj lesz csinélni mert 2020 után kevesebb EU-s pénz jön.

pettra01 2018.07.28. 15:40:16

@nemecsekerno_007: ez a rögeszméd, hogy nem szankcionálja, hát dehogynem. Arra az időre, amikor nem fizettél járulékot, nem is kapsz nyugdíjat - egyébként aki külföldön dolgozik, az a különféle juttatásokból sem részesül, gyakorlatilag olyan, mintha meg sem született volna, tehát a rendszer szempontjából nem létezik, és még utólag sem jelent majd terhet, ha öregen hazajön esetleg, mert hozza magával azt a nyugdíjat, amire máshol szerzett jogosultságot.

nemecsekerno_007 2018.07.28. 15:45:44

@pettra01: "ez a rögeszméd, hogy nem szankcionálja, hát dehogynem. Arra az...."

- akinél kalapács van az mindent szögnek lát :) Te nem akarod érteni, próbálod csűrni-csavarni :)
- nem fizet járulékot és nem kap majd 20-30 év múlva. De addig is kéne valamiből fizetni a mostani nyugdíjakat.
- ilyen a felosztó-kiróvó rendszer, de csak nem akarod érteni :)
- nem mondtam, hogy könnyű elfogadni azt amiről beszélek, de azért próbálkozni kéne.
- tőlem ne várd, hogy szépeket hazudjak ahogy eddig tettük a politikusokkal együtt.
- de kérdezz meg valakit aki biztosítással foglalkozik: eleve az önkéntes nyugdíjkassza úgy működik, hogy fizeted X évig aztán nyugdíjbavonulás után 10 évig fizetnek nyugdíjat. Ezt tudja garantálni a biztosító.
- Nincsenek is finanszírozási problémáik.

pettra01 2018.07.28. 15:53:15

@nemecsekerno_007: az önkéntes nyugdíjkassza egy üzleti vállalkozás, egy társadalom nem üzleti alapon működik, pontosan a szolidaritás a lényege, a szisztémád alapján agyon kéne csapdosni mindenkit, akinek a léte nem fizetődik ki. nem igazán vonzó lehetőség.

Emmett Brown 2018.07.28. 21:50:15

@nemecsekerno_007: értsd már meg, hogy lehet hogy van 500000 magyar aki külföldön dolgozik, de ezek az emberek csak akkor tekinthetők kiesőnek, ha itthon lenne 500000 üres állás.

Ha Tomi aki itthon mondjuk szakács volt, kimegy Londonba főzni, de cserébe a helyére felveszik Csabit dolgozni, aki eddig állástalan volt akkor nem esett ki senki a rendszerből, ugyanannyian fizetnek járulékot itthon továbbra is.

Itthon jelenleg munkaerőhiány van, ami azt jelenti hogy kénytelenek vagyunk nyugati fizukkal versenyezni. Ezért van az, hogy hiába rosszabb szakács Csabi mint Tomi, mégis 20%-kal többet keres, mint Tomi tavaly. Ez több járulékot is jelent, és az hogy Csabi itthon dolgozik, Tomi meg Londonban, az egy sokkal jobb deal az országnak, mintha Tomi itthon nyomná, Csabi meg munkanélküli lenne.

nemecsekerno_007 2018.07.29. 20:30:13

@pettra01: "az önkéntes nyugdíjkassza egy üzleti vállalkozás, egy társadalom nem üzleti alapon működik.."

Érdekes sok helyen üzleti alapon működik például az USA-ban.

nemecsekerno_007 2018.07.29. 20:32:20

@Emmett Brown: "Ha" itthon 500 000 üres állás van.... :)

Ha Julcsa néninek....

Amit én írok abban nincs ha. Kint dolgoznak, itthon nem fizetnek járulékot. Egy-két családtagjuk viszont kap itthon ellátást. Nincs "ha". Ez olyan nehéz megérteni?

Egyébként a TB-nél működik a dolog, ha itthon kezeli magát, akkor az adott ország biztosítója fizeti.

pettra01 2018.07.29. 21:06:17

@nemecsekerno_007: Magas életszínvonal mellett elképzelhető, de nálunk erről nem beszélhetünk, ma a napi öngondoskodásra sem képesek nagyon sokan, nemhogy a jövőjüket bebiztosítsák. Őket akkor ítéljük halálra? Mert amit mondasz, az lényegében az. Elhiszem, hogy te ezt kiszámoltad és szerinted igazad is van, csak éppen rettenetesen embertelen elképzelés.

nemecsekerno_007 2018.07.29. 21:37:36

@pettra01: "Magas életszínvonal mellett elképzelhető, de nálunk erről nem beszélhetünk...."

