Csak mondom

Kisebbrendűségi érzés

2017. május 20. - pettra01

Amikor a fránya Brüsszel megelégelte a kitartó bajuszhúzogatásunkat és úgy döntött, hogy most már ideje lenne jelét adni, hogy a határok azért nem mindenhol schengeniek, számítani lehetett rá, hogy az események ilyetén alakulására születik majd valami speciális magyarázat. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kormány kommunikációja szerint ez is Soros műve, merthogy tulajdonképpen Brüsszel is Soros kezében van. Aztán elment a mi megváltónk Kínába, ahol a fényes jövőről szövögettek némi terveket, és mióta visszajött, már egészen olyan, mintha elment volna teljesen az esze. Na persze az egész társaság ugyanazt fújja Lázártól a legutolsó falusi fideszesig, de hát tudvalévő, hogy ki a karmester. Innentől még inkább utálni kell Brüsszelt, mert holmi cikkelyekkel készül zsarolni bennünket, pedig hát erre semmi oka nincs, mert mivelünk lehet tárgyalni. 

Hát igen. Lehetni lehet, csak éppen nem érdemes, meg is mondjuk előre, hogy  mi aztán nem. Még csak el se gondolkodnak azok, akik ezt az egészet előidézték, hogy talán meg kellene fújni a trombitákat, mert nyilvánvalóan eljött a visszavonulás ideje. Kicsit se szégyellik magukat, amiért most már Európa-szerte akkor kerülünk szóba, ha a haszonlesést, az önzést, a mérhetetlen pofátlanságot kellene példával illusztrálni, lassan általános jelzővé válunk, afféle szitokszóvá, ha valakit meg akarnak bántani, azt mondják neki: hogy te milyen magyar vagy! 

Természetesen ez csak bennünket, a magyarok többségét zavarja. Tirpákék folytatják, sőt, fokozzák a piszkoskodást és még büszkék is magukra, mondván, hogy ez a magyar virtus. A Facebookon az egyik államtitkár legénykedik, hogy hiába fenyegetnek bennünket, nincs okunk félni, mert a megvalósításhoz szükséges többség nem fog összejönni. Mert ez a lényeg. Nekik. Mi meg itt pironkodunk, hogy egyáltalán okot szolgáltattunk arra, hogy ez szóba kerülhetett. Mert nem az a fontos, hogy orrba fognak-e vágni minket, hanem az, hogy kiérdemeltük. 

Most meg elment ez a félkegyelmű Zalába, és még az eddigieknél is nagyobb baromságokat hordott össze. Hogy nekünk az a bajunk, hogy kisebbrendűségi érzésünk van, nem bízunk magunkban, azt hisszük, hogy az unió nélkül nem jutnánk sehova, pedig de. Mert ugye az első Orbán-kormány alatt is micsoda fantasztikus haladás volt, és most is itt a példa a zalai tesztpályával is, hogy tudunk mi saját erőből is, sőt, úgy tudunk csak igazán. Nem vagyunk mi rászorulva az uniós támogatásokra. Az ember már azt várta, hogy ott  helyben közli, hogy ennek örömére ki is lépünk az unióból. 

Valaki állítsa már meg ezt a nyomorultat, hát azt hiszi, hogy kénye-kedve szerint bármit megtehet egy egész országgal. Figyelmeztetni kell most már, hogy csak a kormányzást bízták rá, a teljhatalom nincs benne. Ha a szóból nem ért, akkor rá kell adni a kényszerzubbonyt, amúgy is nagyon megérett rá. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr9512527171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.20. 06:34:44

Brfüsszel ezt a csatát már mpst elvesztette, a népek nem tűrik pár elnyomó idétlenkedését.

Xilit 2017.05.20. 10:22:00

Amikor európai újságírók úgy fogalmaznak, hogy Orbán az Unió problémás gyereke, abban minden benne van. És ez a zűrös alak, hogy ne kelljen elfogadnia - belátásról pedig aztán szó se essék - e tényszerű megállapítást, azonosítja magát Magyarországgal , majd hevesen országa védelmére kel, s már készen is van a kompenzáció logikája: egész Magyarország nem lehet sem problémás, sem gyerek, így együtt végképp nem áll a képlet, s ha ő Magyarország, akkor az rágalom, hogy ő egy problémás gyerek . Pedig az.
Nem kicsit, nagyon: by Gyurcsány.

Hülyéknek kijáró mosollyal közölte tegnap valahol, hogy BRÜSSZEL azt az országot ekézi, amelyik a legnagyobb GDP-növekedést érte el ez év során. Azért erre befizetnék, meg megnézném, hogy mire jutna uniós források és beruházások nélkül. Az uniós pénzek rapid gyors lehívására Lázár a szokott rókavigyorával utasította az illetékeseket, mondván, egy fillért sem szabad BRÜSSZEL zsebében hagyni.
Sunyi ügyeskedők a legrosszabbik fajtából.

Hogy Orbán tényleg mennyire gyerek/gyermeteg: képes volt Simicskának azt mondani, hogy az RTL-klubot majd megveszi neki a Roszatom. Majd megveszi. Neki. Mint egy játékautót apu a kisfiának.
Most Kína is belépett a pótpapák sorába, ad óriási hitelt, hogy tovább játszhasson a gyerek, csakhogy ebből a hitelből a kínaiaknak építünk. Ez színtiszta hazaárulás, akkor is, ha a problémás gyerek korlátozottan cselekvőképes.

pettra01 2017.05.20. 12:56:11

@MaxVal BircaMan HJCD: Hát te így vélekedsz, rendben van, nem baj az.

