Csak mondom

Csak mondom

A tanúk

2017. október 20. - pettra01

Mondhatnánk, hogy végre egy ügy, ami mentes a politikától, és mégis foglalkoztatni képes a közbeszédet. Ha Amerikában van szexuális zaklatásos botrány, hát megmutatjuk, nálunk is vannak szennyes históriák. Előállott egy színésznő, akivel húsz évvel ezelőtt történt valami hasonló. Illetve hát nem történt, csak majdnem, Az eset olyan mély nyomot hagyott benne, hogy most mégiscsak közhírré tette, hol máshol, mint a Facebookon, ahonnan aztán szárnyaira vette a sajtó, és estére már az összes beszélgetős műsorban hosszú perceket szenteltek a kivesézésének. 

Először név nélkül mesélte a históriát, aztán mégiscsak megnevezte  a neves rendezőt, aki persze tagadja a dolgot, pert helyezett kilátásba, erre viszont jelentkeztek tanúk, akik hajlandók alátámasztani a színésznő állítását. Hogy merre és meddig fog még lombosodni a történet, azt nehéz lenne megjósolni. Az viszont érdekes, hogy Sárosdi Lilla mellett olyanok akarnak tanúskodni, akik azt hajlandóak majd vallani a bíróság előtt, hogy a színésznő nekik is elmesélte az egészet. Ez azért még viccnek is gyenge, ezzel az erővel  az is tanú lehetne, aki a Facebookon olvasta, hát gratulálok hozzá. Nem ismerem ugyan Marton Lászlót, de jó esélye van rá, hogy megnyerje a pert. 

Nem is arról van szó, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne fordulnának elő nap mint nap lányokkal és asszonyokkal, még csak nem is feltétlenül a színházi világban. Igazából még szépnek se kell lenni hozzá, volt egy ismerősöm, aki olyan csúf lány volt, mint az ördög öreganyja, mégis volt valami molesztálási históriája, még a kabátját is elszakította a felajzott férfiú, aki persze nem volt színházi rendező, szó se volt semmiféle színházi szerepről, csak éppen olyan helyzetbe kerültek, amikor a pasas úgy gondolta, hogy ezt megengedheti magának. 

Végighallgattam néhány ezzel kapcsolatos beszélgetést ma. Ami nagyon elgondolkodtatott, az Réz András hozzáállása, mely szerint ezzel akkor is foglalkozni kell, ha lesznek, akik ilyen módon akarják majd felhívni magukra a figyelmet és esetleg alaptalanul vádolnak meg zaklatással valakit. A cél szentesíti az eszközt? Majtényi László véleményét osztom ebben, aki szerint azért nem árt az óvatosság, mert itt mégiscsak emberek jó híréről, tisztességéről van szó, és akár tönkre is lehet tenni valakit, aki pedig talán teljesen ártatlan. 

Kell róla beszélni? Mindenképpen hasznos, például azért, hogy lányainkat az ilyen helyzetekre is felkészítsük, hogy kerüljék az olyan alkalmakat, ahol és amikor ilyesmi előfordulhat velük. Például ne menjenek el autókázni lényegében ismeretlen férfiakkal, ne menjenek fel a lakásukra, és tanuljanak meg úgy viselkedni bármilyen szituációban, hogy egyértelmű legyen, nem vevők az ehhez hasonló próbálkozásokra. És ami a legfontosabb: a legkényesebb helyzetekben is lehet nemet mondani. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakmondom123.blog.hu/api/trackback/id/tr3413035434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2017.10.20. 09:09:19

Tegnap minden média ezzel foglalkozott. Ami örvendetes a történtekben, az az igény, hogy végre beszéljünk a mindent átható erőszakról, és ez nem kizárólag a hölgyeket érintő atrocitásokra vonatkozik.
Ami viszont bennem visszatetszést kelt, az a lincselő hangulat, az a fajta iszonyúan felelőtlen adjunk neki, ami nem néz sem embert, sem istent, csak üt, és nyíltan teheti, társadalmi engedéllyel.
Beszélünk az erőszakról, remélhetőleg és logikusan következve azért, hogy tegyünk is a felszámolásáért, de ennek ürügyén a felszínre kerültek gusztustalan , az erőszaktól semmiben nem különböző attitűdök, kibicek, akiknek semmi sem drága.
Az Egyenesben Egon elveszítette a mértéket, szinte mantrázta a vádat, és mindenkiből ki akarta sajtolni, hogy Marton egy elvetemült gazember. De nagyon úgy tűnik, hogy akadnak, akik megőrizték a józan eszüket, és maradnak az ártatlanság vélelménél. Verebes és a Hét híreiben nyilatkozó vendégek nézetét osztom.

Xilit 2017.10.20. 09:10:53

Készülj fel rá, hogy ki leszel téve az Index 2-re, és rengetegen jönnek majd.

Xilit 2017.10.20. 09:18:15

Javítok, nem Hét hírei, hanem A nap híre, hoztam is a tegnapi adás linkjét:

www.atv.hu/videok/video-20171019-a-nap-hire-simon-andrassal-2017-10-19

ZorróAszter 2017.10.20. 11:40:14

Kedves Pettra!

Van itt más politikai kérdés is.

A politika ilyenkor puhatolja ki, hogy mivel lehet megfélemlíteni a társadalmat.

Mi az a vád, aminek az elhangzása után már nem jár semmilyen védelem a kipécézetteknek.