- Ez egy 22-es csapdája helyzet: Addig nehezen tudjuk elérni a magasabb életszínvonalat amíg az újraelosztási rendszer ilyen mértékben terheli a költségvetést.
- Arról már nem is beszélve, hogy mennyire rossz az a mentalitás ami ezek miatt kialakult: az emberek az államtól várják az életük jobbá tételét.
- Nem ítélek én senkit halálra: a szegényebbek életkörülményei attól függnek, hogy a többség, akiknek jobbak az anyagi körülményeik mennyire szolidárisak és mennyit adnak.
- biztos vagyok benne, hogy a valóban rászorulóknak a nagy többség szívesen ad, de a külföldön dolgozók nem ilyenek, csak kihasználnak egy "kiskaput"
- ezért amiről te beszélsz az a hamis szolidaritás iskolapéldája, nagyon sok ilyen van az újraelosztási rendszerekben...

pettra01 2018.07.29. 21:51:56

@nemecsekerno_007: " Nem ítélek én senkit halálra: a szegényebbek életkörülményei attól függnek, hogy a többség, akiknek jobbak az anyagi körülményeik mennyire szolidárisak és mennyit adnak."
Hát én meg biztos vagyok benne, ha a jobb anyagi körülmények között élők jóindulatától tennénk függővé mások életét, az szörnyű következményekkel járna. Az emberek nem adnak szívesen, ,csak néha, karácsony előtt előtör a jóságuk, aztán ezzel nagyjából be is van fejezve, adót sem szívesen fizetnek, egyre inkább eluralkodik az "amennyije van, annyit is ér" hozzáállás. Az államnak pont az a dolga, hogy ne hagyja a polgáraira ezeknek a fontos kérdéseknek az eldöntését, hanem igenis, vegyen el onnan, ahol sok van és adjon oda, ahol kevés. Nekem egyébként régóta az a mániám, hogy a nyugdíjrendszerünk legnagyobb hibája, hogy valamiféle régvolt érdemek alapján juttatja a járandóságokat, ahelyett, hogy legalább nyugdíjas korban bevezetnénk a a teljes egyenlőséget. Megvalósítható lenne, én nem tudom, mennyi nyugdíj jutna egy nyugdíjasra, valószínű, hogy sokan rosszabbul járnának, de végre megszűnnének a szégyenteljes, éhhalálra sem elég nyugdíjak. Ha már olyan erős ország lettünk, mint Orbán állítja, ez is simán beleférne.

chrisred 2018.07.30. 05:28:45

@nemecsekerno_007: Ez működik a nyugdíjnál is, mert ha nem fizet Magyarországon járulékot, az az időszak nem minősül a nyugdíjellátás szempontjából szolgálati időnek.

Emmett Brown 2018.07.30. 07:33:36

@nemecsekerno_007: volt az az állításod, hogy az 500k külföldön dolgozó miatt éves szinten a hazai rendszerből kiesik majd 1000 mrd Ft. Ezt továbbra is tartod?

Értem amit írsz, hogy az aktuális nyugdíjakat az adott illető aktuálisan járulékot fizető leszármazottai alapján számítanád. Nem megvalósítható, ugyanis jelen körülmények között ez még a Fidesznek is politikai öngyilkosság (minimum 500000 nyugdíjas választó mínusz).,

Illetve számos kényes etikai kérdést vet fel: mi van ha valakinek nincs gyereke? Mi van, ha nem önszántából nincs gyereke? Mi van, ha meghal a gyereke? Abortuszról mi a véleményed (korrekt-e a jelenlegi szabályozás, vagy szigorítani kellene, vagy erkölcsileg teljesen elfogadhatatlan?) Miből gondolod, hogy hogy a fejlődéshez csak saját gyerekkel lehet hozzájárulni (azaz mit érdemel egy gyermektelen ámde objektíve kurvajó tanár)?

nemecsekerno_007 2018.07.30. 11:14:18

@Emmett Brown: Akkor a Fidesz még egy darabig...

nemecsekerno_007 2018.07.30. 11:14:59

@chrisred: De nyugdíjakat most kell fizetnünk, a mostani járulékokból...

nemecsekerno_007 2018.07.30. 15:27:34

@Emmett Brown: Bár már ott tartanánk, hogy ilyen részleteken vitatkozhatnánk.

Alapvető különbség van a te szemléleted és az én elképzelésem közt. Én azt mondom, hogy az országnak az tenne jót ha kigyógyulna végre a szocializmusból (meg az európai jóléti modelből)
Paradigmaváltás, asszem így hívják, csak sok a rövidtávon ellenérdekelt választó...

Emmett Brown 2018.07.30. 19:10:30

@nemecsekerno_007: a kiinduló érv, miszerint a külföldön dolgozók miatt évi 1000 mrd kiesik a rendszerből az orbitális tévedés.