pettra01 2017.05.20. 13:27:21

@Xilit: Ha bármilyen közösségben van egy renitens, aki mindig ellenszegül, aki látványosan rúgja fel a szabályokat, azt vagy meg kell regulázni vagy el kell távolítani, mert különben tönkreteszi az egész közösséget. Az uniónak nincs más választása, példát kell statuálnia, mielőtt a renitens még nagyobb károkat okoz. Egy focicsapatban akkor is se a saját kapu a cél, ha az adott meccsen nem a legjobb a stratégia, ha meg valaki nem hajlandó együtt játszani a csapattal, akkor ne nagyon csodálkozzon, ha lecserélik. Orbán most eljátssza, hogy még ő van megsértődve, a hívei meg kórusban adják elő, hogy na ugye, itt a bizonyíték, Brüsszel tényleg egy rohadt szemét Sorosbérenc, hát igazunk volt, hogy meg kell állítani. Ez már tragikomikus, most már az jön, hogy nem mi vagyunk rászorulva az unióra, hanem fordítva, Európa nélkülünk nem jutott volna sehova, az eddigi eredményeiket is nekünk köszönhetik. A mi hatalmas fejlődésünk is egy vicc, a GDP-növekedés becsapós, magunkhoz képest mérik az arányokat, ha van egy forintom és szerzek hozzá még egyet, az 100%-os növekedés, de ha 1000 forintomból lesz 1100, akkor csak 10%-ot gyarapodtam, ettől még nem én vagyok a jobb. Kéne már egy belső kerítés is, egyik oldalra rekeszteni Orbánékat, aztán menjenek ők keletre, ha akarnak. Vagy kérjünk egyesével menedékjogot az unióban?

Xilit 2017.05.20. 14:57:34

@pettra01:

" Kéne már egy belső kerítés is, egyik oldalra rekeszteni Orbánékat, aztán menjenek ők keletre, ha akarnak. "

Meg kellene mutatni az Orbán-híveknek, mi történne, ha ez megvalósulna. Készíteni egy filmet, és azt levetíteni nekik. Kíváncsi lennék a reakcióikra.

pettra01 2017.05.20. 16:01:42

@Xilit: Olyan sokszor mondták már a másik oldal hívei, hogy bennünket el kellene takarítani innen, hát most valami ilyet érzek, és nem azért, mert nekem bárki is útban lenne, de hát bele akarnak kényszeríteni valamibe, amit én nem akarok, méghozzá nagyon nem akarok, ha az egyesek hülye kalandokat szeretnének, hát lelkük rajta, de csak a saját bőrüket vigyék a vásárra.

Drizari 2017.05.21. 15:32:35

Nézegetek kínai városokról és lakóikról "filmeket", ott tanuló-dolgozó magyar fiatalok készítették. Hatalmas a lemaradásunk, nagyobb, mint a Makó - Jeruzsálem közti távolság. Úgy hogy ez a "keletről" készített film nem egy jó ötlet, Kínáról biztosan nem. Talán Szaúd-Arábia? Attól tartok, az sem volna jó ötlet. Azerbajdzsán? Ott is építettek nem egy olyan felhőkarcolót, modern épületet, amikből a magyar építőipar egyet se bírna fölépíteni. Szóval, hagyjuk az elrettentő példának gondolt keleti filmezést, de a fejünket se hajtsuk igába, és ne engedjük kiszakadni az országot az Európai Unióból.

pettra01 2017.05.21. 16:22:35

@Drizari: Szó nincs a keletiek lenézéséről, csak éppen nekünk nem a Óperenciás-tengeren meg a üveghegyeken túliakhoz kellene fölzárkóznunk, hanem inkább Európához, ahová földrajzilag is tartozunk.

ZorróAszter 2017.05.21. 22:51:29

Kedves Mindenki!

Orbán a gyarmattartóink legjobb kollaboráns kormányát viszi. Azt teszi, amit a gazdái parancsolnak neki.

A német nagytőke nélkül azt se tudnánk, hogy létezett valaha is egy Orbán nevű ember.

A gyarmattartóink találták ki, juttatták hatalomra, és azt teszi, amit kell.

Ha nem azt tenné, amit mondanak neki, tíz percig se maradhatott volna hatalomban.

Vonatkozik mindez a kerítésre, a CEU elleni fellépésre, és minden másra is.

Ez az egész csupán bábszínház hülyegyerekeknek.

Nem tűnt még fel senkinek, hogy a fidesznyik sajtó ugyanazok kezében van, mint az úgynevezett baloldali meg a nyilas médiabirodalom?

El kellene egyszer gondolkodni a lényegen is, nemcsak azon, amit a kedvenc lapunk, méfiánk elgondolkodásra felajánl.

pettra01 2017.05.21. 23:04:48

@ZorróAszter: Jó, Orbán kollaboráns, a gyarmattartók diktálnak, bábszínház, stb., de akkor magyarázza már el nekem, hogyha ez nem Orbántól ered, akkor mi a jó fenét akar a német nagytőke mindezzel? Mert én ilyen fajta logikát nem látok benne.

ZorróAszter 2017.05.22. 05:35:15

@pettra01:

Kedves Pettra!

Bár én már rég nem hiszek benne, hogy észérvekkel bárki meggyőzhető, de azért elismétlem, amit már jópárszor.

1. A németek szájából még több mint 70 évvel a nácik bukása után is rosszul hangzik az Aus! Aus! Aus! Auslander Rauss! Pláne egy német kancellár szájából. Helyette Orbán végzi a piszkos munkát kerítéssel és miegymással.

2. Kiirtja a baloldalt. A baloldali sajtót, a baloldali pártokat. Helyette van jobbos többség, őket követik a bármikor előkapható nácik. A maradék meg liberális.

A gazdasági érdekeikre veszélyes baloldal szakszervezetekkel meg nulla. Az utolsó, a Népszava liberalizálása, népszabadságosítása folyamatban.

3. Amit ez a mocskos patkánybanda összelopkod, az nem marad náluk. Kicsavarják a koszos mancsukból a németek.

Így nemhogy átkozódni nem fogunk, hanem kárörvendően tapsikolunk ezen, mikor majd mondjuk Mészáros kukázik, mert a vagyona átkerült különféle német nagytőkés csoportok kezébe.

Észre se veszzük majd kárörvendésünkben, hogy a 40 milliár eurót szépen kilopták a zsebünkből, és már eredetileg is ez volt a cél. Orbánék csak asszisztáltak hozzá.