Úgyhogy én a migráncs-vonallal is látok párhuzamosságot.

pettra01 2017.10.20. 12:26:25

@Xilit: Igen, ez azért veszélyes terep, jobb lenne ebből nem divatot csinálni, hogy most aztán mindenki elkezd valakire mutogatni, ráadásul úgy, hogy mintha azt várnák el, hogy a megvádolt bizonyítsa az ártatlanságát. Tényleg az ész megáll, hogy sehol semmi konkrétum, de már ott tartanak, hogy igazából fel kellene függeszteni Martont a Színművészeti Egyetemen betöltött funkciójából, hát tényleg, mintha Budai Gyulát hallanánk. Persze nyilván benne van a feltételezés, hogy biztosan nem állítana ilyesmit alaptalanul valaki egy másik emberről úgy, hogy néven is nevezi azt, de hát a fene se tudja, azért nem véletlenül találták ki az ártatlanság vélelmét.

pettra01 2017.10.20. 12:37:07

@ZorróAszter: Politikai kérdés? Hát ez a nő Schilling Árpád felesége, mostanában ellenzéki megmozdulásokon mutatkozik meg a színpadokon, ha így nézzük, milyen érdeke fűződhet az ellenzéknek egy ilyen jellegű kísérlethez? Nem véletlenül nem kerülnek általában nyilvánosságra a zaklatásos esetek, főleg az az oka, hogy általában nincsenek tanúi a dolognak, ráadásul ezek mindig valamilyen szituációban történnek. Előtte van beszélgetés, aztán ki tudja, hogyan alakul ki maga a helyzet - azt azért én nehezen tudom elképzelni, hogy mindenféle előzmény nélkül valaki csak úgy előhozakodik egy ilyen ajánlattal.

CsipkeRózsa 2017.10.20. 13:21:05

Egyikük sem tudja bizonyítani állítását, azt viszont nehéz elképzelni, hogy egy nő "eldicsekedne" egy ilyen ajánlattal. Ha velem hasonló valaha megtörtént volna, mélyen hallgatnék róla, mert ez nem egy dicsőség.

Xilit 2017.10.20. 16:49:57

Az már önmagában rágalom, hogy a sajtó kényszerítésről ír, holott erről még a színésznő sem tesz említést, ellenkezőleg, egy kérdés formájában megfogalmazott kérés hangzott el Sárosdi szerint is.

ZorróAszter 2017.10.20. 16:50:56

@pettra01:

Nem konkrétan erre az esetre mondom, hanem álltalában, hogy az ellenzék hazudozási versenyben akarja legyőzni a FIDESZt.

Nekünk azonban nem az az érdekünk, hogy az egyik hazudozó pszichopatát egy másik hazudozó pszichopatára cseréljük le.

Pedig úgy tűnik, a gyarmattartóink ezt a tendenciát preferálják.

A lényeg: én egyre kevesebb különbséget látok Orbánék és azok között, akik leváltani akarják. Vagy nem is akarják.

A lényeg: ezeknek az eseteknek a kezelése se az, ami elfogadható lenne. Ezért mernek egyesek így viselkedni, mert a nők, áldozatok nem szeretnék, ha az esetükön csámcsogna az ország.

Ez a kezelés ez pont nem az ilyen esetek ritkulása felé mutat illetve hogy többen merjenek feljelentést tenni.

ZorróAszter 2017.10.20. 16:53:30

Arról már nem is beszélve, amit Ön is említett, hogy hol az ártatlanság vélelme?

pettra01 2017.10.20. 16:58:19

@CsipkeRózsa: Igen, főleg, hogy ebben a formában "dicsekszik el" vele. Azt minden további nélkül el tudom képzelni, hogy egy baráti társaságban, ha ez a téma kerül szóba, valaki elmeséli, hogy hajdanában vele történt egy ilyen, de hogy a Facebookon ország-világ elé tárja, erre nincs magyarázat. Itt az ember egyből valami hátsó szándékot gyanít.

pettra01 2017.10.20. 17:04:06

@Xilit: Most már egyre inkább kíváncsi leszek, miféle pacák ez a Marton László, mert ha ez a sztori igaz, akkor ennek az embernek ez mindennapos história kellett, hogy legyen, és akkor tömegével kell lenni olyan nőknek, akiket autókáztatott.

pettra01 2017.10.20. 18:02:56

@ZorróAszter: Lehet az ilyet egyáltalán helyesen kezelni? Egy emberöltővel ezelőtt történt vagy nem történt valami, ami ha megtörtént, ténylegesen akkor se történt meg, mert végül csak a kezdeményezés maradt befejezetlenül, igazából még akkor frissiben se tudott volna feljelentést tenni, mert bizonyítani lehetetlen. Az egész akkor válik jogi esetté, amikor szétkürtöli az áldozat anélkül, hogy belegondolna, hogy ebből maximum egy rágalmazási per néz ki neki.

Drizari 2017.10.20. 18:48:04

Mit akar még a Marton? 75. évében van, megkapott majdnem minden itthon elérhető díjat, a színházi berkekben sokan tudnak a hagyományokra épülő abúzusokról, Verebes sem nevezte őt makulátlannak, egyszóval ideje neki szótlanul visszavonulni és élvezni a nyugdíjprémiumot.

ZorróAszter 2017.10.20. 20:03:07

@pettra01:

Szerintem lehetne.

1. Teljes anonimitás az áldozatnak. Hatalmas büntetés azoknak, aki megsérti a személyiségi jogait.
2. Teljes anonimitás az elkövetőnek a jogerős bírósági ítéletig. Ha felmentik, azután is.
3. Az áldozatnak nem jár más elégtétel, mint hogy az elkövető megy a börtönbe. Nincsenek milliós kártérítések.

Ami rendszer ma van, az az áldozatokat megfélemlíti és ezért az esetek nagy része felderítetlen marad. Erre spekulálnak az elkövetők is.

Névtelenség esetén sokkal többen mernének feljelent tenni. És ha nincsenek csábító milliós kártérítési összegek, akkor valószínűbb hogy nem rágalmaznak ilyesmivel ártatlanokat. Plusz az állam se használhat rágalmakat azok ellen, akiket ki akar nyírni.

