Csak mondom

Pestis

2017. június 24. - pettra01

Nem ismerem Czeglédy Csabát. Fogalmam sincs, hogy jó ember vagy rossz, nem kell állást foglalnom az ügyében. Csak egy vagyok a tévénéző, hírolvasó emberek közül, akik a kapott információkból tájékozódnak. 

Az utóbbi napokban meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott az ügye. Láthattuk, amint vasra verve, vezetőszáron kísérik a bíróság elé, mutatták az arcát is, ezek szerint beleegyezett, hogy felvételek készüljenek róla - mintegy párhuzamosan látott napvilágot az a két hír is, mi szerint a kétszázmilliárdos Tarsoly Csaba házi őrizetbe került, a pécsi ápolónőt pedig, aki ismeretlen indíttatásból megmérgezte a kollégáit, le sem tartóztatták. A mezei tévénéző mindebből esetleg arra következtet, hogy a szóba került elkövetők legveszélyesebbike Czeglédy Csaba...

Hogy miket követett el, arról eléggé keveset lehet tudni, bűnszövetkezetben fosztogatta a központi költségvetést állítólag és ezzel több milliárdra tett szert, persze leginkább az kapott hangsúlyt, hogy Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje is volt. Aztán kiállt a csodálatos Németh Szilárd és tudatta mindenkivel, hogy itten egy bűnözőről van szó, akit egyszer már el is ítéltek valami csalás miatt - azt nem említette meg, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, azt ellenben nyomatékosította, hogy némely szocialisták olyat mondtak, hogy ők kiállnak Czeglédy mellett, és bizony őket is el kell számoltatni, hogy miben állnak ki mellette. Na és természetesen mivel diákszövetkezetet működtettek, a fiatalok pénzéből tollasodtak. 

Lenne azért néhány kérdésem. Hogyha ez az ember egy ilyen megrögzött bűnöző, hogyan lehetett egy sok milliárdos forgalmú cég vezetője? Már legalább egy éve nyomoznak ebben az ügyben, pont most jött el az ideje, hogy letartóztassák és megbilincseljék? Ha csak úgy indítanak ellene egy eljárást, akkor megszökne vagy veszélyessé válna? A keményen dolgozó diákok miért is nem kapták meg most a pénzüket? Mert ellopta a bűnszövetkezet, vagy mert  zárolták a cég számláit, így mindenféle kifizetés lehetetlenné vált? 

Érdekes, hogy most még a szocialisták is óvatosan nyilatkoznak ebben az ügyben, ami valahol érthető. Egy ekkora cég esetében, amely több száz vagy több ezer embert foglalkoztat, még maga a cégvezető se lehet egészen biztos benne, hogy nála aztán minden rendben van, ez nem egy suszterműhely, ahol esténként leül a mester az asztalhoz és szépen rendben lekönyveli, mennyi volt aznap a bevétel, bár még ő sem lehet nyugodt afelől,  hogy minden szabályt figyelembe vett. Ha pedig nem is rólam van szó, hanem bármelyik jó ismerősömről, merném-e a tűzbe tenni érte a kezem, hogy ő aztán biztosan nem csinált semmiféle szélhámosságot? Azt végképp nehezen tudom elképzelni, hogy miközben már legalább egy éve nyomoznak a cégemnél, ráadásul én ezt tudom is, mert még az újságokban is megjelent, olyan vakmerő legyek, hogy a vizslató szemek előtt továbbra is vígan talicskázzam kifelé a lopott pénzt. 

Valami tehát itt nagyon sánta. Most mindenesetre ráesett a gyanú az emberre, hogy talán pestises, most karanténba került, aztán egyszer majd kiderül, hogy kiütés volt rajta, vagy csak egy pattanás. Valószínű, hogy azt már nem Németh Szilárdtól fogjuk megtudni. Annyit azért sikerült elérni, hogy még azoktól is elhúzódnak sokan, akik kapcsolatba kerültek vele, mert sose tudni, hátha azok is betegek, csak még nem látszik rajtuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9012617659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2017.06.24. 17:26:39

Ez egy vérbeli újságíró cikke - feltartottam mind a két hüvelykujjam. :)

Van az úgy, hogy az ember mentálisan is, fizikailag is undorodik valaki(k)től, nem sorolom a neveket, túl hosszú lenne a lista, de egyet az általad is említettek közül, mégis: Német Sz. Gyakorlatilag a hányingerig tud fokozódni az undorom.

Ezektől meg kell menteni az ifjúságot, minden jóravaló embert, hogy soha többé, senkinek ne tudjanak ártani.

pietnik 2017.06.24. 18:32:06

Készülődés a '18-as választásokra?!

pettra01 2017.06.24. 19:16:44

@Xilit: Tegnap próbáltam megokosodni a kérdésben, de nem igazán sikerült. Viszont kidobta a google az egész magyar szennysajtót, nem győznek ujjongani. Igazából ez a lebűnözőzés tette be a kaput, mert még a sorozatgyilkost se illenék lebűnözőzni, amikor meg csak gyanúsított, szóval itt már meg van előlegezve neki az ítélet. És itt hiányzik igazán az ellenzéki sajtó, sehol nem olvasol arról, hogy ez a Czeglédy csinált már bármi jót is életében. Hasonló érzésem volt, amikor Simont kezdték ki, lehet, hogy csak látszólag, de borzasztóan egyedül maradt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy teljesen ártatlan volt, mert nem tudom, de ott se volt senki, aki részletesen taglalta volna, mi is volt a szörnyűséges bűne

pettra01 2017.06.24. 19:17:17

@pietnik: Már aggódtam érted, úgy eltűntél, mint egy igazi szürke szamár :)

ZorróAszter 2017.06.25. 21:51:28

Kedves Pettra!