Hát például ezek.

pettra01 2017.05.22. 06:40:08

@ZorróAszter: Azért odáig nem kéne elmenni, hogy a végén sajnálkozni kell szegény Orbán fölött, akit milyen csúnyán kihasználtak a nagytőkések. Lehet, hogy hülye vagyok, hát akkor inkább vagyok hülye, mint hogy belemenjek egy más irányú orbánizmusba, azaz különféle bűnbakokat találjak a nagyvilágban, és akkor haragudhatok azokra. A nagytőke az nagytőke, idehozta az ipara egy darabját, nem szívjóságból, hanem mert jól járt vele. Mellesleg mi is jobban jártunk ezzel, mintha nem lennének, és azt is tudjuk, ha nem leszünk már ennyire olcsók, akkor ugyanúgy el is viszi, ahogy idehozta. De ha ráhangolódunk erre a gyarmatosítás-elméletre, akkor akár a Fideszbe is beléphetünk, mert köpködhetjük az uniót, nincs rájuk szükségünk, megleszünk, mi magunkban a visegrádi testvéreinkkel, főleg, ha olyan jóbarátokra cseréljük Európát, mint Kína és Oroszország. Vagy nem ezt mondta?

pietnik 2017.05.22. 08:36:20

Azt tudni kell(ene),hogy manapság pontosan Oroszország,Kína,azaz a BRICS között,és EU-USA Deep State között húzódik a frontvonal!Már régóta,csak hiába mondjuk Aszterrel egyetértve!
Abban én sem értek egyet Aszterrel,hogy Orbánnak nem esik le semmi,de ha végleg szakad a cérna,akkor megy a levesbe,mert semmi szükség nincs emlékező tanúkra,amire Orbán képes lesz,ha szorul a kapca!
Egyébként Birca utolsó postjában ,és a hozzáűszólásában benne van ez!
Igaz,csak schlagwortokban!Azért csak nagy vonalakban,mert mindent leírni ezzel kapcsolatban lehetetlen ,napok,és egész regények kellenének hozzá!
És még egyet!Lehet,hogy fájni fog!
Aszter első kommentjével értek egyet,az első mondattal legfőképp!

pietnik 2017.05.22. 08:38:18

Bocs!Az első kommentjével,és a másodikkal is,és ennek az első mondatával!!

Drizari 2017.05.22. 09:32:32

pettra01
2017.05.22. 06:40:08

Tökéletes észrevétel. :)

ZorróAszter 2017.05.22. 14:06:30

@pettra01:

Kedves Pettra!

A sajtó egésze és politikai paletta egésze a gyarmattartóink markában van. A baloldali is. Ezért nagy hülyéknek kell lennünk ahhoz, hogy az un. baloldali sajtó ötletelését kövessük vakon, mint eddig.

A különféle kollaboráns kormányok a külföldi nagytőke érdekeit képviselték, nem a magyar népét. A külföldi nagytőkét támogatták abban, hogy szinte ingyen juthassanak tulajdonhoz, és hogy a lehető legkevesebbett itt hagyva működhessenek.

A magyar nép érdeke az lett volna, hogy ne játszák át nekik bagóért a vállalatokat, és hogy ha már itt működnek, a lehető legtöbb pénzt hagyják itt adók és bérek formájában, és nem abban támogatni őket saját zsebre, hogy minél kevesebbett.

Ha Orbán tényleg elüldözi innen a CEU-t, akkor annak az az oka, hogy valamelyik gyarmattartónk, a németek vagy osztrákok kinézték maguknak, hogy nekik kell. Majd kiderül, kik voltak.

Ha a német kézben tartott baloldali sajtóra hallgatunk, az ő ötleteléseik szerint játszuk az összefogósdit, vagy szétszeledősdit, azzal a német nagytőke érdekeit szolgáljuk.

Ők meg nem a magyar nép barátai.

Xilit 2017.05.22. 16:23:41

@ZorróAszter:

Kedves 'Aszter, vannak barátaink?

pettra01 2017.05.22. 16:59:42

@ZorróAszter: Én olyan különösebb hiányát nem érzem a baloldali nyomtatott sajtónak, inkább elvi jelentősége van a létének vagy nem létének, korábban se jelentett garanciát egy információ hitelességére, hogy mondjuk a Népszabadságban jelent meg. Az internet korában ez is nagyon fontos változás, rajtunk múlik, hogy mit fogyasztunk. Jó, nyilván vannak, akiket félrevisz a propaganda, de nem hiszem, hogy nagyon könnyen meg lehet vezetni az embereket. Mindenkinek van egy alapkészlete, egy beállítottsága, és a saját igényeinek megfelelően válogat, a református nem lesz katolikus csak azért, mert ott díszesebb a templom meg szebben énekelnek.
Annak idején, amikor beléptünk az EU-ba, én nem örültem túlságosan, tele voltam szorongással, nem is értettem, miért lesz ez jó nekünk, a nyugati világról semmiféle tapasztalatom nem volt, még látogatóban se jártam arrafelé. Aztán beláttam, hogy nem rossz ez nekünk, és tényleg nem élhetünk úgy, mint valami ottfelejtett ősemberek a Neandervölgyben, hogy elvadászgatunk itt magunknak, gyűjtögetjük a bogyókat, és idővel talán a kereket is feltaláljuk majd, viszont nagyon büszkék vagyunk magunkra, mert nekünk van a legszebb bunkónk a világon.
"A magyar nép érdeke az lett volna, hogy ne játsszák át nekik bagóért a vállalatokat, és hogy ha már itt működnek, a lehető legtöbb pénzt hagyják itt adók és bérek formájában, és nem abban támogatni őket saját zsebre, hogy minél kevesebbet." Hát igen, de ilyen feltételekkel alighanem máshol fektettek volna be, szóval ez egy utópia. Lehetett volna, de ha lett volna, akkor nem lett volna, ennyi. Hogy amúgy meg mi lett volna, arról lehet fantáziálni, csak minek.
A CEU fő baja, hogy Soros áll mögötte, most már olyan szintre jutott ez a Soros-fóbia, hogy külön neve lesz a pszichiátriában. Ha holnaptól Soros elkezdené a focit szeretni, Orbán talán még a stadionokat és képes lenne leromboltatni. Szimplán elmebeteg az ember, a saját rögeszméin kívül senki nem mozgatja.
A baloldal elásta magát a következő választás előtt már jó előre. Botka egyre kevésbé tetszik, az MSZP is egyre kevésbé tetszik, rosszabbat nem is tehettek volna, mint hogy Botka mögé felsorakoztak. Na mindegy, ez lesz a kínálat és kész. Nem azért, mert a németek így akarják.