Xilit 2017.10.20. 21:25:19

@pettra01:

Mindig kettőn áll a vásár. Ezért nem hiszek az áldozatminőségben. Ez egy szerep a sok közül. Pontosan tudom, mikor kínáltam fel magam gyávaságból, vélt előnyért, a vágyaim mindenáron való teljesüléséért. Ha ilyenkor valaki élt vagy próbálkozott élni a lehetőséggel, csak azért tehette, mert helyzetbe hoztam.
És ez alatt nem feltétlenül , nem elsősorban, illetve nem csak szexuális kikacsintást értek, hanem alapvetően hatalmi játékot, amely számtalan módon nyilvánulhat meg a felek között.
Szóval, mi nők ugyanúgy megérjük a pénzünket, mint a férfiak. Sokszor még nemtelenebbek is vagyunk.

pettra01 2017.10.20. 23:04:23

@Drizari: Nem úgy néz ki, hogy itt a Marton akart volna bármit is, élte az életét, aztán egyszer csak tele lett az egész sajtó azzal, hogy ő egy szatír. Azért ez nem az a helyzet, amikor az ember csak csöndesen visszavonulhat, itt muszáj védekezni. Ezzel persze nem azt mondom, hogy biztosan nem egy szatír, mert mit tudom én, de hogyha az, akkor be kellene bizonyítani. Legendák meg persze vannak, volt nekem egy főnököm, akinek szokása volt, hogyha ment valahova munkaügyben, valamelyik kollegát magával vitte. Engem is vitt, fiúkat is vitt, és egyszer az egyik leánykát vitte magával, aki később, amikor már nem dolgozott nálunk, elkezdte terjeszteni, hogy őt az autóban le akarta a főnök teperni. Volt, aki minden további nélkül elhitte, én a mai napig el nem tudom képzelni, hogy ennek bármi alapja lett volna. Ez megmaradt a pletyka szintjén, ami annyival is szemetebb dolog, hogy az illető végképp nem tud ellene védekezni. Talán nem is tudja, hogy a Mancika ezt terjesztette róla.

pettra01 2017.10.20. 23:16:35

@ZorróAszter: Jogerős ítélet, ez a lényeg, addig meg ne csemegézzen rajta senki, mert így mindenképpen marad egy kabát-ügye annak, akit meggyanúsítottak.

pettra01 2017.10.20. 23:28:30

@Xilit: Az ilyen fajta történeteknél nekem mindig fenntartásaim vannak, vannak nők, akikkel lépten-nyomon megtörténik, hogy ajánlatokat tesznek nekik, le akarják őket teperni, szóval nem tudom, vagy én voltam annyira randa, hogy rólam egy pasinak se jutott eszébe semmi, vagy csak nem voltam fogékony arra, hogy hogy néznek vagy mit mondanak. Kollegák között is elhangzik mindenféle, amit talán nem ajánlatként kellene kezelni, ha meg esetleg mégiscsak nyílt ajánlat, van annak nem egy módja, hogy elejét vegyük a folytatásnak. Aztán ez is édes, hogy most az atv-nek kell bocsánatot kérnie a színésznőtől, amiért úgy tették fel a nap kérdését, hogy ön kinek hisz, meg hogy Martonnál kiírták, hogy Kossuth-díjas, a nőnek meg még a nevét se. Megáll az eszem.

Drizari 2017.10.21. 06:05:02

@pettra01:

Amikor írtad ezt a hozzászólásodat megjelent a hír, Marton lemondott a Vígszínházi állásáról is. A lemondása érdekessége, hogy a vádló színész Sárosdi Lilla volt vendég a HírTV Alinda című műsorában, aminek előzetese pénteken 17:11 órakor megjelent a HírTV honlapján. Ebben látható és hallható egy rövid bejátszás a péntek esti 23 órakor kezdődő adásból, amiben két újabb áldozat jelentkezett be telefonon. Az egyik eset két évvel ezelőtti (ez a betelefonálás hallható a honlapon), amit esetet később megírt egy másik hírújság is, kicsit bővebben. Eszerint Marton meghívta őt a Vígszínházba, tanuljon náluk, ne az egyetemen. A lány el is ment, ahol eleve túl tapogatósnak érezte a próbákat, de a többiek sem tiltakoztak, úgyhogy ő se tette.

Nem írom tovább, utána lehet nézni a történetnek. Így tehát ez a tapizás a Vígben bevett szokás a Marton irányította próbákon. Ekkor volt a 72 éves. Nem mondom, sok férfi férfi még ebben a korában is, de zömük nem tapizgat össze-vissza nála 30-40 évvel fiatalabb nőket.
A lényeg: összefüggést gyanítok a HírTV honlapján kora délután megjelenő beharangozó és Marton péntek esti Vígszínházi lemondása között.

pettra01 2017.10.21. 13:01:00

@Drizari: Azt mondod, a férfiak zöme idősebb korban már nem tapizgat összevissza - hát nem is tudom, elég sok olyan bácsikáról hallani, aki messziről nagyon tiszteletre méltó, de fiatalabb nőknek nem tanácsos közel menni hozzájuk, mert nem bírnak parancsolni maguknak és eljár a kezük. Ezt nem is szexuális zaklatásként jegyzik általában, inkább mint egy korral járó elváltozást, ami olyan, mint mondjuk a demencia. Lehet, hogy a Martonnak is ilyenje van :)

KapitányG 2017.10.21. 15:07:24

@pettra01: Politika vagy nem, fogalmam sincs, viszont mindenesetre érdekes az origo cikke:
www.origo.hu/itthon/20171019-marton-laszlo-kicsoda.html

pettra01 2017.10.21. 15:42:56

@KapitányG: Elolvastam, hát érdekes. Szóval nem volt olyan híre se a színházban, se a főiskolán, hogy bárkit zaklatott volna, ebből viszont következik, hogy micsoda egy rafinált dög, mert kívülállókkal tette ? Ebből akár az is következhetne, hogy talán nem is tette, nem? Hát nem hiszem, hogy van rondább dolog, mint egy ilyen szexuális jellegű hercehurca, itt is azt írják, várják, hogy megszólaljon Marton és a semmitmondó tagadáson kívül mást is mondjon. Ha Marton helyébe képzelem magam, mit tudnék erre mondani? Hacsak nem azt bizonyítja be, hogy ő valójában nem is férfi, hanem egy álruhás nő, következésképpen az állítás teljes képtelenség...