Szerintem itt több különböző kérdés is van.

Például hogy mit keres egy milliomos vállalkozó a szocialista pártban? Hogy képviseli egy milliomos a dolgozó embereket? Immel-ámmal?

2. A diákokat feltehetően azért nem fizették ki a zárolásra hivatkozva, hogy minél nagyobb legyen a balhé. Minél több embert érintsen, és legyenek támogatók a Czeglédy-ellenes kampányhoz.

3. Nagy valószínűséggel koncepciós eljárással, perrel vonják ki a pacákot a forgalomból, mert a FIDESZ megharagudott rá.

4. Magyar szokás, hogy akire a hatalom elkezd görvén nézni, azt messze elkerüli mindenki.
Kicsiben is. Mondjuk egy vállalatnál.

Ocsmány szokás.

pettra01 2017.06.25. 22:56:19

@ZorróAszter: Mit keres egy milliomos vállalkozó a szocialista pártban? Melyik az az egy, amelyikről most szó van? Nem ismerem az urak anyagi helyzetét, de látatlanban meg mernék esküdni rá, hogyha azt mondanánk, hogy csak az maradhat, aki nem milliomos vállalkozó, igencsak elnéptelenedne a párt. Erre persze mindenkinek megvan a saját remek elmélete, hogy ennek miért kell így lennie, és hogy ez így miért normális, nekünk meg annyi beleszólásunk van, hogy esetleg nem rájuk szavazunk.
Gondolom, nemcsak a diákok kerültek bajba, hanem akik foglalkoztatták őket, azok is, vagy kitalálnak valami másféle konstrukciót, vagy elveszítenek egy csomó munkavállalót, nem tudom, ilyen esetben hogyan oldják meg az ehhez hasonló problémákat. Persze nyilván a legegyszerűbbet választják az emberek, hát ki másra is haragudnának, mint a csalóra, aki ilyen helyzetbe hozta őket.
Tegnap láttam egy írást Ceglédyről, hogy a börtönben is fut, amikor kicsit kiengedik. Marha jó. Tényleg ez a legfontosabb most vele kapcsolatban?

Xilit 2017.06.26. 08:56:21

Hogy a gyerekeket nem fizetik ki, ezért még véletlenül sem Ceglédyt hibáztatom, hanem ezt a hulladék kormányt, és mindenkit, aki ezeket a magatartásmintákat elfogadja, asszisztál hozzájuk, akármilyen indokkal.

Gyereket megcsúfolni olyan galádság, amelyre nincs mentség.

Az anyagi jólét, mint ahogy a szükség sem, nem áll egyenes arányban a jellemtorzulás esélyével.
Szerintem egy milliomos is képviselheti hitelesen a munkavállalói érdekeket és általában véve a közjót. Minden attól függ, hogy miként szerezte a millióit, és milyen motivációi vannak , aktuálisan a képviselői tevékenységgel.

Az biztos, hogy a Demján-Csányi-Orbán-féle garnitúra a szájára nem vehetné Széchenyi nevét. Ha úgy tetszik, még Gyurcsányét sem.

Tudjátok, mit nem értek? Máskor, más ügyekben azonnal alakulnak a facebook-csoportok. Most az érintett szülők miért hallgatnak?

