Csak mondom

Bárkit meglopni

2017. szeptember 08. - pettra01

Hadházy Ákos ma kikelt magából. Beleszaladt egy korrupciógyanús ügybe - hát mi tagadás, több, mint gyanús a dolog. A koraszülött gyerekek szüleit segítő alapítvány nyert uniós pályázaton 1,2 milliárdot, és történetesen az alapítvány kuratóriumában benne van Lázár János felesége is. Állítólag társadalmi munkában.

A lényeg, hogy a programot kielemezve Hadházy sokallta a költségeket, és hát erősen igaza van, mert amit a tényleges segítő munkára szánnak, az a költségek kis töredéke, a pénz java ingatlanbérlésre, annak bebútorozására, számítógépekre, telefonokra, tanulmányokra, szakértői díjazásra megy el. Valóban szembetűnő aránytalanságok, csak a vak nem látja. 

A sajtótájékoztatójára Lázár elküldte egy emberét, ráadásul provokatív kérdéseket kapott Hadházy, Ron Werbert is belekeverték, a lényeg, hogy nem is kicsit földühödött, gazemberségnek nevezte az egész módszert, nekem teljesen hihető volt, hogy főleg az háborította fel, hogy a kedvezményezettek koraszülöttek és szüleik lennének - nem véletlen, hogy pont Farkas Flóriánt hozta példának, ott is mindenki jól járt, csak azok nem, akiknek az érdekében föl kellett volna használni a keretet. Lázár szélsebesen megválaszolta, eljópofáskodott ezen, hogy hogyan is kerül ide Farkas Flórián, aztán jól megkeverte az egészet, hogy a LMP már cigányozik is, meg hogy Ron Werber ezek szerint már megérkezett Budapestre. Természetesen rajta tartja a szemét az alapítványon, mert ő olyan, senki ne aggódjon, bár hogy a szakértőknek indokolt -e ötvenezer forintos óradíjat fizetni, azt nem lehet így kívülről megítélni - mindebből nyilvánvaló, hogy teljesen rendben lesz minden annál az alapítványnál. Már látom, hogy a napokban már nemcsak a nyugdíjasokat hívja fel a Fidesz telefonon, hanem a cigányságnak is lesz mondanivalója, mert ugye a Jobbik a nyugdíjasokat sértegeti, az LMP meg a cigányokat. 

Az én szememben minden esetre Hadházy hatalmas nagyot nőtt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr6412810938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2017.09.08. 10:25:50

Az enyénben is.
Tegnap este , éppen ez eset kapcsán gondolkodtam azon, hogy mit is érzek a fidesz iránt. Hogy a romlottságnak ez a foka tud-e újabb és újabb dühöket gerjeszteni, iszonyt kelteni, vagy elkezdek másképpen tekinteni rájuk: például szánakozva, mert még ők maguk sem tudják, milyen szerencsétlenek. Nem mérik fel - hogyan is tudnák, ha képesek lennének rá, változtatnának a mentalitásukon-, milyen következményekkel jár , hogyan üt vissza rájuk a '89-től 2018-ig terjedő időszak minden tette. Ez 19 év, és akkor még nem is elemeztük ki a kollégiumban töltött években csírásodó, mára csúcsra futtatott attitűdjeiket. Mindent összevéve, nem szeretnék a helyükben lenni.

pettra01 2017.09.08. 11:45:33

Eddig is kedveltem az LMP-.t, akárki akármit is mond, de most már egyre inkább arra hajlok, hogy rájuk fogok szavazni. Végül is teljesen érthető, ha nem akarnak másokkal szövetkezni, Szél Bernadett is szimpatikus, Hadházyt meg egészen megszerettem tegnap, amikor a sok szenvedély előjött belőle, majdnem remegett a dühtől, amikor azt mondta, hogy egy ilyen gyerek akkora, mint egy zacskó tej. A Fidesz? Egyre gusztustalanabbak. Ez az új elmélet meg egyenesen elképesztő, hogy a kötelező kvóta olyan, mintha meghívót küldene az unió a menekülteknek. Hát mondjuk ez pont fordítva van szerintem. A kötelező kvóta azt jelenti, hogy úgy is hozhatja a véletlen, hogy például Magyarországra kell nekik jönniük és itt is maradniuk, ennél riasztóbb alternatíva nem nagyon lehet.

CsipkeRózsa 2017.09.08. 13:55:45

A Fidesz viselt dolgait már nem tudom nézni a híradókban, mert annyira felháborít.

Ezt a koraszülött programot is azért találták ki, mint a többi hasonló fölösleges pénzköltést. Valakik keresnek sokat rajta, valakinek az ingatlanát bérbe veszik jó áron, valaki összeállította a szöveget a témához, mindezt jól megfizetve. Egy óra alatt meg lehet keresni annyi pénzt, amennyit egy egész hónapra kapnak nagyon sokan.

A Fidesz eddig 28 évet ténykedett.

A kvótához való hozzáállásuk, ill. ellenállásuk ugyanolyan erőszakosan történik, mind minden megmozdulásuk.

Az LMP-re nem szavazok, nem tetszik, hogy nincs benne az ellenzéki összefogásban, így elveszettnek érzem a rájuk adott X-et.

pettra01 2017.09.08. 15:45:05

@CsipkeRózsa: Nagyon úgy néz ki, hogy a teljes összefogásból nem lesz semmi, ebből a szempontból tehát minden ellenzéki szavazat elveszett szavazat lesz, hacsak meg nem jön az eszük valami csoda folytán, de hát erre nincs esély. Botka egyre kevésbé szimpatikus, bár még mindig úgy vagyok vele, hogy ha tényleg mindenki őt támogatná, hát egye fene, rászavaznék, de abból úgyse lesz semmi.