Xilit 2017.10.21. 16:18:31

Ez egy undorító cikk, már, ha cikknek lehet nevezni egy tipikusan név nélküli origo-irományt.
Úgy tesz a "szerzője", mintha tárgyilagos képet rajzolna meg Marton Lászlóról és általa egy villanás erejéig a szocialista rendszer mibenlétéről, közben pedig a legprimitívebb demagógiával sugalmazza a "saját" ítéletét.

KapitányG 2017.10.21. 16:31:01

@pettra01: Hogy nincs valami, vagy nem történt meg, azt átkozottul nehéz bizonyítani, szinte lehetetlen. Bizonyítania annak kell, - annak kellene -, aki azt állítja, hogy van, vagy volt, vagy megtörtént. De történjék is a továbbiakban ebben az ügyben bármi, sajnos, a cikk utolsó mondata tökéletesen igaz.
De amit én érdekesnek tartok, az leginkább az, mennyire fontos az origónak külön cikkben elmondani: lám, a Kádár-korszak embere.

Xilit 2017.10.22. 11:45:42

Érdekes, bár érthető jelenség, hogy a többség mindenkit, aki számon kéri az önmagunkért vállalt felelősséget, egyáltalán felveti magát a kérdést, van-e megéltségünk a felelősségvállalásban, kikiált áldozathibáztatónak. Érdekes, mert az ember azért várná, hogy előbb-utóbb csak rádöbbennek a felhorgadók, hogy semmilyen akció nem jöhet létre, ha nem vagyunk partnerek a nem kívánt szituációk létrejöttében. És érthető, hogy a mi közös játékunkban gyermekszerepet alakítók mindig másokra hárítják a felelősségviselés terhét. Pedig nem is teher. Nagy és nemes kihívás, óriási lehetőség látni, következtetni, mi mivel jár, járhat, használni az intuícióinkat, okulni az előttünk járók tapasztalataiból.

Még valami: az az igazán érdekes, ahogyan megjelennek a megszólalók különféle hatalmi manipulációi, amelyeknek olykor nincsenek is a tudatában, de , úgy gondolom, sokan nagyon is tudatosan alkalmazzák az érvényesülésük érdekében. A legnehezebb a szegény én-szerepben bujkálókat kezelni, mert permanensen az együttérzésre hajtva uralják a környezetüket. Ők azok, akik , ha nem állunk ki mellettük és értük, védelemre és elsőbbségre tartva igényt, nagyon körmönfontan tudják elsírni a bánatukat. Találkoztam már férfi szegény énnel is, de ez, a társadalmi tradíciók okán , sokkal inkább a nők szerepe.

pietnik 2017.10.22. 13:51:05

A hosszú szakmai gyakorlatom alapján elmondhatom,hogy az ilyen ügyekben a legnehezebb állástfoglalni!(Na,senki ne gondolja,hogy az apaszervi táplálás erőszakos gya....stb.stb.stb.-ra vonatkozik,hanem a büntetésvégrehajtási szolgálata során szerzett ,az ítélkezési gyakorlat elkövetői oldala alapján!Tudom,kicsit bonyolult,de nehogy valaki csak úgy megvádoljon,mint M.-t!!)
Nekem ennek kapcsán a Kiss László ügy ugrott be,mint iskolapéldája egy ítélet utóéletének!
Kisséket a tényleges erőszakért bevarrták,igaz csak elenyésző időre!Na,itt van a kutya eltemetve!
Kiss L. pl nem lakolt kellőképpen,az akkori mbírói gyakorlat alapján a csoportos erőszak kettőtől nyolc évig terjedő ítéletet mondott,és ők,nyilván valamiféle közbenjárásra a minimumot kapták,holott más eseteket is rájuk bizonyítottak!
A gyakorlatban szinte senki nem kapott ilyen keveset,a csoportos elkövetés úgy 6 év körül taksálódott!!
Kissék megúszták kevéssel,és ennek az ejnyebejnyének köszönhetően ütött vissza az ügy,nem csak Kissre konkrétan,hanem a szocializmus büntetőjogi gyakorlatára is,ami utóbbi lejáratása lehetett a valódi cél KL. meghurcolásán keresztül!
Lehet,hoogy nem értenek vele egyet,de a szocializmus szapulásának,ocsmány támadásának sorozata nem járt le,sőt,a kapitalizmus lezsálló,vagyis csődös ágában ez a cél,nehogy a jónép eszébe jusson valami hasonló!
Marton pedig abban a helyzetben volt,és van ma is,hogy lejáratásával megint csak a múlton lehet ütni nagyot,ha csinálta,ha nem!A szocban is voltak ilyen visszaélések ezekben a körökben,amit tudtunk ugyan,de nem beszéltünk róla,azt a szocialista nagyurak privilégiumának tartottuk!
(Lássd -halld.Álmodj királylány....
Ilyen esetek alsóbb szinteken is előfordultak,és ez az enyhébb forma,amire a gúnyvers legtöbbször így válaszol:
"Hoztam neked gazt,csókold meg a f..-t!
Vedd vissza a gazodat lesz...m a f...-t"!
Kb ezen a szinvonalon van a jelen eset is.hiszen ez mindennapos dolog volt anno,de az ma is!Magasabb szinteken talán még ordenárébbak is,de aki benne forog annak természetes,csak akkor horgad fel,amikor kicsöppen onnan,vagy a csókdosás(cunilingus!) elmaradása miatt szorgalmasabb vetélytársnő,vagy esetleg férfi kolléga előbbre jutott!