pietnik 2017.06.26. 09:25:12

Pettra!
Köszi,de ne aggódj egy szamár miatt,legalábbis egyenlőre ne!
Azt pedig azért írtam,hogy a választások előkészítése Czeglédy letartóztatása,mert ha ő maga nem is választható,vagy nem is akar,de a szocialistákra mérhetnek rajta keresztül csapást,elképzelhetően olyan összefüggésben,amelyet mi nem tudunk,de majd alkalomadtán lesújt ez a pöröly!
Attól nem tartok,hogy nem lesz hatása,hiszen a magyar választók nagyon szivesen elhiszik ennek a bűnöző bandának,ami a kormány,meg a fidesz,hogy ők tiszták,de a balosok, azaz a komcsik...nahát..milyen egy szemét banda!Tele vannak milliomosokkal(ami már nem is kunszt Mo.-n!)
csalókkal,stb.stb.
Most a választók vagy ezt hiszik el,vagy azt(vagy isis!),hogy nincs más válaszható a fideszen kívül!
Aztán Aszter kérdése egyrészt jogos,másrészt nem az!Emlékeztetnén a Xilitnél folytaott eszmecserénkre,hogy úgymond jön a kommunizmus!
Azt ott sem és máshol sem hiszem,hogy csak úgy lopakodik,és egyszer csak itt terem,hanem annak lesznek hírhozói -segítői is!
És ki lehetne baloldalon az első,mint egy milliárdos-milliomos,feltéve,hogy ismeri Marxot,és elméleteit visszakonvertálva,amiről ő maga is már rég elfeledkezett,gyakorlati megvalósításba kezd!
És ehhez még csak akkora nagy baloldaliság sem kell,csak annyi,hogy ha egyszer gazdálkodó a milliomos,akkor a cuccait is el akarja adni,fizetőképes keresletet kell teremtenie stb,stb!Ha csak ennyit tesz meg,tehát pénzügyileg tisztességesen kifizeti a dolgozókat,adózik rendesen,nem akar az állam helyett politizálni,és aláveti magát az állam (nem általa hozott!!,saját célú4) törvényeinek,akkor már sokat tett a társadalmi felemelkedés érdekében!Bár a mai helyzet speciálisabb Mo. jelenében(és rendszerváltó múltra figyelemmel!)nem ártana egy kis klasszikus kapitalista gondolkodás,ami a mai vad tumultusban már-már baloldalinak számít!
Mondom,sok-sok axiómának kell eleget tennie,de lehet baloldali párt tagja,vagy támogatója,,ha a fenti épelméjűségnek megfelel!
Ezt azért mondom,hogy valamikor az osztrák,és svéd életszinvonal volt az álom,és ott a kapitalisták azon voltak,hogy képzett,sokoldali,jól fizetett munkaerő legyen a támaszuk,és ne egy pénzéhes,menedzsment,amely csak a pénz kisajtolásához ért,a munka értelmes részével,az emberrel,a munkással nem!
Tudom,hogy ennél messzebb kellene járni,és eaz én elgondolásom,egyenlőre,visszafelé mutat,de ez az út,amin ma járunk,sem előre mutat!

ZorróAszter 2017.06.26. 13:26:01

@pettra01:

Az lenne a demokrácia ebben a Szép Új Világban, hogy választhatunk az öt-hat orrunk elé dugott, zsebrevágott burzsujseggnyaló tolvaj patkánycsorda közül?

Mondjuk nekem régóta van egy ilyen erős gyanúm, de még mindig viaskodom önmagammal.

És igen, az a meggyőződésem, hogy milliomosoknak nincs helye egy bérből és fizetésből élők érdekeit képviselő pártban. Mert ők sosem azt képviselik.

Ha meg nem azt képviselik, akkor menjenek a burzsujseggnyaló pártokba és képviseljék ott amit akarnak.

De persze nem véletlen, hogy elsősban az MSZP-t és a szakszervezeteket kell szétb

ZorróAszter 2017.06.26. 14:09:26

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Egy tőkést annyiban érdekli a dolgozója sorsa, hogy ne vágja el a torkát. Vagyis egy osztrák tőkésnek az érdeke lenne, hogy a másik tőkés alkalmazottja minél többet keressen, és többet tudjon vásárolni a fizetéséből, főleg az ő termékéből, de a saját alkalmazottjával kapcsolatban az az érdeke, hogy minél kevesebbet keressen.

Az összhang a torokelvágás/lámpavas és eközött az érdek között úgy teremthető meg, ha a termelést kiviszi a gyarmatokra, az onnan befolyt pénzből pedig korrumpálja a saját polgárait. Vagyis sokkal többet fizet nekik, mint amit a munkájuk ér, a gyarmatokon dolgozóknak meg sokkal kevesebbet.

Persze hogy vannak baloldali érzelmű tőkések. De ha a legkisebb mértékben is engednek az érzelmeiknek, rövid úton tönkremennek. Úgyhogy ezeknek az érzéseivel is sokra megyünk.

Érdekes az a pár ország, aki a svédektől és osztrákoktól, stb. eltérően nem voltak gyarmattartók, esetleg még maguk is gyarmatok voltak. Nem sok ilyen európai ország van. Svájc, Norvégia, Finnország, Írország.

Ezek felemelkedése valamilyen nagyon speciális funkcióhoz kötött. Svájc őrzi rablógyilkosok pénzét, Finnország bonyolította a Szovjetunió külkereskedelmét. Stb.

De a lényeg, hogy ezek Magyarország és a többi kelet-európai gyarmat számára járhatatlan utak. Nagy népbutítás volt mikor a csalók ilyenekkel énekelték ki a jónép szájából a sajtot.

