Csak mondom

Skót módra

2018. március 29. - pettra01

Nem szokványos történet. Nemzetközi focimeccs, két ország válogatottja találkozik, a vendégeket szurkolóik egy része is elkíséri. Ilyen máskor is megesik, de a skót drukkerek más módon is emlékezetessé tették ezt a barátságos mérkőzést. Mint kiderült, van egy alapítványuk, amelynek az a szokása, hogyha a skót válogatott külföldön lép pályára, előzetesen tájékozódnak és adományt visznek a fogadó ország valamelyik gyermekintézményének. Most a magyarországi Oltalom Karitatív Egyesület Wesley János Óvodáját lepték meg közel kétmillió forintos adományukkal, a pénzt az óvoda egyik csoportszobájának felújítására fogják fordítani. 

Torokszorító volt nézni az erről szóló rövidke híradást. Így is lehet sportrajongónak lenni, azzal a plusz csavarral, hogy mégcsak nem is a focihoz kötötték az adományt, nem mezeket meg labdákat vittek, nem valamelyik szépreményű fociakadémiának juttatták, hanem az itteni brit nagykövetségtől kértek tanácsot, hol lenne a legjobb helye a felajánlásuknak. 

A közmédia nem is tudott mit kezdeni az eseménnyel, egyszerűen nem számolt be róla, aminek akár örülhetünk is, mert talán kiderítették volna, hogy már a skótok is Soros zsebében vannak. Én a Hír TV-n láttam, igazán megható volt a népviseletbe öltözött skót férfiak látványa, akik megjelentek az óvodánál, dudáltak egy sort, átadták az ajándékot, majd kedélyes Hajrá, Skócia, hajrá,Magyarország felkiáltással távoztak. Aztán a csapatuk egy-nullra megverte a magyar nemzeti válogatottat, de ez már részletkérdés. 

skotok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr6813787836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2018.03.29. 14:03:04

Végre, egy örömteli téma, jó szokást vezettek be a skót játékosok.

pettra01 2018.03.29. 14:30:34

@CsipkeRózsa: Ugye? A hír hallatán kicsit irigy is lettem, hogy a fene egye meg, nekünk, magyaroknak miért nem jut eszünkbe ilyesmi? Pedig jobb lenne, ha valami ehhez hasonló hírünk lenne inkább a világban.

pietnik 2018.04.14. 19:05:13

Gyerekek!
Tavalyelőtt októberben Berlinben voltam,onnan repülővel jöttünk haza!Na,most ott a gépnek várnia kellett,mert egy skót szurkoló csapatra vártunk!Aztán meg is érkeztek,de olyan részegen,hogy végigordítozták Pozsonyig az utat!
És az a két úriember is köztük volt,akik a képen a transzparenst tartják!Legalábbis most nagyon ismerősnek tűnnek!
Akkor nagyon lekívántam őket a gépről,ejtőernyő nélkül,de ha akkor is így jártak el valamely szlovák intézménnyel is,akkor visszavissza!