pettra01 2017.10.22. 14:00:17

@Xilit: Olvasom sokfelé az ezzel kapcsolatos megszólalásokat és hozzászólásokat, érdekes, hogy a többség elvárja, hogy a nők már csak hivatalból is a női oldalra álljanak és erősítsék azt az állítást, hogy igen, a nőkkel mindenféléket büntetlenül megtehetnek a férfiak csak attól, hogy ők a férfiak. És hát most már lassan ott tartunk, hogyha egy pasas utánafüttyent egy nőnek, már azt is be kellene börtönözni, mert borzasztó sebet ejtett a női érzékenységen. Azért csak kellene húzni egy határt, és tulajdonképpen nincs is rossz helyen az a határ, ahol most van, hogy meg lehet ilyennel bárkit vádolni, de azt a vádat be is kell bizonyítani, mert ne lehessen büntetlenül erőszakoskodni, de vádaskodni se lehessen büntetlenül.

ZorróAszter 2017.10.22. 14:09:23

@pettra01:

Kedves Pettra!

Nincs jó helyen egy határ sem.

1. Az a nő mer csak feljelentést tenni főleg híres emberrel szemben, aki vállalja, hogy részletekbe menően csámcsognak majd rajta százezrek, hogy mit csináltak vele.

2. A tapasztalatok szerint bárki ártatlant is megvádolhat valaki, a társadalom meg piranharajként veti rá magát és széttépi. Esetleg ártatlanul.

Esetleg csak mert nem tetszett a hatalomnak a pofája.

És ezek csak a fontosabbak.

Szóval nincs itt rendben semmi és nem is volt.

Xilit 2017.10.22. 14:58:18

@pettra01:

Sok szempontból nem vagyok nőpárti, sőt, olyan érzésem van a nememmel kapcsolatban, mint amikor a velejéig romlott kormányzat tiszteletet követel a népre hivatkozva - magának.
A hölgyek is tiszteletet követelnek, miközben nincsen nő-, anya-társszerepük. Természetesen nem általánosítok, voltak, vannak olyan nőismerőseim, munkatársaim, akikkel élmény együtt lenni, de alapvetően férfiakkal szerettem dolgozni, barátkozni.

Amikor pedig nagyon minit hordtam, nem sértődtem meg , ha megjegyzéseket kaptam, elvégre én tettem közszemlére magam.

Xilit 2017.10.22. 15:15:28

Pietnik mondókájára reagálva: a szocializmusban is működtek luxuskurvák, csak nem lévén bulvársajtó, tudomást is kerülő úton szereztünk róluk. Ma viszont mindennapos dolog luxusfeleségként domborítani, Dubaiban megalapozni az egzisztenciát.
A művészek világa pedig egészen más, én azt tudom nehezen elképzelni, hogyan tudnak meghitt családi életet teremteni.
És igen, a politikát - az életünket - mindig átszőtte a szexualitás, a drog, a megvesztegetés: mindez remek lehetőséget nyújtott a zsarolásra, rágalmazásra, az útban lévők kinyírására.

pietnik 2017.10.22. 15:52:20

Nyírfa!
Úgy látom,értettük egymást!

pettra01 2017.10.22. 15:53:31

@Xilit: Nekem valószínűleg a természetem is szerencsés, amikor például még masszíroztam, házhoz jöttek az ügyfelek, sokszor pasik, egyedül, de nem féltem tőlük. Egyszer ugyan volt egy pasi, aki bepróbálkozott, nekem meg olyan komikus volt a helyzet, hogy nevetőgörcsöt kaptam, soha többet nem láttam az illetőt.

Xilit 2017.10.22. 16:21:29

@pettra01:

Írtam, és elreptettem. Ilyenkor hová tűnik vajon a szöveg? :)

No, csak annyi, hogy hasonló szitum nekem is volt, amikor az illető közeledni próbált - nem randi volt -, rám jött a röhögés, ugyanis kívülről láttam magunkat egy egészen nonszensz helyzetben. El is ment a kedve a bizalmaskodástól.

pettra01 2017.10.22. 17:38:27

Kísérlet az rengeteg sok van, amit azért általában az, akivel megesett nem úgy él meg, hogy életre szóló sebet ejtettek rajta, inkább egy fajta sikerélmény, mert jól tudott kijönni egy helyzetből. Hallottam egy esetet, egy lányt meg is erőszakolt egy pasi, de a lány hetekig hallgatott, aztán csak fölhorgadt benne, hogy nem kéne annyiban hagyni, de akkor már esélye sem volt semmiféle hivatalos bizonyításra. Elmondta valakinek, aki történetesen egy küzdősport-bajnok, aki nagyon frappáns megoldást javasolt. Összefogtak öten-hatan ilyen erős fiúk és elkísérték a lányt egy presszóba, ahol éppen iszogatott a tettes. Leültek egy asztalhoz és a lány ebben a környezetben kérte számon az erőszakolót, ezek meg biztatták, hogy ezért bizony jól meg kellene verni. A lány jól elagyabugyálta a gonosztevőt, aki nem mert védekezni, panaszra meg hova ment volna? Csak a nő bántotta, ha meg őt följelenti, kiderült volna, hogy mi oka volt rá, az erős fiúk meg egy ujjal se értek hozzá, csak éppen ott voltak.

ZorróAszter 2017.10.22. 20:30:06

@pettra01:

"És akkor mi a teendő? "

Szerintem fentebb már leírtam.

Az áldozatnak teljes anonimitás. Ha valaki megsérti ezt, akkor hatalmas büntetés.

Az állítólagos elkövetőnek is anonimitás a jogerős itéletig, ha felmentik, akkor azután is.

De szerintem itt megoldást senki se akar. Itt megint azt tesztelik, hogyan vezethető orránál fogva a közvélemény.