pietnik 2017.06.26. 14:38:31

Aszter,kérem!A valamikori,a "klasszikus"Ford anno arra biztatta a tőkés társadalmat,hogy fizessék meg a dolgozókat,hogy azok mindenki termékeit meg tudják vennI!(leginkább az ő,akkor olcsónak számitó Fordjait!)
Én nem erről a faszkalap kapitalizmusról beszélek,hanem egy olyan változatáról,amelyben mindenki jól él,igaz,hogy nem egy szinten,de jól!Mit gondol,mi volt a célja a szocializmusnak,amikor Kádár,Moldova szerint, a következőt mondta:
"-Ne arról beszéljünk,hogy mi most szocialista,vagy kommunista társadalmat építünk,hanem arról beszéljünk,hogy mi egy élhető országot építünk!
Most az a kérdés,hogy tőkés mondja azt,ami ésszerűnek látszik,vagy kommunista?!Ugyanis rengeteg kommunista gazembert ismertem anno,akik nem is voltak kommunisták,csak érdekek mentén,azaz saját érdekek mentén,aztán ma meg már rengeteg idióta kapitalistát ismerünk,akik mesze állnak a klasszikus értelemben vett tőkéstől!
Vagy tényleg az lészen,hogy majd csak magától betalál az az istenverte kommunizmus,hiszen az a dolga,nem?!
A mai politikusi világban elképzelhetetlen olyan politikus,akinek ki van a valaga,de leginkább az a divat,hogy a rendszerváltás farvizén meggazdagodott senkiháziak,vagy ezeknek a senkiháziaknak a csicskása a politikus,és a gazdasági háttérről halvány lila miniszteri segéd-fingjuk nincsen!
Tőkés is csak olyan,mint Mészaros Lőrinc,vagy 3,14Csányi Satya,akik építenek hidakat stadionokat a kétlábú disznóknak,CsS a négylábúaknak,de azok zsírján csak Orbán hízik meg csatlovai!!
Az igaz,hogy oszt komcsiznak ezerrel,de aligha a kommunizmus győzelméért!
Tehát honnan szerezzünk normális kommunistákat,akik rendelkeznek kicsit a tőkés szellemmel is,és jól sáfárkodnak a pénzzel,munkaeszközzel,és a munkaerővel!?!

pietnik 2017.06.26. 14:42:39

folyt:
Valójában nem igazából kell ám egy politikusnak szegénynek lennie,de meglehetős jövedelme abból származzon,hogy milyen országépítő munkát végez,milyen törvényeket hoz,ami a dolgozók,és az össznépi érdekeket is hordozza,függetlenül attól,hogy azért szerényen gondolhat a saját zsebére is,de csak törvényesen!(na,nem úgy mint ma,amikor is egyre-másra hozzák a lex-törvényeket,meg a gyevi biró kivételét!

pettra01 2017.06.26. 16:18:29

@ZorróAszter: Egy párt persze nem szakszervezet, nem várhatjuk el tőle ugyanazt, amit egy szakszervezettől, nem is lenne egészséges, ha egy párt csak egy társadalmi réteget képviselne.

ZorróAszter 2017.06.26. 17:18:48

@pettra01:

Kedves Pettra!

Miért? Az egészséges, amikor egy országban minden párt az idegen gyaarmatósító, a német nagytőke érdekeit képviseli?

Én nem is mondtam, hogy a szakszervezet induljon pártként a választásokon. Hanem azt, hogy a szakszervezet képviselje a dolgozókat a munkahelyen, a politikai érdekeiket pedig képviselje a szakszervezetekkel összefogó MSZP.

Persze nem azokkal a szakszervezetekkel, amiket a nagytőkések hoztak létre sztrájktörésre meg baloldali kormányok és szakszervezetek ellen. És a jobbos kormányok stafírozzák őket mikor hatalmon vannak, meg dugdosgatnak pénzeket a zsebükbe.

És nem is egy rétegről beszéltem. Néha mikor felejtődik, hozzá szoktam tenni, hogy a dolgozók, munkavállalók, és a hozzájuk kapcsolódó rétegek: nyugdíjasok, iskolások, munkájukat vesztettek, rokkantak, stb.

ZorróAszter 2017.06.26. 17:27:09

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Mint többször mondtam, a kommunizmushoz nem kellenek kommunisták. A kommunisták meggyorsíthatnak folyamatokat, de a buzgalmukban lehetnek fékezői is.

A kapitalizmus Franciaországban akkor köszöntött be, amikor a bankok és a kereskedelem jövedelmezősége kezdte meghaladni a feudális nagybirtokokét. De ezt még nem vették észre. Csak sejtették, hogy bekövetkezett, és felbuzdulva kirobbantották a forradalmat. Holott a parti sokkal kieg

ZorróAszter 2017.06.26. 17:33:07

yenlítettebb volt, mint hitték. Csak kicsit kellett volna várniuk, és az arisztokrácia már alul maradt volna. Így viszont forradalmak és restaurációk sora követte egymást majd száz évik.

Ami bíztató, hogy Marx szerint a folyamatok gyorsulnak.

Ford:
Amiről beszélünk, az a kapitalizmus egyik kibékíthetetlen ellentmondása.

Ford pedig lehetett volna olyan okos, hogy tudja, amit mond, amögött nem szándék hanem ez és más kőkemény közgazdasági összefüggések vannak.

