Csak mondom

Hova tovább?

2018. április 18. - pettra01

Tíz nappal a nagy ütközet után még javában tartanak az utómunkálatok. A parancsnokok számba veszik veszteségeiket, eltemetik halottaikat, bekötözik a sebesülteket. Még folyik a kiértékelés, melyik szárnyon ki milyen hibát követett el, vannak még viták, hogy egy-egy dombot talán mégse az ellenfél foglalt el, de hogy összességében ki győzött, az nem kétséges. A győzelem mértéke azért nem mindegy, és valóban, most lehet még tisztázni, hogy talán mégse az egész tartományt kaparintotta meg, talán meg lehet menteni legalább valami kis szegletet, ahol át lehet vészelni a következő időszakot. A vert hadban akadnak még, akik fújdogálnak mindenféle trombitákat és azt hirdetik, hogy meg kellene ismételni a háborút, olyan is van, aki letette a fegyvert és depresszióba esett, és remélhetően vannak, akik azon gondolkodnak, hogyan legyen most tovább. 

A győztes láthatóan baromira magabiztos, elvégre megsemmisítő csapást mért az ellenfélre, olyan arányú sikert aratott, hogy innentől kezdve tényleg azt csinál, amit akar, osztogathat vagy fosztogathat kedve szerint, annak meg, hogy a vezetettek mindehhez mit szólnak, különösebb jelentősége nem lesz. Már hallani a hangokat, hogy máris készülni kell az önkormányzati választásokra, ott még nagy csodákat lehet művelni. Hát nem is tudom. Az önkormányzatok már az előző nyolc év áldásos ténykedésének köszönhetően szinte teljesen kiszolgáltatottá váltak, sikereik vagy kudarcaik lényegében a kormányzati szándéktól függenek, baráti település kap kormányzati infúziót és fel tud valamit mutatni, ha kekeckedik, elzárják a csapokat és örüljön a polgármester, ha nem ütik agyon a helybeliek. Maradtak még elenyésző lehetőségeik, de a kétharmaddal bármikor lehet úgy fordítani a szelet, hogy tovább szűkülnek a lehetőségek, tehát mire eljönnek az önkormányzati választások, a polgárok önként belátják, hogy akkor járnak legjobban, ha minél fideszesebb önkormányzatot választanak maguknak. Éppen ezért gyanítom, hogy ezzel a kérdéssel jelen körülmények között nem is érdemes foglalkozni. 

De akkor mégis, mihez kezdjen az ellenzék? Milyen lehetőségei maradtak? Probléma van ezernyi, talán a legnagyobb baj, hogy annyi a gond, és mindegyik hatalmas, nem lehet nem foglalkozni velük. De ha mindenért szót emel az ellenzék, az túl sok, követhetetlen, egyre többen fognak úgy dönteni, hogy mivel reménytelen a helyzet, egyszerűbb teljesen elfordulni az aktualitásoktól, kizárni a híreket az életünkből, amennyire lehet, nem foglalkozni semmivel, próbáljunk meg élni az adott körülmények között a lehető legjobban. Dönthetünk így is, de akár úgy is, hogy megpróbáljuk kiszűrni a sok bajból a legnagyobbat és az ellen próbálunk valamit tenni, valóban koncentráltan, valóban erőt és komoly szándékot mutatva. Legalább az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkat érjük már el valahogy, aztán onnan már talán vezet majd valamilyen út a normalitás felé...

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr8213846364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2018.04.18. 14:55:04

Kedves Pettra!

Én a magam részéről már mondtam: itt ordít, hogy az ellenzék valójában parancsra további négy éves kormányzáshoz segítette hozzá a németek kollaboráns kormányát.

És látható ez az "ellenzéki" összefogás az utómunkákon is.

Ezt leplezi az ugyanabból a zsebből kikandikáló TELJES sajtó/média paletta is, akik voltaképpen most pacifikálják a dühöngő tömeget.