ZorróAszter 2017.05.22. 17:59:16

@pettra01:

A sajtónak alapvető jelentősége van. Az itt politizáló emberek fejében még olyan kérdés se fogalmazódik meg, amit ne olvastak volna a kedvenc lapjukban, nemhogy maguk válaszolnák meg a kérdéseket.

Az ország vagyonának elherdálása kész tény. Visszacsinálni nem lehet. Egy tanulsága azonban van. Vagy lenne: soha többé ne higgyünk azoknak a patkányoknak, akik ezt tették. Akik elárulták a hazájukat, népüket, és saját zsebre fizetett baksisért kiárusították.

Aztán az se mellékes, hogy a gyarmattartóink szemlátomást a Nácipártot protezsálják, velük akarják leváltatni Orbánt. De Ön a multkor mintha nem túl riadtan fogadta volna ezt a lehetséges fejleményt.

Azonban ezek a gyarmattartóink azoknak az unokái, akik hatalomra segítették Hitlert.

Úgyhogy ha legközelebb egy jobb helyen ki tetszik szállni a liftből, tessék szives lenni elgondolkodni azon, honnan ismerősek ezek a liftgyártók: Henckel-Krupp.

Vagy akár azon, hogy hívták a BASF-et meg az AGFA-t mikor még egy cég voltak. Mert az a név is ismerős valahonnan.

És ha tényleg a Nácipártot juttatják hatalomra, és nem csak ijesztgetnek vele, mint remélem, legfeljebb én elmegyek Németországba. De akkor már jobb lett volna 20 évvel ezelőtt.

Hacsak nem arra készülnek, hogy ott is újnáciknak játszák át a hatalmat.

ZorróAszter 2017.05.22. 18:00:31

@Xilit:

Mi például lehetnénk saját magunk barátai. Ha nem lennénk hülyék hozzá, hogy felismerjük saját jólfelfogott érdekeinket.

:o)

Xilit 2017.05.22. 18:33:32

@ZorróAszter:

Elmenne a gyarmattartóinkhoz, akik akár a nácikat is hatalomra segítenék? Hogy van ez?
Amúgy sok a ha , a volna, a lehetne, mint pl. lehetnénk a magunk barátai, de hát, nem vagyunk.
És nincs barát , ezek szerint sem nyugaton, sem keleten, sem északon, sem délen, sehol sem.
Kérdezném, hogy Ön szerint hogyan tovább, de azt fogja válaszolni, hogy a baloldalnak kell a sarkára állnia, egészen pontosan a szociknak, de hogyan álljanak, ha ők is a német érdekek kiszolgálói - ez zsákutca. Persze, HA a sarkukra állnának - akkor mi lenne?

Xilit 2017.05.22. 18:43:06

@Drizari:

Én olyan filmre gondoltam, mint amilyen most versenyez Cannes-ban.
A felsorolt országok külsőségei nem pótolják a szabadságot.

ZorróAszter 2017.05.22. 18:47:35

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Nehéz Önnel viccelni, mert Ön akkor se veszi észre, ha kiteszem a :o) jelet, pláne ha még nem is.

:o)

Magyarország gyarmat, és ezen nem lehet változtatni. Vagy ha lehet, kő kövön nem maradna. De jelentős különbség van aközött, hogy egy kollaboráns kormány abban segédkezik, hogy a gyarmattartó a lehető legtöbbet kivigye az országból, vagy azt igyekszik maximálni, hogy minél több itt maradjon bérekben és adókban.

És igen: a szocialista pártot nem véletlenül tették tönkre, liberalizálták, szabdalták szét megfizetett árulókkal. Ugyanis erre a szerepre az MSZP lenne a legalkalmasabb.

Egy valóban a bérből és fizetésből élők és a kapcsolódó rétegek képviseletére felesküdött és a szakszervezetekkel együttműködő MSZP.

Ettől félnek a legjobban, és ennek megakadályozására költenek a legtöbbet.

Amikor tehát a dolgozó emberek bezárkóznak és elfordulnak a politikától ahelyett, hogy az MSZP-t rángatnák vissza a baloldalra, és hagyják és hagyták liberalizálni, akkor végső soron a gyarmattartóink elképzeléseinek megfelelően viselkednek.

Ehelyett dühösen kéne szídni az MSZP tönkretevőit, liberalizálóit, modert szociáldámokráciáról hazudozóit, akár a jó k. anyjukat is.

Xilit 2017.05.22. 19:30:53

@ZorróAszter:

Nem válaszolt a kérdésemre, hogy vannak-e barátaink. Igazán vicces, hogy lehetnénk a magunkéi, de hát, ha egyszer nem vagyunk.
Kivel köthetnénk politikai szövetséget, kik azok, akiknek nem a gyarmatosításunkra fájna a foga, kik lennének a gazdasági partnereink profitlefölözés nélkül?
Amit Ön megkívánna a magyaroktól, arra nyilván azért nem voltak képesek, mert híján voltak a fejlődést lehetővé tevő igényességnek - értve ezalatt az életünk minden területét. Kivételek mindig voltak, most is vannak, lesznek is, de meglátásom szerint a kivételek lassanként megszűnnek kivételnek lenni, mert tért fog hódítani a haladóbb gondolkodás - már most történik.
Szerintem a szociáldemokráciának van jövője.

ZorróAszter 2017.05.22. 19:55:35

Kedves Nyírfa!

"Szerintem a szociáldemokráciának van jövője. "
Csak az a kérdés, hogy melyiknek. Annak, amit a Népszabadság és az ATV meg a többi állítólagos baloldali média sulykolt, miszerint a modern szociáldemokrácia voltaképpen liberális párt?

Ez a nemzetközi nagytőke sulykolása. Az ö orcájuk ugyanis igencsak változatos. A liberalizmuson, a nacionalizmuson, kozervatívizmuson keresztül terjed egészen a nácizmusig.

