Csak mondom

Utána. Lesz utána?

2017. október 05. - pettra01

Meg vagyunk mi már bolondulva itt ebben a Kárpát-medence nevű gödörben. Jó, persze az egész világ kezd nem normális hellyé válni. Az ember már arra gondol, hogy a genetika fintora, hogy nagy számban értek választó és választható korba a hibás példányok, mi mással magyarázható, hogy hatalmas méreteket kezd ölteni a baromság. Ott van az a koreai majom, akinek egy egész ország tapsikol, amikor ügyesen játszadozik a bombáival, a világ egyik nagyhatalma is jól beválasztott egy pojácával, a katalánok valamiért keveslik az autonómiát és mindjárt kikiáltják a függetlenségüket, cserébe a spanyolok meg nekiállnak püfölni a katalánokat, és lehetne még sorolni, akármerre néz az ember, hasonlókat láthat. Talán tényleg komolyabban kellene venni azokat a konteókat, hogy repülőkről szórnak le mindenfélét, talán attól megy el az emberek esze. A világ nagy bajaihoz képest nálunk béke van és nyugalom, leszámítva kisebb helyi jelenségeket, mint amilyen például az őcsényi népfelkelés. Ámbár nem is biztos, hogy az egy probléma, elvégre az ország miniszterelnöke úgy vélekedett róla, hogy nagyon is rendben van, ami ott történt. Mármint hogy az őcsényi magyar családok nem akarnak az ő akáclombos kis falucskájukban idegeneket kerülgetni. 

Illetve módosítsunk, nem általában idegeneket, mert ha külföldiek keresnék fel a falut, arra bizonyára még büszkék is lennének, még a tévéhiradó is tudósítana róla, hogy látogatók keresték fel az ottani templomokat - más nevezetesség nem nagyon lehet azon a nagyszerű településen. De ezek nem közönséges külföldiek voltak, hanem migráncsok, és azok, mint tudjuk, veszedelmes népség. Elveszik a munkánkat, nem tisztelik a kultúránkat, a nőket megerőszakolják, emellett terroristák is, és akármikor gondolnak egyet, aztán fölrobbantják a mellényüket. Mert ugye az nekik a nemzeti viseletük. 

Az, hogy a miniszterelnök jóváhagyta az őcsényi háborgást - nemcsak arról volt szó, hogy egyszerűen csak nem örültek a dolognak, hanem ennek mindenféle módon hangot is adtak, falugyűlésen óbégattak, megfenyegették a panzióst, sőt, ki is szurkálták a kocsiján a gumikat - megadta a hangot a kórusnak. Azóta a kormányoldali szószólók mindenféle variációban ezt éneklik, most már ott tartanak, hogy a panziós a hibás, meg a civil (Soros-) szervezet, amelyik az oltalmazottak számára üdülést akart szervezni. 

Milyen lehet őcsényinek lenni? Ha vendégül látnánk valakit, előtte körbe kell járni a faluban és mindenkit értesíteni a várható eseményről? Persze ez még nem elég, mert hátha valamiféle migráns az illető. Ajánlatos bemutatni az okmányait, beleértve a keresztlevelét? Oltási könyv is kell? Vagy el kell vinni a vendégeinket a helyi háziorvoshoz (feltéve, hogy van a faluban), hogy bevizsgálja? Szerencsére nem Őcsényben élek. De mi van, ha divattá válik? Netán törvényt is hoznak rá? 

Azért ez az őrület nem tarthat öröké, csak eljön a másnap és utána kijózanodik ez a társadalom. 

De mi van, ha nincs utána? 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr7612929477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 06:23:31

Túlkapás mindez, nyilvánvaló.

De reakció az ellenoldal túlkapására, mely fanatikusan akar Mo-nól hetregogén migránsállamot csinálni.

Xilit 2017.10.05. 09:05:34

Az nagyon valószínű, hogy a korunk vízválasztó a történelmünkben: vagy vége lesz , kipusztulunk, vagy, ahogy mondod, kijózanodunk - en bloc.
Az megnyugtató, hogy van jó néhány normálisan működő - azaz, működő - társadalom, amelyekről lehet is, ajánlott is példát venni.
Megnéztem az őcsényi falugyűlésről készített felvételt - borzasztó. Ennél már csak az a gondolat rémisztőbb, hogy ez a kis település vajon lenyomata-e az országnak. De, hogy legyen reményünk, bejelentkezett Bogdán László, Cserdi polgármestere, hogy javítson az imázsunkon.
Az biztos, hogy ebben az özönvízszerű állapotban én Bogdán hajójára szállok.