Minden változáshoz legelőször ezt kéne észrevenni, hogy itt minden szereplő, FIDESZtől az MSZPig, liberálisoktól a nyilasokig mindenki kollaboráns, és parancsra együtt, összehangoltan tartják hatalomban Orbán kollaboráns kormányát.

Minden egyéb a rendszer keretében történik. Akkor pedig Orbán nyugodtan alhat még 20 évig.

pettra01 2018.04.18. 14:59:32

@ZorróAszter: Jó, most ha elfogadjuk, hogy itt mindenki kollaborál, az azért kevés, hogy ezt megállapítjuk. Tudja, van a mondás, hogy nem az a kérdés, hogy mi lesz, hanem hogy addig mi lesz? Kövessünk el szepukut vagy mégis, van valami értelmes javaslata, hogy konkrétan mit kellene tenni?

ZorróAszter 2018.04.18. 15:02:09

Ja bocs! Azt hittem, ma 19-e van. Tetszett látni amit írtam a facebook megosztásról?

pettra01 2018.04.18. 15:06:41

@ZorróAszter: pont most válaszoltam rá odaát :)

ZorróAszter 2018.04.18. 15:10:47

@pettra01:

Igen. Van. Meg kell próbálni az MSZP által politikából kimart, 2 millió baloldali visszahozását a politikába.

EZ pedig nem mehet másként, mint az MSZP-t rákényszeríteni, hogy legyen az ami a neve, és nem kriptoliberális törpepárt, hanem a munkavállalók pártja.

Honnan lehet tudni, hogy ez lenne a járható út?

Onnan, hogy erről szigorúan tilos beszélni. Már a kérdés is ki van cenzúrázva központilag a TELJES médiapalettából.

Azzal a kérdéssel együtt, hogy vajon az a több mint két millió szavazásra jogosult, akik nem mennek el szavazni, azok tényleg delirium tremensben fetrengő veterán nyilasok a faluszéli árokból, vagy esetleg az MSZP által parancsra elmart baloldaliak.

ZorróAszter 2018.04.18. 15:12:59

"pont most válaszoltam rá odaát :) "

OK Nézem :o)

pettra01 2018.04.18. 15:40:16

@ZorróAszter: Hát én csak közelre látok, nálunk például össze lehet hasonlítan a nyolc évvel ezelőtti MSZP-t a mostanival. A régiben volt egy csomó értelmes, okos ember, akik szakemberként is elismertek voltak, adtak a pártnak egy rangot. Azok szépen kivonultak. Nem hiszem, hogy parancsra, ki is öregedtek, csalódtak is, és tulajdonképpen a korábbi nagy nyitottságuk okozta a vesztüket, ahányszor fiatalítottak, sikeresen beengedték a kis nyavalyás szerencselovagokat, akik közül sok már azóta továbbállt, és nagy pofával mocskolja az MSZP-t, amit ő is tett tönkre. Szóval nem nagyon hiszem, hogy ezt a pártot fel lehet támasztani. Talán valóban egy igazi baloldali párt kellene, de ahhoz lehet, hogy egészen meg kell szűnnie ezeknek a levitézlett utódpártoknak, és hát elő kell kerülniük azoknak a haladó embereknek, akik képesek egy új csapatot verbuválni.

pettra01 2018.04.18. 15:42:27

@pettra01: bocs, össze se lehet hasonlítani, természetesen :)

ZorróAszter 2018.04.18. 16:29:35

A" jöjjön egy új, valóban baloldali párt" jelszó az a FIDESZ-rendszer (német rendszer) része. Az LMP, DK, Együtt, Külön, Párbeszéd, Nácipárt, stb. meg a többi kamupárttal egyetemben.

Ami kívül van a rendszeren, az az, hogy az emberek ne kivonuljanak a politikából, hanem hogy mondják meg, baloldali létükre miből lett elegük. Főleg az MSZP-vel kapcsolatban.

Ez az amit nem propagál a német kézben lévő sajtó. Sőt kicenzúráz.