Az, hogy mégis így lett, az más folyamat következménye: a világ kirablásáé főleg 1945 után.

pietnik 2017.06.27. 09:15:19

Azért a dolgok valójában árnyaltabbak!Ön nagyon keményen,hogy úgy mondjam darabosan fogalmaz!Hangsúlyozom,hogy szinte mindenben igaza van,de..!
A kommunizmus megjelenésében is kőkemény közgazdasági összefüggések vannak,mégpedig ezek az összefüggések immár az emberiség túlélésének kérdését feszegetik!
Eltérés van azonban a körülményekben,amely a kapitalizmus megszilárdulásához vezettek,és aközött,hogy ma már megjelent a kommunizmus szükségszerűsége,mint az emberiség túlélésének egyetlen esélye!
És ezt a kérdést nagyon is össze lehet,sőt kell,kapcsolni ennek a postnak a témájával,illetve a Xilit legutóbbi postjával.Szinte itt folytattuk azt,amit ott elkezdtünk,de ,szerintem,már az is folyománya volt
a legfőbb kérdéseknek,azaz,hogy hogyan tovább!
Ugyanis baloldali képviselőkről,miniszterelnök jelöltekről beszélünk,hogy alkalmasak-e a jelölt posztra,illetve miért is folytatnak a "központi hatalmak" egyes képviselők ellen irtóhadjáratot!
Most csak annyit erről,hogy ezek a lejáratások ugyan "gyümölcsözőek" egyeseknek,de a valós háttérben nem ez a lényeg!
Tekintettel arra,hogy baloldalinak mondott,vagy vélt jelöltekről van szó,elszomorító az a tudat,hogy nem ismerték fel azokat a kőkemény közgazdasági szükségességeket,amiről beszélünk,és ahelyett,hogy létbiztonságot teremtettek,vagy szándékoznának teremteni az ország népének,egymást zsarolják -lehetetlenítik el annak érdekében,hogy továbbra is hatalmon tovább lophassanak,korrumpálhassanak!
És mint már mondtam,nem lesz itt kommunizmus anélkül,hogy empátiás készséggel megáldott emberek,legyen az tőkés,,vagy baloldali,vagy akárki,aki felismeri a mai,végzetes válság tüneteit,és nem szorgalmazza ezt a társadalmi formát!
Az alternatív hírekből tudom(magyardiplo.új világtudat,Cobra,világhelyzete,stb)hogy vannak már ilyen csoportok,meg már régóta is vannak,azonban ezek a csoportok a háborúkat is igyekeznek elkerülni,meg nem is igazán egységesek még,de az alapeszme már megvan!
Nem véletlen,hogy a gátlástalan elit egységes világuralomra törekszik,de az sem,hogy ez a céljuk egyre messzebb kerül,a nemzetközi helyzet fokozódásával!(alá Rákosi!)

ZorróAszter 2017.06.28. 14:42:18

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Mit lehet tenni ennek érdekében?

Azt, ami eddig az állapotig juttatta az emberiséget, azt fokozni. Vagyis technikai-tudományos fejlődést előmozdítani, azokat a kisérleteket, amivel próbálják fékezni, megpróbálni felismerni és megpróbálni azokat megfúrni.

Például a célzott területeken elszabotált technikai fejlesztéseket felismerni, és a leleplezésükkel megpróbálni megakadályozni a folytatásukat. Erre mondtam példának a fúziós reaktor létrehozásának és tömeggyártásának elszabotálását.

Ha nem szopnánk be a sunyi magyarázatokat, miért nincs még fúziós reaktor, akkor már sokat haladnánk.

Ugyanis a fúziós reaktort nem véletlenül szabotálják el. Óriási jelentősége van a tárgyalt szempontból.

Ha vicces akarnék lenni, akkor
KOMMUNIZMUS = SZOCIALIZMUS + VILLAMOSÍTÁS
:o)

De vannak más módszerek is. A háborúk is egész jól pusztítják az anyagi javakat. Marx viszont azt is kimutatta, hogy ez nem célravezető módszer, mert a termelőerők része az emberi tapasztalat, szakértelem is. És az megmarad a háborúk után is, a háborúk után pedig a korszerű termelési eszközök arányának a megnövegedése minőségi és mennyiségi javulást hoz.

Lehet még túlnépesedéssel növelni a szakképzetlen eltartottak és éhezők számát hogy a megtermelt javak minél több ember között kelljen szétosztani. De a túlnépesedés nem növelhető olyan mértékban mint a technikai haladás. Bár igaz, hogy az élelmiszertermelés az egy speciális ágazat ebből a szempontból. Úgyhogy ez is csak lassíthatja a folyamatokat.

"Nem véletlen,hogy a gátlástalan elit egységes világuralomra törekszik"
A világuralom rég megvan. Ha hinni lehet Marxnak, akkor ép most kezd majd láthatatlan módon és látszólag megindokolhatatlanul szép lassan elveszni.

Nem kell hozzá látványos összeomlás ehhez. Elég az egyszerű, folyamatos arányváltozás. Nem is kell hozzá a vagyunuk elértéktelenedése, hanem csupán hogy lassabban növekedjen mint a világ vállalatainak összértéke.

Emlékszik mindig hozzá szoktam tenni, hogy a koncentrálható töke van ennek az elitnek a kezében. A nem koncentrálható kifolyik a kezükből. Megvásárolják de minek. Újraalakul és termelnek tovább mint a felvásárlás előtt új néven.