Azt figyelitek, hogy Lázár menekül a süllyedő hajóról? Állítólag arra készül, s ezért próbál szalonképesebb maradni, hogy '22 után miniszterelnök lehessen. Ha rajtam múlik, ez az ember hazaárulásért bíróság elé fog állni.
Gyurcsány most esett ki a pixisből, visszataszító, ahogy örömködik Botka lemondásán, és, ahogy belengette, kormányra kerülés esetén eltekintene a számonkéréstől. Eddig az összes ripacskodásával együtt nagy túlélőnek tartottam, de most csak egy szánalmas másodvonalbeli színészt látok, aki egyszer főszerephez jutott, s ugyanúgy ragaszkodik hozzá, ahogy örökös riválisa is teszi.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.10.05. 12:18:16

Őcsény hergelt csőcseléke
Suttyón kocsigumit döfköd.
Bősz fejükben nincsen béke,
Csak zsigeri reflux böff-köd.

Vitéz Felsőcsúti Viktor,
Ez az utángyártott szittya,
Tapsolván, hogy megy a víg tor,
Hangulatot tovább szítja.

Mi kell ennek, véres utca,
S diktatúra, mely nem puha?!
Bár lenne az összes cucca
Csak egy csíkos börtönruha!

pettra01 2017.10.05. 12:20:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: na látod, ez a túlkapások csúcsa, hogy bárki is migránsállamot szeretne csinálni Magyarországból. A fideszes mantra része, de mondogasd csak, ha neked tetszik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 12:30:05

@pettra01:

Sajnos ez nem igaz. Soros és Brüsszel terve a kelet-európai népek letörése, liberálissá züllesztése, s ennek egyik kiszemelt eszköze volt a migrácó.

pettra01 2017.10.05. 13:05:30

@Xilit: Az emberek hajlamosak ilyen hülye kanyarokat venni, nálunk is volt hasonló eset, amikor föllázadt a nép a reggie-tábor ellen. Volt itt olyan évekig, senkit nem bántottak, ráadásul a város szélén tartották, a kutyát nem zavarta, aztán valaki kitalálta, hogy az egy szörnyűség, és föltüzelte a többieket. Olyanok ordibáltak akkor is, akik soha a közelben nem jártak, azt se tudták, miről van szó, de azért kiharcolták, hogy ne legyen. Ettől persze nem lett senkinek se jobb, de azért nagyon büszkék voltak magukra, hogy ők aztán megnyerték a szent háborút. Bogdánék is egyfolytában harcolnak, csakhogy az egy jóféle harc, szóval valahogy ezt kellene már megértenünk, hogy küzdelem és küzdelem között hatalmas különbség tud lenni, és válogassa már meg az ember, hogy milyen csatákba és kinek az oldalán száll be, mert ugye nem mindegy.
Hát igen, Lázár még a jobb fajta fideszesek közé tartozik, de olyan sok bűnt követett el, hogy három életnyi tisztesség is kevés lenne azt ledolgozni.
Gyurcsányt én is hallottam az InfoRádióban, hogy hogy őt ilyen apróságok, hogy miniszterelnök-jelöltnek nevezik-e, nem érdekli. Nem a fenét. Vajon tényleg elhiszi, hogy ő még kormányra kerülhet?

Drizari 2017.10.05. 13:06:36

Sárköz népéhez tartozók az őcsényiek. Tipp-topp a népes falujuk, 2500-nál többen lakják. Van iskolájuk, bölcsődéjük, kettő háziorvosuk, gyerekorvosuk és fogorvosuk, gyógyszertáruk és postájuk, takarékszövetkezetük és bankautomatájuk, még repterük is van repülőklubbal. És persze sárközi hagyományaik.
Híres a népviseletük, a hímzésük és a csipkéjük, s hogy az újszülöttet megvédjék a boszorkánytól, fokhagymát dugtak a kulcslyukba. Mélyek a sárközi néphitek, hisznek a rendkívüli képességű emberekben, s félnek az ördögi hatalmat nyertektől. Az utóbbiak közé sorolják a migránsokat is, hiszen látszik a fekete képükön. :-))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.10.05. 13:50:01

@pettra01: Kösszy, de kár, hogy meg kellett írnom...