Mert az MSZP-ben nem tarkónlőtték a balosokat, hanem a liberálissá változtatott baloldali sajtó segítségével a háttérbe szorították őket. A vezetésben főleg. A tagságban a legkevésbé.

Mint Peyerék annak idején a Szocdem Pártban.

Peyerék annak idején azzal revolverezték a vezetőket meg a tagságot, hogy nélkülük, a politikájuk nélkül betiltanák a Szocdem Pártot meg a Népszavát meg mindent.

Ma, illetve 30 év óta meg azt sutyorogja a liberálissá vedlett álbaloldali sajtó, hogy a munkavállalók pártja Kádárista csökevény. AZ igazi Szocdem Párt valójában liberális. És mindenki aki mást mond, az kriptokommunista. Vagy volt párttitkár.

De nem mond mást senki, mert akkor ha észreveszik hogy mást akar mondani, kicenzúrázzák.

pettra01 2018.04.18. 17:35:04

@ZorróAszter: Most olvasom, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok együtt maradnak. Valami azért mintha kezdődne.

ZorróAszter 2018.04.18. 18:07:12

@pettra01:

Ha nem tetszene szándékosan nem érteni, mit mondok, akkor azt tetszene írni, hogy mintha minden folytatódna.

:o)

ZorróAszter 2018.04.18. 19:47:48

Utólagos engedelmével én is meogosztottam ezt a cikket itt a cikkben a szürke kerek gombsoron ráklikkeltem az f betűs gombra.

Erre megjelent nálam az "Idővonal"omon.

Na most szerintem itt még csak ennyi történt. De az "Idővonal"omon a cikke keretében megjelent egy megosztás feliratú gomb is. Ha ez nem programozási hiba, és nekem egyedül nem szabadna látnom és használni tudni ezt a gombot, hanem ez tényleg újabb megosztás, akkor ez azt jelentheti, hogy ennek megnyomására jelent meg az én ismerőseimnél ez a cikk mint általam ajánlott.

pettra01 2018.04.19. 02:04:22

@ZorróAszter: Hát én nem tapasztalom azt a megosztást, valami biztos nem egészen stimmel :) De végül is nem probléma, legfeljebb kevesebben olvassák azt a borzasztó sok okosságot, amit itt összehordok :)

ZorróAszter 2018.04.19. 14:50:30

Akkor tiszta mázli, hogy nem hagyta magát felvilágosítani a megosztásokkal kapcsolatosan. Tőlem legalábbis.

Azért megpróbálok utána nézni, hogy is megy ez valójában.

:o)

pettra01 2018.04.19. 15:34:17

@ZorróAszter: Valami mégis történt, mert Valika a Facebookon találkozott ezzel a poszttal. De jó lenne érteni ezt az egészet!

ZorróAszter 2018.04.19. 18:17:51

Lehet, hogy a második megosztásom, amit a facebookon tettem, az csak azt jelenti, hogy az ismerőseimnél megjelent vagy az idővonalukon, vagy egy un. értesítés, hogy ZA megosztott egy bejegyzést. A visszajelzés Önnél, hogy X db embert elért, az meg csak akkor nő, ha valaki rá is klikkel a megosztásra, kvázi meg is nézi.

Edit exnolbloggerina 2018.04.20. 20:43:47

Szerintem a győztes illúziókban ringatja magát. Próbál ugyan közeledni az ő népéhez, de csak a hülye nem látja - meg, aki nem akarja - , hogy ezzel is a saját bőrét menti, remélve, hogy változik a közmegítélésük, ha a családok helyzetére fókuszálnak az elkövetkező években, illetve nyitnak az ellenzék felé -. elvégre szegény vesztesekkel türelmesnek kell lenni, különösen gyászidőszakban.
De hát EZEKNEK felülni öngyilkosság, valójában már folyamatban van a bosszúhadjárat . Mit is mondott a pocakos tábornokokat nem kedvelő? Ne azt figyeljétek, amit mondok, hanem, amit teszek.
Most lenyilazták Gyárfást, Orbán kiállt a Figyelő listája mellett, április 30. után folytatódnak a kilakoltatások - ennyit a családok fontosságáról, a keresztényi blabláról -, és minden megmozdulásunkra provokátorokat küld, és rengeteg, rengeteg rendőrt: hátha hibázunk.