Azt hogy mi is lenne a társadalmi érdek és hogyan egyeztethető ez össze az egyéni érdekkel konkrétan ebben az esetben az megint senkit se érdekel.

Vagyis Magyarország pont olyan állatkert, mint amilyennek egy príma gyarmatnak lennie kell.

pettra01 2017.10.22. 21:43:55

@ZorróAszter: Szerintem most is van anonimitás, persze az ilyen históriák mások, ahol nem följelentés történik, hanem egyből a nyilvánosság előtt kezdenek vádaskodni. A társadalmi érdek meg nyilvánvalóan az lenne, hogy törvényes keretek között történjen minden, persze nálunk ez is máshogy van, a Czeglédy-ügyről beszéltünk a múltkor, hát ott is a közvélemény már elítélte, pedig még vádat se emeltek.

littke 2017.10.23. 04:29:43

Érdekes a posztot olvasni, lényegében ez a Marton a hollywoody Harvey Weinstein egyenlője, és még érdekesebb a hozzászollásokat olvasni.
Azt hiszem kevésben merült fel hogy ami ezekben az esetekben történt az a hatalmi pozició kihasználas és az avval való visszaélés. B...ál velem, én meg segítek a karrieredben.
Undorító viselkedés. Hogy a Marton vagy a Weinstein ártatlan lenne.??? Kétlem. Hogy ennyi idő után a törvény elött ezt bizonyitani nem könnyű azt mindannyian tudjuk. És persze persze sokan saját érdekükben, nem ellenkeztek....na tessék.

pettra01 2017.10.23. 12:05:19

@littke: Igen, az egyértelmű, hogy a hatalomnak itt nagy szerepe van. Ha a másik oldalról nézem, vajon a leányzó akkor is elment volna autókázni, ha az illető, aki invitálja, nem híres rendező, hanem mondjuk vasutas?

littke 2017.10.23. 14:09:24

@pettra01:
Persze hogy nem. De ez mentség a te szemedben? Az a lányok a hibásak?
Sokuk a szinpadra szeretett volna feljutni, a híres rendezőt ismerni az ma is fontos. Egypárjuk, de nem mind, a baszás útján is....ez azt jelentené hogy a hírős rendező/producer ezt kihasználhatja? Milyen az ilyen ember?

Szar ember....

pettra01 2017.10.23. 15:00:22

@littke: Nem arról van szó, hogy mi mentség és mi nem, de itt tulajdonképpen egy tranzakcióról van szó, valaki el szeretett volna érni valamit, de aztán sokallta érte az árat - így is lehetne nézni, nem? Távol álljon tőlem az efféle megegyezések elfogadása, de azért ebben az esetben egyik fél sem ártatlan.

CsipkeRózsa 2017.10.23. 15:42:51

Meg kell említenem egy ismert és kedves "zaklatót", aki már nem él.

Füttyös Gyuri, aki engem is "zaklatott", a betekert újságjával ütött a fenekemre a Körút környékén, amikor a Jókai téren laktam.

'56-hoz is köthető, állítólag akkor kapott légnyomást, azóta volt beteg.

Megtalálható a wikin, és dal is szól róla:

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCtty%C3%B6s_Gyuri

www.youtube.com/watch?v=CT28mVBf5Q8

littke 2017.10.23. 15:52:22

@pettra01:
Ha nem látod a különbséget nincs mit beszélni erről.

littke 2017.10.23. 16:05:55

@CsipkeRózsa:
Ez a F. Gyuri és hasonlóak ezek más tészták.

Ismétlem a hatalmi pozicióval való visszaélésről beszélünk, nem azokról akik a buszon fogdosnak, stb.

Azokról beszélünk akik nőket (igen Petra sokan hajlamosak kacérkodással magugat feljebb tornászni) cinikusan kihasználnak tudatában lévén, hogy ezek a nők őket csodálják/respektálják, (a nagy rendező, a pénzzel teli üzletember, a híres professzor, stb.).

Ezek rongy emberek. Sajnálom, ezekre mentséget nem találok. A nők viselkedét legalább még meg lehet érteni....ugyan persze az sem heyes, de ki nem próbált már a főnöke kedvében járni?

Xilit 2017.10.23. 16:13:02

@littke:

Littke, van miről beszélni. Pl. arról, hogy Te most játszmázol pettrával: ha nem látja az általad észrevételezett különbséget, akkor az ő, szerinted hiányzó szellemi kapacitása miatt nincs értelme a további dialógnak.
Ez is hatalmi dráma, littke, a másik ember lebecsülése, különösen a nagy nyilvánosság előtt tett, és semmivel nem különb mint egy szexuális ajánlat valamiért cserébe - csak más.

Ez pontosan az, amit éppen Te,illetve Te is felvetettél: hogy ez az egész a vélt-valós hatalommal való visszaélésről szól. Mindannyian elkövetjük, amíg nem figyelünk fel rá.

pettra01 2017.10.23. 16:27:50

@littke: Érdekes, hogy szerinted meg a nők viselkedését lehet megérteni. Ja, van az a mondás, hogy aki bérbe adja a farát, az tartsa is oda, és nagyon sokan nem tudnak különbséget tenni, hogy mi is tartozik bele a bérleti szerződésbe. Mindkét oldalon vannak, akik nem tudnak különbséget tenni. Tehát nők, akik úgy vélik, hogy a főnök már az első éjszaka jogával is rendelkezik, és férfiak, akik úgy gondolják, hogy ez is belefér. Aztán az is megesik, ha a beosztott általában hatalmával visszaélő főnökökkel találkozik, vagy a főnök, akinek csupa felajánlkozós beosztottja van, előbb-utóbb úgy érzi, hogy ez ez a normális, és már akkor is megpróbálja ezt alkalmazni, amikor egy más típusú emberrel találkozik.

littke 2017.10.23. 16:50:37

@pettra01:
A hatalmat tulzottan tisztelni, megérthető, azzal visszaélni szemét viselkedés.

