Kikaptunk a portugáloktól 3:0-ra. A portugálok győzelmére tippeltem, de ott nagyon minimális lett volna az odds, ezért inkább a pontos végeredményt tippeltem meg, 3:1-et, úgy voltam vele, hogy azért ez a magyar válogatott már csak összehoz legalább egy becsületgólt. Ott 11,5 lett volna a szorzó, de a nyavalyások még egy vacak gólt se tudtak rúgni, így aztán elvesztettem mind a 100 forintomat.
Ha a csapat nem is tett ki magáért, a magyar szurkolótábor derekasan megküzdött a dicsőségünkért, csodálatos molinókkal öregbítették a hírnevünket. Ahogy mutatták, volt ott minden, Ronaldot lebuzizták, meg a románokat is szidták - hogy erre mi okuk lehetett, azt ép gondolkodású ember elképzelni se tudja, mint ahogy az se világos, mi értelme van elbumlizni Lisszabonig csak azért, hogy valaki hülyeségeket ordibáljon, amikor ezt itthon is megtehetné.
Na de hát két fő jellemzőnk van újabban, hogy keresztény nemzet vagyunk és sportnemzet. Ha van egy kis szabadidőnk, vagy imádkozunk, vagy sportolunk. Aki nem, az szót se érdemel, mert idegenszívű és hazaáruló. A hit a lelki, a sport pedig a testi egészségünket szolgálja, másra nem is igen van szükségünk. A mindennapos testnevelés alapozza meg az életre szóló sportbarátságot.
A sport eredendően egy öncélú tevékenység, azért művelte az ember, mert örömet okozott neki. Aztán egyre inkább versennyé vált, ki tud leggyorsabban, legmesszebbre, legmagasabbra, legügyesebben futni, ugrani, lebirkózni másokat, csapatba állva a labdával többször eltalálni a másik csapat kapuját vagy kosarát. Egyre inkább az élsportra helyeződött a hangsúly. A mai Pistike elsősorban nem azért jár az uszodába, mert szereti a vizet, hanem mert vagy a szülei, vagy a tanárai úgy döntöttek, hogy ő egy úszótehetség. Nem akkor és nem annyit úszik, amikor és amennyi neki jól esik, hanem napi edzései vannak, ahol orrvérzésig rója a hosszokat, mert különben sose lesz belőle bajnok, és ha történetesen megnyeri az első versenyeket, utána igazi rabszolga lesz belőle, aki csak enni meg aludni száll ki a medencéből.
Néhány évtizeddel ezelőtt még lehetett látni igazi örömfocit, a lakótelepi úgynevezett ketrecekben focizó alkalmi csapatokat, ma már ez nincs. A ketreceket elbontották, műfüves pályák vannak helyettük, azaz mégsem helyettük, mert oda már közönséges halandó csak pénzért mehet be, kibérelheti a pályát alkalmanként több ezer forintért - ez az opció a nem kimondottan aranylábú gyerekeknek elérhetetlen, ők jelentkezhetnének az ifjúsági egyesületekbe, ahol persze a kevésbé tehetséges gyerekeknek nem nagyon nyílik virág. a szó szoros értelmében labdába se rúghatnak. Tömegsport? Hát lehet hogy létezik, ha valaki tudja, hogy hol és milyen formában, árulja el, mert én nem tudok róla.
A nagy többségnek marad a sportkedvelésnek az a formája, amikor ül a lelátón vagy a tévé előtt és szurkol. Ettől úgy érzi, hogy köze van a sporthoz, részese az eredményeknek. Ennek a népszerű össznépi hevületnek a kormány is igen nagy barátja, a TAO-támogatások élsportra célzásával tetemes támogatást juttat a megfelelő helyekre. Persze van ennek hátulütője is, azokon a helyeken, ahol nincs a településnek valami országos barátja, nem találkoznak TAO-val, így nekik még arra se telik, hogy hálót vegyenek a kapura.
Visszatérve a lisszaboni mesés eseményekre, remélhetőleg Ronaldo most már gondolkodóba esik, nem járna-e jobban, ha ő is a Videotonhoz szerződne például, idővel még a magyar állampolgárságot is fölvehetné, akkor a végén még szobrot is kapna...