Értem én, hogy a csalásaik - a választásit is beleértve -, és a talán már a számukra is követhetetlen , eget rengető korrupció Damoklész kardjaként lóg a fejük felett , következésképpen mindent bevetnek, hogy elaltassák a figyelmünket , de bármilyen szépen is mosolyognak, attól ők még azok, akik tegnap voltak.

Rájuk omlik ez a szörnyű NER-tákolmány, asztalostól, barackfástól, úgyhogy fel kell készülnünk egy szakértői kormány felállítására. Ezt szolgálják a megmozdulások, amelyek egyre határozottabb formát fognak ölteni.
Közvetlen tét is van, jövőre újból fontos választások jönnek, és nem szabad megengedni, hogy az önkormányzatit eltöröljék. Erőszak nélküli forradalom, ennek van most az ideje.

pettra01 2018.04.21. 01:00:56

@Edit exnolbloggerina: Hát nem tudom, minek van most itt az ideje, én valahogy egyre reménytelenebb vagyok, olyan lett az egész, mint egy önmagába visszatérő alagút, szaladgálhatunk benne, de az mind csak csupa pótcselekvés, valójában ennek az alagútnak nincs vége, csak ha egyszer valami robbanás vagy földindulás ki nem dönti valahol az oldalát. Nyilván nem tudunk beletörődni, nem tudjuk elfogadni, de most már annyira mélyen felháborít ez az orbáni lesajnálás, ahogyan egyáltalán beszélni képes az ellenzékről, hogy nem is találok rá szavakat. Nem gyűlölöm őket, nem, ez valami más, valami feneketlen nagy undort érzek.

Edit exnolbloggerina 2018.04.21. 09:02:17

@pettra01:

Ugyanerre jutottam. Undort érzek én is, sőt, néha már sajnálom Orbánt, nézem, ahogy kapaszkodik belénk, ahogy élni nem tud nélkülünk, szól hozzánk, úgy tesz, mintha kapcsolat lenne közte és köztünk, az egész élete a minthára épül, olyan, mintha élne. Nem bír ki még egy választási kudarcot, így, ha törik, ha szakad, hatalomban kell maradnia. Ennek az embernek nincs saját élete, a mienkéből táplálkozik.

Képzeld, egyszer azt álmodtam, hogy a pokolban vagyok, minden ugyanolyan volt, mint a való életben, utcák, gépkocsi, látszólag szabadon jöttünk-mentünk, csak éppen felelősséggel nem tartoztunk semmiért, gyermek módjára éltünk, valakik gondoskodtak a fizikai szükségleteinkről és az őrzésünkről - be voltunk zárva. De néhány ember, férfiak, a tudatában voltak annak, hogy van egy valós élet is valahol, és ki akartak jutni. Megtervezték a szökést, én pedig éppen arra jártam, ahol a nagy kapu zárt el minket attól a más világtól, s amelyen a lázadók megpróbáltak kijutni. Nekik nem sikerült, elkapták őket, én meg futottam a kapuhoz, és csak le kellett nyomnom a kilincset -. be sem volt zárva.
A legdöbbenetesebb az egészben, hogy még csak be sem volt zárva, annyira biztosak voltak abban, hogy meg sem kíséreljük a menekülést.
Leírhatatlan, milyen volt kiszabadulni. A poklot, a mi saját poklunkat fehér falak vették körül, kívülről úgy nézett ki, mint nagy ház. Nem jöttek utánam, nem is tartottam ettől, a kinti életben ugyanis az őrök már szabad emberek lennének, de ők még nem tudják, mi a szabadság, még őrök akarnak lenni egy olyan világban, ahol az alávettek még kiegyeznek a rabsággal.