Abban van igazság, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formában egy kalap szar, és el kellene szakadni a szocializmustól, de a kettős feltételhez kötött nyugdíjötleted számomra túl sok etikai problémát feszeget egyszerre.

chrisred 2018.07.31. 05:49:14

@nemecsekerno_007: Meg a központi költségvetés hozzájárulásából. Valójában a tömegtársadalom korszakában egyetlen társadalmi szintű rendszer sem a pillanatnyi vagyonából teljesíti a fizetési kötelezettségeit. Ha a fizetésed egy bankhoz kerül, nem guruló aranypénzek kerülnek egy trezorba, hanem követelésed keletkezik a bankkal szemben, amit a banknak a másokkal szemben fennálló követeléseivel kell ellensúlyba hozni. Ha járulékot fizetsz a nyugdíjkasszába, valójában nagyjából ugyanez történik. Az egyensúlynak hosszú távon kell jelentkeznie, ezért a járulékot nem fizetők helyzete semleges ebből a szempontból.

nemecsekerno_007 2018.07.31. 11:23:21

@Emmett Brown: "Abban van igazság, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formában egy kalap szar"

- Már megérte beszélni róla :)

"kettős feltételhez kötött nyugdíjötleted számomra túl sok etikai problémát feszeget egyszerre."

- az etikai problémát én meghagynám a bölcsészeknek :)
- a nyugdíjrendszerrel (is) inkább finanszírozási probléma van
- ha meg pénzről van szó, akkor még a szabadbölcsészek is kőkemény kapitalistává válnak :)
- megértem az etikai aggályaidat, de szerintem símán lehet kezelni szolidaritási alapon.
- nyílván ehhez transzparencia kell, hogy tudjuk ki az aki jól keres, de sunnyogni próbál...

nemecsekerno_007 2018.07.31. 11:26:55

@chrisred: "Meg a központi költségvetés hozzájárulásából. Valójában a tömegtársadalom korszakában egyetlen társadalmi szintű rendszer sem a pillanatnyi vagyonából teljesíti a fizetési kötelezettségeit..."

- jaja, meg hitelből...
- és központi költségvetésbe ki a fene rakja a pénzt?
- olyan, hogy állam pénzügyi szempontból nem létezik.
- ez az egész amiről itt írsz csupán a pénzügyi valóság elfedésére jó, valljuk be egészen jól működik. elég hosszan magyarázod már.

"egyensúlynak hosszú távon kell jelentkeznie..."

- jaja, csak a kiadások most jelentkeznek
- vagy szerinted miért veszünk fel hiteleket immáron 50 éve...

chrisred 2018.08.01. 05:28:28

@nemecsekerno_007: "- vagy szerinted miért veszünk fel hiteleket immáron 50 éve..."

Mert az állam fenn akarja tartani a pazarló működését.

"- és központi költségvetésbe ki a fene rakja a pénzt?"

Nem csak az aktív munkavállalók, mint a nyugdíjkasszába.

nemecsekerno_007 2018.08.01. 09:53:20

@chrisred: "Mert az állam fenn akarja tartani a pazarló működését...."

- Hát persze. Nézd már meg, hogy mennyi pénzbe kerül a nyugdíjrendszer és az államigazgatás fenntartása.

"Nem csak az aktív munkavállalók, mint a nyugdíjkasszába..."

- Hanem kik? A nyugdíjasok v. köztisztviselők? Gondolkozz már el rajta, hogy az ő pénzük honnan van?

chrisred 2018.08.03. 05:38:35

@nemecsekerno_007: Tudtommal a nyugdíjrendszer fenntartására akkor vettünk fel külső hitelt, amikor át akartunk térni a felosztó-kirovó rendszerről a kötelező öngondoskodásra. Mennyibe kerül a közigazgatás, és mennyi előnyt jelent, hogy van közoktatás, közegészségügy, tűzoltóság, rendőrség, vannak közműhálózatok, utak, bíróságok, börtönök?

"Hanem kik? A nyugdíjasok v. köztisztviselők? Gondolkozz már el rajta, hogy az ő pénzük honnan van?"

Köztisztviselők is aktív munkavállalók, a nyugdíjasok között is van egy csomó.

nemecsekerno_007 2018.08.03. 09:42:58

@chrisred: "Tudtommal a nyugdíjrendszer fenntartására akkor vettünk fel külső hitelt, amikor át akartunk térni a felosztó-kirovó rendszerről a kötelező öngondoskodásra..."

- és áttértünk az öngondoskodóra?

"Mennyibe kerül a közigazgatás, és mennyi előnyt jelent, hogy van közoktatás, közegészségügy,.."

- Kormányzat 3000 Mrd
- Szociális kiadás: 5000 Mrd

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

"Köztisztviselők is aktív munkavállalók, a nyugdíjasok között is van egy csomó...."