De nem tudom megmondani, hogy ez bekövetkezett-e már. Mármint ennek a folyamatnak a beindulása. Ennek kimutatása túl bonyolult és nem megbízható a folyamat elején csak amikor már signifikáns. Kiveri mindenkinek a szemét.

pietnik 2017.06.28. 16:53:26

Aszter kérem!
Nem szükségszerűen mondunk ellent egymásnak,mert hiszen a fenti kommentjével tljes mértékig egyetértekTovább megyek ebben,hiszen,amit Xilit annyira a szememre vet,hogy spirituális oldalakat is olvasok!,azokban pontosan ezekről van szó!
Arról a technikai fejlettségről,amiről ,állítólag mi a 2o évvel ezelőtti technológiát használjuk,ha használjuk,és hozzáférünk,míg az elit a mostnál ötven évvel előttünk jár technikailag,egészségügyileg,energetikailag!
Folytatom,de most sürgős dolgom akadt!!

pietnik 2017.06.28. 20:36:58

Szval,folytatnám!
Gondolok itt arra,amit csak saccolnak csak nagyon sokan,hogy pl.nem csak a fúziós energia elterjedése,hanem a Tesla által felfedezett"ingyen energiát,valamint forradalmian új technológiákat orvosi-egészségügyi vonalon titkolnak el az emberiség elől,nem beszélve az űrtechnológia,és az emberi genetika megváltoztatása területén!
mindezt azért,hogy minél nagyobb pénzt tudjanak az egyre nagyobb nyomorba döntött emberiségből kisajtolni!
Szerintem ugyan nincs meg a világuralom,de az arra való törekvés egyre elszántabb,mert ha nem sikerül,akkor nagy bukta van!
Ennek igazolására(tudom,hogy most Xilitet elfogja a harctéri idegesség,és talán önt is,de....)
ideírnám a linket,amelyet, szerintem,bennünket olvasva tettek fel!
A címe(mondtam,hogy ideges lesz!!) ujvialgtudat.blogspot.sk/2o17/o6/az-olajdollar-vege-Amit-a federl-
Szóval,ez lenne az!
Ennek a cikknek a végén van egy video,amit feltétlenül meg kell nézni,ami majd választ ad arra a kérdésre,hogy hol tartunk ma pénzügyileg,meg geopolitikailag!!
Nem is forszíroznám tovább a kérdést,mert ebbe benne lesz az is,hogy miért nem számít az,hogy nálunk ki tartja kezében a gyeplőt,meg a korbácsot,és az is benne van ,úgy látatlanban,hogy mennyit számítunk a világban,és,hogy mennyit ér a világban a mi botcsinálta képviselőnk,aki,ugye,megváltani nem tudja,de nem is akarja megváltani az országot!!
És hogy ne nézzen teljesen oktalannak,aki felül a meséknek,ezért elmondanák magamról pár dolgot,
Először is a kezdeti kételkedéseim után ma teljes hittel vallom,hogy létezik az a bizonyos nullponti energia!Azért gondolom,mert ha egy vacak mágnest mozgatunk egy vacak vezető előtt,akkor valamennyi energia termelődik!Ha most belegondolunk,hogy ebben a nagy ,végtelen világűrben a bolygók,égitestek,meg még ki tudja ,mijjafranc óriási sebességgel mozog,ráadásul a világűr a végtelen anyagi világ összessége,akkor elképzelhető,hogy olyan hatalmas energiák vannak forgalomban,hogy Földünk jelenlegi állapotában,ha onnan veszi majd az energiát,akkor az még csak a képzeletbeli energométer mutatóját meg sem fogja mozdítani!Ez részemről pusztán logikai következtetés,de han igaz,akkor a mai uralkodó elitnél nincs mocskosabb ,embertelenebb teremtménye ennek a széles Univerzumnak,amelynek élettel való telítettségében szintén hiszek,mert minden más egyéb indokom mellett,nem tudom elképzelni,hogy a Nagy Teremtő,vagy Isten,vagy mit tudom én,hogy kicsoda,akkora kontár lenne,hogy egyedül ezt a jobb sorsra hivatott,de mára teljesen elhülyült emberiséget teremtette volna egyedül a saját képére!

Xilit 2017.06.29. 07:53:50

@pietnik:

Nem, nem, pietnik, sosem vetném a szemedre, hogy spirituális oldalakat látogatsz!
Csak arra szükséges odafigyelni, hogy azok valódi mondanivalója tiszta-e. Mert a szcientológiai egyház vagy az esszénusok , de maga a katolikus egyház is , valamilyen formában a forrásra hivatkozik: Istenre, ám olyan hamisak, mint a fénymásolt bankjegyek.
Azt sem kétlem, hogy tudsz különbséget tenni, s az ömlesztett információkból sikeresen kimazsolázod a lehetséges igazságmagvakat. De kérdem tőled, betennéd-e a szennyes ruhádat a tiszták közé a szekrényedbe? Biztos vagyok benne, hogy nem. Akkor miért tennénk ezt a gondolatainkkal?

A tárgyilagosság kedvéért hozzáteszem, hogy a fejlődés lehetőségét elvitatni soha senkitől nem szabad. Például gondolta-e volna valaki, hogy a XXI. században olyan pápa kerül a Vatikán élére, aki nem csak szövegel Jézusról?