@Xilit:
Azt hiszem te rosszul látod. Ha a Petra és az én véleményem különbözik, és ez nem biztos, akkor sem jelenti ez azt hogy én P.-val "játszom".

Fenntartom, a hatalmi pozicióval visszaélni, kapitális bűn, a fönökkel kacérkodni gyarlóság.
Ahogyan a franciák is mondják: "Noblesse oblige"

CsipkeRózsa 2017.10.23. 18:29:28

@littke:

Tudom, én F. Gyuriról szerettem volna megemlékezni, mert olyan rosszul alakult az ő nem szerencsés élete.
A téma, és '56 juttatta eszembe, és ez alkalmat is adott hozzá.

Xilit 2017.10.23. 20:28:08

@littke:

A véleménykülönbség természetes, az ebből adódó dialógot azzal lezárni, hogy: " Ha nem látod a különbséget nincs mit beszélni erről. ", nem.
Ugyanis ezzel a reflektálással azt jelezted, hogy Te szélesebb látókörrel, hitelesebben tudod megítélni az adott jelenséget. Vagyis, lenyomtad a partneredet. Nem mondom, hogy ezt akartad, de ez sült ki belőle.

littke 2017.10.23. 21:09:17

@Xilit:
Ha igen nem ez volt a szándékom. De amikor egy eszmecsere holtpontra jut, a legjobb a vitából kiszállni.

Xilit 2017.10.23. 21:21:25

@littke:

+

Ha holtpontra jut, igen. De, talán lehet tisztázni, egészen pontosan mit is értünk a véleményünk alatt.
Elég sokszor pongyolák a gondolataink.

pettra01 2017.10.23. 23:40:12

@Xilit: Hát ezen kár lenne összeveszni. Az eredeti témával kapcsolatban meg még annyit, hogy az ilyen késői önvallomásoknak több a kára, mint a haszna, és egyik fél se járhat jól, szóval kíváncsi lennék rá, hogy Sárosdi Lilla most ettől jobban érzi-e magát. Attól, hogy most mindenki ezzel foglalkozik, nem lesz jobb a helyzet, továbbra is megfogdosnak nőket pl. a villamoson, ami engem speciel jobban zavart, mintha ismerős próbálkozott be, az idegen szatírt szerintem sokkal nehezebb kezelni, az annyira sunyi, hogy még azt is meggondolja az ember, hogy ott és akkor rászóljon-e. Volt eset, amikor egy nő lekiabált egy ilyen fogdosóst, mire még annak állt feljebb és mindenféle ronda tramplinak elhordta, hogy kellene ő a fenének. Szerintem ezeket a kisebb zaklatásokat tanulja meg mindenki lereagálni, ha meg nagyobb dolgokról van szó, akkor igen, törvény elé kell vinni a dolgot, de nem száz év múlva.

KapitányG 2017.10.24. 02:55:10

@littke: Vagyis kiszálltál?
Ezek szerint már soha nem tudom meg, hogy jön ide a "noblesse oblige".

littke 2017.10.24. 04:00:14

@KapitányG:
A "nemesség kötelez" annyiban vonatkozik ide, hogy (szerintem) azoknak akik ilyen pozíciókba eljutottak, pl. ez a Marton, avagy a Weinstei, avagy mások nem feltétlenül a szórakoztató iparba....még jobban kellene arra vigyázni,b hogy még véletlenül se használjanak ki olyan embereket akik őket csodálják, avagy nekik hízelegnek, mint egy más halandónak.

Nem tudom látod e vagy sem.
Sajnos nagyon sokszor ennek az az ellenkezőjét látjuk.

Capisci????

KapitányG 2017.10.24. 06:40:36

@littke: Igen, a legtöbbször pont az ellenkezőjét látom. Az a kivétel, ha nem.
A hatalommal járó pozíciókat általában nem érdem szerint osztják, olyasmit meg, hogy ész, tehetség, tisztesség, végképp nem osztanak mellé.
"Kellene", mondod te is

KapitányG 2017.10.24. 06:48:08

Kiegészítés az előzőhöz:
Általánosságban mondom, Marton és Weinstein itt nem "például".

Xilit 2017.10.24. 10:17:58

@pettra01:

Van, amikor a nyilvánosság segít, de még melegében, van, amikor a négy - vagy sokszemközti beszélgetés, esetleg közvetlen főnökök bevonásával. Bizonyíték minden esetben szükségeltetik, különben mindenki azt mond, amit akar. Most, hogy már van mobil, bármikor lehet kép- és hangfelvételeket készíteni, hogy régebben milyen módon lehetett leleplezni valakit, azt nem tudom, biztosan lehetett volna módot találni rá, pl. fényképezőgéppel felszerelkezett társakat hívni egy véletlen benyitás erejéig.
De, a legkézenfekvőbb egyben a legegyszerűbb is: ha felmegyek egy körülrajongott, általam is félájultan tisztelt mogulhoz, akkor annyira nem lehetek naiv, hogy nem számolok a szexuális közeledés lehetőségével. Vagyis, nem megyek fel, illetve, ha a találkozó létrejöttébe beleegyezem, akkor az történjen nappal, nagy forgalmú helyen.

Aki meg azon az áron is célba akar érni, hogy mindenben kiszolgálja a hatalmon lévőt, az ne reklamáljon.

Amúgy a vesszőparipám, hogy az édesanyáknak kellene követésre méltó mintát mutatniuk a gyermekeiknek. Azok a férfiak, akik tiszta szeretetet kapnak az édesanyjuktól, tisztelni fogják a női nemet is. De, ehhez , hangsúlyozom, olyan édesnek is kell lennünk.
Annak beláthatatlan következményei vannak, lehetnek, amikor az anya uralni igyekszik a gyermekeit.