CsipkeRózsa 2017.10.05. 13:52:24

Csintalan Sándor bejelentkezett az MSZP-nél, belépne a pártba, hogy megmentse azt, Horn Gyula miatt. Szeretne az MSZP elnöke lenni egy évig, nem indulna képviselőjelöltként.

Xilit 2017.10.05. 14:02:44

Még hogy nincs demokrácia! Így lehet miniszterelnök bármelyikünkből:

zoom.hu/2017/10/05/sajat-kepeivel-szivatja-orbant-egy-szazhalombattai-ferfi

Én 14 évesen kádit játszottam egy úttörő seregszemlén, olyan jóképű férfit kreáltak belőlem, hogy nem is volt kedvem visszavedleni. :) Ha tudnátok, milyen jól áll a szakáll! :))
Szóval, a nem nem probléma!

Xilit 2017.10.05. 14:21:32

Én Fradyra szavazok.

@CsipkeRózsa:

Ez már a vég. Vagy Simicska jól átgondolt lépése? Azért az nagy só lenne, ha Simicska boronálná össze az ellenzéket Orbán ellen.

Alapvető problémám a szocikkal, hogy megtagadták a szocialista eszméket, Kádárt, és úgy ünneplik '56-ot, mint a '48-as szabadságharcot - vagyis szembe kerültek a rendszerváltás előtti magukkal.
Mitől lennének hitelesek?

pettra01 2017.10.05. 15:34:11

@Drizari: Köszi a részletes tájékoztatást, örömmel olvasom, milyen jól prosperál a falu, ennek ellenére valahogy nem vágyom ott élni...

pettra01 2017.10.05. 15:36:39

@CsipkeRózsa: Milyen nagylelkű, csak elnök szeretne lenni? Akkor már miért nem egyből miniszterelnök-jelöltnek ajánlkozik?

pettra01 2017.10.05. 15:41:36

@Xilit: Most felrakott egy képet, egy maszkot vett föl, hogy abban indul Őcsénybe riadalmat kelteni, hogy ő a migráns és hamarosan jönnek a többiek is. Hát ha ezek az őcsényiek tényleg ilyen érdekesek, hogy félnek az ördöngősöktől, még a végén agyonverik :)

pettra01 2017.10.05. 15:52:58

@Xilit: Nagyon szilárd eszméik lehettek, ha ilyen könnyedén lehet azokat bármire módosítani. Éppen a napokban láttam megint arról a dél-amerikai volt elnökről képet, aki puritán tudott elnökként is maradni. Érdekes, mennyire szimpatikus ez az embereknek, aztán ha ők maguk is közel kerülnek valami húsos fazékhoz, mégiscsak elkezdenek meregetni belőle, meg elkapja őket az urizálási betegség. Igazság szerint Botka Rolexe meg a flancos terepjárója nem tette őt vonzóbbá, szóval nem azt mondom, hogy járjon biciklivel meg papucsban, de azért hogyha valaki azt hirdeti, hogy ő a szegények érdekeit akarja védeni, akkor ne legyen már ilyen feltűnően luxusimádó.

Xilit 2017.10.05. 16:59:42

@pettra01:

Kit érdekelne bárki gazdagsága, ha mindenki számára elérhető lenne az elég. Most olvastam, hogy Orbán újabb és újabb stadionokat építtet, akkor, amikor közel két millió embernek nincs elfogadható fedél a feje felett. Kötelezővé teszik a dzsúdó oktatását már az első osztálytól, miközben a gyerekek zöme reggeli nélkül indul el otthonról, és ebédidőben vesz magához először ételt, már amennyiben ehet a menzán. Hogy ráadásul 7-8 órákat kell kibírniuk, az már a sokadik pont az i betűn.
Orbán Idomított katonákat akar látni, pocak nélkül - még hogy nem beteg? Vásárhelyi Mária kifakadásaira reagálva tett fel egy posztot itt a blog.hun egy blogger(ina), helytelenítve a minősítéseket, a kormányt, főleg Orbánt érintő indulatos, érzelmektől fűtött vádiratot. Hogy csak tárgyilagosan , emberek, nem lesüllyedni az általunk bíráltak viselkedéséhez. Ez elvileg még igaz is , csakhogy Orbánnak nem kormánya, hanem csőcselékként vitézkedő bandája és bandériuma van, amelyet bandavezérestől kell kisöpörni a portálunkról. Úgyhogy takarítók kerestetnek.