A bérből és fizetésből élők pártjának lenne jövője, ha nem sulykolná minden burzsujlakáj seggnyaló az ellenkezőjét.

Nem véletlenül teszik mint mondám. Nem is meggyőződésből.

Ezért fizetik őket.

És igen, végre lehetnénk a saját barátaink, és felismerhetnénk, hogy nem vagyunk se ilyen-olyan "polgárok", se amolyan "középosztály", hanem dolgozók vagyunk, akiknek nagyon széles palettán közös az érdeke. Bérrangsor szerint a közmunkástól minimum a mérnökig, programozóig közös.

Csak az értelmiség próbálja pénzzé tenni a seggnyalástudományát. Lásd újságírók, tanárok, stb.

Ezek nagyon könnyű, egyszerű felismerések. Rengeteg népbutítót kell fizetni ahhoz, hogy ilyen sok embernek ne legyen nyilvánvaló.

ZorróAszter 2017.05.22. 20:00:17

Ja! És hogy ne mondja mégegyszer, hogy nem válaszolok, azért konkretizálom: nem. Nincs senki, aki a barátunk. Mi magunknak kell azoknak lenni. Ugyanis mi vagyunk a többség. Belőlünk él mindenki. A seggnyalókat is a mi munkánkból, pénzünkből bérelik fel ellenünk. A mi pénzünkből, munkánkból élt és él az egész mocskos patkánycsorda.

Lehetnének barátaink például a német dolgozók is. de ott először győzött a modern szociáldemokrácia még a hatvanas évek végén.

Xilit 2017.05.22. 20:54:13

@ZorróAszter:

Ugye, hogy nem is olyan vicces ez a " barátság-dolog ".
A létező legfontosabb életelvet mondta ki. Ugyanis, amíg nem vagyunk önmagunk barátai, addig másoké sem vagyunk.
Most még ott tartunk, hogy bántjuk magunkat és bántjuk egymást. De, amikor erre rádöbbenünk, akkor minden megváltozik. Akkor változni fog a társadalom, mert változnak az emberek, egyenként.
Ezért olyan fontos a "gyerekek" színre lépése, mert ők már maguk a változás.
aLEX-et azzal akasztottam ki egy alkalommal, hogy közös gyökerűnek neveztem a liberalizmust és a kommunizmust. De mi más lehet a méltó létezés eszméje, mint az egyenlőség, a testvériség, a szabadság?
Új fogalmakra - vagy a régiek új tartalommal való megtöltésére, módosítására - van szükségünk, amelyek által meghatározhatjuk, kik vagyunk és hová tartunk.
Én tudom, hogy hogyan szeretek és főleg, hogyan szeretnék élni, de sok milliárdan népesítjük be a bolygót - kommunikálni kell , és konszenzusra törekedni. Ezért értem pl., hogy miért ültek le Gulyásék
Bayerral, függetlenül attól, hogy mennyire volt eredményes - a szándék az, ami előre vívő, ami hatással van/lehet a társadalom különböző csoportjaira.

ZorróAszter 2017.05.22. 22:40:45

Kedves Nyírfa!

Én azzal egyetértek, hogy a liberalizmus eredeti formája, amit a felvilágosodás korában vallott, az a marxizmusnak is egyik eszmetörténeti alapja. Azonban a liberalizmus ezt követően hatalmas változásokon ment át és lett a nagytőke, a nemzetközi nagytőke ideológiája, egyik álorcája.

Ezen kívül nem nevesített irányzatokra is bomlott. Úgyhogy abból, hogy a marxizmus egyik előzménye, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

A barátkozással kapcsolatosan: a barátkozás a nagytőke seggnyalóival veszélyes behódoláshoz vezetett. Ezekkel nem lehet barátkozni. A behódolás nekik nem konszenzus.

Amiben konszenzus volt és van jelenleg is az a nép elárulása.

pettra01 2017.05.23. 02:43:40

Hú, de sok minden összegyűlt itt, mióta nem jöttem, bocsánat, bokrosodtak a teendők, időnként baromi mozgalmassá tudom tenni a nyugdíjas semmittevést.
Nyírfa is azt pedzegeti, amit én is akartam, hiába, na, azért többé-kevésbé egy rugóra járunk. Szóval Marx megalapozta a baloldali gondolkodást, csak hát rengeteg idő telt el Marx óta. Igazából nagyon le kellene már porolni az elméletet, egy fajta reformációra lenne szükség, csak éppen hozzá kellene igazítani a korhoz, persze a lényegét nem változtatva meg. A baloldal általában bajban van, csak ez nálunk sokkal erősebben jelentkezik, mert mi még a kapitalizmus kamaszkorában vagyunk. A mi problémáink nyugati módon még nem kezelhetők, Marx iránymutatásai szerint szintén nem, tehát meg kellene találni a saját utunkat. Próbálkozhatunk, reménykedhetünk, de az az igazság, hogy egyelőre csupa második vonalas jelöltjeink vannak, akik sajnos csak a futottak még pozícióra esélyesek. Hiába van elegünk, még nincs itt az idő, Botka akkor se lesz képes a vízen járni, ha bármekkora kórus biztatja. A fiatalokban én óvatosan reménykedem, például a Momentummal se az a bajom, hogy fiatalok, még az is rendben, van, hogyha a fiatal eleinte botladozik a számára új környezetben, de ezek egy egészen más kategória, azt érzem, hogy nem a tapasztalatuk hiányzik, talán még a tudásuk is meglenne, csak éppen a képességek hiányoznak. Önmagában a hatalmas önbizalom inkább veszélyes, mint ígéretes. Ami nagyon megakasztott Zorroaszternél, hogy mintha nem félnék eléggé Vonától, meg hogy a németek kiknek az unokái. Tényleg nem félek, szerintem létezhetetlen, hogy ők nyerjék meg a választást, az elképzelhető, hogy baj esetén a Fidesz lecseréli a KDNP-t a Jobbikra, úgyis egy irányba mennek. Az meg, hogy ki kinek az unokája, azért nem kéne elfelejteni, hogy a mi családfánkkal sincs minden rendben.

pietnik 2017.05.23. 08:30:57

Nos,szóval működik a figyelő!A fenti komment helyén egy teljes,közel 3ooo karakteres komment ugrott el sima gépelés közben!