Xilit 2017.06.29. 08:03:59

@pietnik:

" ,nem tudom elképzelni,hogy a Nagy Teremtő,vagy Isten,vagy mit tudom én,hogy kicsoda,akkora kontár lenne,hogy egyedül ezt a jobb sorsra hivatott,de mára teljesen elhülyült emberiséget teremtette volna egyedül a saját képére! "

Egy ismerősöm ezt úgy foglalta össze, hogy Isten nem gyárt selejtet. Szerintem sem, csak a gyártmány azzá válhat. :)

pietnik 2017.06.29. 08:56:10

...csak a gyártmány azzá válhat"
No de ilyen rohamosan?!

pietnik 2017.06.29. 09:16:12

Nyírfa!

Az valóban nagy kérdés,hogy a spirituális oldalakon a szándék tiszta-e?!
A mára megjelent,és az interneten elérhető oldalak olyan tömeget képviselnek mára,hogy egyszerűen hihetetlen,de nem csak a terjedelem,hanem a tartalom is!És ráadásul ,magyar vonatkozásban már megjelent ott is a fasizmus eszméje, a magyarság küldetéstudatára való hivatkozás, a spiritualitás kisajátítása!
A másik bajom ezekkel,hogy a magyar terjesztői gyakran átveszik azt a szlogent,hogy a fejlett technika,amely megváltaná az emberiséget a mai nyomortól,a rabszolga-sorstól,azt eredményezné,hogy az emberiség körében világra szóló pánik törne ki,és ezt szeretett háttérhatalmi rabszolgatartóink annak a Jöjjel-eknek sem akarnák annyira szívükön viselik testi,és mentális egészségünket!Ne is hozzák nyilvánosságra,rohadjunk meg csak a saját nyomorunkban,nehogy mán valami ,sorsunkat megkönnyítő találmány okozzon nekünk örömteli szívrohamot!Inkább a kinlódás,a mindennapi éhezés öljön meg bennünket,meg az évszázadok alatt kutatott,de soha fel nem ismert rák,meg koleszterines infarktus!Hogy rogyassza rájuk az eget az a mindenható,amelyik nevében döglesztik az emberiséget!
A múltkoriban Dienes István mondta el Jakab István kérdésére ugyanezt!Hogy nem lehet az ingyenenergiát az emberiségnek átadni,pedig az már készen van,mert annyira sokkolná az embereket,hogy nem tudnának mit kezdeni vele!
Olyan mérges lettem,hogy a nejem egyből pánikszerűen csomagolni kezdett!
A franc beléjük, a hazug disznaikba!!
Alig várom,hogy felfedjék a földönkívüliek létezését,a nullponti energiát, az emberiséget megmentő gyógyászati módszereket,és azt,hogy ezt a sok gazembert digitalizálásra a Központi Napba szállítsák,hogy elpucolják őket az emberiség nyakáról,de "ezek" azt mondják,hogy majd "holnap"!Mint a kocsmában a hitel!Majd holnap!!
Pár emberkével beszélgettem erről a témáról,és felvetettem ennek az egyenlőre virtuális világnak a lehetőségét.Nem nagyon értették sokan ,de abban egyöntetűek voltak,hogy nyugodtan jöjjenek csak az alienek,még jobb a nullponti energia,meg meghalni sem muszáj 65 évesen,és nem kell már 40 évesen arra ébredni,hogy mindened fáj,még élni sincs kedved!
Ennyit a pánikról!
Az sokkal nagyobb pánikot szokott okozni,ha Orbán,vagy valaki közülük kijelenti,hogy megvédik a dolgozók valamelyik érdekét,vagy ha az USA bombázókkal ,és puccsokkal,gyilkosságokkal terjeszti a demokráciát!

Xilit 2017.06.29. 10:59:58

@pietnik:

Igazából nem is értem az embereket. Ki fizetett azért, hogy levegőt tudjon venni, hogy ihasson a folyók vizéből, hogy nekidőlhessen egy fa törzsének, ha pihenni kíván az árnyékában. Miért is kell bármiért fizetnünk? Nem az a természetes, hogy megműveljük a földet, és a terményt elosztjuk egymás között?

Vakarózni kezdek, amikor azt hallom, hogy semmi sincsen ingyen, sem ebéd, sem fedél, sem tudás, semmi. Ki meri venni magának a jogot, hogy pénzt kérjen, ellenszolgáltatást bármiért , amikor a legtöbbet, az életet és az élethez szükséges körülményeket ő is csak úgy kapta.
Az pedig magától értetődő kéne, hogy legyen, hogy nem ellenszolgáltatásként, hanem a közösségi léthez való hozzájárulásként mindenki adja a tehetsége legjavát.

Az tény, hogy a korán kapott információ többet árt, mint használ, és az erre való hivatkozással milliárdnyi embert tudnak manipulálni.
Ám, hogy "óvják az emberiséget a várható sokktól ", tipikus példája a tudással való visszaélésnek, azaz annak a jelenségnek, amikor valamit már pedzegetnek egy törvényszerűségből, de magát a törvényt még nem értik, így élni sem tudnak vele, ellenben a maguk dörzsölt szintjén a saját vélt biztonságuk megteremtésére és megvédésére remekül tudják hasznosítani.
Vagyis, bemutatót tartanak abból, hogy tényleg milyen káros, amikor az ismeretek éretlen , féltudású emberek birtokába kerülnek. :)

Az tény, hogy a korán kapott információ többet árt, mint használ, és az erre való hivatkozással milliárdnyi embert tudnak manipulálni.