- a kérdésem még mindig ugyanaz: A pénz amit ők kapnak, az honnan van? Amit befizet a köztisztviselő adót, azt adják a nyugdíjasnak?
- gondolkozz egy kicsit, hogy miből van valódi bevétele az országnak. Mert amiről te beszélsz az csak egyik zsebből, a másikba pakolászás....

chrisred 2018.08.04. 07:59:10

@nemecsekerno_007: "gondolkozz egy kicsit, hogy miből van valódi bevétele az országnak. Mert amiről te beszélsz az csak egyik zsebből, a másikba pakolászás.... "

Az államnak az adókból van bevétele. Az adók meg onnan származnak, hogy a az aktív munkavállalók (köztük a köztisztviselők is) a munkájukkal értéket termelnek, amit a munkáltatójuk fizetéssel honorál, és annak egy részé közvetlenül, a másik része pedig a fogyasztási adókon keresztül az államkasszába kerül. Tehát igen, amit a köztisztviselő befizet járulékként és adóként, annak is egy része a nyugdíjasokhoz kerül.

chrisred 2018.08.04. 08:01:46

@nemecsekerno_007: "és áttértünk az öngondoskodóra?"

Nem, mivel az a rendszer megszűnt, tehát onnantól az állam nem vesz fel hitelt a nyugdíjkassza kiegészítésére. Ami valójában az volt, hogy államkötvényt bocsátott ki, és átadta a nyugdíjpénztáraknak.

chrisred 2018.08.04. 08:02:49

@nemecsekerno_007: "- Kormányzat 3000 Mrd
- Szociális kiadás: 5000 Mrd"

Ezzel nem adtál választ a kérdésre.

nemecsekerno_007 2018.08.04. 11:46:47

@chrisred: "Az államnak az adókból van bevétele. Az adók meg onnan származnak, hogy a az aktív munkavállalók (köztük a köztisztviselők is)"

- Látom nem akarod érteni. Amiről te beszélsz, az kiadás. Ennyi.
- Közszféra, nyugdíj, egészségügy, oktatás: KIADÁS (még az adó is amit befizetnek)
- Audi, Mercedes, külföldi turisták, átmenő forgalom, Prezi, Pick, Waberers - na ezek a bevételek...
- Csak azért nem válik el élesen, mert annyira bonyolult az újraelosztási rendszer, sokféle adó és járulék van, rakosgatjuk a pénzt egyik zsebből a másikba.

Szóval még egyszer: amiről te beszélsz, az KIADÁS. KIADÁS...

chrisred 2018.08.06. 05:44:57

@nemecsekerno_007: Nem, amiről én beszélek , az értékteremtés. Te valamilyen évszázadokkal ezelőtt meghaladott merkantilista szemléletet képviselsz. Azt hiszed, hogy a külföldi turisták akkor is jönnek, ha az országban nincs belső piac, jogbiztonság, kultúra, nem tanulnak a lakosok külföldi nyelveket; átmenő forgalom akkor is van, ha az országban nem épülnek utak; külföldi cégek akkor is építenek itt üzemeket, ha nincs képzett munkaerő. Az egész rendszerből kiemelsz tetszőlegesen pár elemet, ahogy az általam leírt szövegből önkényesen kivagdosol szövegrészeket.

nemecsekerno_007 2018.08.06. 11:07:33

@chrisred:

- Kiadás. Van aktív és passzív kiadás, de akkor is kiadás
- Bármihez fogunk nyílván kiadással jár, de ezzel párhuzamosan meg kell nézni a megtérülést is. Azt, hogy az érték amit teremtenek az mennyi és mikorra sikerül realizálni.
- Az olajért meg a gázért most kell fizetni, sajnos nem fogadnak el 20-30 év múlva megteremtődő értékket.
- Nyílván értékteremtés, de nem azt mondtam, hogy szüntessünk meg minden állami szolgáltatást aztán jöhet az anarchia.

De nem ragozom tovább, másfajta filozófiát képviselek és ezt nem igazán veszi be a gyomrod.
Szerintem a szocializmusból ki kéne gyógyulni, az meg egy vicc, hogy gazdag nyugati országoknak képzünk szakembereket állami pénzen, utána meg de nem írom le huszadszor...

chrisred 2018.08.07. 05:48:35

@nemecsekerno_007: Miért ne venné be a gyomrom? Egyszerűen nem fogadom el, és kész. Az a különbség, hogy az államot önálló, jogokkal és hatalommal rendelkező entitásnak tekinted (valójában ez a nézőpont az államszocializmus szüleménye), én meg csak a polgárok érdekében létrehozott eszköznek. Én befektetésnek és megtérülésnek tekintem, ha a polgárok adójából finanszírozott felsőfokú képzést elvégző polgár a lehető legjobban tudja hasznosítani a megszerzett tudást, karriert és egzisztenciát teremt belőle magának - ha úgy alakul, akkor külföldön.