Xilit 2017.05.23. 09:29:04

Sziasztok!

@pietnik:

Nekem is elugrik olykor-olykor , amit írtam, ilyenkor átgondolom a mondanivalómat - tényleg azzal és úgy rukkoltam-e elő, amivel és ahogyan a leginkább ki tudom fejezni az érzéseimet.

Egyébként meg, annyi nyomkodnivaló van a billentyűzeten, mint égen a csillag, irtó könnyű oda nyúlni, ahová nem kéne.

Valaki itt már javasolta neked, hogy küld át részletekben, össze tudjuk mi azokat rakni.

Xilit 2017.05.23. 10:05:32

@pettra01:

Nem tudom, hányadán álljak Botkával, sajnos, inkább nem szimpi, mint igen, és ennek több nyomós oka is van. Az az igazság, hogy Gyurcsány az összes - nem kicsi - melléfogásával együtt még mindig kimagaslik a mezőnyből, valaki szólhatna már neki, hogy ne színészkedjen annyit, mert csak rossz ripacsot csinál magából, sokak szemében hülyét, és nyugodtan rehabilitálja a Kádár-kori énjét, részben, mert a tisztesség ezt kívánja, de leginkább azért, mert Kádár megérdemli.
A szocik voltak olyan marhák, hogy megtagadták a szocializmus évtizedeiben betöltött szerepüket, bűnösnek vallották magukat, és vezeklő megtértként akartak továbbra is kormánypozícióban maradni - nonszensz.
A Momentumnak az origós akciója nem tetszett, mint ahogy az sem, hogy túl nagy mellénnyel tudnak nyilatkozni, de a jövő az ő generációjuk által alakul, és én nem csak rájuk bízom, hanem bízom is bennük - a fiatalokban -, mert sok-sok olyan evidenciát mondanak ki - remélhetőleg nem lesz baj a megélésükkel sem -, amelyeket magam is annak tartok.
Kellenek az olyan karizmatikus, tudatos, mozgósítani képes emberek, mint Gulyás Márton.

Én sem félek a németektől, a neonácizmus most nem náluk fogan, hanem az olyan frusztrált, kielégítetlen , elmaradott akarnok-.államokban, mint amilyen a magyar is.
Egyébként Erdogant kezdik új Hitlerként beazonosítani - érdekes, hogy a törököknek is milyen nehéz tudomásul venniük, hogy a határaik most véget érnek Európánál, s mennyire nem hajlandóak szembe nézni az örmények kiirtásával.
Van hasonlóság a magyar történelemmel.

Ami viszont új , a lengyeleknél kvótaügyben fordulat látszik, Orbán magára marad. Szerintem megijedtek a kétsebességes Unió lehetőségétől.

Xilit 2017.05.23. 10:12:49

@ZorróAszter:

Tegnap még felfrissítettem , hányfelé ágazik a liberalizmus, úgy döntöttem, maradok a magam izmusnélküli ideái mellett, amelyek legfontosabb sarokköve a barátság , s amelyre tegnap olyan szépen rá is tapintott. S bár nincs vallásom, s ha lenne, a katolikus állna tőlem a legtávolabb, azt azért szívesen ízlelgetem, hogy felebarátom. :)

pettra01 2017.05.23. 11:48:19

@pietnik: Ne búsulj, a technika ördöge velem is folyvást kötözködik, amikor kapok egy-két fricskát, kialakul bennem egy fajta óvatosság, na de borzasztó fárasztó örökké készenlétben lenni, aztán amikor már megint gyanútlan vagyok, akkor jön az újabb csapás. Különféle érdekességek jelennek meg a gépemen, a legújabb szerzeményem egy True Key nevű valami, fogalmam sincs, hol szereztem és mi lenne ez tulajdonképpen, de megszabadulni se tudok tőle, mert nem hagyja magát törölni. Valamit csinál a háttérben, például ha szöveget írok, percenként történik valami, hogy mi, azt nem tudom, de valamit művel, miközben amit én csinálok, az nem jelenik meg. Eléggé dühítő, amikor folyamatosan írsz és több betű egyszerűen nem jelenik meg, aztán utólag vissza kell menni pótolgatni. Nagyon ritkán megjelenik egy figyelmeztetés, egy kérdés, hogy akarom-e, hogy a nem tudom kinek értesítést küldjön a problémáról, akár igent nyomok, akár nem, a figyelmeztetés eltűnik, a probléma marad. Rájöttem viszont, hogyha ezt az ablakot nem zárom be, akkor amíg ott van alul, ez a jelenség nem működik. Megoldás: sose kapcsolom ki a gépet lehetőleg. Így is ott van a kis rohadék vírus vagy mi, de legalább nem zavar.

pettra01 2017.05.23. 12:18:11

@Xilit: Szóval a barátság. Tegnap volt szerencsém Radnóti Sándor esztétát hallgatni az Egyenes beszédben, hihetetlenül rokonszenves volt, megint rákényszerített egy kis önvizsgálatra az, amit mondott, hogy mekkora szégyen az emberileg, ahogyan a menekültkérdéshez még a baloldali emberek nagy százaléka is viszonyul. És tényleg, úgy nyilatkozunk meg, mint megannyi Orbán, közben elfelejtjük, hogy itt sok-sok személyes tragédiáról van szó, az életerős embereket látjuk, akik itt kódorognak a világban, ahelyett, hogy építenék otthon a jövőjüket, és közben nem látjuk a szerencsétlent, akinek nincs hol és nincs mit építeni, aki nekiszalad az ismeretlennek, kitéve a gyerekeit a vándorlás összes veszélyének abban a reményben, hogy valahová meg fog érkezni végre. Ez a kvótakérdés is olyan, próbáljuk elképzelni ezt a menekültek szemszögéből. Milyen érzés lehet attól félni, hogy úgy döntenek az életemről, hogy erővel áttelepítenek mondjuk Magyarországra, ahol megölni nem fognak ugyan, de ellenségesen vesznek majd körül? A felebarátság valahol itt kezdődne szerintem, hogy ha nem is támogatom, de legalább ne gyűlöljem azt, aki erre nem adott okot. Éppen tegnap nagyon kiröhögtek a gyerekeim, van valami játék, amit ők játszanak a gépen, és ajánlgatták, hogy szálljak be én is. A lényege, hogy vannak túszejtő terroristák meg vannak katonák, és ezek egymást öldöklik. Kérdezték, hogy én melyik lennék inkább, katona vagy terrorista? Én meg azt mondtam, hogy leginkább túsz lennék ebben a helyzetben, és ezen borzasztó jól mulattak, mert azt az opciót nem is lehet választani :)

ZorróAszter 2017.05.23. 12:25:12

@pettra01:

Kedves Pettra!