Xilit 2017.10.05. 17:02:35

@pettra01:

Ide tudod tenni a képet?

pettra01 2017.10.05. 18:18:54

@Xilit: idetenni nem tudom, de printscreenben elküldtem emailben.
Hát ez a stadionmánia már tényleg a betegségig fajult, éppen néztem, hogy Őcsényben nincs focicsapat, csak futsalcsapat, de majd biztos ők is kapnak valami műfüves akármit, ha stadiont nem is. Az előbb írtam le a kormányinfó egy részét, pont Lázárt kérdezték az őcsényi hősiességről, és megint kifejtette, hogy azok követték el a hibát, akik az embereket ott nem tájékoztatták. De könyörgöm, miről? Nem menekülttábort akartak ott csinálni, hát a fene megette, ha már ahhoz is egy falu beleegyezése kell, hogy valaki megszálljon egy panzióban. Hülyék.

pettra01 2017.10.05. 18:20:24

@Barbara Babbo: A Thürmer-fiú megint vicceskedik?

Xilit 2017.10.05. 19:08:24

@pettra01:

Megkaptam, köszi. A humor fél gyógyulás, na de nem lehet arra berendezkedni, hogy valamiből/valakikből mindig fel kell gyógyulni.

Istenem, ki az, aki kis Thürmert olvas?

Xilit 2017.10.05. 19:44:11

Azt hiszem, Németh Szilárd, aki az ATV-ben vita címén kiabál, már minden értelmes embert meggyőzött arról, hogy a butasággal nincs mit kezdeni. Én biztos, hogy nem ülnék le vele egyetlen mondta erejéig sem. Nem is értem Molnár Zsoltot. A vitapartner elfogadása őt is minősíti.
Nem azért, de Egon rendre utasíthatta volna Némethet.

pettra01 2017.10.05. 20:34:06

@Xilit: Hát ebbe nagyon nem lett volna szabad belemenniük, Molnár Zsoltnak se, de Gulyás Gergely végképp le fogja söpörni Tóth Benedeket, a téma se szerencsés, egyszerűen ki kellene mondani, hogy erről nem hajlandóak beszélni, sokkal inkább egyéb kérdésekről, amiről viszont a Fidesz nem akar. A kérdés tényleg az, hogy mit vártak a vitától? Ilyesmit akkor vállal fel az ember, ha amúgy is harakirit követne el, és akkor már tök mindegy.

pettra01 2017.10.06. 01:48:40

@Xilit: Most fejeztem be a mai munkát, hát azért elnyertem öt percet én is a Molnár Zsolt-Németh Szilárd remeklésből. Szóval miért is ül le beszélgetni valaki olyan valakivel, akivel nem lehet beszélgetni?
Aztán ez is egy csemege, ez a Földi László nevű elmebeteg, aki most nekiáll hazaárulózni, meg hogy kinek nincs jogállása és kit lehet nyugodtan likvidálni - hát hova tud ez még fokozódni?

ZorróAszter 2017.10.06. 11:40:34

Kedves Pettra!

Én azt hiányoltam nagyon-de-nagyon Orbán nyilatkozata kapcsán, hogy valaki a "baloldali???" sajtó képviselői közül nekiszegezi a kérdést, hogy itt hivatalosan oltalmazotti státuszt kapott emberekről volt szó. Nem illegális határátlépőkről.

Ön szerint miért nem következett ez be?

Vajh mi lehet a magyarázata?

pettra01 2017.10.06. 12:02:51

@ZorróAszter: Hogy miért nem kérdezte meg senki? Hát mert teljesen nyilvánvaló, a probléma nem az, hogy illegálisak, hanem hogy idegenek, akik valami csoda folytán lettek oltalmazottak. Aki a magyar feltételeknek megfelel, az tényleg nagy szörnyűségeken mehetett keresztül, és az, hogy oltalmazottak, nem jelenti, hogy emberszámba is vesszük őket, szóval valahogy így.

CsipkeRózsa 2017.10.06. 13:36:31

@Barbara Babbo:

Igen, a Csintalannak adott választ már olvastam.

A fiatal Thürmernek nagyon gyengére sikerült a Kiszel Tündéről írt cikk.