Orbán és a sleppje nagyon mélyre csúszott. Amerika meg külön tanulmány.

Xilit 2017.06.29. 11:05:45

" Az tény, hogy a korán kapott információ többet árt, mint használ, és az erre való hivatkozással milliárdnyi embert tudnak manipulálni. "

Egyszer is elég volt elmondani! :)

ZorróAszter 2017.06.29. 15:22:50

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Látja, beteszi az én sopánkodásomat a fúziós reaktor szabotázsról "a Tesla által felfedezettingyen energia", a "nullponti energia", a földönkívüliek és a többi közi, és már az is csak egy összeesküvéselmélet.

Holott nekem kennének bizonyítékaim is. Például hogy egy igazán nagyfejűt se találunk a kutatók között. Hogy aki villant valamit, azt rögtön el is csábítják onnét. Hogy kevesebbet kértek az első ipari reaktor megépítéséhez, mint a Szocsi olimpia, mégsem adták meg csak kevesebet, amiből csak kisérleti reaktor épülhet. Hogy több pénzt kapott a CERN is.

Láthatatlan energia:
E=½ m v²

Helyettesítse be a Föld tömegét, és v négyzetet. A v a Föld sebessége. Ha jól emlékszem, 20 km/s körül van.

Bődületes energia jön ki. :o)

pietnik 2017.06.29. 16:51:04

Igen,végül is összeesküvéselmélet,mert nem tudunk róla biztosat!
Nem sopánkodásnak tartottam a fúziós energia megemlítését,hiszen arról legalább annyit hallottunk,mint a nullponti energiáról,ráadásul bizonyos kísérleti fázisokról,vagy azok kudarcáról hivatalosan is értesülhettünk,igaz,nagyon szűkszavúan!
Itt és most viszont teljes az egyetértésem Xilit fenti kommentjével,hogy ugyan mi jogon illeti meg a kiváltságosokat az energia,az élelmiszer az ivóvíz,az olaj,és a földgáz,stb,
pénzért való árusításának joga,hiszen a Föld mindenkié,és az élet fenntartásának részei,elengedhetetlen feltételei,,,és az élethez mindenkinek joga van!
Szóval ,ez a nagy kérdés,csak erről nem beszélnek gazdag kisákmányolóink!Hanem azzal vádolnak,hogy összeesküvés-elméleteket gyártok!Na,persze!

pietnik 2017.06.29. 20:30:30

Szóval,elméláztunk egy kicsi,hogy mi lenne a jó stb.
Sajnos,egyenlőre ott tartunk a világban,ahol a belinkelt video mutatja!Na nem ebből a videóból szürtem ki,hanem ez a duma széttördelt részletekben benne volt eddig is az alternatív hírekben,most ez inkább egy leegyszerűsített összefoglaló!
Az azonban világosan lejön ebből,hogy velünk a kutya nem törődik a nagyok közül,el vannak foglalva egymás legyűrésével!Bár inkább úgy mondanám,hogy a háttérhatalom,azaz az olajdollár hatalma leáldozóban,és ezen nagyon sokan munkálkodnak,aminek az lesz a következménye,hogy nagyon kemény idők jönnek,és nekünk,ha nem rángatnak bele valamiféle szarba,akkor marad az Orbánnal,Gyurcsánnyal megvivandó ,reménytelen küzdelem!,
Mert azért Gyurcsány,Botka sem hozná el a változást,csak a verebek felrepülve a villanydrótról más sorrendben ülnének vissza!
A mindenki jóléte meg?!Hát az jól van!

Xilit 2017.06.29. 22:19:08

@pietnik:

Láttad a 2012 című filmet? Rólunk szól, az embertelen egoizmusunkról.

Xilit 2017.07.01. 15:11:48

Leszámítva 2-3 sort, én ennél letisztultabb beszédet Magyarországon még nem hallottam.

444.hu/2017/07/01/itt-allok-harmincnegy-evesen-egy-olyan-orszagban-aminek-nincsen-se-esze-se-szive

pettra01 2017.07.01. 15:15:33

@Xilit: Egyetértek. Az ember pontosan így érzi magát, mint akit véletlenül bezártak a bolondok házába, és mivel ő nem bolond, tudja, hogy létezik másféle világ is, csak éppen egyre kevésbé van esélye, hogy valaha is kiszabaduljon.

Xilit 2017.07.01. 19:58:08

@pettra01:

Lesz ez még másképpen is, ebben egészen bizonyos vagyok. Csak hát múlik az idő, és akik harcolni akarnak, azokat e szenvedélyükről nemigen lehet lebeszélni. Azt az egységet kell létrehoznunk, amely nem valami ellen kovácsolódik, hanem valamiért, és ez a valami legyen végre a közjó. Akik ennek ellenállnak, azokat lehetőség szerint negligálni kell.