Nem tudom. Én elégedett vagyok a családfámmal. És például a Krupp vagy Tyssen gyerekekkel se az a bajom, hogy ki volt a nagyapjuk, hanem az, hogy pont olyanok mint a nagyapjuk.

Azt, hogy Marx elavult, általában a burzsujok sutyorogják mint axiómát minden konkrétum nélkül.

A német szociáldemokrácia azért szakított Marx-szal, mert a lelkük mélyén tudták, Marx nem helyeselné, hogy más népek kizsákmányolásából tömjék a német munkások zsebét.

"Ami nagyon megakasztott Zorroaszternél, hogy mintha nem félnék eléggé Vonától ..."
Nem akartam állítani semmi súlyosabbat, mint amit most is tetszet írni.

Egy 15%-os pártból könnyen egyedüli kormánypárt pár hónapa alatt. És mint mondtam, úgy tűnik, a németek mintha őket akarnák hatalomra juttatni, bár lehet hogy csak ilyesztgetnek velük Orbánék támogatására.

Pár hónapja írtam hogy az ATV hirtelen elkezdte sztárolni Vonáékat. Azóta Kálmán Olga meg Péterfi Judit is immár Simicska HírTV-jénél vannak.

Nemtom tetszik-e emlékezni még rá?

CsipkeRózsa 2017.05.23. 12:56:24

Tisztelt ZorróAszter,

"Pár hónapja írtam hogy az ATV hirtelen elkezdte sztárolni Vonáékat. Azóta Kálmán Olga meg Péterfi Judit is immár Simicska HírTV-jénél vannak."

Én "tetszem" emlékezni rá.

Érdemi hozzászólás nélkül, erre azért válaszoltam, hogy jelezzem, olvasom a blogot, és a hozzászólásokat. A sok értelmes szövegből mindig megtudom, hogy még mi mindent nem tudok.

pietnik 2017.05.23. 13:15:40

A True Key bármivel bejöhet,akár egy ártatlan post kinyitásával is!Nekem sikerült elűznöm úgy,hogy a programomból minden alkatrészét töröltem.Bármit kerestem a googlin ,abban a pillanatban erre a szarságra irányított át,ahol ugyan meg lehetett találni,amit kerestem,csak körülményesebben,meg idegeskedve,hogy mi a fasornak kellett közbeiktatni egy lépést,mikor az egyszerűségre törekszünk!Már aki!
A törölt kommenttel meg az a bajom,anélkül,hogy kényszerképzeteim lennének,valszeg aLEx-hez hasonló fazonnal ,hackerrel van dolgom,aki már írás közben olvassa mit írok!Nem kényszerképzet,mert mindig komoly,a kapitalizmus kritikájáról szóló,hosszú kommentekete töröl,még írás közben,vagy az egyszerű küldés után tűnik el a komment!Ha még egyszer elküldöm,akkor visszajelez,hogy egyszer már elküldtem,mi a fasornak idegeskedek,közben soha nem jelenik meg a komment!
Én direktbe gépelek,szeretem a közvetlen írásokat,nem hogy belépéshez rejtvényeket fejtsek,amiknél nem tudom,mit rontottam el,meg lejárt időt jelez,hogy lépjek be újra,meg egyebek!Van powerpointom,de sosem használtam,mert az elküldés,meg tárolás sok időt vesz igénybe akkor,mikor pattanni kellene a válasznak,mert idővel csökken éle,főleg,ha már a huszadik komment repült-települt rá arra,amire reagálni szándékoztam!
A komment hosszú volt,és a marxizmus elemzésével volt kapcsolatos,meg a negligálásával,de már nem írom újra,mert Aszter már lelőtte a lényeget,én csak sarkosabban fogalmaztam!

pettra01 2017.05.23. 17:14:33

@ZorróAszter: Nem baj, akkor se vagyok hajlandó a Jobbiktól félni, ha még tíz Simicska áll be mögéjük. Persze, mondanak ők sok mindent, ami elsőre még jól is hangzik, meg hát ők is nagyon nemzetiek, amire ugye sokan vevők, de azért ha más nem is, az időről időre kiütközik, hogy nagyon alapvető baj van velük. Akiket a saját környezetemből tudok, hogy Jobbik-szimpatizánsok, mindnél hibázik valami, és azért ez a legtöbb embert óvatosságra inti, legalábbis remélem. A helyi Jobbik-vezető egy komplett elmebeteg például, hát én azt se bíznám rá, hogy nyírja le a füvemet.

CsipkeRózsa 2017.05.23. 18:07:56

@pettra01:

Pedig a fűnyíráshoz biztosan értenek, hiszen úgy kezdték, hogy parlagfű, meg az idősek segítése vidéken.

@Nyírfa:

Nekem a Momentum nem tetszik, Orbán is így kezdett.

Xilit 2017.05.23. 18:14:02

És akkor most mi lesz?

444.hu/2017/05/23/az-usa-kormanya-ismet-felszolitotta-a-magyart-hogy-fuggesszek-fel-a-lex-ceu-t

Nem úgy tűnik, hogy az új amerikai kormány kapva kapna Orbán után. Attól a sok kudarctól, ami mostanában érte, be fog vadulni. Hát akkor mit fog művelni, ha az oroszok ejtik, és odaadnak Gyurcsánynak mindenféle félelmetes papirost.
Egyre inkább érzem úgy, hogy Gy. valami nagyon-nagy fogásra készül. A viselkedéséből is gondolom, meg azért is, mert, ha csak blöfföl, azzal, megásva a saját politikusi sírját , még közröhej tárgyává is teszti magát.