Xilit 2017.09.08. 19:55:59

@pettra01:

Az a baj, hogy azt a várakozást, amit Botka színre lépése jelentett, nem követték visszaigazolások. Bosszant az is, ahogy Gyurcsányt odaveti a társadalom elé, mint főbűnöst, nesztek , itt a minden bajunkért egyedül felelős politikus, csak a saját, MSZP-n belüli szerepét nem értékeli, mintha ott sem lett volna.
Ha lesz összezárás, akkor a közös jelöltre fogok szavazni, ha nem, akkor talán a DK-ra. Ha az Együtt-PM-Momentum-LMP négyes megegyezik, akkor ők is esélyesek a szavazatomra. A Kétfarkúakkal is érdemes szövetkezni, nagyon jó fejek, komoly tartalommal.
Csak megy az idő, és túl nyitott még minden. Pedig muszáj lesz leváltani a fideszt, ezt a rombolást, amit itthon és nemzetközileg végeznek, nem tűrhetjük tovább.

pettra01 2017.09.08. 20:35:29

@Xilit: Tényleg úgy nekikeseredtem valamelyik nap, hogyha most nem győzi le senki ezeket a mocskokat, hát én nem fogom már megérni, hogy itt más világ legyen, az én életemből már nincs olyan sok hátra, hogy tudom is én, mennyit tudjak várni, pedig azt nagyon szeretném látni, hogy eltakarodnak. Olyan mértékben utálom már ezt a förtelmes bandát, hogy az már szinte beteges, szóval nekem ezért is fontos, ilyen önző szempontjaim vannak, hogy legalább az életem vége legyen kicsit reményt keltőbb.

Xilit 2017.09.08. 21:39:58

@pettra01:

Nem kincstári optimizmusból mondom, de megérjük, pettra. A viselkedésük a minden mindegy fílinget sugallja, azok tesznek így, akik már tudják, hogy semmiképpen nem kerülhetnek ki győztesen egy párviadalból, hát megpróbálnak még annyit ártani, amennyire csak képesek. Nagyon infantilis reakció , nem is ragozom.
Azért azt se felejtsük el, hogy mindenhez két fél kell. Soha az életben nem kerültek volna kormányra, ha érettebb a társadalom.
Lehet, hogy unalmas, de Kádárhoz fogható talentum nem mutatkozott az utóbbi évtizedekben. A kérdés csak az, hogy Kádár kellett volna-e a magyaroknak, ha nem az oroszok segítik hatalomra.

ZorróAszter 2017.09.09. 14:15:33

@Xilit:

"Ha lesz összezárás, akkor a közös jelöltre fogok szavazni, ha nem, akkor talán a DK-ra. Ha az Együtt-PM-Momentum-LMP négyes megegyezik, akkor ők is esélyesek a szavazatomra. A Kétfarkúakkal is érdemes szövetkezni, nagyon jó fejek, komoly tartalommal. Stb. stb."

Igen. Pontosan ez volt a célja a FIDESZnek, amikor létrehozta ezeket a pártokat.

Amíg ezt a baloldali szavazók nem ismerik fel, addig ez a machiavellista pszichopata (Orbán) be van betonozva a hatalomba.

Én nem mondom, hogy minden ilyen pártot a gyarmattartóink a FIDESZ segedelmvel vagy közvetlenül hozta létre. De nagyon gyanús hogy más pártok meg se tudnak mozdulni a pénztelenség és a sajtócenzúra miatt. Ezeknek a pártoknak a politikusai meg egész jól eléldegélnek az apanázsukból.

Ki van ez találva.

Jobb lenne végre észrevenni nyolc-tíz év tapasztalata után.

pettra01 2017.09.09. 14:42:35

@ZorróAszter: Jó, lehet itt bölcselkedni, de lényeg mégiscsak az, hogy valakire szavazni kellene jövőre. A kérdés ez, nem pedig az, hogy ki hoz létre pártocskákat.

ZorróAszter 2017.09.09. 15:58:54

@pettra01:

Dehogynem. Ugyanis borítékolom, hogy a legtöbb szavazatot az MSZP fogja kapni: minimum 20-30%-ot.

A többi baloldali szavazat meg 2-3%-onként elvész vagy max. 5-6%-kal bejutatt a parlamentbe egy-két kis FIDESZ által fizetett pártocskát. Összességében elvész minumum 10-20-30 %-nyi baloldali szavazat.

Ezek a sátánista pszichopaták meg maradnak még minimum négy évre.

pietnik 2017.09.11. 16:30:07

Az LMP nem véletlenül kapott a fidesztől anno kopogtató cédulákat,és Schiffer sem véletlenül volt Orbán ügyvédje!Pupunak igaza van! A fidesz felől fúj a Szél!És sodorja Botkát,meg mindenki mást!
Az is érdekes,hogy mi itt kikelünk magunkból,de a pártok,és pártocskák a fülük botját sem mozgatják,pedig a feladott labda ott szálldos körülöttük,....és nem!Pedig hány,és hány süvített már el ott!(?)
Itt csak akkor lesz váltás,ha a nagy -nagy rendszerváltó-országellopó pártok fülig korrupcióba merült prominensei közül páran vádalkut kötve(nehogy aztán őket is agyonverjék-mert ennek az lesz a vége!!)
borítják a rendszerváltás körülményeit,a menthetetlen panamákat,országellopást,rámutatva a támadható pontokra,amiket megrúgva összeomlik ez az egész rendszer!
Az Eu meg menjen a bpicsba!Ugyanis nélkülük,az ő belegyezésük nélkül nem lehetett volna idáig eljutni!