ZorróAszter 2017.10.24. 10:38:18

Tök érdekes, hogy mennyire elsikkad két, szerintem fontos kérdés. Annyira, hogy tényleg az az érzése az embernek, mintha agymosással irányítanák a társadalmat.

1. A jelenlegi rendszer arra ösztönzi az erőszakot elszenvedett nők túlnyomó többségét, hogy hallgassanak, tűrjenek, ne tegyenek feljelentést.

2. A jelenlegi rendszer alkalmas arra, hogy bárkit, bármely ártatlan embert a teljes hátralevő életére bemocskoljon.

Tényleg olyan, mintha a teljes társadalom be lenne drogoztatva, hogy aztán az orránál fogva lehessen vezetgetni szakadékból szakadékba.

ZorróAszter 2017.10.24. 10:43:05

@littke:

Az emberiség története azt mutatja, hogy a nemesség minden volt csak nemes nem.

Az emberiséget minimum öt évezrede sátánista pszichopaták irányítják. Aki ebben bármilyen szerepet vitt, az csak nemtelen lehet.

Beleértve legfőként az értelmiséget, akiknek szintén nemtelen szerep jutott mindebben.

Xilit 2017.10.24. 11:38:03

@ZorróAszter:

'Aszter, nem sikkad el. A rendszert létre hozók mi vagyunk. Magunkon, az attitűdjeinken kell változtatnunk ahhoz, hogy a rendszer változzon.
Ami most a felszínre került, az mindig is volt, csak tiltva, elfojtva, büntetve. Hogy egy kormányzat támogatja-e az erőszakot , az autokratikus szemléletet, az attól függ, hogy a rendszert alkotók miképpen viszonyulnak hozzá.

Rendet tenni csak a magunk belső rendjével tudunk. Ezt felismerni, tudatosítani, gyakorlattá tenni - ez a folyamat rendje. Mióta világ a világ, az élet maga a fejlődéstörténet.

Xilit 2017.10.24. 11:41:14

@Xilit:

Kiegészítek: Ami most a felszínre került, az mindig is volt, közmegegyezéssel , illetve tiltva, elfojtva, büntetve.

ZorróAszter 2017.10.24. 12:54:53

Én nem nagyon látom, hogy a vagdalkozáson kívül ez a két kérdés is felmerült volna.

De lehet hogy tévedek.

Én továbbra is fenntartom, hogy felmerülnének értelmes kérdések is, ha a teljes sajtó, média nem lenne egy zsebből központilag irányítva és cenzúrázva.

Az hogy ezek a nyilvánvaló kérdések elő se kerülhetnek, az ennek a rendszernek a működésének a nyilvánvaló jelei.

Xilit 2017.10.24. 13:26:10

@ZorróAszter:

' Aszter, a mi tükörképünk a rendszer, mindenkoron.

ZorróAszter 2017.10.24. 14:35:08

@Xilit:

Szerintem ez egy durván manipulált tükörkép. Valami állítható görbetükör, ami egyes pontokon szépít vagy elfedi/elrejti a csúfságokat, más pontokon a pozitívumokat a feje tetejére állítja, a jóból rosszat, a rosszból jót varázsol, stb....

Szóval bonyolultabb a dolog.

Ami segít, hogy azért a szándékokat többnyire sejtjük. És abból érhetőek a manipulációk irányai is.

littke 2017.10.24. 14:40:37

@KapitányG:
Itt nem arról van szó hogyan jutottak el a pozíciójukba, gondolom vannak sokan akik megérdemelten, hanem arról hogy ott hogyan viselkednek.

@ZorróAszter:
Jó jó mégis létezik ez a mondás, és ami mogötte áll hogy magas poziciójú embereknek még példásabban illik viselkedni.

KapitányG 2017.10.24. 17:01:12

Aki tisztességes pozíció, hatalom nélkül, az valószínűleg akkor is az marad, ha hatalmat kap. Aki meg nem tisztességes, az nem válik tisztességessé attól, hogy pozícióba került. Ezért nem igaz erre az általad citált szólás.

KapitányG 2017.10.24. 17:02:25

@littke: Az előzőt neked szántam, csak elfelejtettem a "Válasz"-ra kattintani.

littke 2017.10.24. 18:35:04

@KapitányG:
Hmm. Mondják hogy a hatalom megront. Tehát kezdetében tisztességes emberekből is korrupt lesz, tisztelet a kivételnek.
Nem vagyok szakértő.....

ZorróAszter 2017.10.24. 19:32:25

@littke:

Mondjuk ez még igaz is lehetne, de a jellemzőbb inkább ehelyett a szenteskedő képmutatás, a titkolózás, a tanúk elhallgattatása, hazudozás, ....

És a legritkábban merül fel, hogy mindez nem kellene, ha csak egy kicsit is másként viselkedne az a "nemes", és nem ennyire nemtelenül ...

littke 2017.10.24. 19:38:46

@ZorróAszter:
Mint ez már előfordult, ebben ön és én egyet értünk.

pietnik 2017.10.29. 11:48:13

Azt mindenkinek a figyelmébe ajánlom,hogy a háttérhatalom elleni küzdelemben(pedofil-hálózatok felgöngyölítése,a beépült emberek eltávolítása stb.stb-alternatív hírek,portálok stb.) jelenleg Hollywood
kitakarítása folyik Weinberget már eltávolították,legalább nyolc,általa zsarolt-erőszakolt stb.sztár fordult ellene,illetve a producer-rendező világ ellen!
A mi balhénk csak halvány árnyéka a nagyviláginak,,és lehet,hogy nem más,mint pozícióharc!Pupu blogjaiban érdekes dolgokat írnak sokan,érdemes elolvasni!

pettra01 2017.10.29. 13:10:46

@pietnik: igen, olvasom én is, bár most már kezd sok lenni a zaklatásokból, lassan úgy néz ki, hogy ebben az országban csak kétféle ember van, az egyik a dúvad, a másik az áldozat.
süti beállítások módosítása