Xilit 2017.05.23. 18:20:40

@CsipkeRózsa:

Első nekifutásra nagyon , mostanában kevésbé tetszenek. Azt mondod, a Fidesz-re hajaznak? Csak nem akarom észrevenni? Még várok, nagyon az elején vannak.
Állítólag jó sok mentor veszi őket körül, idősebb szaktekintélyek, politikától függetlenek és pártkötődésűek egyaránt - készítik a kormányprogramjukat.
A szívem az Együtt-PM-é, ha rajtam állna, ők kapnák a kormányalakítási feladatot.

CsipkeRózsa 2017.05.23. 18:45:09

@Xilit:

A PM Karácsony Gergelye, mint miniszterelnök jelölt, nekem nagyon tetszene. A polgármesterséget is jól csinálja, észnél van, és jól kezeli a szegényekkel kapcsolatos teendőket is.

ZorróAszter 2017.05.23. 21:07:06

@CsipkeRózsa:

Köszi szépen :o)

"Nekem a Momentum nem tetszik, Orbán is így kezdett. "
Nékem is ez moteszkált a fejemben.

Xilit 2017.05.23. 21:17:32

@CsipkeRózsa:

Elkaptam a tévében a miniszterelnök-jelölti beszéde utolsó képkockáit, amikor mindenki felment mellé a pódiumra. Olyan aranyos volt, kicsit zavartan álldogált, fogta az asszonykája kezét, és lerítt róla, hogy egy közülünk.
Hogy ő Zuglóban bevezette az FNA kísérleti modelljét, az korszakalkotó történelmi tett.

pietnik 2017.05.24. 08:13:09

A Momentum vezetője Feka-Győr nem más ,mnit egy Soros-küldönc,ahogy valóban Orbán is kezdte!
Ezért is "törtek" be az újság szerkesztőségébe,mert az meg merte írni!!
Nekem meggyőződésem,hogy Soros Gy.-nek nagy érdeme van a világban létrejött konfrontációknak,milliók nyomorának,és Magyarország mai,teljesen romos ,jövőtelen állapotának létrejöttében!
Nem értem ma sem azt a lelkendezést,amit pettra adott elő Soros György védelmében,no meg az EU számunkra szükséges jelenlétéről!
Az EU-ra valóban szükség van,de nem erre a háttérhatalmi maffiára,melyet tolvajok,soha ki nem nevezett latrok vezetnek,sem rabszolgatartó államokra!
Moldova Györgyörgyel éppen most közöl riportot a balrad(a MNO-tól vette át!),amelyben Mgy.-t kérdezi a riporter,hogy szavazna-e valamelyik pártra,bizalmat szavazna-e valamelyiknek,azt válaszolta,hogy legfeljebb Mo.-n kívül!!

pietnik 2017.05.24. 08:27:35

balrad.ru/2017/05/24/zsakmanyfeltes-vs-zsakmanyehseg

pettra01 2017.05.24. 11:29:06

Ha már ajánlgatunk olvasnivalót, én is megteszem. Imádom az embert, ki nem hagynám egy írását se.
rezeda.blogin.hu/2017/05/24/apa-kezdodik/

Xilit 2017.05.24. 11:57:40

@pettra01:

Rezedával csak abban nem értek egyet, hogy összehasonlítja Gyurcsányt azokkal, akik nem hasonlíthatóak hozzá, sem ész, sem tisztesség dolgában. Ez utóbbival ugyanis azok egyáltalán nem rendelkeznek.
Meglehet, Gyurcsány attól durrant be, és állt elő a sejtetéseivel, mert rászálltak a feleségére.
Szerintem ezt Gy. annyiszor fogja leverni rajtuk, mint Lúdas Matyi Döbrögin.

ZorróAszter 2017.05.24. 12:12:43

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Érdekes, hogy mindenről lehet szó, csak egy dologról nem.

Hogy van Magyarországon a dolgozók képviseletére szerződött párt, aki háromszor nyert választást, az MSZP.

És hogy ez a párt a tagság, a választók és sajtó nyomására visszaváltozhatna a dolgozókat képviselő párttá.

Erről szigorúan tilos.

Lehet ötletelni a különféle pártocskák összefogásáról, lehet álmodozni hogy majd a PM, az LMP vagy valamelyik másik fidesz érdekből alakított párt nyer, vagy bármi másról.

Erről az egyről szigorúan tilos.

Nem furcsa?

Nem annak a bizonyítéka, hogy a teljes politikai elit és a teljes média paletta egy zsebben van és onnan énekel?

pettra01 2017.05.24. 12:29:53

@ZorróAszter: A dolgozók képviseletére szerződött? Nézzük már meg, hogy kik vannak benne, mert azért vannak ennek emberi feltételei is. Nincs közöttük olyan, aki ne épített volna ki magának szép kis hátországot, a dolgozói érdekekről annyi fogalmuk van, hogy legjobb esetben igyekeznek elképzelni. Hol van ma már egy Kádár, akinek nem voltak személyes érdekei?

ZorróAszter 2017.05.25. 23:10:32

Kedves Pettra!

A burzsujseggnyaló pártokban sem burzsujok vannak. Teszik a dolgukat pénzért.
Tudják, mit akarnak a gyarmattartóink és kiszolgálják őket.

Nem kell ahhoz gyárban robotolni, hogy valaki tudja, mi a dolgozók érdeke. És ha nem tudják, ott vannak a szakszervezetek.

A német gyarmattartóink szemlátomást ettől fosnak a legjobban. Ezért csináltak rögtön ellenszakszevezeteket, és igyekeztek minél jobban szétaprózni őket, és főleg leválasztani az MSZP-ről, magát az MSZP-t meg liberális párttá dumálni a kollaboráns sajtójukkal.

Az elsők között.

Mellesleg Kádár se dolgozott egy percig sem gyárban. Az az esernyőüzem ahol egy-két évet dolgozott az nem éppen az.